Keresett kifejezés: széchenyi tőkealap | Találatok száma: 128 Új keresés

Varga bejelentette: milliárdokat pumpál a kormány ígéretes magyar ötletekbe

A kormány meghosszabbította és 8 milliárd forinttal megemelte a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkéjét, valamint döntött két új tőkealap indításáról, amelyek a közép-magyarországi és a határ menti vállalkozások fejlesztéseit segítik szeptembertől - jelentette be Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.

Most feltárul Mészáros Lőrinc birodalma, amely minden ember fantáziáját izgatja

A BUX-tag Opimus és egy másik tőzsdei cég, a Konzum idén márciusban került az érdeklődés középpontjába, amikor Mészáros Lőrinc jelentős részesedést vásárolt mindkét vállalatban. A bejelentés alaposan megmozgatta a papírok árfolyamát, kevesebb mint két hét alatt közel duplájára emelkedett mindkét vállalat esetében, azóta pedig egészen elképesztő árfolyam-elmozdulásokat láttunk, többször irreálisan magas forgalom mellett. Idén júliusban volt olyan pont, amikor a Konzum-részvények árfolyama 6000 százalékos emelkedésben is volt, de arra is volt példa, hogy a nem BUX-tag Konzum-részvények forgalma több blue chip forgalmát is meghaladta. Többek között ezért vizsgáltuk meg, hogy milyen vagyonelemei vannak ennek a két vállalatnak és mivel is foglalkoznak tulajdonképpen.

Készül az év egyik legizgalmasabb magyar befektetési sztorija

Akár már idén útjára indulhat a BÉT 20 milliárd forintos tőzsdefejlesztési alapja, ami 2017 és 2018 egyik legizgalmasabb befektetési sztorija lehet. Zsembery Levente, a HVCA elnöke és az X-Ventures vezérigazgatója szerint a tőzsdefejlesztési program mellett a generációváltásból fakadó tranzakciók is élénkíthetik a hazai felvásárlási piacot idén, emellett az új Jeremie programról is megvannak az első részletek.

Kecskemétre tereli a kormány az EU-pénzek egy részét

A 2007-2013-as uniós ciklusban kifizetett, visszatérítendő uniós forrásokból 25 milliárd forintnyi részt a Kecskemét Fejlődéséért Alap javára kell átcsatornázni - derült ki egy minap megjelent kormányhatározatból. Az éppen 25 milliárd forintos Alap neve már felbukkant abban a megállapodásban, amelyet Orbán Viktor kormányfő egy éve kötött a kecskeméti polgármesterrel a Modern Városok Program keretében és most ezt töltötték fel tartalommal, illetve pénzzel.

Hazajött Londonból, és feltett egy magyar céget a világ divattérképére

Huszonévesen és nőként sem lehetetlen nemzetközi sikereket elérni cégvezetőként Magyarországon - ezt mutatja a 26 éves Lászlóffy Vivien példája, aki komoly külföldi tapasztalatokkal felvértezve két éve vette át a Budapesten született divatcég, az ÁERON ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén már felkerült az amerikai Forbes listájára a 30 év alatti európai tehetségek közé. Portfolio-nak adott interjújában többek között az ÁERON külföldi terjeszkedéséről, jövőbeli terveiről és a magyar divatipar hiányosságairól is beszélt. Meglátása szerint sokkal több külföldi márka gyártatná Magyarországon a ruháit, ha nem lenne ilyen óriási munkaerőhiány a szakmában.

Idén 25 milliárdos Pest megyei pályázati csomaggal készül az NGM

A Pest megyei fejlesztésekre megígért 80 milliárd forintos költségvetési keretből idén 25 milliárd, jövőre további 50 milliárd forintos pályázati csomag várható - jelezte az ütemezést egy mai üzleti rendezvényen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Milliárdokat és új feladatot is kap a kormánytól a Széchenyi tőkealap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) öt év alatt 91 cégbe fektetett be átlagosan 140 millió - összesen mintegy 13 milliárd - forintot, amelyhez a legtöbb esetben privát tőke is járult. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a társaság mai sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az alap a jövőben több új feladatot is kap.

