Keresett kifejezés: gazdag | Találatok száma: 9028 Új keresés

Újabb amerikai szankciókat kapott Irán

2020. november 18. 21:15 | MTI

Újabb amerikai szankciókat kapott Irán

Washington újabb szankciókat rendelt Irán ellen, amelyek többek között az iráni hírszerzési miniszter, illetve az ország legfőbb vezetőjének ellenőrzése alatt álló Bonjad Mosztazafan alapítvány ellen irányulnak - jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump elnök kormányzata.

Örökre megváltozik, ahogy vásárolunk

2020. november 18. 15:24 | Portfolio

Örökre megváltozik, ahogy vásárolunk

A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Walmart boncolgatta mostani gyorsjelentésében, hogy hogyan változtak meg a vásárlási szokások a koronavírus-járványnak köszönhetően. Ennek két legfontosabb eleme, hogy egyrészt a fogyasztások mértéke nem esett vissza, sőt, még növekedett is. Másrészt, ehhez szorosan kapcsolódva az is látszik az adatokból, hogy a növekedés túlnyomóan a megnövekedett e-kereskedelemnek köszönhető. A fogyasztók pedig jellemzően kevesebbet vásárolnak, de akkor nagyobb mennyiségben. A kiskereskedelmi láncokat pedig a növekvő digitális forgalom arra ösztönzi, hogy minél többet fektessenek be ezen a területen is a jövőben.

Hihetetlen az Amazon, most a vényköteles gyógyszerek piacára lép be

2020. november 17. 15:24 | Portfolio

Hihetetlen az Amazon, most a vényköteles gyógyszerek piacára lép be

Az Amazon beszáll a vényköteles gyógyszerek házhozszállításába is. A vállalat még 2017-ben vásárolta meg a PillPack online gyógyszertárát, amellyel azonban nem tudott áttörést elérni az iparágban. Az Amazon már régebb óta tervezi a beszállást a gyógyszer-kiskereskedelembe, azonban eddig szabályozói okokból nem tudott saját weboldalán vényköteles gyógyszereket árusítani.

6 millió euróval száll be egy fintech cégbe az Exim alapja

2020. november 17. 10:01 | Portfolio

6 millió euróval száll be egy fintech cégbe az Exim alapja

6 millió eurós befektetést hajtott végre a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő, az EXIM Exportösztönző Magántőkealap többségi tulajdont szerzett a brit DiPocket Ltd-ben. Ezzel az alapkezelő fintech fókuszú portfóliója tovább bővül – derül ki a társaság közleményéből.

Folytatódik az őrület, a Teslának tényleg minden sikerül

2020. november 17. 08:23 | Nagy Viktor

Folytatódik az őrület, a Teslának tényleg minden sikerül

A Tesla a világ vezető elektromosautó-gyártója, a világ legnagyobb piaci értékű autógyártója, a cég részvényeiben brutális a forgalom, nem csak a profi, hanem a kisbefektetők körében is a legnépszerűbbek közé tartozik. Most végre megérkezett a Tesla oda, ahová való, a részvényei decemberben bekerülnek a világ egyik legfontosabb részvényindexébe, az S&P 500-ba.

Európai minimálbér – mire számíthat Magyarország?

2020. november 16. 12:55 | Szabó S. László

Európai minimálbér – mire számíthat Magyarország?

Félelem a cégeknél, remény a munkavállalóknál – vívmány vagy fenyegetés az Európai Bizottság javaslata az európai minimálbérrendszer (és nem a minimálbér) bevezetésére? Magas-e a magyar minimálbér? Az Európai Bizottság javaslatát elemzések és konzultáció előzte meg, és noha egyszerűnek látszik és egyáltalán nem olyan radikális, mint azt előtte sokan gondolták, megváltoztathatja azt, ahogy erről az intézményről gondolkodunk.

2020. november 15. 14:30 | Portfolio

5 legendás milliárdos, akik teljesen hétköznapi autókkal járnak

Warren Buffett vagy Mark Zuckerberg igazán megtehetnék, hogy százmilliós kocsikat vásárolnak maguknak, de nem teszik: vagyonuk felhalmozásában többek közt épp az segített, hogy okosan használták fel a pénzüket és nem költötték el hiú vagyontárgyakra. A CNBC és az AD alapján összeszedtünk öt dúsgazdag milliárdost, akik teljesen hétköznapi autókat vezetnek vagy vezettek.

A legnagyobbat bukta a koronavíruson, most mégis ő a világ második leggazdagabb embere

2020. november 14. 17:40 | Portfolio

A legnagyobbat bukta a koronavíruson, most mégis ő a világ második leggazdagabb embere

A világ második leggazdagabb emberévé vált Bernard Arnault, aki az LVMH szárnyalásának köszönhetően már több mint 133 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik – derül ki a Forbes gyűjtéséből. Pedig tavasszal még nagyon úgy nézett ki, hogy csúfos év lesz ez a luxuscikkek piacán érdekelt üzletembernek.

