Gazdaság

Az év végéhez közeledve rákapcsolt az európai gazdaság

Novemberben idei csúcsára kapaszkodott az euróövezeti gazdasági aktivitás alakulását nyomon követő Markit beszerzésimenedzser-index értéke, elsősorban a német és a francia szolgáltatói szektor kedvezőbb kilátásainak köszönhetően. Bár az övezet két legnagyobb gazdaságában a feldolgozóipar aktivitása ugyan valamelyest mérséklődött, az összesített aktivitási mutatót ez sem tudta lerontani. Egyre több jel utal arra, hogy a gyenge harmadik negyedévet követően kifejezetten erős lehet az utolsó negyedév.

Épp most számolják újra, mennyibe kerülne a budapesti olimpia

Az utóbbi évtizedek tapasztalatai alapján gazdaságilag sikeres és nyereséges olimpiát rendezni komoly feladat, a 2024-es budapesti pályázat irányítói azonban bíznak abban, hogy a magyar fővárosnak is sikerül ez. A potenciális költségeket illetően a tavaly nyáron aktualizált megvalósíthatósági tanulmányra lehet támaszkodni, a legfrissebb aktuális számítások pedig most készülnek. Mindenesetre, ha tartani tudjuk a költségvetést, akkor nyereséges és a hosszú távú fejlődést szolgáló lehet az olimpia, bár jelentős infrastrukturális beruházásokra mindenképp szükség lesz.

Atombombát rejt a társasági adó

Több fordulóban váltak ismertté a 2017-es adószabályok, és vannak még olyan tervezett változások, amelyeket még nem nyújtottak be a törvényalkotók. Erről is szó volt a KPMG adókonferenciáján.

A végső eszközt is kész bevetni Lengyelország ellen az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság első alelnöke meglehetősen határozott utalást tett arra, hogy ha más eszköze nem marad, a testület folytatni fogja a lengyel jogállamiság helyreállítását célzó eljárását, azaz kész arra is, hogy akár az "atombombának" nevezett EU-szerződés 7-ik cikke szerinti eljárást is elindítsa. Frans Timmermans mindezt párhuzamos interjúba mondta el egy lengyel és egy brüsszeli magyar lapnak, tekintettel a lengyel-magyar szövetégre és arra, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő már korábban jelezte, hogy megvétózná a lengyelek szavazati jogának felfüggesztését az Európai Tanácsban.

A járulékfelező programmal nagyot léphet előre Magyarország

Jelentősen csökkenhet az adócentralizáció mértéke és az átlagos adóék is a most bejelentett, 2017-től életbe lépő adócsökkentéseknek köszönhetően - vélekedett előadásában Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a KPMG szerdai adókonferenciáján.

Hosszú menetelés után fordult az olaj

Megállt az olajár hosszabb ideje tartó emelkedése, a befektetők ismét elkezdtek aggódni a hónap végi OPEC-találkozó sikerét illetően. Egyelőre korántsem jelenthető ki, hogy Irak és Irán támogatni fogja a termeléscsökkentési terveket.

Kis szerencsével a nagy mutatvány is összejöhet Orbánéknak az adósságfronton

Egyre inkább úgy tűnik, hogy csak a kormányon múlik, mennyivel akarja idén csökkenteni a GDP-arányos adósságrátát. A kötelező feladatot gyakorlatilag már szeptember végére kipipálták, és nincs megállás, a negyedik negyedévben tovább csökkenhet az adósságrátánk. Sőt, akár Orbán Viktor legmerészebb álma is teljesülhet idén, hogy az adósság összegszerűen, forintban kifejezve is csökkenjen, amire csak a legritkább esetekben volt eddig példa.

Magyarország a lustábbak közé tartozik az EU-ban

Nem mondhatjuk, hogy Magyarország a legszorgalmasabb uniós országok között lenne, mindössze 32,6 órát tett ki a várható munkával eltöltött életévek száma tavaly. A svédek ennél majdnem egy évtizeddel többet dolgoznak.