56 milliárd forintnyi visszacsorgó EU-pénzt osztott el a kormány

A 2007-2013-as uniós ciklusból "visszacsorgó" EU-pénzekből összesen 56 milliárd forintnyi forrás elosztásáról döntött egy kedd este megjelent határozatában a kormány, illetve további 8 milliárd forintnyi forrást csípett le a 2014-2020-as ciklus keretéből a Széchenyi Tőkebefektetési Alap feltőkésítésére. Utóbbiról tegnap este már beszámoltunk:

Nyolcmilliárd forintot kap a kormánytól a Széchenyi tőkealap

A kormány határozott arról, hogy 8 milliárd forinttal feltőkésíti a Széchenyi Tőkebefektetési Alapot (SZTA), befektetési időszakát 2025. december 31-ig, futamidejét 2030. december 14-ig meghosszabbítja, emellett hozzájárul az eddigi tranzakciók kivásárlásából származó források ismételt befektetéséhez és támogatja, hogy alapkezelője új alapokat hozzon létre.

Lázár beszólt Matolcsynak és Patainak



Fontosabb részletek

  • Lázár János jövő hét szerdán Brüsszelbe utazik, hogy tisztázza a magyar EU-s források kifizetésével kapcsolatban felmerült problémákat.
  • A kormány már az év végéig le tudja kötni a teljes 7 éves keretet pályázatok meghirdetésével.
  • A kelenföldi pályaudvar közelében épülhet fel a több mint 1000 férőhelyes, új budai szuperkórház.
  • Döntés született a Semmelweis nagyszabású fejlesztéséről, ennek részeként egy új gyermekklinikát is létrehoznak.
  • 60-70 milliárd forintot kap a Széchenyi tőkealap kockázatitoke-befektetések végrehajtására.
  • A Budapest-Belgrád vasútvonal sorsa kétséges, az EU és a kínai fél álláspontja ugyanis elég messze van egymástól, ráadásul a kínaiak Lázár szerint nem sok rugalmasságot mutatnak.
  • Lázár cáfolta, hogy a kormány kihátrálna a főváros mögül a 3-as metró finanszírozásának ügyében.
  • A kormányinfó végére belefért egy vicces beszólás is elsősorban Patai Mihály irányába is Matolcsy György által használt budai ingatlan kapcsán.

Nyolcmilliárdot kaptak a magyar startupok

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) közleménye szerint a második negyedévben 59 vállalkozás részesült 7,9 milliárd forint összértékben magán- és kockázatitőke-befektetésben Magyarországon. Ezt az időszakot egyértelműen a Jeremie-k dominálták: a 18 aktív befektető alapból 14 Jeremie helyezett ki forrást a vizsgált időszakban. Az átlagbefektetés összege 151 millió forint volt.

Idén már közel 4 milliárdot kaptak a hazai startupok

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2016. első negyedéves jelentése szerint január-március időszakban 26 vállalkozás részesült 3, 8 milliárd forint összértékben kockázatitőke-befektetésben Magyarországon. A befektetett tőke 83 %- startup fázisban lévő vállalkozásokhoz került. Az átlagbefektetés összege 154 millió forint volt ebben az időszakban - derül ki a HVCA legfrissebb közleményéből.

Nagy horderejű kormánydöntésre várnak a magyar cégek

A tavalyi gyengébb eredmények a hazai kockázati- és magántőke piacon főként a visszaeső magántőkeügyletekkel magyarázhatóak, az idei év első fele viszont rendkívül aktívnak ígérkezik - mondta el Zsembery Levente, a HVCA elnöke és az X-Ventures vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjúban. A szakember kifejtette, miért nem kkv-barát ország ma Magyarország, mennyit ér másfél stadionnyi pénz a kockázatitőke piacán és mi lesz a Jeremie-alapokkal az új forráskihelyezési ciklusban. Utóbbival kapcsolatban a kormány döntésére várnak a magyar cégek.

Balog Ádám: tőkebefektetésekben is érdemes gondolkodnunk

Egyre inkább a kkv-szektort vesszük célba a növekedési lehetőségek miatt és a teljes banki finanszírozási paletta mellett érdemes a tőkealapú céges együttműködésekben is gondolkodni - ezt az új információt is jelezte a mai Portfolio-KAVOSZ Dél-Magyarországi Gazdasági Fórum keretében tartott előadásában Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. A város alpolgármestere, Gaál József a térség gazdasági kilátásai kapcsán külön kiemelte az ellenmondásos munkapiaci helyzetet, miszerint egyszerre van jelen a munkanélküliség, illetve a szakképzett munkaerőhiány is. Bár a megnövelt uniós pályázati előlegkifizetés segít a cégeknek, de még nem teremt értéket, ugyanakkor az államháztartási hiányt valóban megnöveli, így erre is kell figyelni a vállalkozók forráséhsége mellett - jegyezte meg a Portfolio reggeli elemzésére is reagálva Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

