FONTOS Itt van Trump végső ultimátuma: gyorsan dönteni kell, különben „kitör a pokol”

Bank

2011. január 20. 07:56 | Nagy Viktor

Szárnyal idén az OTP, mire érdemes figyelni?

Az OTP papírjai tavaly alulteljesítők voltak, a nemzetközi összevetésben magas tőkemegfelelési mutatóval rendelkező, a régiós szektortársakhoz képest alulárazott bank vonzó sztorinak tűnik 2011-ben, amit az év eddig eltelt időszakának árfolyammozgásai is visszaigazolnak.

Összegyűjtöttük azokat a fontosabb tényezőket, amelyek hatással lehetnek az OTP operációjára, és azon keresztül a részvények árfolyamára a következő negyedévekben.

Több, egymással ellentétes hatás is befolyásoló tényező lehet, nagy vonalakban azonban a következő összefüggések látszanak: az országkockázatot mutató magyar CDS felár csökkenésével párhuzamosan a forint a fontosabb devizákkal szemben jellemzően erősödést mutat, az OTP árfolyama pedig emelkedik. Ennek a "pozitív" forgatókönyvnek a magyarázata többrétű, hiszen egyrészt az alacsonyabb CDS-felár alacsonyabb saját tőke költséget (cost of equity) eredményez, az pedig megemeli a bank fair értékét, másrészt ebben a szcenárióban az erősebb forint mellett lassulhat (vagy akár meg is fordulhat) a hitelportfólió minőségének további romlása, ez pedig alacsonyabb céltartalék-képzést és magasabb nettó profitot eredményezhet. Természetesen egy "negatív" szcenárióban ezek a folyamatok "ellentétes előjellel" zajlanak le.

Ezen túlmenően van még egy pikáns történet, mégpedig Magyarország kockázati besorolása, ugyanis a három fontosabb hitelminősítő mindegyikénél a még éppen befektetésre ajánlott kategóriába tartozik a magyar államadósság, a besorolásban bármelyik irányba bekövetkező elmozdulás pedig jelentős változást hozhat az OTP részvények megítélésében.

2011. január 19. 20:25 | Portfolio

Nőttön nő az online kommunikáció szerepe a pénzügyi szektorban

Habár a pénzügyi szolgáltatók többsége az alacsony értékesítési volumen és a bankadó miatt idén is nehéz gazdálkodási környezettel szembesül, mégis fontosnak tartják az ügyféleléréshez nélkülözhetetlen kommunikációt. A 2009-es csökkenés, majd 2010-es stagnálás után a szektor szereplői - a Goodwill Communications által elvégzett felmérés szerint - 2011-ben mintegy 5%-kal tervezik növelni kommunikációs büdzséjüket. A növekedéssel együtt a kiadások megoszlásának átrendeződése és az online csatornák szerepének folytatódó felértékelődése várható.

2011. január 19. 15:18 | Portfolio

Nem vonul ki a régióból az UniCredit

Nem tervezi az UniCredit, hogy akár egyetlen feltörekvő európai országot is elhagyjon, így azt sem, hogy értékesítse kazahsztáni érdekeltségét, ugyanakkor a Bank of Moscow felvásárlását sem tervezi - nyilatkozta szerdán a bankcsoport közép- és kelet-európai igazgatója az Euromoney konferenciáján.

2011. január 19. 14:06 | Portfolio

Esik a Goldman a negyedéves gyorsjelentésre

Elmaradtak az elemzői konszenzustól a Goldman Sachs negyedik negyedéves bevételei, a társaság egy részvényre jutó eredménye viszont megfelelt a várakozásoknak. A Goldman részvényei 3,2%-ot estek ma a nyitás előtti kereskedésben.

2011. január 19. 14:03 | Portfolio

Wells Fargo: a vártnak megfelelő az eredmény (2.)

Az egy részvényre jutó eredmény szintjén a vártnak megfelelő, 0,61 dolláros eredményt tett közzé ma délutáni negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Wells Fargo. A bank bevételei a várakozásokat valamivel meghaladták, ugyanis az elemzői konszenzusban szereplő 21,0 milliárd dollárral szemben 21,5 dollárra rúgtak. A bankpapírok a nyitás előtti kereskedésben először eséssel regáltak a hírre, majd visszakapaszkodott az árfolyam.

