Kihátrálnak a cégek a duális képzésből - mégis mennyi sebből vérzik a hazai szakképzés?

Kihátrálnak a cégek a duális képzésből - mégis mennyi sebből vérzik a hazai szakképzés?

Az elmúlt 30 év alatt hol a drasztikus munkanélküliségre jelenleg pedig a munkaerőhiányra kell választ adnia a magyar szakképzési és felnőttképzési rendszernek, amely közben jelentős szabályozási és intézményi változásokat élt át - mondta a Portfolio-nak Gosztonyi Gábor. A Pedagógusok Szakszervezetének szakképzésért felelős alelnöke szerint a jelentkezőknek nem egyszerű eligazodniuk a folyamatosan változó jogszabályok miatt a szakmai fogalmak között, ráadásul ez a jövőbeni munkáltatóknak is gondot jelent. A szakképzésben is jelentős az oktatóhiány, a szakértőnek van tudomása olyan szakképző intézményről, ahol szakmunkás végzettségi szinten kénytelenek pótolni az egyetemet végzett szakmai tanárok kiesését. Gosztonyi Gábor kitért arra is, hogy a szakképzési rendszer szempontjából bőven akadnak kérdések. Példaként említette a munkaadók érdekeltségeit, információi szerint a duális képzés finanszírozásának változásai miatt számos magyar tulajdonú kis- és közepes vállalat jelezte kivonulását a programból.

"Nem az a kérdés, hogy minőségi oktatást kapnak-e a gyerekek, hanem bemegy-e valaki az órára megtartani"

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében a csütörtök este kihirdetett idei felsőoktatási ponthatárokról volt szó. A témával kapcsolatban Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára volt a Checklist vendége, akitől megkérdeztük, hogy idén mely szakokra jelentkeztek a legtöbben, és azt is, hogy mik a magyar felsőoktatás legnagyobb kihívásai. Az adás második részében maradtunk az oktatásnál, mivel a pedagógus-béremelés és a roma szegregáció megszüntetése a kormány és az Európai Bizottság közötti, a Helyreállítási Alap forrásairól folyó tárgyalások kontextusában is felmerült. A témával, és a magyar közoktatás általános helyzetével kapcsolatban Radó Péter oktatáskutató volt a vendégünk.

Felvételi ponthatárok, a felsőoktatási helyettes államtitkár, valamint oktatáskutató a mai Checklistben

Felvételi ponthatárok, a felsőoktatási helyettes államtitkár, valamint oktatáskutató a mai Checklistben

Hamarosan jön a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének pénteki adása. A mai műsorban egyebek mellett a csütörtök este kihirdetett idei felsőoktatási ponthatárokról lesz szó. Adásunk második részében maradunk az oktatásnál, mivel a pedagógusbéremelés és a roma szegregáció megszüntetése a Magyarország és az Európai Bizottság közötti, a Helyreállítási Alap forrásairól folyó tárgyalások kontextusában is felmerült.

Ma este megjelentek a gazdasági szakok felvételi ponthatárai

Ma este megjelentek a gazdasági szakok felvételi ponthatárai

Továbbra is a Budapesti Corvinus Egyetem nappali, ösztöndíjas képzésére a legnehezebb bekerülni a gazdasági szakok közül, derül ki a felsőfokú oktatási intézmények ma közzétett felvételi ponthatáraiból.

Ponthatárok: száztíz milliót érhet, ha a jelentkezők mernek nagyot álmodni

Ponthatárok: száztíz milliót érhet, ha a jelentkezők mernek nagyot álmodni

Vesztenivalója nincs, ellenben rengeteget nyerhet a felsőoktatásba jelentkező diák azzal, ha az általa leginkább vágyott szakot jelöli meg első helyen, és a módosítási lehetőség révén erre még július 7-ig lehetősége is van – hívta fel a figyelmet Szántó Richárd, a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja. Ha a döntés bejön, akkor a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer, az angol nyelvű képzések, és a brand előnyeit is élethosszig élvezhetik a diákok a munkaerőpiacon.

Megvannak a 2020-as felvételi számok - Hogyan alakultak a ponthatárok a legnépszerűbb üzleti szakokon?

Megvannak a 2020-as felvételi számok - Hogyan alakultak a ponthatárok a legnépszerűbb üzleti szakokon?

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi.hu oldalán. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Táblázatunkból az is kiolvasható, hogy a legnépszerűbb gazdasági képzéseken hogyan alakultak a berkerüléshez szükséges minimális pontszámok.

Nagyon magas lett a BME-re felvett diákok átlagpontszáma

Nagyon magas lett a BME-re felvett diákok átlagpontszáma

4626 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma 422 pont. Veszprémi Károly, az egyetem oktatási rektorhelyettese a Portfolio-nak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a felvettek száma az előző évhez képest csupán 4%-kal csökkent, miközben az országosan az első helyes jelentkezések száma az alapképzések esetében 25%-kal csökkent. Azt is megtudtuk, mely képzések voltak a BME-n a legnépszerűbbek.

Este jönnek a ponthatárok: a Corvinusra most is sok pont kell

Este jönnek a ponthatárok: a Corvinusra most is sok pont kell

Ma este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Egy számot már biztosan tudni lehet: átlagosan negyedével kevesebben jelentkeztek idén egyetemre, főiskolára, mint 2019-ben. Egyetemi források szerint a  jelentkezők létszámának csökkenése országosan, átlagosan a ponthatárok csökkenését vetíti előre. Ugyanakkor lesznek olyan szakok is, ahol a korábbiaknál magasabb felvételi pontszámokra kell számítani.

Jönnek a felvételi ponthatárok - A szokásos buli viszont elmarad

Jönnek a felvételi ponthatárok - A szokásos buli viszont elmarad

A felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, azonban a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban elmarad - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében. 

Nézd meg térképen, mennyibe kerülnek az egyetemek melletti lakások!

A felvételi ponthatárok kihirdetését követően idén is sok diák számára kezdődik meg a roham a bérelhető, vagy megvásárolható ingatlanokért. A fővárosban az árak emelkedése tovább folytatódott az utóbbi két évben, sok kerületben a 20 százalékot is meghaladta a drágulás mértéke. A Takarék Index elemzői szerint ugyanakkor a fővárosihoz képest az árak jóval alacsonyabbak lehetnek a legnagyobb egyetemi kampuszoknak helyet adó vidéki városokban. Az elemzés alapján Budapesten és vidéken is lehetnek olyan területek, ahol még mindig jobban megéri vásárolni, mint bérelni.

Nagyon sokan jelentkeztek az orvosi képzésekre

Míg általánosságban az látható, hogy a tavalyhoz képest csökkentek a felvételi ponthatárok, addig az orvosi karokon emelkedés volt tapasztalható, mind a négy orvosi egyetemen. A beszámolók szerint ez a látványos érdeklődéssel függ össze.

Jönnek a ponthatárok - Miből fizetik a szülők a továbbtanulást?

Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira, miután július 25-én kihirdetik a hivatalos felvételi ponthatárokat. A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek. Az NN Biztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai szülők 37%-a tervezi megtakarításaiból finanszírozni gyermeke továbbtanulását, míg 28% úgy látja, hogy jövőbeli fizetése elegendő lesz arra, hogy a gyermek felsőoktatását támogatni tudja.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.