városok

Eljött a fordulat ideje: jó hír a vidéki lakástulajdonosok számára

Eljött a fordulat ideje: jó hír a vidéki lakástulajdonosok számára

A lakáspiaccal foglalkozó elemzések többsége általában Budapesttel foglalkozik, az utóbbi időben azonban a fővároson kívüli lakáspiacon is egyre izgalmasabb folyamatok zajlanak. Többek között megfordult a korábbi éveket jellemző árnövekedési dinamika, vagyis a vidéki lakásárak ismét nagyobb ütemben emelkednek, mint a budapestiek, így a vidéki lakástulajdonosok hosszú évek után ismét azt láthatják, hogy a legfőbb vagyontárgyuk értéke nagyobb ütemben nő, mint a fővárosi társaiké. A kérdés az, hogy a mostani trend egy rövid átmenet, vagy egy tartós folyamat kezdete.

Kisvárosokba költözhetünk a koronavírus elől

Kisvárosokba költözhetünk a koronavírus elől

Amikor a járványnak vége lesz, máshogy fogunk majd vásárolni, szórakozni, dolgozni, közlekedni. Hogyan fogja ez átalakítani városainkat? Hova költözünk majd szívesebben, miben változnak meg a települések - teszi fel a kérdést az Összkép Magazinban Szepesi Balázs, az MCC Közgazdasági iskolájának vezetője.

Van egy ország, ahol idén már nem lesz iskola

Van egy ország, ahol idén már nem lesz iskola

Kemény döntést hozott Bolívia az idei szeptemberi iskolakezdésről: nem lesz ilyen. Idén már egyáltalán nem nyitnak ki az iskolák, így leghamarabb 2021-ben járhatnak újra iskolába a gyerekek – írja a CNN.

Óriási fordulatot láthatunk a magyarok vándorlásában

Óriási fordulatot láthatunk a magyarok vándorlásában

Tavaly több mint 280 ezren változtattak állandó lakhelyükön és közel 300 ezren ideiglenes lakhelyükön Magyarországon, derült ki a KSH adataiból. Ez a teljes belföldi vándorlásban 4 ezer fős, vagyis 0,7%-os növekedést jelentett az előző évhez viszonyítva. Új jelenség a korábbi évekhez képest, hogy erőteljes volt a városokból való belföldi elvándorlás, mindeközben a községek népességszámát növelte az odavándorlás.

Egy ábra, ami mindent elmond az ország kettészakadásáról

Nem mondunk újdonságot azzal, hogy a fővárosi lakásárak az elmúlt években végbement áremelkedés következtében nagyon elszakadtak a vidéken jellemző árszintektől. Az MNB számításai alapján megnéztük, hogy pontosan mit is jelentett ez, hogyan alakultak az ezredforduló óta a régiók városaiban a lakásárak, kik voltak a legnagyobb nyertesek és vesztesek.

Városok, ahol alig lehet levegőt kapni

A légszennyezettség komoly egészségkárosító erővel bír, ezért is megdöbbentő, hogy a világ lakosságának milyen óriásai része él olyan városban, ahol ez komoly gondot okoz. A nagyon kedvezőtlen állapot ugyan elsősorban a szegényebb országokat érinti, azért Európában is jó néhány olyan város található, ahol az uniós irányelveknek megfelelő határértéket átlépi a porterhelés. A legszennyezettebbnek a lengyel is bolgár városok számítanak, köztük például a népszerű nyaralóhely, Várna is az első 20-ban végzett. Az európai fővárosok közül csak kevés esetében vannak gondok a határérték átlépésével, szennyezettség terén Budapest a középmezőnyhöz tartozik.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.