Koronavírus Olaszországban: február óta nem volt ennyi új fertőzött

2020. november 13. 20:30 | MTI

Koronavírus Olaszországban: február óta nem volt ennyi új fertőzött

Campania és Toszkána tartományt is járványveszélyes, vörös színű zónának minősítették egész napos kijárási tilalom elrendelésével, miközben az egy nap alatt szűrt betegek száma meghaladta a negyvenezret az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint Olaszországban.

Személyes relikviák Göncz Árpád és felesége hagyatékából: valódi különlegességek az aukción

2020. november 13. 14:17 | műtárgy.com

Személyes relikviák Göncz Árpád és felesége hagyatékából: valódi különlegességek az aukción

Egy élet során számtalan érdekes műtárgy és személyes relikvia összegyűlhet, különösen igaz ez akkor, ha egy olyan tartalmas és sokrétű életútról, pályáról van szó, mint amilyen a 2015-ben elhunyt egykori köztársasági elnök, Göncz Árpádé. Az író, műfordító és államférfi, valamint felesége, az idén júniusban elhunyt Göntér Mária Zsuzsanna hagyatékának kincsei kerülnek kalapács alá most novemberben. Az örökösök az árverésen befolyó összeget a Göncz Árpád Alapítvány javára ajánlják fel.,

Budapesti szállodák: még legalább fél év a túlélő üzemmód

2020. november 13. 09:07 | Portfolio

Budapesti szállodák: még legalább fél év a túlélő üzemmód

A KSH adatai szerint az év első kilenc hónapjában vidéken 42, míg Budapesten 77 százalékos bevételkiesést szenvedtek el a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatói. Pozitív forgatókönyv, vagyis a most bevezetett zárás december közepi feloldása is elsősorban a belföldi keresletet jobban kihasználni képes vidéki szálláshelyeknek kedvez majd, és egy év végi hajrá esetén sem várható, hogy országos szinten az idei forgalom meghaladja a tavalyinak a 35-40 százalékát – jelzi előre a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletága.

Mit készül megvétózni a magyar kormány? És mi lenne ennek a következménye?

2020. november 12. 12:22 | Weinhardt Attila

Mit készül megvétózni a magyar kormány? És mi lenne ennek a következménye?

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mai Kormányinfón elmondott szavai szerint a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja az EU-s pénzek kifizetését szankcionáló jogállamisági rendelettervezetet, amit a német elnökség akar elfogadtatni a tagállamokkal, ezért kész vétózni a magyar kormány. Bár a kérdés mindkétszer az uniós költségvetés és a helyreállítási alapot érintő vétó lehetőségére irányult, végül Gulyás a Portfolio értelmezése szerint mindkétszer csak a jogállamisági rendelettervezet megvétózására utalt. Ez a magyar vétó viszont nem tudná megállítani a rendelet hatályba lépését, mert ennél nincs egyhangúsági kényszer a Tanácsban. Közben a háttérben készülődik valami alku, ami állítólag garanciákat ad a magyar és a lengyel kormánynak, hogy azok megnyugodjanak és ne vétózzák meg a két másik rendeletet, amelyeknél viszont egyhangúsági kényszer van.

Az Egyesült Államok Trump után: társadalompolitikai fordulat vagy végjáték

2020. november 11. 11:04 | Kovács Krisztián

Az Egyesült Államok Trump után: társadalompolitikai fordulat vagy végjáték

Azt már tudjuk, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás a történelem szemétdombjára hajította a hivatala viselésére minden józan és tisztességes mérce szerint alkalmatlan és méltatlan Donald Trumpot. Tudjuk azt is, hogy a Demokrata Párt nem fog többséget élvezni a Szenátusban az elkövetkező két évben, igaz, a republikánusokkal azonos számú mandátumot még elérhetnek januárban, a Georgiában megismételt szenátorválasztásokon. Azonban ezek eredményétől függetlenül világos, hogy az idős Joe Biden elnöksége során vagy a kompromisszumok kivételesen nagyformátumú mesterének bizonyul, vagy kormányzásától nem remélhető több, mint az elődje által okozott borzalmas, felmérhetetlen károk egy részének reparálása – semmiképpen sem lebecsülve ezzel az utóbbiak akár történelminek is nevezhető jelentőségét.

Elhunyt Kopátsy Sándor

2020. november 08. 18:15 | Portfolio

Elhunyt Kopátsy Sándor

Életének 99. évében elhunyt Kopátsy Sándor közgazdász, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora, a Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdász Életműdíjának kitüntetettje - tudatta a Magyar Közgazdasági Társaság.

