A kkv-szektor fontosságát egy adott nemzetgazdaságon belül hangsúlyozni soha nem lehet eléggé: a 250 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató, 50 millió euró alatti éves árbevételt elérő, illetve ennél kisebb vállalatok alkotják a hazai gazdaság gerincét is. A teljes foglalkoztatás több mint kétharmadát és a nemzeti össztermék felét ez a szektor adja. Nem mellékesen a kkv-k esetében a hazai tulajdonlás aránya jóval magasabb a nagyvállalati-szektorénál. A kis- és középvállalkozások teljesítménye éppen ezért közvetlen hatással bír a teljes nemzetgazdaságra. Kijelenthető:
ha rosszul megy a kkv-knak, akkor rosszul megy az országnak.
A szektor legnagyobb kihívása egyértelműen a termelékenység növelése, amelyben igencsak le vannak maradva a hazai vállalatok nem csak az EU átlagtól, de a régió legtöbb országáétól. Nem csak a nemzetközi verseny nagy, hanem a belföldi is: a hazai kkv-k termelékenysége csupán fele az itthon működő nagyvállalatokénak.
A hatékonyságnövekedést kizárólag technológiai beruházásokkal, szervezeti átalakításokkal és humánerőforrás-fejlesztéssel lehet elérni. A kedvezőtlen gazdasági környezet, a hagyományosan legerősebb külpiac, Németország gazdasági gyengélkedése, az inflációs hatások, a forintárfolyam gyengülése, illetve az elmaradó uniós fejlesztési források mind-mind komoly kihívások elé állítják a vállalatvezetőket. Nem véletlen, hogy a beruházások is el-el maradoznak.

A beruházások bezuhanása nemzetgazdasági szinten is látványos: idén a második negyedévben a hazai beruházások volumene 1,1 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal augusztus végén. Ez a kilencedik egymást követő negyedév, amikor a beruházási teljesítmény visszaesik, és három éve meredek zuhanásban van. Az adat nem csak a nagyvállalati- és állami beruházások elhalasztásából, hanem a szektor beruházási hajlandóságának, illetve annak hiányának tudható be.
Lenne még tér a bővülésre
Bár számos állami visszatérítendő és nem visszatérítendő fejlesztési forrás áll rendelkezésre, úgy tűnik, hogy a magyarországi vállalkozások külső forrás igénybevételére való hajlandósága továbbra is elmaradást mutat az Unió többi országához képest. Bár az adat nem olyan friss, de az arányok mégis látványosak: az OECD szerint 2021-ben a kkv hitel/GDP arány Magyarországon 10 és 15 százalék között mozog, az Unió átlaga ennél 20 százalékponttal magasabb.
Az MNB legutóbbi, májusi jelentésében kiemeli: az előzetes adatok alapján a kkv-szektor hitelállománya 1,3 százalékkal növekedett éves alapon. A hazai vállalati hitelállomány növekedési üteme európai uniós összehasonlításban a középmezőnyben helyezkedik el, elmaradva a visegrádi országokban megfigyelt átlagos növekedési ütemtől (4,3 százalék).
A támogatott vállalati hitelek aránya az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 24 százalékponttal csökkenve mindössze 12 százalékot tett ki e szerződéseken belül. A kkv szegmensben a támogatott hitelek aránya 24 százalék volt a vizsgált időszakban, míg 2024 első negyedévében még 35 százalékot ért el.
A kkv-k hitelállomány 2024 közepéről 2024 közepére 2,3%-kal 7296 milliárd forintra nőtt, viszont a hitelszerződések száma 9%-kal 175 ezerre csökkent.
Országjárásra indul a KAVOSZ és Portfolio
A KAVOSZ Zrt., a méltán népszerű Széchenyi Kártya Program (SZKP) közvetítője a Portfolio-val közösen országos rendezvénysorozatot indít, és 15 magyarországi városba látogat el, és pontosan azt célozza, hogy számba vegye azokat az eszközöket, amelyek új perspektívát nyújthatnak a magyar mikro-, kis- és középvállalatok számára működésük stabilitásának megőrzése, valamint versenyképességük növelése céljából. A programban a KAVOSZ Zrt. kedvezményes konstrukciói mellett részletesen bemutatkozik a Demján Sándor Tőkeprogram is, amely a tőkefinanszírozás új formáját kínálja a hazai vállalkozások számára.
Kiemelt témák és előadók
A roadshow Székesfehérváron veszi kezdetét, ahol az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat a legaktuálisabb támogatásokról és fejlesztési irányokról. Időpontok:
- szeptember 19. Székesfehérvár
Székesfehérváron készült tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.
- október 8. Békéscsaba
- október 9. Veszprém
- okóber 13. Szombathely
- október 15. Eger
- október 16. Szekszárd
- október 20. Debrecen
- október 21. Szolnok
Az eseménysorozat napirendjén sok más, valamennyi vállalkozást érintő kérdés is terítékre kerül, úgy mint:
- Milyen hazai források és hitelprogramok állnak rendelkezésre 2025-ben?
- Hogyan fejlődik tovább a Széchenyi Kártya Program?
- Mire használható a Demján Sándor Tőkeprogram?
- Hogyan segíti a digitalizáció és automatizáció a hatékonyabb működést?
A roadshow minden állomásán cégvezetők, szakpolitikai döntéshozók és finanszírozási szakemberek segítenek eligazodni a kkv-k világában, testközelből mutatva meg a helyi lehetőségeket és országos trendeket.
Forrás van, csak élni kell vele
Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára augusztus végén a Portfolio-n megjelent Beruházási hitelkalauz kkv-knak cikkében foglalta össze, hogy jelenleg milyen támogatott hitelforrások állnak a kkv-k rendelkezésére:
A Széchenyi Kártya Program (SZKP) konstrukciói immár több mint 20 éve biztosítanak kedvezményes, államilag kamattámogatott hiteleket a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások részére. Az elérhető konstrukciók közül is kiemelendő a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+, amely széles körben használható fel beruházási célok megvalósítására a meglévő kapacitások bővítésétől és új kapacitások kiépítésétől kezdődően az energia- és erőforrás-hatékonysági intézkedéseken át a technológiaváltásig bezárólag.
A „Nemzeti Bajnokok Hitelprogram” (GINOP Plusz-1.4.5-25) az exportáló vagy beszállító vállalkozásoknak nyújt 0 százalékos beruházási hitelt, amelyhez 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás társul. A támogatást a vállalatok technológiai korszerűsítésre vagy eszközbeszerzésre, valamint vállalati infokommunikációs fejlesztésre és/vagy megújuló energia-beruházás végrehajtására használhatják fel.
A „KKV Technológia Plusz Hitelprogramok” (A GINOP Plusz-1.4.3-24 és 1.4.4-24) 2024 áprilisa és októbere óta igényelhetők vidéken és a fővárosban a hazai tulajdonú kkv-k beruházásainak támogatása, kiemelten azok technológiai és szervezeti megújulásának elősegítése érdekében.
Minősített Vállalati Hitellel (MVH) bővül a lehetőségek köre szeptembertől, amit az MNB és a Bankszövetség hívott életre. Ez, a fent bemutatottakkal szemben nem egy konkrét terméket takar, hanem egy minősítést, amelyet a jegybank a kereskedelmi bankok által kínált hitelkonstrukcióknak adhat, amelyek megfelelnek a meghatározott kritériumoknak. A cél ebben az esetben is a kkv-szektor segítése a beruházási célok megvalósíthatósága érdekében.
Kondíciók:

Ezeken felül a MKIK által koordinált Demján Sándor Programban számos más finanszírozási megoldás áll a hazai kkv-k részére:
„1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program, amely a hazai tulajdonú, mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogatja annak érdekében, hogy termelési kapacitásuk fejlődjön, magasabb hozzáadott értékű termékek gyártására nyíljon lehetőség. Egy vállalkozás 5-200 millió forint támogatásban részesülhet. A vállalkozás beruházásnak 50%-át az állam vissza nem térítendő támogatásként biztosítja.
A program elsődlegesen eszközbeszerzést támogat, emellett digitalizációs és megújuló energiával kapcsolatos fejlesztések is finanszírozhatóak.
