A konkrét fejlesztésről röviden
A zöldmezős beruházás keretében egy teljesen új óvodaépületet tudtak felépíteni, amellyel az eddigi 77 férőhelyes régi épületet 100 új férőhelyes intézménnyel tudták kiváltani. A 400 millió forint uniós támogatás a II. kerületi önkormányzat a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében nyerte el.

Az átadó ünnepségen Varga Mihály többek között azt emelte ki, hogy a kormány 2010 óta folyamatosan növeli azokat a költségvetési forrásokat, amelyek a családok megerősítését és a gyermeknevelés támogatását szolgálják, így ma már Magyarországon a legmagasabb a családtámogatások bruttó hazai termékhez viszonyított aránya.
A gyermeknevelést segítő intézményekről szólva a miniszter elmondta, hogy az elmúlt közel tíz évben jelentős mértékben – mintegy tízezerrel – nőtt az óvodai férőhelyek száma, és ezzel párhuzamosan jóval több óvodapedagógus foglalkozhat a gyermekekkel, mint korábban. A kormány jelentős összeget fordított óvodafejlesztésekre és a gyermekétkeztetési feltételek javítására is.
Az elmúlt években szintén jelentősen nőtt, illetve 2022-ig tovább fog nőni a bölcsődei férőhelyek száma is, szintén jelentős részben EU-támogatásokból, hiszen az egyik ilyen uniós pályázat keretét még tavaly nyárom kilencszeresére emelte és összességében több mint 100 milliárdos keret szolgálja a férőhelyek 48 ezerről 60 ezerre emelkedjen. A cél az, hogy a 3 év alatti gyermekek szülei, elsősorban az anyák mielőbb vissza tudjanak menni dolgozni, ha szeretnének, mert gyermeküket napközben biztonságosan el tudják helyezni megfelelő színvonalú intézményben.
A továbbiakban is várjuk a hasonló uniós fejlesztések különböző projekt közleményeit az uniosprojekt@portfolio.hu címen, amelyeket térítésmentesen megjelentetünk a Portfolio Uniós Források rovatában.
9,4 milliárdos EU-s fejlesztés történt Budapesten és Pest megyében
A támogatott projektkereső adatbázis szerint Budapest Főváros II. kerülete a VEKOP-6.1.1-15-BP1 - Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése című uniós pályázaton nyert el kereken 400 millió forintnyi forrást 2018. december elején „Községház Utcai Óvoda Hidegkúti út 220. sz. tagintézményének épületkiváltása” című projektjére. A támogatás aránya 100%, a 400 millió forint fele jön az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, másik fele pedig a magyar költségvetésből, hiszen a VEKOP-ban a projektek kötelező társfinanszírozási aránya 50%. A támogatási adatbázis szerint egyébként a projekt megvalósítása már 2017.12.22-én elindult és 2019.08.31-én kellett volna befejeződnie. Az utolsó kifizetés dátuma 2019.10.24. volt.
Ebben a konstrukcióban egyébként az adatbázis szerint összesen 13 uniós projekt nyert 2,523 milliárd forintot. A hasonló című VEKOP-6.1.1-15-PT1 kódszámú pályázatban további 34 projekt nyert 5,83 milliárd forintot, köztük két budakeszi projekt is, amelyekről itt írtunk, illetve a VEKOP-6.1.1-15-RD1 és VEKOP-6.1.1-15-RD2 kódszámú konstrukciókban rendre 2, illetve 3 projekt nyert kell összesen 400-400 millió forintot.
Mindez tehát azt jelenti, hogy a 2014-2020-as uniós ciklusban a VEKOP-ból bölcsőde- és óvodafejlesztésekre összesen 9,4 milliárd forint jut, amelyből csaknem 50 projekt kap támogatást.
Ezt egészíti ki a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló, az uniós forrásszűke miatt létrehozott 80 milliárdos magyar költségvetési forrású alap, amelyből szintén több tucatnyi önkormányzat hasonló projektjét támogatták már.
Címlapkép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt, kép forrása: PM

Véleményt mondott a Kreml embere Zelenszkij botrány övezte bizalmasáról: új lehetőséget hozhat a lemondás?
Finoman szólva sem halmozta el dicséretekkel.
Egyetlen térkép világosan megmutatja, miért is lehetetlen Ukrajna számára a területek átadása
Nem véletlenül ez Putyin vörös vonala.
Megérkezett Magyarországra az új streaming óriás: itt vannak az árak, amik sokakat meglephetnek
December 1-jén indul a szolgáltatás: új név, új díjak, új lehetőségek.
Brutális leépítési hullám söpört végig a magyar gyárakon: ezrek vesztették el az állásukat
Egyre csúnyább kép rajzolódik ki az elmúlt időszakban.
5 milliárdról 50 millióra zuhant: titokzatos változás a svájci frank mögött
Nagyon súlyos devizapiaci következménye lehet a döntésnek.
Három éve tart a válság: borzalmas mélypontra jutott a lakáspiac a világ második legnagyobb gazdaságában
Erősödik az árleszorító nyomás a használt lakások piacán a China Index Academy friss felmérése szerint.
Csendben elköltözött a Revolut vezére, kihúzta ezzel a gyufát a brit felügyeletnél
A fintech a teljes körű brit banklicencre vár.
Az EU legfőbb vívmánya totális kudarcot vallott, a szakértők szerint katasztrofális a helyzet
Hiába telt el 40 év, a tagállamok úgy akadályozzák a reformot, mintha nem lenne holnap.
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Az új személyi hitelek fele korábbi kölcsön kiváltására mehet. Mit nyerhetnek ezzel az adósok?
Az MNB statisztikái alapján az idei évben folyósított személyi kölcsönök közel felét egy meglévő hitel lecserélésére, azaz kiváltására fordítják a magyarok. Ezzel a lépéssel a kölcs
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.


