
Az Európai Tanács új irányelveket fogadott el a keddi, az utolsó magyar soros elnökség által vezetett Ecofin-ülésen, amelyek modernizálják az uniós adórendszert, és egyszerűsítik a tagállamok közötti adóügyi eljárásokat. Az első intézkedés az elektronikus áfa-mentességi igazolás bevezetését célozza, míg a második a forrásadó-visszatérítési eljárásokat teszi gyorsabbá és biztonságosabbá a határokon átnyúló befektetők számára.
A lépések egyaránt szolgálják az adminisztratív terhek csökkentését és a gazdasági versenyképesség növelését.
Az elektronikus áfa-mentességi igazolás bevezetését célzó irányelv lehetővé teszi a papíralapú igazolások teljes kiváltását. Az új rendszer különösen az olyan tranzakciók során alkalmazható, amikor áfa-mentesség vonatkozik például nagykövetségekre, nemzetközi szervezetekre vagy fegyveres erőkre. Az irányelv meghatározza az elektronikus igazolások alapvető formátumát és informatikai követelményeit, amelyeket szakértői csoportok dolgoznak majd ki.
A tagállamoknak 2031-től kezdve kötelezően át kell állniuk az elektronikus rendszerre, amely egy éves átmeneti időszak után 2032-re teljesen működőképessé válik.
A FASTER irányelv célja a forrásadó-visszatérítési eljárások egységesítése és gyorsítása a határokon átnyúló befektetéseknél. Jelenleg a kettős adóztatás elkerülésére irányuló visszatérítési folyamatok az egyes tagállamokban eltérőek, bonyolultak és időigényesek, ami akadályozza a hatékony befektetést. Az új irányelv keretében egységes digitális adórezidencia-igazolást (eTRC) vezetnek be, amely gyorsított eljárásokat biztosít a befektetők számára. Az irányelv két opciót kínál: azonnali adókedvezményt a forrásnál, vagy gyorsított visszatérítési rendszert, amely egy meghatározott időn belül biztosítja a visszafizetést – írja közleményében az Európai Tanács.
A Ecofin-ülésen a tagállamok hangsúlyt fektetettek az adócsalás elleni védelemre is. A pénzügyi közvetítők, például bankok és befektetési platformok számára kötelező lesz az adóhatóságoknak történő adatközlés, hogy átláthatóvá tegyék a tranzakciókat.
A tagállamok egységes európai portált hoznak létre a pénzügyi közvetítők regisztrációjára, amely megkönnyíti a szabályozás betartását és a hatóságok közötti együttműködést.
Az Európai Tanács mindkét irányelv végleges szövegét hamarosan közzéteszi az EU hivatalos közlönyében. Az áfa-mentességi igazolás rendszere 2032-től, míg a FASTER irányelv szabályai 2030-tól lépnek hatályba. Az új szabályozások fontos lépések az uniós adórendszer korszerűsítésében, amelyek támogatják a gazdasági növekedést és megkönnyítik a tagállamok közötti együttműködést.
Címlapkép forrása: Dario Pignatelli/EU.
Furcsa vágányra terelte a magyar és a lengyel külügyminiszter vitáját Zaharova: a Barátság vezeték és Oszama bin Laden is szóba került
Radosław Sikorski Szijjártó Péter posztjára reagált, majd erre reagált az orosz külügyi szóvivő.
Jönnek az Otthon Start várva várt módosításai – Nő a jogosultak köre
Ismét módosulnak a feltételek.
Megérkezett az előrejelzés: megvan, mikor áll be változás Magyarország időjárásában
Ítéletidő jön egyes országrészekben.
Véget ér a 295 darab EU-s kereskedési helyszín káosza, radikális változás jön
Az Európai Uniónak lépéseket kell tennie.
Zöld utat kaptak a Gripenek: tucatjával jelenhetnek meg Ukrajna egén
Megszületett a szándéknyilatkozat Zelenszkij és a svéd kormányfő között.
Két hét múlva részlegesen lezárják a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyét
Csúnyán megrágta a gyógyvíz az épület alapzatát.
Megszólalt Zelenszkij Trump tervéről: „jó kompromisszum”
De szerinte Putyin nem fog kérni belőle.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod