IBEX

Az inflációs adat után mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Az inflációs adat után mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Ázsiában negatív hangulat uralkodott szerdén, miután a friss adatok szerint a termelői árak emelkedésének üteme Kínában októberben megdöntötte a szeptemberben felállított rekordot a termelőeszközök további drágulása, valamint az energia- és nyersanyagellátási problémák hatásaira. Az európai piacokat tekintve, a nemzetközi hangulattal összhangban inkább negatívak voltak az elmozdulások. Megérkezett közben a várva várt amerikai inflációs adat is, a várt 5,8 százalék helyett 6 százalék fölé gyorsult az éves áremelkedés, ilyen áremelkedésre több mint harminc éve nem volt példa. Az adat megjelenését követően lefordultak az amerikai tőzsdék, a vezető indexek közül a Nasdaq teljesített a leggyengébben.

Ez a részvényesek napja volt: történelmi csúcson a BUX és az S&P

Ez a részvényesek napja volt: történelmi csúcson a BUX és az S&P

Mindhárom vezető amerikai index tegnap új történelmi csúcsra emelkedett a Fed kamatdöntését követően, melynek keretében a jegybank bejelentette az eszközvásárlási programjának visszavágását, azonban közölte, hogy a kamatemelés addig nem lesz terítéken, amíg foglalkoztatottság nem éri el a kívánt szintet. Ezek után az ázsiai tőzsdéken is többnyire pozitív hangulat uralkodott csütörtökön, és Európában is emelkedés látszik, a DAX és a BUX is új történelmi csúcsot döntött ma. Mindemellett úgy tűnik, hogy a kamatdöntés utáni eufória elillant csütörtökre az USA-ban, hiszen nincsen határozott irány a tőzsdéken.

A nap végére sem tudott elrugaszkodni Amerika

A nap végére sem tudott elrugaszkodni Amerika

Tegnap a vállalati gyorsjelentések által fűtött ralival új csúcsra emelkedett az S&P 500 és a Nasdaq is, azonban a zárás után lefordultak a határidős indexek, miután az Apple és az Amazon is a vártnál gyengébb negyedéves számokat közölt, amelyek a pénteki kereskedésben is rányomják a bélyegüket a kereskedés hangulatára. Európában emellett szintén rossz volt a hangulat pénteken, viszont a magyar tőzsde emelkedéssel tudott zárni, részben a Richter jó teljesítményének köszönhetően.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.