2011. január 19. 11:29 | Portfolio

UniCredit: átalakulnak a régiós banki modellek

Bár Közép- és Kelet-Európát súlyosan érintette a válság, a régió bankszektora még sok lehetőséget tartogat. Ez az egyik fő tanulsága a legújabb közép- és kelet-európai banki tanulmánynak, melyet az UniCredit CEE Strategic Analysis készített el. A tanulmány szerint közép- és hosszú távon mind a "pénzügyi lefedettségbeli különbség", mind a "gazdasági konvergencia" szempontok érvényesek, és ezek biztosíthatják az alapot a régiós bankszektor felfutásához. Magát a banki üzletvitelt azonban, melyet a múltban nagymértékű külső finanszírozás jellemzett, át kell alakítani.

2011. január 19. 10:10 | Portfolio

Jól belenéz a bankárok zsebébe az EU

Önmérsékletet és felelősséget sürgettek a banki bónuszok kifizetése ügyében az európai hatóságok a tegnapi napon, sőt burkoltan meg is fenyegették az európai szabályokat e téren megszegő pénzintézeteket - írja a Financial Times.

2011. január 19. 09:33 | Portfolio

Tömeges leminősítéssel fenyegeti a banki papírokat az S&P

Értékpapírosítás révén összecsomagolt, jelentős részben jelzáloghitellel fedezett komplex értékpapírok leminősítését helyezte kilátásba a Standard & Poor’s. A döntés hátterében nem az értékpapírokkal kapcsolatos piaci hírek, hanem a hitelminősítés metodológiájának változása áll, ugyanakkor az érintett piaci szereplőket - és közvetett módon magát a hitelminősítőt is - kedvezőtlenül érintheti.

2011. január 19. 09:07 | Portfolio

Egyre nagyobb iramban vásárolnak cégeket a kínaiak

Rendkívül gyors ütemben nőtt tavaly a vállalati felvásárlási és összeolvadási tevékenység (M&A) a legnagyobb ázsiai országban, és a PricewaterhouseCoopers partnerei szerint a lendületes bővülés idén is folytatódhat. A rohamos fejlődés mögött egyrészt kormányzati szándékok állnak, másrészt Kína hatalmas nyersanyag és technológia igénye.

2011. január 19. 08:57 | Portfolio

Idei fordulatot jósol a Raiffeisen vezére

Továbbra is nő, de idén már tetőzni fog a nem-teljesítő hitelek aránya Kelet-Európában - jósolta az Euromoney tegnapi konferenciáján Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója a Dow Jones beszámolója szerint. Az osztrák Raiffeisen csoport lengyelországi bankvásárlását várhatóan a következő hetekben jelentik majd be.

2011. január 19. 06:58 | Portfolio

Itt a friss BAR-lista - Ebből nem lesz köszönet

Az egy évvel korábbihoz képest 18%-kal nőtt, és december végére elérte a 929 ezer főt a Központi Hitelinformációs Rendszerben tárolt természetes személyek száma - derül ki a BISZ Zrt. legfrissebb adataiból. Mindez azt jelenti, hogy a köznyelvben BAR-listaként emlegetett rendszerbe a 2009-es 171 ezer után 2010-ben "csak" 141 ezer fővel kerültek többen, mint ahányan elhagyták, derűre azonban semmi ok: félő, hogy elsősorban a magasabb szinteken tartózkodó svájci frank miatt hónapokon belül újabb hullámban érkeznek friss BAR-listások.

2011. január 18. 14:05 | Portfolio

Csalódást keltő Citigroup jelentés

Több mint 3%-ot esett a gyorsjelentést követő fél órában a Citigroup árfolyama a nyitás előtti kereskedésben, miután a bank közölte: 4 cent egy részvényre jutó eredményt ért el a várt 8 centtel szemben. Az eredmény 50%-os elmaradása mellett a bevételek 10%-kal maradtak el a várakozásoktól.

