Gazdaság

2009. július 21. 20:28 | Portfolio

Keresztbe tesznek Obamának? - Ellenállásba ütközött a nagy reformterv

Barack Obama kedden az egészségügyi reformfolyamattal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy tovább fog tartani a munka a törvényhozásban, mivel kezdeményezését már nemcsak a republikánusok vetik el, hanem demokrata képviselők is ellenzik. Kedd délutáni beszédében az amerikai elnök már azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok soha nem volt még ilyen közel a rendszer átalakításához.

2009. július 21. 18:58 | Portfolio

Döntött a PM: nincs lehetőség jutalomra az APEH-nál

Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn adóhivatali, kedden vám- és pénzügyőri vezetőkkel folytatott egyeztetést. A pénzügyminiszter arról adott tájékoztatást, hogy a jelenlegi költségvetési keretek nem teszik lehetővé sem az adóhivatali, sem pedig a pénzügyőrségi dolgozóknál, alkalmazottaknál a szokásos, a bevételek túlteljesüléséhez igazodó évközi jutalmak kifizetését - olvasható a tárca közleményében.

2009. július 21. 16:02 | Portfolio

Bernanke: megvannak a szükséges eszközeink

A jegybank elsődleges célja a gazdaság élénkítése - nyilatkozta Ben Bernanke Fed elnök a House Financial Services Committee előtt. A pénzpiaci problémák enyhültek ugyan, élénkülésre mégis csak jövőre számíthatunk, a munkaerőpiaci kilátások ugyanis továbbra is igen borúsak. Bernanke szerint a Fednek megvannak a szükséges eszközei arra az esetre, amikor a kilátások a monetáris kondíciók szigorítását kívánják majd meg.

2009. július 21. 15:35 | Portfolio

Új vírus: újabb három megbetegedés Magyarországon

Újabb három betegnél igazolták az új influenzavírust (A/H1N1), velük együtt eddig 29-en betegedtek meg Magyarországon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

2009. július 21. 15:30 | Portfolio

Járványveszély: a WHO iskolák bezárását is szükségesnek látja - 700 halálos áldozat

Az új, H1N1 vírus áprilisi felbukkanása óta 700 halálos áldozatot követelt világszerte, és a vírus terjedésének lassítása érdekében az országoknak iskolák bezárását kellene megfontolniuk - figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet. Két héttel ezelőtt 429 halálos áldozatról szóltak a hivatalos adatok - emlékeztet a Reuters.

2009. július 21. 11:46 | Portfolio

Kemény tervezési feltételekkel készül a 2010-es költségvetés

A 2009. évi megszorításokkal mérsékelt előirányzatokból kell kiindulni a 2010. évi költségvetés tervezése során - olvasható a 2010. évi költségvetési tervezőmunkát részletező pénzügyminisztériumi köriratban.

2009. július 21. 11:13 | Portfolio

Elszállnak a románok - az IMF belemegy?

Románia államháztartási hiánya az év végére elérheti a hazai össztermék (GDP) 7 százalékát a román gazdasági miniszter szerint - jelenti az MTI.

2009. július 21. 10:40 | Portfolio

A RÉZangyalát! - A termeléssel lesznek bajok

Tovább emelkedett az elmúlt napokban a réz árfolyama a londoni fémtőzsdén, miután a vállalati gyorsjelentések által keltett kedvező hangulatban erősödik a világgazdasági növekedés helyrerázódását várók tábora. Márpedig a Royal Bank of Scotland elemzői szerint amennyiben a keresleti oldal talpraáll, úgy a bányák kapacitásai nem lesznek majd elégségesek a piaci egyensúly megtartásához. Ez pedig az árfolyam emelkedését generálhatja.

2009. július 21. 10:15 | Portfolio

Már csak a tűzoltás mentheti meg a gyógyászati segédeszköz kasszát

A 42 milliárd forintos gyógyászati segédeszköz kassza 8 milliárddal lépné túl az előirányzatot, ha az OEP nem fogná vissza a gyeplőt - nyilatkozta a Népszabadságnak Dankó Dávid, az OEP ártámogatási főosztályának helyettes vezetője. Az OEP illetékese kifejtette, hogy az átalakítás most elengedhetetlen, és alapja a januártól bevezetendő új, igazságosabb rendszernek.

