privátbank

2018. március 17. 07:55 | Portfolio

Dúskálnak a pénzben a magyar gazdagok: simán jöhet évi 400 milliárd tőlük

A 2017-es rekordév volt a hazai befektetési szolgáltatói és banki piac számára, idén azonban sok kihívás vár a privátbanki szektorra. Elég csak a MiFID 2 és a GDPR bevezetésére, vagy az alacsony hozamkörnyezetre gondolni. Ennek ellenére mind a privátbanki, mind a prémiumbanki szegmensben kétszámjegyű növekedés várható 2018-ban. Ráadásul az alacsony hozamkörnyezetben is lehet találni vonzó hozammal kecsegtető eszközöket, például a nemzetközi vállalati kötvények között. Interjú Parádi-Varga Tamással, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatójával.

2018. március 10. 06:05 | Portfolio

Szép csendben őrült összegeket síbolnak el a szupergazdagok - íme 10 ijesztő eset

Gazdag színészek, ingatlanmágnások, cégtulajdonosok síbolnak el milliárdos vagyonuk mellé még sokmillió dollárnyi adót, sőt, van, hogy komplett ipari konglomerátumok állnak össze, hogy hamis számlákkal megspórolják az áfát. Szerencsére az adóhatóságok nem restek, sokszor előfordul, hogy a csalók sportkocsisait, kastélyait lefoglalják, magukat a bűnözőket pedig évekre rácsok mögé küldik. Bemutatunk tíz durva adócsalási botrányt.

2018. március 07. 09:25 | Portfolio

10%-kal nőtt tavaly a szupergazdagok száma

10%-kal nőtt tavaly azoknak száma a világon, akik legalább 50 millió dolláros (vagyis 12,6 milliárd forintos) vagyonnal rendelkeznek, közel 130 ezer főre - számol be a Bloomberg.

Leleplezték a milliárdosok rejtekhelyét - Gonosz terv készül ellenük

2018. március 04. 10:15 | Portfolio

Leleplezték a milliárdosok rejtekhelyét - Gonosz terv készül ellenük

Elözönlötték az utóbbi években a milliárdosok Queenstownt, az Új-Zéland gyöngyszemének is mondható tóparti várost. A festői tájat látva érthető a választás, csakhogy a milliárdosok lakásvásárlásai annyira felhajtják a térségben az árakat, hogy az alacsonyabb jövedelmű új-zélandiaknak esélyük nincs lakást venni. A problémát tetézi, hogy hely se nagyon van, több száz nevet tartalmaz a lakhatást kérők várólistáján. A kormány emiatt egy olyan tervezeten dolgozik, ami megtiltaná a külföldiek lakásvásárlását, aminek sokan örülnek, mások meg kézzel-lábbal tiltakoznak.

2018. március 02. 09:43 | Portfolio

A botránybank kitalálta a nagy okosságot, elkezdte lehúzni a gazdag ügyfeleit

Pár hónapja még amiatt robbant ki botrány a Wells Fargo körül, hogy kiderült, több millió hamis bankszámlát nyitottak ügyfeleik nevére, hogy felhúzzák az értékesítési számaikat. Legújabban pedig amiatt vágta ki a biztosítékot a botránybank, hogy elismerte: többletdíjat számlázott ki privátbanki ügyfeleinek - számol be a hírről a Financial Times.

2018. március 02. 08:43 | Portfolio

Senki nem bukott még ekkorát, mint Warren Buffett

3,7 milliárd dollárt vesztett hétfő óta a híres amerikai befektető, Warren Buffett, amiért az amerikai részvénypiacok már harmadik napja nem térnek magukhoz, sőt, tegnap az eddigieknél is erősebb esés bontakozott ki Trump importvámról szóló bejelentése miatt. Ez alatt a pár nap alatt Buffett olyan bukót halmozott fel, mint senki más a világon.

Már havi 200 ezres fizetéssel te lehetsz a bankok kedvence

2018. február 20. 09:20 | Árgyelán Ágnes

Már havi 200 ezres fizetéssel te lehetsz a bankok kedvence

Egyre több magyar milliomost szolgál ki a hazai prémium banki szektor, a Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján már több mint 220 ezer ügyfélszámlát kezelnek a szolgáltatók. A prémium banki magasabb színvonalú kiszolgálást sok banknál már havi 200-300 ezer forintos havi számlajóváírással is igényelni lehet, a másik lábon 2 millió forintos megtakarítás is elég lehet ahhoz, hogy valaki prémium ügyféllé váljon. A felmérésből kiderül az is, hogy a vidékről egyre inkább a főváros felé tolódik a prémium ügyfelek koncentrációja, olyannyira, hogy már több a fővárosi ügyfél, mint a vidéki.

