Folytatódik a vámháború okozta zuhanás a tőzsdéken, ezúttal azonban már a múlt héten még igencsak felülteljesítő kriptopiac is lefordult. A bitcoin árfolyama már közel egyhavi mélyponton van, míg a teljes piac kapitalizációja tavaly november óta nem látott mélypontra zuhant hétfő reggelre.
Kevin Hassett, a Fehér Ház Nemzeti Gazdasági Tanácsának igazgatója cáfolta, hogy Donald Trump szándékosan okozna tőzsdei összeomlást, annak dacára, hogy az elnök egy ezt állító videót osztott meg közösségi média platformján - számolt be a CNBC.
Több nyugat-európai nagy ország agráripara komoly kárvallottja lesz Donald Trump amerikai elnök agresszív vámpolitikájának. Egyes tartományok és régiók olyan mértékben függnek az USA-ba prémium termékként exportált árucikkeiktől, hogy ha azt a vámok után már túl drágának találják az amerikai fogyasztók, akkor teljesen át kell gondolniuk milyen piacokon, mennyiért tudják majd eladni a megmaradt többletük.
Vietnam felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy teljesen megszünteti az amerikai importtermékekre kivetett vámokat, miután Donald Trump 46 százalékos vámot jelentett be a délkelet-ázsiai országgal szemben - írta a Bloomberg.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni látogatása során reméli, hogy sikerül meggyőznie Donald Trump amerikai elnököt az Izraelre kivetett vámok enyhítéséről. A találkozón a gázai túszok helyzetét és a háború kimenetelét is megvitatják.
Az S&P 500 index 11 havi mélypontra süllyedt, két kereskedési nap alatt 5,4 billió dollár piaci értéket veszítve, miközben Jerome Powell Fed-elnök figyelmeztetett a Trump-kormányzat vámintézkedéseinek tartós inflációs hatásaira - írta a Bloomberg.
Az amerikai elnök újabb vámháborús lépései megmozgatták a világgazdaságot: de nem a jó irányba. A piaci bizalom megrendülésével együtt a földgáz ára szabadesésbe kezdett és a holland TTF tőzsdén néhány nap alatt több mint 15 százalékos zuhanást produkált. Bár elsőre jól hangzik az olcsó energia, az EU ellátásbiztonsága és LNG-importja komoly veszélybe kerülhet, ha az árfolyam tartósan alacsony szinten ragad.
A kereskedelmi háború okozta globális részvénypiaci zuhanás közepette az európai közműcégek részvényei menedéket jelentenek a befektetők számára, az ágazati index 2008 novembere óta nem látott szintre emelkedett - írta meg a Bloomberg. Szakértők szerint a víz- és áramszolgáltatást biztosító vállalatok egyrészt kötvényhelyettesítő szektorként működnek, másrészt tisztán belföldi tevékenységet folytatnak, így a vámok egyáltalán nem érintik őket.
Kamala Harris volt amerikai alelnök csütörtökön a kaliforniai Dana Pointban megrendezett, Leading Women Defined nevű színesbőrű női vezetői konferencián szólalt fel, mely keretében heves kritikát fogalmazott meg 2024-es elnökválasztási ellenfele, Donald Trumppal szemben, és a lépéseire adott reakciók kapcsán - számolt be a HuffPost.
Váratlan fordulatot hoztak az új magyar lakáshitel-felvevők szempontjából is az amerikai elnök vámbejelentései: míg egy hónapja még inkább felfelé mutattak a kockázatok a lakáshitelek kamata szempontjából, most úgy felerősödtek a recessziós félelmek, hogy lefordultak a hozamok a kötvénypiacokon, ami enyhítheti a feszültséget a hitelek árazásában is. Bemutatjuk, mit ajánlanak most a hazai bankok az új hitelfelvevőknek, személyre szabott kalkulációhoz pedig a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorát ajánljuk.
Megérkezett Kína kíméletlen válaszcsapása a Donald Trump elnök által kivetett globális vámokra. Kína 34%-os vámot vethet ki az Egyesült Államokból importált termékekre.
Ted Cruz republikánus szenátor, korábbi elnökjelölt-aspiráns csütörtökön aggodalmát fejezte ki Donald Trump vámjainak amerikaiakat érintő hatásaival kapcsolatban - számolt be a Newsweek.
Ahogy az a gazdasági sokkok idején lenni szokott, a bankszektor részvényei szenvedték meg csütörtökön az egyik legnagyobb mértékben a tőzsdei vérfürdőt. Bár a vámok nem a pénzügyi szektor tevékenységét érintik közvetlenül, az ágazat ezer szállal kapcsolódik a reálgazdasághoz és a nemzetközi kereskedelemhez, így közvetlen és közvetett hatások egész sora miatt válhat kárvallottjává az intézkedéseknek. Összefoglaljuk az első elemzői reakciókat, és a bankszektorra gyakorolt várható hatásokat a befektetési banki tevékenységtől a lakossági hitelezésig.
A világ 500 leggazdagabb emberének együttes vagyona 208 milliárd dollárral csökkent egyetlen nap alatt, miután a Donald Trump által bejelentett széles körű vámintézkedések globális piaci zuhanást okoztak - írta a Bloomberg.
Negyedévről-negyedévre fokozatosan 3% fölé fog gyorsulni a magyar gazdasági növekedés az idei évben – vázolta konkrét számokkal együtt a péntek reggeli rádióinterjúban Orbán Viktor. A miniszterelnök annak a reményének is hangot adott, hogy a minapi tárgyalások után meg tudnak állapodni a távközlési szolgáltatókkal a szolgáltatási díjak emelésének korlátozásáról, illetve arról is, hogy „a banki szolgáltatások ára ne emelkedjen”. A műsorban szóba került a tegnapi izraeli kormányfői látogatás, a drogterjesztők elleni küzdelem és a gyülekezési szabadság kérdése is, ezek főbb üzeneteit az alábbi hírfolyamban tudósítottuk.
A szerda éjjeli és csütörtök hajnali kereskedésben komoly pénz- és tőkepiaci következményeket okoztak Donald Trump amerikai elnök brutális vámbejelentései, amelyekre csütörtökön reggel kis eséssel reagált a forint: az euró jegyzése 400-ról 401-ig gyengült. Az elemzői reakciók szerint a vámemelések nagyobbak, mint amire számítani lehetett, és így a várható hatások elemzése, valamint a válaszlépések még bizonyára jó ideig a legfontosabb mozgatórugók lesznek a pénz- és tőkepiacokon.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök úgy látja: Donald Trump amerikai elnök vámemelései nem katasztrofálisak, hiba lenne újabb vámemeléssel ellentámadni.
Hektikus piaci reakciókat láthatunk Donald Trump szerda este bejelentett vámjaira, amelyeket sokan csak úgy értékelnek, hogy még az előzetesen vártnál is egy sokkal rosszabb forgatókönyv valósult meg. Egy ilyen helyzetben nem könnyű megfelelő döntést hozni a befektetéseinek szempontjából. A profik szerint azonban vannak olyan részvények, amelyek ideális választásnak bizonyulhatnak ebben a környezetben. Mutatjuk, hogy mely amerikai részvényekben lehet most biztonságban a pénzed, és hogy miért.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vizsgálja Donald Trump amerikai elnök vámintézkedéseinek hatását – jelentette be Facebook-oldalán Nagy Márton gazdasági miniszter.