Az kedvezőtlen Citigroup gyorsjelentés nem tudta elronta a hangulatot az amerikai börzéken, eddig vegyes teljesítményt mutatnak a főbb indexek. A Dow 0,2%-os pluszban indított, az S&P 500 és a Nasdaq viszont 0,2%-os mínuszban állnak.

2011. január 18. 13:28 | Portfolio

Megegyeztek a bankok újabb stressztesztjeiről

Ma megegyeztek az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei, hogy a likviditási célokat is figyelembe veszik az idei, a tavaly évinél jóval szigorúbb banki stressztesztekben. Ezeket május végéig bonyolítják le, eredményüket pedig valamikor az év harmadik negyedében teszik majd közzé.

2011. január 18. 12:03 | Portfolio

1985-ben elhelyezett betétet is találtak a Jógazdánál

Befejezte az Országos Betétbiztosítási Alap a visszavont felügyeleti engedélyű Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár adatállományának feldolgozását. A hitelintézeti ügyféladatok feldolgozása, majd ezt követően az egy betétesre vonatkozó adatkonszolidáció (OBA védettséggel rendelkező betétek és folyószámlák tőke- és kamatállományának kártalanítandó betétesre vonatkozó összeadása) után derül ki, hogy az egyes betétesek mekkora tényleges OBA kártalanításban részesülnek - közölte az OBA.

2011. január 18. 11:37 | Portfolio

Új vezető a Budapest Lízing élén

A 35 éves Toldi Balázs Gergely személyében új vezető érkezett a Budapest Bank csoporthoz tartozó Budapest Lízing Zrt. élére.

2011. január 17. 11:52 | Portfolio

Szakadatlan öntik a pénzt a régiónkba

Alapvetően jól kezdődött az év a feltörekvő piaci részvényalapok számára, hiszen a két héttel ezelőtti 3,4 milliárd után újabb nettó másfél milliárd dollár érkezett a feltörekvő piaci részvényalapokba a múlt szerdával végződött hét nap során. A legjobban a hazánkat is magába foglaló, és tavaly is kiemelkedően szereplő CEEMEA régió vonzotta a tőkét (természetesen vagyonarányosan), és ezzel a feltörekvő régió közül egyedüliként büszkélkedhet 18 hetet tartó töretlen tőkebeáramlással. Vagyonarányosan szintén jól indult az év a második legkisebb régió, a latin-amerikai régió részvényalapjai számára is, miközben nem kiemelkedő mértékű, de stabil tőkebeáramlás jellemzi Ázsiát is. A múlt szerdával zárult héten a feltörekvő régiók összesített MSCI részvényindexei az EMEA régión kívül nem tudtak növekedni, de az EPFR elemzői szerint idén még jelentős szárnyalás várható.

2011. január 17. 10:53 | Portfolio

OTP-leány: hitelkönnyítésbe csomagolt kamatemelés?

A napokban levelet kaptak az OTP Csoporthoz tartozó Merkantil Bank ügyfelei, melyben a megemelkedett kamat- és árfolyam-különbözet könnyebb törleszthetősége és a havi törlesztések tervezhetőbbé tétele érdekében szerződésmódosítási lehetőséget kínál a társaság. Az ajánlat azonban csomagban érkezik... 

2011. január 17. 09:46 | Portfolio

Mihamarabbi veszteségleírásra van szükség a kötvényguru szerint

Egyes, komoly bajban lévő eurózóna tagországok államkötvény-tulajdonosai kénytelenek lesznek szembenézni azzal, hogy kötvényeiken veszteséget szenvednek el. Ennek halasztása azonban csak súlyosbítja a problémákat. A kötvénypiac viszont számos lehetőséget tartogat, például az amerikai önkormányzati kötvényektől magát távol tartó befektetők számára - mondta a Pimco vezérigazgatója, Mohamed El-Erian.

2011. január 17. 08:08 | Portfolio

Eladó a magyar Banco Popolare

Négy hazai befektető csoport érdeklődik az olasz Banco Popolare magyarországi leánybankja iránt, a pénzintézet ugyanis hamarosan tulajdonost válthat - tudta meg a Napi Gazdaság.

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v