
A KPMG 2024 Energy CEO Outlook 120 vezérigazgató válaszain alapul 11 országból. Arra keresi a választ, milyen jelentős átalakulásokon megy keresztül az energiaszektor, melyek voltak tavaly a legjelentősebb kihívások, és a vezetők hogyan navigálnak ezek között a hosszú távú siker érdekében.
“A válaszok alapján jól látszik, hogy a vezérigazgatók a legnagyobb kihívásnak a geopolitikai helyzetet látták 2024-ben, 55 százalékuk jelölte meg ezt a szempontot. A közel-keleti válság, az együttműködési nehézségek a szankcionált államokkal, illetve a kritikus ásványokért folytatott küzdelem is jelentős nehézségeket okozott az energiapiacok számára. A válaszadók 43 százaléka említette a gazdasági bizonytalanságot, és ugyanennyien a Gen AI okozta versenyhelyzetet” – mondta a kutatást elemezve kapcsán Losonczy Géza, a KPMG energetikai és közüzemi szektorának vezetője.
A geopolitikai bizonytalanság folyamatos mozgékonyságot és éberséget igényel, míg az ágazatban érintett nagy és összetett ellátási láncoknak operatív szempontból rugalmasnak kell lenniük a váratlan eseményekkel, például a kibertámadásokkal szemben.
Optimizmus a fejlődést illetően
Az energiaszektor vállalatainak vezérigazgatói a komoly kihívások ellenére az előző évhez hasonlóan optimisták: 78 százalékuk bízik a gazdaság, illetve vállalatuk növekedésében. Ez a CEO Outlook teljes, 1300 főre kiterjedő mintáján mérthez (72 százalékhoz) képest magasabb érték. Bizakodásuk a KMPG szerint a változások átvészelésében szerzett mély tapasztalatokból, valamint az energiaárak tartós rugalmasságából fakad. Ugyanakkor továbbra is tisztában vannak az előttük álló számos kihívással. Várakozásaikat leginkább három trend befolyásolja: a kereskedelmi szabályozások várható alakulása, a kiberbűnözés és a Gen AI.
A megkerülhetetlen Gen AI
A megkérdezettek csaknem kétharmada véli úgy, hogy a technológiai fejlődés terén az egyik legfontosabb befektetési lehetőség a generatív mesterséges intelligencia. Erre azonban egyre inkább középtávú előnyként gondolnak: a válaszadók szerint az ilyen beruházások 3-5 év alatt térülhetnek meg. 65 százalékuk (a teljes mintán mért 63 százalékhoz képest némileg nagyobb arányuk) látja így, míg az előző évben még csak 48 százalék vélte ezt.
2023-ban egyébként még a nyereségesség növekedése volt a mesterséges intelligenciától leginkább várt előny. Ez azonban 2024-ben lejjebb csúszott a listán. Most a megnövekedett innováció vezet, amelyet a nagyobb hatékonyság és termelékenység, valamint a képzett és a jövőre felkészült munkaerő követ az elvárások listáján.
A munkahelyek megtartásával kapcsolatban nem sokan aggódnak: a KPMG 2024 Energy CEO Outlook szerint a megkérdezett vezetők 79 százaléka úgy véli, hogy a következő három évben a mesterséges intelligencia miatt nem csökken majd a dolgozók létszáma.
A szektor vezérigazgatói ugyanakkor tisztában vannak a mesterséges intelligenciával együtt járó kockázatokkal is
az etikai dilemmáktól és a technikai bonyodalmaktól kezdve a költségekkel kapcsolatos aggályokon át, a széles körű alkalmazotti elfogadás elősegítéséig.
Felkészültebbek a kibertámadásokkal szemben
„A mesterséges intelligenciánál az érem másik oldala a technológiai kockázat – legfőképpen a kiberbiztonság. Itt egy nagyobb különbség látszik 2023-hoz képest: 2024-ben 12 százalékponttal több vezető volt, aki azt állította, hogy önmagát jól felkészültnek tekinti egy kibertámadás elhárítására. Arányuk tehát 46-ról 58 százalékra emelkedett” – mondja Losonczy Géza.