Varga 3-5%-os gazdasági növekedést akar látni

A 3-5 százalékos tartományba kell átkerülnie a gazdasági növekedésnek, amire csak akkor van esély, ha jobban növekszik a magyar termelékenység, csak így közelíthet az életszínvonal Magyarországon az európaihoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.

Durva következményekkel jár a nagy bérmegállapodás

Épp a választások előtti két évben tapasztalhatnak a munkavállalók jelentős béremelkedést, ha minden a kedden megkötött megállapodás szerint megy végbe és a hazai munkaerőpiaci helyzet miatt a munkáltatók a járulékcsökkentés előnyét átadják. A kormány cserébe 600 milliárd forintot pakol át a költségvetésben.

Célzott eszközökkel lazítana tovább szükség esetén az MNB

Amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése indokolja, a Monetáris Tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával - olvasható a keddi kamatdöntést követő közlemény utolsó mondatában. A jegybank ma ismét meglepte a piacokat azzal, hogy tovább csökkentette az egynapos hitel és az egyhetes hitel kamatát.

7,6%-kal emelkedtek idén a reálbérek

Szeptemberben 7,7 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek Magyarországon, mint egy évvel korábban. A versenyszférában eközben 6,7 százalékos volt a nettó reálbér-emelkedés.

Megint tudtak meglepetést okozni Matolcsyék

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 0,9 százalékos alapkamaton az MNB Monetáris Tanácsa, de a nem konvencionális eszközökhöz megint hozzányúltak. Az egynapos és az egyhetes kamatot ugyanis 15 illetve 10 bázisponttal csökkentették, ezzel megszűnt a kamatfolyosó teteje.

Elnyújtott Brexit jöhet a halálugrás elkerülése érdekében

Egy átmeneti EU-megállapodás megkötésének terve rajzolódik ki a brit miniszterelnök hétfői beszédéből és az azóta záporozó újságírói kérdésekre adott válaszokból. Az új forgatókönyvnek az lenne a lényege, hogy vagy meghosszabbítják az EU-ból való kilépési procedúra 2 éves időintervallumát, vagy bár 2019 tavaszán kilépnek a britek, de az egységes piachoz még ezt követően is hozzáférnének egy ideig, hogy elkerüljék a brit vállalatok legfőbb félelmét: a halálugrást, azaz a WTO-taggá visszasüllyedő kereskedelmi szabályrendszert. Az elnyújtott kilépés forgatókönyvének esélyét kedd délelőtt máris mérsékelte az Európai Parlament főtárgyalója, aki szerint csak 14-15 hónapja van a briteknek a kilépési feltételek letárgyalására.

Elfogadta a parlament az őszi adócsomagot

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése. A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.

Találd ki, melyik jegybankelnök keres a legjobban Európában!

Azt hihetnénk, ha már Mario Draghi az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, ő is keresi a legtöbbet, pedig nem. Mint kiderült, a belga, az olasz és a német jegybankelnökök a legjobban fizetettek az eurózónában - írja saját adatgyűjtésére hivatkozva a Bloomberg.

Varga Mihály bejelentette a nagy bérmegállapodást

Megállapodott a kormány, a munkaadók és a munkavállalók érdekképviselete a következő két év minimálbér-emeléséről, a garantált bérminimum emeléséről, valamint a két évre szóló járuléékcsökkentésről és a társasági adó egységesítéséről/csökkentéséről - jelentették be hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztériumban, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését követően. Ezt a nemzetgazdasági miniszter mérföldkőnek nevezte. A munkaadók belementek a kormány által elvárt béremelésbe, cserébe nagyobb járulékcsökkentést kapnak, és még egy további ígéretet.

Szárnyal az olaj, újra itt az 50 dollár

Tegnap 4 százalékot emelkedett az olajár, ma reggel pedig tovább tart a lendület, az amerikai WTI már újra az 50 dolláros szintet közelíti. Egy hét alatt az olajár több mint 10 százalékot emelkedett.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.