Most spúr, később úr – Így lehet a spórolásból meggazdagodni

2020. november 07. 14:45 | András Bence

Most spúr, később úr – Így lehet a spórolásból meggazdagodni

A legtöbbünk számára az, hogy mennyit keresünk lényegében adott, nehezen tudunk rajta jelentősen változtatni. Ugyanígy az is erősen véges, hogy jobb befektetéssel mennyi hozamot tudunk szerezni a pénz- és tőkepiacokról. De az, hogy mire mennyit költünk, már egyértelműen a saját kezünkben van, és ez egy sokkal erősebb fegyver, mint gondolnánk. A durván fogyasztástúlsúlyos életünk átalakításával megsokszorozhatjuk a jövőben elérhető vagyonunkat, sőt, akár a szó azon értelmében gazdagok is lehetünk, hogy nem fogunk tovább rászorulni a munkára. Ebben a cikkben a személyes pénzügyek kezelésének egy újhullámos trendjéről, a pénzügyi minimalizmusról fogunk beszélni. Bemutatjuk, hogy miért is kulcsfontosságú a legtöbbünk számára, hogy újragondoljuk a saját költségvetésünket.

10 modell a párkapcsolati pénzügyekre, ha úgy érzed, lehúz a kedvesed

2020. november 06. 16:50 | András Bence

10 modell a párkapcsolati pénzügyekre, ha úgy érzed, lehúz a kedvesed

Pittyen a mobilod mert jött a banktól egy sms: a párod éppen most vásárolt magának 220 ezer forintért egy designer táskát a közös kártyáról. Hogy erre ki mit reagál, az nem csak a pénztárca vastagságán múlik. Hanem jobb esetben azon, hogy mi volt a közös megállapodás és milyen párkapcsolati pénzügyi modell van érvényben. Persze, erőltetett lehet, meg kínos is a pénzügyekről, fizetésről meg kapcsolati hozzájárulásról beszélgetni, mégis sokszor érdemes. Mindenkinek más a pénzügyi személyisége, mást tart fontosnak, és mást érez drágának. Ha nem akarunk ebből konfliktust, akkor érdemes lehet megállapodni egy hozzánk passzoló modellről. Hogy pontosan milyen megoldások is vannak, azt az alábbi cikkben vesszük sorra.

2020. november 05. 22:40 | Portfolio

Elhunyt Szőcs Géza

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza költő ma este elhunyt -közölte csütörtök este a PEN Club.

Sorra szállnak ki a leggazdagabb magyarok a piacokról - megéreztek valamit?

2020. november 05. 17:00 | Árgyelán Ágnes

Sorra szállnak ki a leggazdagabb magyarok a piacokról - megéreztek valamit?

Bár a tavaszi tőzsdei esés megnövekedett kockázatvállaláshoz vezetett a privátbanki portfóliókban, augusztus óta inkább a profitrealizálás jellemzi a magyar gazdagokat. A Portfolio által megkérdezett privátbanki vezetők szerint nem jellemző, hogy a privátbanki ügyfelek a privátbanki vagyonból pótolnák ki a cégeik likviditási szükségletét, hanem ezt egyéb, jellemzően a kormányzat által bevezetett eszközök igénybe vételével orvosolják a cégtulajdonosok. Abban pedig mindenki egyetértett, hogy bár fontosak és hasznosak a digitális fejlesztések, a privátbanki szegmens a személyes kapcsolattartásra épül.

Nincs olyan messze a robbanás - Mi feszítheti szét a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát?

2020. november 05. 11:20 | Farkas András

Nincs olyan messze a robbanás - Mi feszítheti szét a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát?

Az egész világot behálózó globális termelési és szolgáltatási értékláncok eredményeként a gazdaságban minden mindennel és mindenki mindenkivel össze van kötve. A világgazdaság működése a tőke, az áruk, a szolgáltatások, az információ és az emberek szabad mozgásától függ. Ha ebből a komplex szövedékből bármely szál tartósan fölfeslik, az rendkívül súlyosan érintheti, recesszióba taszíthatja az egész rendszert. A koronavírus-pandémiának a világ gazdaságára gyakorolt betegítő hatása ezért rendkívül veszélyes - nem is beszélve a gazdasági el- és bezárkózás melletti atavisztikus erőket fölpumpáló politikai mellékhatásáról. Csak tetézi a kockázatokat, hogy a válságkezelés jellemzően további eladósodáshoz vezető vészhelyzeti eszközei hosszabb távon újabb, mélyebb válsághoz vezethetnek.

Pócs István: a megújulók erősítik az országot

2020. november 05. 09:25 | Portfolio

Pócs István: a megújulók erősítik az országot

A Covid-19 egyértelműen megmutatta, hogy a megújulóknak stratégiai jelentősége van az energiamixben. Mialatt a honvédséget ki kellett vezérelni egyes erőművekhez, addig a megújulók beavatkozás nélkül termeltek, egyes időszakokban termelési csúcsokat beállítva. A megújulók erősítik az országot. Befektetői szempontból is világos üzenetet adtak, stabil, alacsony kockázatú eszközökként viselkedtek, jól kalkulálható hozamot nyújtva mindazoknak, akik ebbe fektettek, mondta el a Portfolio-nak Pócs István, a PANNON Green Power üzletfejlesztési igazgatója, aki a hazai energetikával kapcsolatban arról is beszélt, hogy Magyarország egyértelműen felkerült a befektetői térképre, erős az európai vonal, de jelen van a keleti tőke is.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is