A védekezés természetesen komoly ráfordításokkal is jár. Az energiaszektorban tevékenykedő cégek vezetőinek 72 százaléka nyilatkozta azt, hogy vállalata növeli a kiberbiztonságba történő beruházásokat az AI fenyegetések elleni védelem érdekében. Jóval kevesebben (52 százalék) bíznak azonban abban, hogy vállalatuk képes lépést tartani a gyors AI-fejlődéssel.
Vissza az irodába – az energiaszektorban is
A tehetséggel és a munkaerővel kapcsolatos kérdések egyébként továbbra is kulcsfontosságúak. A generációs tényezők kiegyensúlyozása döntő lehet, mivel a tapasztalt dolgozók közelednek a nyugdíjhoz, a fiatalabbak pedig általában másként viszonyulnak a munkamodellekhez, a karrierutakhoz és a társadalmi értékekhez.
A megkérdezettek 93 százaléka úgy véli, hogy ezek a tényezők hatással lesznek a cégnél a toborzásra, a tehetségek megtartására, a vállalati kultúrára. Annak ellenére azonban, hogy a fiatalabb generáció kedveli a távmunkát és a hibrid munkavégzést, a vezérigazgatók 93 százaléka azt jósolja, hogy a következő három évben a dolgozók teljes mértékben visszatérnek az irodákba. Nem csoda, hogy a teljes mintán mért 83 százalékhoz képest az energiaszektor vezetői jobban hisznek az irodákba visszatéréshez, hiszen kritikus infrastruktúráról, jelentős eszközállományról van szó eben az iparágban.
A KPMG által megkérdezett vezetők azt is felismerik, hogy jelentős erőfeszítésekre lesz szükség a dolgozók képzéséhez: csak 23 százalékuk biztos abban, hogy alkalmazottaik rendelkeznek a megfelelő készségekkel az AI előnyeinek kiaknázásához.
Az ESG-stratégiák jövője
Az ESG szinte mindenki számára kulcsfontosságú stratégiai elem lett az elmúlt időszakban. A KPMG összességében úgy látja: az energiaszektorban pozitívan viszonyulnak az ESG-hez. A válaszadók csaknem háromnegyede (72 százalék) mondta, hogy az elveket teljes mértékben beépítette működésébe, azt pedig még többen (79 százalék) állítják, hogy rendelkeznek a növekvő ESG-jelentési előírások teljesítéséhez szükséges képességekkel és kapacitással. A megtérülést a GenAI-hez hasonlóan itt is középtávú játéknak tekintik, 56 százalékuk csak három-öt éven belül számít jelentős megtérülésre.
A vezetők többsége, 58 százaléka arra számít, hogy vállalatuk 2030-ra eléri a net zero célokat,
de mindannyian elismerik, hogy a dekarbonizáció útjában több akadály is állhat. Ezek közül a legjelentősebb az ellátási lánc dekarbonizálásának komplexitása (35 százalék), amelyet a készségek és a szakértelem hiánya (22 százalék) követ.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Aggasztó jelentés érkezett Magyarországról: jóval több viharos napra kell felkészülni
Megnézték az adatokat a kutatók.
Ez lenne a híres repülőrajt? Legalább a legrosszabbat elkerülhette Magyarország
Nem néz ki jól a magyar gazdaság idei éve.
Orosz hajó sértette meg Észtország tengeri határait
Súlyos és elfogadhatatlan incidensről beszél a külügyminiszter.
Kiderült, mekkora ütést kaphat a gyógyszeripar az USA-EU vámalku miatt
Jelentős többletköltséggel kell számolniuk a cégeknek.
Trump újabb bombázással fenyegeti Iránt
Ha megpróbálják újraindítani a nukleáris létesítményeket.
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.

Gyorsabbak, zöldebbek, részletesebbek: látványosan fejlődtek a banki fenntarthatósági jelentések
Több területen azért akad még javítanivaló a KPMG elemzése szerint.
A jövő női vezetője pragmatikus, techközpontú és könyörtelenül hatékony lehet
A KPMG 47 ország 500 női felsővezetőjének bevonásával készített felmérést a változó attitűdökről.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
