Kiderült: ennyien lehetnek a fronton az orosz fővárosból
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerda este közölte a médiával, hogy összesen 45 ezer fővárosi katona szolgál az ukrajnai fronton - írja a The Moscow Times.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerda este közölte a médiával, hogy összesen 45 ezer fővárosi katona szolgál az ukrajnai fronton - írja a The Moscow Times.
Az orosz védelmi minisztérium tette közzé azt a felvételt, amelyen egy frontvonalra tartó ukrán vasúti szállítmányt ér találat. A koordináták alapján a csapást mintegy 70 kilométerre a jelenlegi vonalaktól hajtották végre.
Európa nemzetközi helyzete jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban, és különösen az ukrajnai háború pozícionálta át a kontinenst. Európa vezetői törekedtek arra, hogy a megváltozott helyzetben új kapcsolatokat alakítsanak ki és ezzel növeljék a kontinens globális lábnyomát. Az Európai Unió igyekezett kihasználni a helyzetet a második alkalommal megrendezett a dél-amerikai és karibi országokat tömörítő CELAC és az EU találkozóján július közepén, azonban nem mentek a dolgok annyira gördülékenyen. A felek több kérdésben is csak nehezen találtak közös pontot, és a hosszú vitákat követően sikerült bármilyen konkrét megállapodásra jutni. Az Európai Uniónak merőben meg kell változtatnia a hozzáállását, ha a jövőben meg szeretné erősíteni a pozícióját a nemzetközi rendszerben.
A Politiconak nyilatkozott James Stavridis volt amerikai tengernagy a fekete-tengeri helyzetről. Szerinte az orosz blokád potenciálisan kiterjesztheti a háborút, a NATO nem fogja tétlenül nézni az ukrán gazdaság megfojtását.
Kijev "szisztematikus" erőfeszítéseket tesz az Afrikával való kapcsolatainak "újjáélesztésére" - mondta szerdán az AFP francia hírügynökségnek az ukrán diplomácia vezetője, aki azzal vádolta Moszkvát, hogy "kényszerítéssel, korrupcióval és félelemkeltéssel" igyekszik fenntartani befolyását a kontinensen.
A vállalati csalások felderítésére és részvényeik beshortolására szakosodott Hindenburg Research újra lecsapott, most egy kazahsztáni székhelyű vállalatra, a Freedom Holdingra. Az amerikai tőzsdén jegyzett kazah cég a Hindenburg kritikus jelentése ellenére tovább folytatja működését, a jelentést spekulatívnak és megalapozatlannak tart. A Hindenburg Research azzal vádolta a Freedomot, hogy nyíltan figyelmen kívül hagyja a szankciókat és folytatja tevékenységét az orosz piacon. E vádak és a részvényárfolyam esése ellenére Timur Turlov vezérigazgató megerősítette, hogy a vállalat fenntartja Nasdaq tőzsdei jegyzését, és továbbra is együttműködik a nem szankcionált oroszokkal, miközben betartja a kazah pénzügyi szabályozó hatóság által meghatározott szabályokat, írja a Reuters.
Nicolas Sarkozy magyar származású volt francia elnök nyilatkozott az ukrajnai háborúról nemrégiben. A volt elnök szerint egyedül a diplomácia és a tárgyalások képesek lezárni a konfliktust.
Kigyulladt a volgográdi régióban található „Vörös Október” acélgyár, a T-14-es Armaták és az orosz tengeralattjáró-gyártás egyik kulcsfontosságú gyára.
Friss felvételeken látható, amint egy, az oroszok sztárfegyverének számító Lancet kamikaze-drón lecsap egy régi ukrán 9K35 Sztrela-10 légvédelmi rendszerre.
Nem csak a brit Challanger 2-es harckocsikról, hanem a svéd Stridsvagn 122-esekről is új felvételeket tettek közzé, immáron a frontvonal közeléből.
Komoly offenzívát indított a NATO-fegyverekkel felszerelt 82-es számú gépesített dandár Robotine felszabadításáért. Az első felvételek alapján több Stryker páncélozott harcjármű elveszett már a harcokban.
Közel 20 000 fős veszteségről számolt be Horlivkában az Ukrainska Pravda. A megszállt városban ez a szám valami egészen hihetetlenül magas halálozási arányt jelentene, gyakorlatilag az összlakosság 10%-át. A beszámoló szerint ráadásul az oroszok által mozgósított, a frontvonalon életüket vesztő katonákról van szó, akik korábban még ukrán állampolgárok voltak.
Minden előfeltétel adott ahhoz, hogy Európa orosz gáz nélkül is tudjon működni, így teljességgel biztos, hogy Ukrajna nem fog tárgyalni Oroszországgal a 2024 végén lejáró orosz-ukrán gáztranzit szerződés megújításáról – üzente meg újra az ukrán energiaügyi miniszter. Mindez azért komoly üzenet Magyarországnak is, mert a 15 éves magyar-orosz gázszerződésből az évi 1 milliárd köbméternyi mennyiség épp ezen orosz-ukrán tranzitszerződés nyomán érkezik Ukrajnán, Szlovákián és Ausztrián át Magyarország területére, így tehát ha kiesik 2024 után ez a mennyiség, akkor vagy át kell terelni más útvonalra, például a Török Áramlatra, ha lehetséges, vagy ez az orosz gázmennyiség tartósan kiesik Magyarországról.
Az ukrajnai háborús fotókon rendszeresen láthatunk olyan harcjárműveket, melyeket kezelőik különféle improvizált páncélzattal, fegyverzettel szereltek fel; most lefotóztak egy olyan BTR-80-ast, melynek „továbbfejlesztésével” valószínűleg tényleg nagyon sokat foglalkozott a harcjármű személyzete.
Százezer amerikai katona állomásozik Európában, ami a hidegháború óta nem látott létszám, és ha igény jelentkezik további csapatok érkezésére, akkor arról hajlandó egyeztetésekre Washington - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője szerdán.
Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az ukrán energiagazdálkodás témakörében írtak.
Megtörte az orosz tengeri blokádot egy hongkongi zászló alatt közlekedő teherhajó a Fekete-tengeren. A jármű szerda reggel hagyta el az odesszai kikötőt, most úgy tűnik, simán átjutott az orosz blokádon. A Joseph Schulte névre hallgató hajó jelenleg Románia partjainál hajózik - írja a The Guardian.
Hiába ment át a vilniusi NATO-csúcson egy hónapja, késlekedik az ukrán pilóták kiképzése az amerikai F-16-os vadászbombázó repülőgépekre. A csúszás miatt az ukrán légierő szóvivője szerint az elkövetkezendő időszakban még nem tudják használni a járműveket Ukrajna védelmére - írja a Kyiv Independent.
Az Ukrajna nyugati részén található Luckot és Lvivet bombázták az oroszok, mindkét városban számos áldozatról számoltak be. Az orosz haderő ellentámadásba lendült a Dnyeper keleti partján, orosz források szerint már sikeres is volt az offenzíva. Megjelentek a fronton a tartalékolt ukrán Challenger tankok, Stryker harcjárművek. Visszafoglalta az ukrán haderő Urozsajnét. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Elhunyt Gennagyij Zsidko vezérezredes – számolt be róla a Ria Novosztyi orosz hírportál.
Eddig hazájában is titok fedte kilétét.
Lesújtó képet festenek az előrejelzések.
Nem volt határozott irány.
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Optimistán nyilatkozott.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.