Ha valaki, akkor Malajzia figyelembe veszi Kína hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kijelentéseit, és rögtön az egész világgal szemben szigorításokat jelentett be a beutazásoknál.
A gyakori rákos megbetegedések szűrése nem tért vissza a koronavírus-járvány előtti szintre, ami azt eredményezheti, hogy a betegséget később veszik észre, amikor már nehezebb lehet sikeresen kezelni – írja egy amerikai kutatás adataira hivatkozva a Reuters.
Franciaországban egy hét alatt a lakosság 15 százaléka, csaknem 10 millióan vettek részt koronavírus-szűrésen, és a kormány tovább kívánja erősíteni a tesztelési politikáját - jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő a BFM hírtelevízióban. Elmondta azt is, hogy a védettségi igazolást felváltó oltási igazolás bevezetése néhány napot késhet az elhúzódó parlamenti vita miatt.
Komoly segítség, hogy időben felismerjék a prosztatadaganatot.
Vasárnap kezdődik Izraelben 1,4 millió gyermek szerológiai tesztelése a koronavírus-fertőzésen gyakran tünetmentesen átesettek kiszűrésére - jelentette a Háárec című újság hírportálja vasárnap.
A brit egészségügyi minisztérium pénteki ismertetése szerint az elmúlt 24 órában több mint 50 ezer új koronavírus-fertőződést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. Ez január közepe óta a legmagasabb napi fertőződési adat.
Folytatódik az ingyenes koronavírus-tesztelés a hétvégén, ezúttal a gyermekvédelemben és a szociális alapellátásban dolgozókat vonják be - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Holnaptól a 19.500 forintos hatósági árnál 15 százalékkal olcsóbban fogja kínálni a koronavírust kimutató PCR-tesztet a Swiss Clinic - tudta meg a Portfolio az egyik legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatótól.
A kormány a keddi közlönyben megjelent döntése szerint a szűrővizsgálatok új rendszeréről, valamint a céllakosság átszűrtségének növelését célzó intézkedésekről határozott.
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon jelentette be, hogy további 2500 helyet nyitnak meg az ingyenes budapesti koronavírus-szűrésre.
Az Európai Bizottság ma ajánláscsomagot tett közzé azzal a céllal, hogy Európában egységes megközelítés honosodjon meg a koronavírus-tesztelést illetően.
Sosem végeztek olyan sok koronavírus-tesztek a svédek, mint múlt héten, de még így is elmaradnak a célul kitűzött számtól – írja a Reuters.
Az országos reprezentatív koronavírus-tesztelés eredményei alapján 243 és 7230 aktív fertőzött lehet Magyarországon.
Ötéves kor felett mindenki jelentkezhet szűrésre az Egyesült Királyságban, ha észleli magán az új koronavírus okozta betegség tüneteit - jelentette be hétfőn a brit egészségügyi miniszter.
Az országos koronavírus-tesztelés szombaton befejeződik - tájékoztatta a Semmelweis Egyetem csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint még mintegy 1200 ember részvételére van szükségük a hazai orvosképző egyetemeknek ahhoz, hogy országosan és regionálisan is reprezentatív legyen a koronavírus-tesztelés eredménye, ezért a szűrés határidejét szombat 19 órára módosították.
Tízmilliók számára vált hozzáférhetővé szerdától a koronavírus-fertőzöttség megállapítására szolgáló szűrés Nagy-Britanniában. A brit kormány célja napi negyedmillió szűrés elvégzése.
A horvát parlament beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette kormányt.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás az áldozatok után.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.