2021. január 22. 16:30 | Hornyák József
Amíg a nyugati cégek az oltóanyag kidolgozása és a vakcina kipróbálása kapcsán transzparensen járnak el, addig az orosz és a kínai vakcinák esetében ezt már nem mondhatjuk el – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Rusvai Miklós virológus professzor. Ugyanakkor most úgy látszik, hogy feleleges volt a titkolózás, hiszen az orosz vakcina hatékonynak tűnik. A vakcinával kapcsolatos óvatosságot szerinte jelzi, hogy Magyarország a helyszínen szemlélte a Szputnyik V gyártásást, ez ugyanis nem szokás pl. a nyugati vakcinák esetében. Rusvai szerint nagy kérdés, hogy Oroszország tudja-e majd teljesíteni a szállítást, hiszen egyelőre az országon belül is hiány van a vakcinából, és az is tisztázatlan, hogy a Szputnyik V-t melyik országok fogadják el, ha a vakcinaútlevélben szerepel majd. Ez attól függhet majd, hogy hol fogják jóváhagyni.