Üzlet

2010. április 16. 08:36 | Portfolio

Nem örültek a befektetők a Google gyorsjelentésének

38%-kal növekedett az első negyedévben a Google nettó profitja az előző év azonos időszakához viszonyítva, amivel az elemzői várakozásokat is kismértékben felül tudta teljesíteni a cég. A társaság részvényei mégis közel 5%-kal értékelődtek le a zárás utáni kereskedésben, ami azzal magyarázható, hogy a cég agresszívan megkezdte munkaerejének növelését, ami megijeszthette a befektetőket, ugyanis a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság.

2010. április 16. 08:25 | Portfolio

USA: a vége megint emelkedés lett

A nap folyamán többször is jártak a negatív tartományban az amerikai indexek, a kereskedést azonban végül megintcsak emelkedéssel zárták, a Dow 0.2, az S&P 0.1, a Nasdaq pedig 0.4%-kal került feljebb. A hangulatot sok makroadat (köztük két gyenge) is befolyásolta, de a jó gyorsjelentések úgy tűnik többet jelentenek a befektetőknek.

Ázsiában viszont ma reggel már negatív a hangulat, a japán Nikkei 1.5%-os mínuszban tartózkodik. Tegnap piaczárás után jelentett a Google és az AMD is, az eredmények lényegében megfeleltek a várakozásoknak, azonban a papírok jelentősebb esést produkáltak a hírre.

2010. április 16. 06:30 | Portfolio

Merre megy ma a forint és a BUX?

Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni, stagnálni, vagy éppen csökkenni, a forint az euróval szemben erősödni, stagnálni, vagy gyengülni fog. Szavazatot leadni legkésőbb 8:59-ig lehet.

2010. április 15. 21:14 | Portfolio

Már megint felhúzták az amerikai piacokat

Továbbra sem szűnik a vételi erő az amerikai piacokon, a mínuszos kezdés után megint visszahúzták az indexeket 0.2% körüli pluszba.

A hangulatot sok makroadat (köztük két gyenge) is befolyásolta ma, de a jó gyorsjelentések úgy tűnik többet jelentenek a befektetőknek.

2010. április 15. 19:48 | Portfolio

Vulkánkitörés: 22 ferihegyi járatot töröltek

Az izlandi vulkánkitörés miatt csütörtökön 22 ferihegyi járatot töröltek, a gépek pénteki közlekedéséről még nincs információja a Budapest Airportnak - mondta el Szilágyi Károly, a BA szóvivője. Ferihegyről a skandináv országokba, illetve brit, német és francia célállomásokra közlekedő járatokat töröltek. A magyar utasok időben tájékozódtak a gépek törléséről, a külföldi turisták azonban gyakran csak Ferihegyen szembesülnek a helyzettel, de viszonylagos türelemmel fogadják a rendkívüli körülmény miatti járattörléseket. A légitársaságok átfoglalják az utasok jegyeit, vagy szállást biztosítanak a Budapesten rekedteknek - tette hozzá a szóvivő.

2010. április 15. 17:04 | Portfolio

600 milliós hitelkeret az RFV-nek

Az RFV és a Commerzbank 600 millió forint értékű, egy éves futamidejű, változó kamatozású áthidaló (ún. "Bridge financing") típusú hitelkeret-megállapodást kötött. A hitelkeret lehívása 2010 április 16. napjától kezdődik.

2010. április 15. 16:54 | Portfolio

Csak szépíteni tudtunk nap végére

Délután egy sor makroadat érkezett az USA-ból, ezek azonban felemásak lettek, így nem meglepő, hogy az amerikai indexek jelenleg is keresik az irányt. A régióban is összességében vegyes volt a kép, az élen a csehek végeztek, míg a lemaradó a magyar tőzsde volt. A BUX csak szépíteni tudott nap végére, a benchmark 0.6%-os mínuszban fejezte be a kereskedést. A forgalom ma is átlag alatti volt a pesti parketten, összesen 18.1 milliárd forintot tett ki.

2010. április 15. 16:15 | Portfolio

A cégvezetők is megjárhatják, ha nincs beszámoló

A Számviteli törvény és a Cégnyilvánosságról szóló törvény rendelkezései szerint minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozó köteles a Számviteli törvény szerint készített beszámolóját letétbe helyezni és közzétenni. Éves, egyszerűsített éves beszámoló esetén az adott üzleti év mérlegfordulónapjától számított 150 napon belül, míg éves konszolidált beszámoló esetén az üzleti év mérlegfordulónapjától számított 180 napon belül - mondta Dr. Szarvas Júlia, a Deloitte-tal együttműködő Ember, Drabos és Szarvas Ügyvédi iroda ügyvédje.

2010. április 15. 15:10 | Portfolio

A fáradtság jelei mutatkoznak az amerikai piacokon

Az amerikai határidők enyhe mínuszban tartózkodnak a nyitást megelőzően, az S&P futures 2, a Dow Jones futures 12, míg a Nasdaq futures 4 pontos csökkenést mutat. Az eddig napvilágot látott makroadatok vegyesek lettek, azonban a délután folyamán még újabb adatok érkeznek, amelyek akár változtathatnak is a képen.