SZTA: divatipari központ lehetne Budapest

A magyar kockázati tőkepiac az elmúlt évek számait nézve jól teljesít: a tranzakciók darabszáma növekszik, a befektetési volumen pedig stabilizálódni tudott. Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság mai sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az alapkezelő a piaci tranzakciók számának mintegy 30%-át adta, emellett a piaci exitekben is aktívabbak a többi szereplőhöz képest. Az exitekből eddig 1,1 milliárd folyt be, amely az adott régióban használható fel újra.

Még 60 milliárdnyi kapacitásbővítési EU-pályázat jön a cégeknek

A tavaly nyáron meghirdetett két, a kkv-k kapacitásbővítését támogató gazdaságfejlesztési pályázatra rendkívüli érdeklődés mutatkozott, így további összesen 60 milliárd forinttal bővítik a keretet - hívja fel a figyelmet friss blogbejegyzésében a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a Portfolio információi szerint várhatóan az idei első félévben újranyitják ezeket a pályázatokat, igaz az eddigi tapasztalatok alapján kissé "átgyúrt" pályázati szabályrendszer mellett. Azt, hogy az újranyitás nyárig megtörténhet, az is indokolhatja, hogy jelentős kifizetést kell teljesíteni idén a gazdaságfejlesztési pályázatoknál, így a várhatóan most is nagyon népszerű pályázatokkal gyorsan lehetne haladni ezen célok felé is.

Új vizekre evez az állami kockázati tőke - Dőlhet a pénz a startupokhoz

Egyre több forráshoz juthatnak a hazai kkv-k és startupok a hazai kockázati tőkepiacon. A JEREMIE alapok mellett egyre nagyobb szerepet harcol ki magának a Széchenyi Tőkealapkezelő (SZTA) is a hazai piacon, amely elindulása óta 64 kis- és középvállalkozást támogatott eddig összesen 8,7 milliárd forinttal. A részben állami forrásból működő alap a hagyományos iparági fókusz mellett új területekre is kiszélesítette a befektetési lehetőségeinek körét, amelyből főleg a startupok profitálhatnak -derült ki az SZTA mai sajtótájékoztatóján.

Nem biztosítják a CIG bankbetétjét

A Országos Betétbiztosítási Alap(OBA) által nyújtott biztosítás nem terjed ki a professzionális pénzügyi szolgáltatókra, így a biztosítókra sem - hívta fel a figyelmünket egyik olvasónk. Ez alapján a CIG Pannónia vagyonbiztosítója, a CIG EMABIT akár teljes, 170 millió forintos bankbetétének is búcsút mondhat a Széchenyi Banknál. A pontos összeget az döntheti el, a végelszámolási vagyonfelosztás során mennyi marad neki. Ez, illetve a Quantisszal történt szakítás is magyarázhatja, hogy az átlagnál jóval nagyobb forgalom mellett 5,3%-os mínuszban áll jelenleg a biztosító részvényárfolyama.

Nem úgy kapjuk az EU-támogatást, mint ahogy hisszük

Bár egyre több a figyelmeztető jel, mégis sok kis és középvállalkozás abban a hitben él, hogy az új uniós fejlesztési ciklusban ugyanúgy jön majd az EU-s "ingyenpénz", mint ahogy ahhoz 2007-2013 között hozzászokott. Fontos azonban tudatosítani, hogy számos népszerű pályázatnál kötelező elem lesz a visszatérítendő források alkalmazása, azaz olyan életképes fejlesztésekben kell gondolkodni, amelyek kitermelik például a finanszírozási konstrukciókhoz hozzátartozó kedvezményes hitel visszafizetését is. Ezt az új szemléletet egyrészt a pénz okos felhasználása indokolja, másrészt az Európai Bizottság erőlteti a tagállamokra. Utóbbi ellen, a tőkehiányos kkv-k érdekében kemény küzdelmeket folytatott Magyarország és egy friss fejlemény szerint még mindig vitázunk a témáról. Bár a csata még tart, alapvető változást nem remélhetünk, ehelyett jobb felkészülni arra, hogy például egy energiahatékonysági pályázatnál a csökkenő energiaszámlából, mint megtakarításból, kell majd visszafizetni a kedvezményes hitelt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.