A kormány szerint sikeresek az intézkedések a kiskereskedelemben

2025. június 18. 11:05 | Portfolio

A kormány szerint sikeresek az intézkedések a kiskereskedelemben

Az élelmiszerek ára átlagosan közel 20%-kal, a háztartási vegyipari cikkek ára átlagosan több mint 25%-kal lett kevesebb az árrésstopnak köszönhetően. Erről Fogyasztóvédelmi Tanács új elnöke, Gerlaki Bence – az NGM adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára beszélt a tanács keddi ülésén.

Megvan, mikor kapják a nyugdíjasok a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat

2025. június 18. 09:25 | MTI, Portfolio

Megvan, mikor kapják a nyugdíjasok a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat

Mégsem nyáron, hanem ősszel kezdi kézbesíteni a Posta a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat, holott tegnap a kormány bejelentette, hogy július 29-től érkeznek majd az utalványok. Korábban következetesen az őszi időszakot kommunikálta a kormány, a tegnapi bejelentés eltért ettől, de a helyesbítésből kiderült, hogy végül mégis őszig kell várni az utalványokra.

Családonként akár 350 ezer forintot is jelenthet ez a béren kívüli juttatás minden évben

2025. június 05. 09:00 | Erdei Gabriella

Családonként akár 350 ezer forintot is jelenthet ez a béren kívüli juttatás minden évben

A hazai vállalkozások egyre tudatosabban használják ki a csekély értékű ajándékban rejlő lehetőségeket, mint költséghatékony és rugalmas kiegészítő juttatást. Tavaly a cégek által vásárolt utalványok értéke 186%-kal nőtt, ami jól mutatja a kereslet megugrását a készpénzkímélő megoldások iránt. Nem véletlen ez az érdeklődés, a juttatás egyszerűen adminisztrálható, célzottan felhasználható, ráadásul kedvezményes – 33,04%-os – adózással jár, így jóval olcsóbb, mint ugyanekkora összeg bérként történő kifizetése. A jogszabályi környezet is támogatja a népszerűségét: 2024-től ismét évi három alkalommal adható ez a juttatás, a munkáltató által szabadon választható időpontokban. “Ez évi 87 240 forintos támogatást is jelenthet munkavállalónként, ami már érdemi segítség a mindennapokban. Egy négyfős család esetében ez közel 350 ezer forintot jelent évente” – mondta el a Portfolio-nak Ruga Róbert, a Rewin Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Fájdalmas adatok: minél régebben ment valaki nyugdíjba, annál szegényebb

2025. május 30. 08:01 | Portfolio

Fájdalmas adatok: minél régebben ment valaki nyugdíjba, annál szegényebb

Nyugdíjkorrekciós törvényt sürget a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nyugdíjas Tagozata. Írásuk szerint tartósan méltó nyugdíjakra, korszerű nyugdíjrendszerre és megfelelő egészségügyi ellátásra szorul a hazai nyugdíjas társadalom. A szervezet nyugdíjkorrekciós törvény kidolgozását és a vegyes indexálás visszaállítását követeli.

Váratlanul fújt visszavonulót a kormány – Mire számíthatnak most a nyugdíjasok?

2025. május 28. 14:05 | Szász Péter

Váratlanul fújt visszavonulót a kormány – Mire számíthatnak most a nyugdíjasok?

Úgy tűnik, hogy a kormány visszakozik a korábban beharangozott nyugdíjas áfa-visszatérítésből és utalványokkal támogatja 2,4 millió nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember élelmiszer-vásárlását. A döntés váratlan, volt aki már készült a technikai átállásra, a kisebb boltok azonban örülhetnek, hogy mentesülnek az intézkedésből fakadó teher alól. Az államkassza pedig megmenekülhet egy több száz milliárdos tehertől.

Wizz Air-kuponokkal támadnak az adathalászok

2025. február 17. 15:39 | Portfolio

Wizz Air-kuponokkal támadnak az adathalászok

Adathalász elektronikus leveleket küldtek ki a napokban a Wizz Air nevével visszaélve Magyarországon, amelyekben 10 eurós utalványokat kínálnak a légitársaságéhoz nagyon hasonló honlapon – hívta fel a figyelmet közleményében a légitársaság.

Nyugdíjasok, figyelem! Érkeznek az ingyenes utazási utalványok

2025. február 13. 08:42 | Portfolio

Nyugdíjasok, figyelem! Érkeznek az ingyenes utazási utalványok

Több mint 300 ezer, nyugdíjas kapja meg a napokban az utazási utalványát, amelyet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága biztosít a 65 évnél fiatalabb nyugellátásban részesülők számára. Az utalványok 2026. március 31-ig érvényesek, és lehetővé teszik a korlátlan díjmentes közlekedést és jelentős kedvezményeket a bérletek vásárlására.

Meglépi az Ikea, amit sokan vártak

2025. január 29. 10:13 | Portfolio

Meglépi az Ikea, amit sokan vártak

Az Ikea úgy döntött, hogy Európa-szerte elterjeszti használtcikk-platformját. A vállalat ezzel a lépéssel olyan piaci szereplőkkel kíván versenyre kelni, mint az eBay vagy a Depop - jelentette a Retail Detail.

Vissza lehet élni az üvegvisszaváltási rendszerrel

2024. november 28. 17:09 | Portfolio

Vissza lehet élni az üvegvisszaváltási rendszerrel

Komoly gyenge pontja lehet a magyar palackvisszaváltási rendszernek, ugyanis a vonalkóddal ellátott nyomtatott utalvány akár hamisítható is lehet egy tetszőleges összeggel. Ezt állítja a Mantra Information Security, bár a módszer gyakorlatban való kivitelezése nem egyszerű - írja a hwsw.

Kiderült, miért kell korlátozni az üvegvisszaváltást

2024. október 28. 15:46 | Portfolio

Kiderült, miért kell korlátozni az üvegvisszaváltást

Tranzakciónként 5000 forintos limitet vezetett be a visszaváltó automatáknál a MOHU, a gépek maximum ekkora értékben adnak ki vásárlási utalványt is - írja a Pénzcentrum egy olvasójának jelzése nyomán. Lapunk iparági forrásból megtudta, a korlátozás fő oka, hogy egyre többen visszaélnek a voucherekkel, hamisítják azokat.

Jön az új tarifarendszer Budapesten, március végéig lehet visszakérni a pénzt

2024. március 01. 18:42 | MTI

Jön az új tarifarendszer Budapesten, március végéig lehet visszakérni a pénzt

Az új tarifarendszerrel összefüggő árcsökkenés miatt időarányosan kompenzálják azokat a magánszemélyeket, akik már előre megváltották az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket, a kompenzációs utalványok március végéig vehetők át - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

  • 1
  • 2
Részletes keresés