2010. április 15. 14:53 | Portfolio

Féláron a csúcsmobil! - Megint ledöbbentett a Tesco

Még vonzóbbá teszi tarifáit a Tesco angol virtuális mobilszolgáltató cége, a Tesco Mobile, így legújabb csomagjában, mely 1 éves előfizetői szerződést tartalmaz, az Apple iPhone 3GS nevű készülék a korábbi 320 font helyett 200 fontért (60,000 Ft) megvásárolható. Ezzel a társaság rendesen odatesz a konkurenciának.

2010. április 15. 13:55 | Portfolio

Nem EU-konform a szakképzési hozzájárulás szabályozása

Újabb elmarasztaló ítéletet hozott a luxemburgi Európai Bíróság egy magyar adószabály kapcsán. A luxemburgi testület kimondta, hogy a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényünk bizonyos pontjai sértik az uniós jogot, sértik a letelepedés szabadságának elvét.

2010. április 15. 12:08 | Portfolio

Mínuszban várja a régió a délutáni adatcsomagot

Pozitív hangulatban indult a mai kereskedés európa szerte a részvénypiacokon, azonban a kezdeti kisebb lendület hamar kifulladt, a DAX már enyhe csökkenésben van, a BUX pedig 1% feletti mínuszban tartózkodik. Ezzel a hazai benchmark alulteljesítő a régióban. Ma is érkezik egy fontos adatcsomag az USA-ból, a befektetők most erre várnak, pozitív meglepetések esetén a tőzsdék akár újra lendületet vehetnek. Ellenkező esetben viszont kijózanodás jöhet. A forgalom mindenütt alacsony, idehaza kevesebb mint 9 milliárd forint értékben cseréltek gazdát részvények.

2010. április 15. 11:26 | Portfolio

Minden londoni repülőteret lezárnak a vulkáni hamu miatt (2.)

Minden londoni repülőteret lezárnak az Izland felől közeledő vulkáni hamu miatt - tudta meg a SkyNews. A délelőtti órákban már többezer járatot kellett törölni az Egyesült Királyságban, Norvégiában és Svédországban is a hírek szerint, valamint több skót repülőteret lezártak.

2010. április 15. 11:24 | Gereben Ágnes

A Jukosz vagyon sorsa még mindig bizonytalan

Alig egy hónapja adott hírt a portfolio.hu arról, hogy egy amerikai bíróság elrendelte a negyedik legnagyobb orosz kőolajtársaság, az állami tulajdonban lévő Rosznyefty Egyesült Államokbeli és nagy-britanniai exportbevételének zárolását. Az ítélet azért született, mert a Rosznyefty a 2003-ban letartóztatott Jukosz-vezér, Mihail Hodorkovszkij birodalmának vitatott körülmények között történt megszerzésével érte el mai piaci tőkeértékét. A Jukosz nagyszámú külföldi részvényese pedig különböző országokban indított bírósági keresetek sokaságával fut a pénze után.

2010. április 15. 10:55 | Portfolio

Hódít az elektronikus vámkezelés

Mára már teljesen megszűnt a hagyományos, papír alapú adminisztráció az exportvámkezelések körében. A jövőben a termékimporthoz kapcsolódó vámeljárások körében is a teljeskörű e-vámolás a cél.

2010. április 15. 10:39 | Portfolio

Európa: folytatódik a görögök vesszőfutása

Bár tegnap jelentős emelkedést produkáltak az amerikai indexek, Európát ez ma nem hozta lázba, a főbb indexek minimális, egy két tized százalékos pluszban tartózkodnak. A görög tőzsde pedig ma is alulteljesít, jelenleg 1% körüli csökkenésben van. Az egyes ágazatok közül a pénzügyi szektor mutat relatíve jó teljesítményt, ebben szerepet játszhat, hogy tegnap a tengerentúlon, ma pedig a Távol-Keleten is a bankrészvényeket vették leginkább a befektetők. Ma délután újabb fontos adatcsomag jön Amerikából, a befektetők egyelőre erre várnak.

2010. április 15. 10:36 | Portfolio

Orco: újabb tőkeemelés, jóval piaci ár alatt

A korábbi 6.1, majd 7.1 millió eurós tőkeemeléseket követően újabb 3 millió eurós kibocsátást jelentett be az Orco, részvényenkénti 5 eurós árfolyam mellett.

2010. április 15. 10:01 | Portfolio

Széles Gábor áll a magyar buszgyártás "feltámadása" mögött?

Az elmúlt napokban felcsillant a remény a magyar autóbuszgyártás feltámadásával kapcsolatban: múlt héten a Magyar Autóbuszgyártó Klaszter megalakulása kapott nagy sajtóvisszhangot, tegnap pedig az Ikarus és a Rába tartott egy teltházas közös sajtótájékoztatót, ahol a cégek bemutatták az ARC-vel közösen gyártott új modelljeiket.

A HVG mai száma azt írja, hogy mindennek hátterében a jobboldali kötődésű üzletember, Széles Gábor áll.

2010. április 15. 09:40 | Portfolio

Kérdéses, hogy a piac miként reagál majd a HUPX elindulására

Sok a kérdőjel a HUPX, a magyar áramtőzsde körül, ami viszont biztos, hogy a börze idén júliusban megkezdi működését. Kezdetben csak másnapi termékekkel lehet majd kereskedni, de ha a piac jól reagál, akkor már jövőre megjelenhetnek a havi és éves termékek is - olvasható az eheti Figyelőben.