2009. július 21. 10:03 | Portfolio

Bernanke szavaira vár a piac

A Fed mindent meg fog tenni az infláció féken tartása érdekében - olvasható Ben Bernanke Fed tegnapi Wall Street Journalban megjelent cikkében. Bernanke ma a House Financial Services Committee, holnap pedig a Senate Banking Committee előtt tart beszámolót arról, hogy az elmúlt fél évben milyen változások történtek az USA monetáris politikájában. Az elnöki beszámolót nagy érdeklődéssel várják a piaci szereplők, abban bízva, hogy végre megtudhatnak valamit arról, hogy a likviditásfokozó intézkedéseik hatásait mily módon kívánják semlegesíteni a jegybankárok.

2009. július 21. 08:37 | Portfolio

Megtámadták a költségvetési tanácsot

Bár hivatalosan még a jövő évi büdzsét nem is vizsgálja, mégis 710 millió forintba kerül az idén a költségvetési tanács működése - írja a Magyar Nemzet.

2009. július 21. 08:13 | Portfolio

Szociális kártyával a visszaélések ellen?

Szociális kártya bevezetését szorgalmazza Monok független polgármestere, aki javaslatát levélben továbbította Bajnai Gordon miniszterelnöknek és az Országgyűlés képviselőinek.

2009. július 21. 08:04 | Portfolio

Giró-Szász: Ha az SZDSZ-en múlik, nem lesz előrehozott választás

A Századvég Alapítvány igazgatója szerint a Kóka János vezette szabad demokrata frakció segítségével a szocialista kormány kitöltheti a kormányzati ciklust. Giró-Szász András az InfoRádiónak elmondta: racionális érv nem szól amellett, hogy a szocialisták átadják a kormányrudat, ám a párton eluralkodhat a pánik.

2009. július 20. 16:54 | Portfolio

Egyre lassabban döcög a reform szekere az USA-ban

Ismét egyre hangosabbá válik az amerikai egészségügyi reform körüli vita: Peter R. Orszag, a Fehér Ház Költségvetési Hivatalának vezetője a változtatás kongresszusbeli ellenzőit bírálta vasárnap, de úgy véli, hogy két-három héten belül a törvényhozók elfogadják a reformtörvényt. Közben egyre többen támadják a tervezet azon elképzelését, miszerint részben a gazdagabbakra kivetett adókból finanszíroznák az új rendszer nagyobb költségeit. A legfrissebb felmérések pedig azt mutatják, hogy a társadalom egyre kisebb része ért egyet Obama terveivel.

2009. július 20. 16:00 | Portfolio

USA: harmadik hónapja javulnak a kilátások

Az amerikai gazdaság kilátásai jobbak, mint egy hónappal korábban - derül ki a Conference Board júniusi felmérésből. A leading indicators értéke 1.2 pontról 0.7 pontra csökkent ugyan, a pozitív érték arra utal, hogy a megkérdezettek ezúttal is jobbnak ítélik meg a gazdaság kilátásait.

2009. július 20. 15:45 | Portfolio

Oszkó: akár dollárkötvénnyel is megjelenhet még idén az állam

A múlt pénteki eurókötvény kibocsátás sikere után (is) óvatos lesz a devizaalapú forrásbevonással a magyar állam, az ősz során azonban megfontolhatjuk egy újabb, akár dolláralapú kibocsátás lehetőségét is - jelezte egy a Reuters-nek adott televíziós interjúban Oszkó Péter. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a devizakötvény-kibocsátás témáját együtt kell kezelni azzal a kérdéskörrel, hogy Magyarország kiterjeszti-e a jövőre lejáró nemzetközi hitelcsomagot, vagy sem.

2009. július 20. 14:10 | Portfolio

Lemondhat a magyar állam az IMF idei segítségéről

A piaci finanszírozás kedvező alakulása következtében elképzelhető, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól szeptemberben esedékes következő hitelrészletet nem a magyar állam, hanem a júniusi részlethez hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank fogja lehívni - mondta el a Portfolio.hu-nak Borbély László András. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese hozzátette: ez azt jelentené, hogy az állam már csak jövőre hívna le hitelrészletet a nemzetközi pénzügyi szervezettől, miközben az Európai Bizottságtól származó hitelrészletek lehívásával továbbra is élne.

2009. július 20. 14:07 | Portfolio

Tölgyessy szerint a költségvetés elfogadása után elszabadul a háború

A legvalószínűbb, hogy a gazdaság jó ideig nem fog még szárnyalni - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, és hozzátette: kivételes változások mentek végbe a magyar belpolitikában az év első felében. Sikerült megakadályozni a forint összeomlását, de megrendült a politikai szerkezet baloldali pillére - véli a politológus.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is