reszveny

Richter: még több országban forgalmazzák majd a cariprazine-t (2.)

2021. június 02. 08:37 | Portfolio

Richter: még több országban forgalmazzák majd a cariprazine-t (2.)

A skizofrénia és a bipoláris mánia kezelésére kifejlesztett cariprazine 2021 első három hónapjában 40 országban volt elérhető világszerte, ideértve az Egyesült Államokat, Kanadát és Magyarországot is, most azonban újabb földrajzi területekre, Japánra és Tajvanra terjesztették ki az Abbvie-val a gyógykészítmény forgalmazására kötött licenc megállapodást.

Alig mozdult Amerika

2021. június 01. 22:15 | Portfolio

Alig mozdult Amerika

Az amerikai tőzsdék nemzeti ünnep miatt zárva tartottak tegnap, ám ma már újra lehet kereskedni. A kereskedés megkezdését követően pluszban állt a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. Zárásra azonban stagnálást közelében voltak az indexek. Az ázsiai piacokon vegyes elmozdulások voltak láthatóak, míg Európában többnyire pluszban állnak a tőzsdék. A magyar tőzsde pedig ralizik egyet közben, így a BUX-index 47 ezer pont fölé került, ami új történelmi csúcs, és az OTP árfolyama sem volt még soha ilyen magas.

Történelmi csúcson a magyar tőzsde, nagyot ment az OTP és a Masterplast

2021. június 01. 17:34 | Portfolio

Történelmi csúcson a magyar tőzsde, nagyot ment az OTP és a Masterplast

Májusban erősen teljesített a magyar tőzsde, és a forgalom mértéke is emelkedett havi összehasonlításban. A BUX-index új történelmi csúcsra került a hónap során, amelyet végül 7,4 százalékos emelkedéssel fejezett be. A nemzetközi tőzsdéken továbbra is kedvező hangulat uralkodott, és külön segítette a hazai börze teljesítményét, hogy az első negyedéves magyar GDP-adat a vártnál is jobb lett. A hazai piac sztárja az OTP és a Masterplast volt. A brókercégek közül a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, a második helyre a Concorde került, őt pedig az Erste követi.

Összeomlás ide vagy oda, sok kriptovaluta még mindig az év befektetése

2021. június 01. 16:00 | Portfolio

Összeomlás ide vagy oda, sok kriptovaluta még mindig az év befektetése

Májusban is tovább dübörgött a globális tőkepiaci rali, és általánosságban elmondható, hogy a tavaly év végén megnyitott részvény-, nyersanyag- és kriptovaluta-pozíciókon szépen lehetett keresni még annak ellenére is, hogy a kriptopiacon láttunk múlt hónapban egy nagyon csúnya esést. Összességében az látszik, hogy kevés olyan fontosabb tőzsdei instrumentum van, amelynek esett volna idén az árfolyama, közéjük tartozik néhány mezőgazdasági nyersanyag és a hosszú amerikai állampapírok.

Történelmi bankvásárlást hajt végre az OTP, soha nem látott magasságokban az árfolyam

2021. június 01. 15:32 | Portfolio

Történelmi bankvásárlást hajt végre az OTP, soha nem látott magasságokban az árfolyam

Soha nem volt még ilyen magas az OTP árfolyama korábban, amely már közel 16 ezer forinton áll, és a Budapesti Értéktőzsde legjobban teljesítő papírja volt májusban is. Tegnap érkezett a hír, hogy az OTP megállapodott a második legnagyobb szlovén bank megvásárlásáról, amellyel így Szlovénia vezető bankja lesz. Emellett azonban számos kedvező fejlemény történt az elmúlt hónapokban, amelyek történelmi csúcsra segítették az árfolyamot, többek között az MNB lehetséges kamatemelése, a kedvező magyar GDP-adat, illetve a hazai átoltottság magas aránya. Ez pedig meglátszik a bank átlagos célárán is, amely folyamatosan fölfelé kapaszkodik tavaly ősz óta.

Buborékok és sztripperek

2021. június 01. 15:00 | Gyurcsik Attila

Buborékok és sztripperek

Tőkepiaci buborékok mindig is voltak, vannak, és még lesznek is, aminek az egyik alapvető oka, hogy a kialakulásukhoz nem túl bonyolult a recept: kell egy könnyen befogadható alapgondolat, ami eljut a tömegekhez, majd erre ráépül egy ipar, végül pedig kiderül, hogy az alapgondolat mégsem volt igaz, és az egész kártyavár összedől. A történelem során számos lufit láttunk már, a holland tulipánlázon keresztül, a japán ingatlanárlufin át, egészen dotkom lufiig, de persze most sokkal inkább az a kérdés, hogy hogyan fog alakulni napjaink lufijainak története.

Jöhet a három gyerek Kínában - Milyen részvényeket érdemes most figyelni?

2021. június 01. 10:05 | Portfolio

Jöhet a három gyerek Kínában - Milyen részvényeket érdemes most figyelni?

Második napja szárnyalnak a kínai tőzsdén azon vállalatok részvényei, amelyek profitálhatnak abból, hogy a kínai döntéshozók engedélyezték hétfőn a harmadik gyerek vállalását a pároknak. Többek között emelkednek a gyerektermékeket forgalmazó kiskereskedők, a termékenységi klinikák és a hormontartalmú gyógyszerek gyártói is. A Bloomberg összegyűjtötte, hogy mit gondolnak a lépésről az elemzők, és hogy melyek a stratégák top pickjei.

Tovább emelik a Teslák árát Elon Muskék

2021. június 01. 08:55 | Portfolio

Tovább emelik a Teslák árát Elon Muskék

A Tesla egyes modelljeinek ára ismét emelkedik az autóipar globális ellátási láncában tapasztalható zavarok miatt, különösen a nyersanyagokhoz kapcsolódóan - közölte Elon Musk a Twitteren.