Széchenyi Kártya Program 3,0 százalékos beruházási hitelkamat: a beruházások ösztönzése érdekében november 1-től 5 százalékról 3 százalékra csökken az ügyfelek által fizetendő éves kamat a Széchenyi Kártya program beruházást támogató hitelelemeinél:
- Széchenyi Beruházási Hitel MAX+,
- Széchenyi Lízing MAX+,
- Széchenyi Mikrohitel MAX+,
- Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+.
A még kedvezményesebb kamatozás mellet a 2025. június 30-ig Széchenyi Kártya beruházási hiteltermékeit igénylő vállalkozások számára az első évben díjmentesen nyújtja a hitelhez kötelezően kapcsolt kezesség kezességvállalását a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Exportösztönző Hitelprogram a Demján Sándor Program keretében az EXIM újraindította korábbi nagysikerű termékeit, amelyeket exportáló és nem exportáló vállalkozások is igénybe vehetnek beruházási, zöld beruházási és lízing célokra.
Termékek:
- EXIM Jövő Exportőrei Beruházási és Zöld Beruházási Hitel
- EXIM Exportélénkítő Beruházási Hitel és Lízing
Kifektetést támogató (Exim) hitel- és (NTH) tőkeprogram, amelynek keretében külpiaci beruházások, cégalapítások, cégfelvásárlások (kifektetés) támogathatóak, amelyek új piacok szerzésével, terjeszkedéssel segítik a vállalkozások versenyképességének növelését, a cég növekedési pályára állását, a bevételi források és kockázatok diverzifikációját. Nem titkolt cél magyar multik, nemzeti bajnok vállalkozások kinevelése.
Nemcsak hitel- hanem tőkeprogramok is segítik a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram célja a mikro- kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzése, feltőkésítésük, és ezzel hitelképességük javítása. A vállalkozások komolyabb mértékű, méretugrásukat támogató fejlesztéseinek speciális támogatása keretében az állam 1%-os, jelképes tulajdonrész szerzése mellett biztosít 6 éves időtartamra olcsó, nagyösszegű fejlesztési forrást alárendelt kölcsöntőke juttatás keretében. A lehetőség iparági megkötöttség és széles körű beruházási célra biztosít viszonylag nagy összegű, 100-200 millió forintos friss forrást évi 5%-os kamatozás mellett.
A tőkefinanszírozás révén a vállalkozás hitelképessége javul.
A konstrukcióban a vállalkozások az állami támogatásnak köszönhetően rendkívül kedvező, mindössze évente 5 százalék kamattal bíró forráshoz juthatnak, amely a hozamtámogatottsága révén jóval olcsóbb a piacon elérhető átlaghoz képest. A vállalkozások akár 0 százalékos önerővel, kezességelvárások nélkül is élhetnek a lehetőséggel. A tőkeigénylési folyamat jelentősen leegyszerűsített, ennek megfelelően gyors.
Címlapkép forrása: Portfolio
Videó: ledobta az ukrán MiG-29-es a félelmetes amerikai JDAM-ER bombát, semmi sem maradt a célpontból
Borsót törtek az orosz haderő orra alá.
A nyugdíjak akkor is megőrizték vásárlóértéküket, amikor a reálbérek csökkentek
Az Állami Számvevőszék írása.
Rohamra indultak az orosz páncélosok, de arra, ami történt, senki sem számított
Váratlan segítségre leltek az orosz katonák.
Nem szabadul Donald Trump a sötét botrány árnyékából – Hiába került több ezer oldal napvilágra, a kérdések csak gyarapodnak
Fordulóponthoz ért az Epstein-ügy.
Támadás érte Oroszország Végítéletnapi állomását – Szünetel a működés
Senki nem tudja mi történik, ha nem sikerül helyreállítani.
Elárulták Oroszországot: kiderültek a legfontosabb részletek a kulcsfontosságú bázisról
Érkezhet az ukrán támadás?
Egész egyszerűen kiürítette a raktárait Moszkva legfontosabb szövetségese - Bajba kerülhet az orosz frontvonal
Már nem tud mit küldeni Oroszországnak.
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


