Újabb kínai projektet jelentettek be Afrikában
Ipari parkot létesít Kelet-Etiópiában egy kínai vállalat építőipari és fémipari alapanyagok gyártására, helyi vegyes vállalata kivitelezésében mintegy 600 millió dolláros beruházással.
Ipari parkot létesít Kelet-Etiópiában egy kínai vállalat építőipari és fémipari alapanyagok gyártására, helyi vegyes vállalata kivitelezésében mintegy 600 millió dolláros beruházással.
Joe Biden amerikai elnök Dublinban az ír államfővel találkozott, eközben kérdezték újságírók a közbeszédet már napok óta uraló kiszivárogtatási ügyről, melynek során a Pentagon számos titkos dokumentuma került nyilvánosságra.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök baljós kijelentést tett egy mai eseményen, melyben Ukrajna esetleges elestében a nemzetközi konfliktusok kiszélesedését vetítette előre - számolt be a Reuters.
A Twitteren jelent meg az a felvétel, amin két, Oroszország által használt zavaróberendezés megsemmisítése látható. A videón egy Boriszoglevszk-2-es és egy R-330Zh Zhitel szerepel, melyeket az ukrán tüzérség irányított rakétákkal lő ki.
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport vezetője csütörtökön azt mondta, „túl korai” lenne kijelenteni, hogy az orosz erők bekerítették Bahmut városát – írja a The Guardian.
Különleges tankvadász osztagokat hoz létre Oroszország, melyek célja a nyugati harckocsik megsemmisítése – írja Telegram-csatornáján Alekszander Szladkov, ismert orosz katonai blogger.
Ukrajna mellett Tajvan is a világpolitikai konfliktusok színterévé vált az elmúlt hónapokban, miután az Egyesült Államok aktivizálta jelenlétét a térségben. A kommunista hatalom provokációnak tekint bármiféle magatartást, ami a saját területének tekintett Tajvan melletti kiállást sugallja, ennek következtében szankcionálták egy, a szigetre látogató egyesült államokbeli politikust.
Nemrégiben került fel a felvétel, amin egy orosz BMP látható, valahol Ukrajnában. A harcjárműben utazó egyik katona épp videót készített, amikor a páncélos ráfutott egy aknára.
Meghalt Eduard Bagirov, Vlagyimir Putyin elnök politikai bizalmasa, a Sputnik News munkatársa – írja az Ukrainszka Pravda.
A Twitterre került fel nemrégiben a felvétel, amin egy Finnország által adományozott, 152K89 (Giatsint-B) vontatott tarack látható. Korábban nem volt bizonyíték arról, hogy a Finnországban ritkaságszámba menő fegyverből akár egy darabot is átadtak volna az ukránok részére.
Tovább javul az intenzív osztályon ápolt Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő állapota, miután múlt hét szerdán korházba került - közölte a milánói Szent Rafael kórház csütörtökön.
A francia Pernod Ricard konglomerátum tulajdonában lévő Absolut Company svéd vodkagyártó egy év bojkott után újraindítja az Oroszországba irányuló exportot, ami felháborodást váltott ki a svéd politikusok körében - számolt be a lengyel TVP World.
Friss videó jelent meg a Twitteren, amin egy Ukrajna által használt HMMWV terepjáró látható, pontosabban az, ami maradt belőle. A járművel csúnyán elbántak az oroszok, a kaszni kevés pontja maradt érintetlen.
Alighanem az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb szivárgási botrányával néz szembe a világ, miután múlt héten bombaként robbant be a hír a médiába: szupertitkos, a Pentagon számára készített elemzések láttak napvilágot egy egyszerű Discord-szerveren. Az adatok világosan megmutatják, hogyan kémkedett az Amerikai Egyesült Államok vetélytársai, ellenségei és még saját szövetségesei után is. A dokumentumok ezen kívül érzékeny információkat tartalmaztak többek között az orosz-ukrán háború állásáról, illetve egyes országok titkos üzleteiről is.
A The New York Times beszámolója szerint az egyik kiszivárgott Pentagon-dokumentum a bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államok továbbra sem tett le arról a törekvéséről, hogy meggyőzze Izraelt az Ukrajnának szánt „halálos fegyverszállítmányokról”, függetlenül attól, milyen következményekkel járna ez Jeruzsálemre és a Közel-Kelet törékeny békéjére nézve.
Rejtélyes betegséggel küzd Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista, Vlagyimir Putyin legismertebb hazai ellenfele – írja a Reuters.
Csütörtökön van egy éve, hogy megsemmisült az orosz Fekete-tengeri Flotta zászlóshajója, a Moszkva cirkáló – írja a CNN.
A kiszivárgott Pentagon-iratokból bemutatott legújabb dokumentum beszámol az orosz kormányzaton belül zajló belháborúból, amely minden eddiginél szélesebbnek tűnik. A lehallgatott beszélgetések megállapítják, hogy folyamatos a konfliktus az FSZB és az orosz védelmi minisztérium között, amely súlyosan kihat a háború menetére – számolt be a New York Times.
Oroszország és Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsában blokkolja egy olyan határozat elfogadását, amely elítélné a mianmari katonai juntát egy kedden végrehajtott, mintegy száz ember életét követelő légitámadásért – írja a Tagesschau.de.
Emmanuel Macron francia elnök megvédte a Tajvannal kapcsolatos legutóbbi megjegyzéseit, amelyekben azt mondta, hogy Franciaországnak nem szabad belekeverednie az USA és Kína közötti konfliktusba - számolt be a BBC.
"Fight or flight" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább),...
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket...
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.