Az OTP egy igazi bulldog, most nem eresztette el a zsákmányát

2021. június 01. 06:15 | Nagy Viktor

Az OTP egy igazi bulldog, most nem eresztette el a zsákmányát

Szlovéniában vesz bankot az OTP, nem is kicsit, a Nova KBM-mel az OTP az ország vezető bankja lesz. Ha stimmelnek a lapértesülések, akkor 2015-ben egyszer már próbálkozott ott az OTP, akkor nem sikerült, most viszont a magyar bank lett a befutó. Vételárat nem mondtak, de nagyon olcsó nem lehetett Szlovénia második legnagyobb, szép profitot termelő bankja, az egymilliárd euró közel lehet a valósághoz, azzal történelminek mondható a felvásárlás. Néhány gondolat, ami eszembe jutott a szlovén bankvásárlásról.

Emelkedéssel zárt a BUX, felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde

2021. május 31. 17:09 | Portfolio

Emelkedéssel zárt a BUX, felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Mérsékelten optimista hangulatban történő kereskedés jellemezte múlt pénteken az amerikai tőzsdéket, végül mindhárom vezető index feljebb került, bár a PCE-adat valamelyest rontotta a hangulatot. Ezt követően hétfőn kedvezőtlen hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, miután Japánból és Kínából is a vártnál gyengébb gazdasági adatok érkeztek. Az európai tőzsdék gyengén teljesített hétfőn, a BUX azonban felülteljesítő volt a mai kereskedésben, és végül pluszban zárt a hazai index. Az amerikai tőzsdék ma a Memorial Day miatt zárva tartanak.

Miért nem estek májusban a vezető részvényindexek?

2021. május 31. 16:30 | Jónap Richárd

Miért nem estek májusban a vezető részvényindexek?

Bár április végén már gyülekeztek a viharfelhők az amerikai és a globális részvényindexek felett, végül a sokak által várt 10-15 százalékos esések elmaradtak. Sőt, a hónap végére a vezető globális részvényindexek szinte mindegyike pluszban zárt. Az esés nem a részvénypiacon jött, hanem ahogy február és április között is, a vezető indexeken kívüli túlfűtött instrumentumokban, ezúttal a kriptodevizák szegmensében. De miért? Erről szól a mostani írás.

Nevet változtat az olajóriás, a jövőben az energetikán lesz a hangsúly

2021. május 31. 16:23 | Portfolio

Nevet változtat az olajóriás, a jövőben az energetikán lesz a hangsúly

A Total részvényesei rendkívüli közgyűlésen, egyhangúlag fogadták el azt a határozatot, melynek értelmében a Total, TotalEnergies-re változtatja a nevét. Emellett megszavazták a társaság stratégiai átalakulását is, azzal a céllal, hogy a jövőben egy széleskörű energetikai vállalattá váljon.

Az OTP lehet a befutó a második legnagyobb szlovén bankért

2021. május 31. 15:52 | Portfolio

Az OTP lehet a befutó a második legnagyobb szlovén bankért

Korábban már többször beszámoltunk róla, hogy az OTP néhány éve komoly versenyben van azért, hogy megszerezze az egyik legnagyobb szlovén pénzintézetet, a Nova KBM-et, ami az OTP történetének legnagyobb értékű bankvásárlása lenne. Az már korábban kiderült, hogy az OTP mellett az Erste is érdeklődik a második legnagyobb szlovén bank megvásárlása iránt, azonban most a Finance nevű szlovén üzleti lap arról számolt be, hogy napokon belül eladhatják az NKBM-et az OTP-nek.

A BorsodChemé lett az Alteo leányvállalata

2021. május 31. 13:22 | Portfolio

A BorsodChemé lett az Alteo leányvállalata

Az Alteo tájékoztatása szerint a mai nappal a BC-Therm Energiatermelő és Szolgáltató Kft. teljes tulajdonjoga átszállt az új tulajdonosra, a BorsodChemre, miután a korábbi szerződésben meghatározott zárási feltételek teljesültek.

Bacsa György: a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetése egyelőre nem reális, de nagyon fontos ambíció

2021. május 31. 13:00 | Szemán Ákos

Bacsa György: a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetése egyelőre nem reális, de nagyon fontos ambíció

Az energiaátmenet és a kizöldülés lett az egyik legfontosabb téma az olajiparban, ahol egyre nagyobb nyomás nehezedik a társaságokra, hogy fenntarthatóvá tegyék működésüket. Nincs ez másképpen a Mol esetében sem, ahol az aktualizált 2030-as stratégia egyik legfontosabb eleme a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Nem egyszerű feladat ez, és ráadásul a zöld átmenetet a hagyományos fosszilis tevékenységekből lehet csak finanszírozni, miközben fontos az ellátásbiztonság biztosítása is. Nagyobb hangsúly kerül majd a vegyiparra is a társaságnál, ahol kiemelten fontos elem a tiszaújvárosi poliol projekt, de a fogyasztói szolgáltatások üzletág is ambíciózus célokkal rendelkezik a következő évekre. A Mol tehát a saját útját járja testre szabott stratégiával, és nagy hangsúlyt fektet az ESG szempontokra is, mondta el a Portfolio-nak Bacsa György, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatója, akivel a megújuló energiákról, az üzemanyagok keresletéről és az olajárról is beszélgettünk. A szakember azt is elmondta, hogy a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetése egyelőre nem reális, de nagyon fontos ambíció. A tények, adatok, előrejelzések azt mutatják, hogy a szén-dioxid befogására még évtizedekig szükség lesz.

Részletes keresés