2018. február 19. 13:09 | Portfolio

Bill Gates kifakadt: adóztassatok már meg végre!

Nem most először fakad ki alacsony adója miatt a világ második leggazdagabb embere, most a CNN-nek nyilatkozott arról, hogy sokkal magasabb adót kellene fizetnie a mostaninál, és ugyanez igaz más szupergazdagokra is.

Átlépte a magyar milliomosklub a bűvös határt - Sosem voltak még ilyen gazdagok

2018. február 16. 05:30 | Árgyelán Ágnes

Átlépte a magyar milliomosklub a bűvös határt - Sosem voltak még ilyen gazdagok

Átlépte a 4000 milliárd forintot a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon, ezzel az egy ügyfélre eső vagyon is meghaladta a 100 milliót. A Citigold ügyfeleinek köszönhetően az Erste Bank nőtt a legjobban kezelt vagyon és ügyfélszámla tekintetében tavaly, de az MKB privátbankja is nagyot ment: fél év alatt a piaci szereplők között a legnagyobb összeget, 70 milliárd forintot tudott becsatornázni. Mindeközben fokozódik a piaci koncentráció, az öt legnagyobb szolgáltató kezében van a piaci összvagyon 74%-a.

2018. február 04. 06:40 | Portfolio

Elképesztő, mennyit gazdagodott idén ez a 10 ember

Nagyon rég láttunk utoljára olyan erős januárt a részvénypiacokon, mint 2018-ban, ez pedig a gazdagok többségének is sokat segített abban, hogy tovább növeljék már így is elképesztő vagyonukat. A Bloomberg Billionaires Index alapján megnéztük, hogy a világ tíz leggazdagabb embere idén eddig több mint 63 milliárd dollárnyi vagyont halmozott fel, ha ezt a pénzt mind egy embernek adnák oda, az a szerencsés is a világ tíz leggazdagabbjai között lenne.

2018. február 02. 08:51 | Portfolio

Pár óra alatt milliárdokkal ugrott meg a leggazdagabb ember vagyona

Tegnap piaczárás után tette közzé tavalyi negyedik negyedéves számait az Amazon, nagyon erős ünnepi bevételekről számot adva, mindez pedig elég volt ahhoz, hogy Jeff Bezos Amazon-vezér vagyona pár óra leforgása alatt 6,5 milliárd dollárral emelkedjen - számol be a hírről a Bloomberg.

2018. január 23. 07:40 | Portfolio

Egyetlen független privátbanki tanácsadó marad Magyarországon

Január 3-án hazánkban is életbe lépett a MiFID 2 szabályozás, amely jelentős adminisztrációs terhet ró a szolgáltatókra és az ügyfelekre egyaránt, ugyanakkor kétségtelen, hogy az új rendszer tovább növeli majd a piaci transzparenciát és a bizalmat. Lényeges változás januártól, hogy a befektetési szolgáltatók kötelesek közzétenni, hogy milyen jutalékokat, visszatérítéseket kapnak az üzleti partnereiktől az ügyfeleiknek ajánlott termékek után, ez alapján pedig élesen elkülönülnek egymástól a független és a nem független tanácsadók. Interjú Parádi-Varga Tamással, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatójával.

Eljött a nagy nap: változásokra készülhetsz, ha van befektetésed

2018. január 03. 10:07 | Árgyelán Ágnes

Eljött a nagy nap: változásokra készülhetsz, ha van befektetésed

Ma indul útjára a pénz-, tőke- és befektetési piaci szereplők életét felforgató uniós irányelv, a MiFID 2. A piaci szolgáltatóknak számos kihívással kell szembenézniük és még több elvárásnak megfelelniük, de a befektetők sem dőlhetnek hátra, az új szabályozás ugyanis több ponton is megváltoztatja az eddigi befektetési folyamatot. Mostani cikkünkben összeszedtük, milyen fontosabb változásokra készülhetnek mától a befektetők, és milyen fontosabb előírásoknak kell megfelelniük a pénzügyi és befektetési szolgáltatóknak.