M&A

2014. február 11. 08:52 | Portfolio

Nem jött be a magántőke óriás húzása

A KKR 2012-ben jutott arra az elhatározásra, hogy kisbefektetők számára is elérhető alapokat indít, az idő próbáját azonban nem tudták kiállni az alapok, a friss döntés szerint meg is szüntetik őket. Piaci információk szerint az egyre élesedő verseny és a konstrukció hibái vezettek a kiszálláshoz. Persze az élet ettől még folytatódik a magántőke óriásnál, vagyonos ügyfelek és intézmények továbbra is keresik az alapjaikat - írja a Dealbook.

2014. január 31. 10:23 | Portfolio

Ingatlannal lehetett óriási profitot elérni

Nyilvánosságra hozta a világ legnagyobb alternatív vagyonkezelője, a Blackstone a negyedik negyedéves gyorsjelentését, ebben az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó bevételről és eredményről adott számot a társaság. Éves alapon mind a két esetben duplázódást tudott elérni a cég, nem csoda, hogy a részvényárfolyam is hasonló utat járt be 2013-ban. A legjobban az ingatlanpiaci befektetéseik teljesítettek, a Hilton tőzsdei bevezetésével például minden idők legjobb eredményét hozták össze. A cég papírjai a kedvező hírekre emelkedtek, tegnap 4,2%-os pluszban zártak a papírok - írja a Bloomberg.

2014. január 30. 09:58 | Portfolio

Új befektetési lehetőség nyílik meg márciustól

Március közepétől új szabályozás léphet életbe a befektetésialap-kezelőkre, amely az uniós irányelveknek megfelelően több újítást is tartalmaz. Többek között a zártkörű alapok és kezelőik is kaphatnak unión belüli útlevelet, bár az egyszeri engedélyezés szigorúbb lesz. A kisebb alapok mentességet kaphatnak, további fontos fejlemény, hogy magánszemélyek is befektethetnek zártkörű alapokba, így magántőkealapokba és kockázatitőke-alapba is - írja Napi Gazdaság.

2014. január 28. 08:25 | Portfolio

Kiváló vételi lehetőséget lát Európában a Marathon

Második európai alapját nemrég indított el a Marathon Asset Management, a hedge fund az 530 millió dolláros vagyonnal Spanyolországban, Németországban és Írországban vásárolna be. Véleményük szerint a kilábalás és a stabilizáció Európában együtt jár például a bankszektor tőkeáttételének csökkentésével, amely kiváló lehetőséget teremt számukra. A tervek szerint nem teljesítő hiteleket, problémás ingatlanokat és jelzálog-fedezetű értékpapírokat vásárolnának - írja a DealBook.

2014. január 27. 16:32 | Portfolio

Új vezető a NIH élén

A Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke 2014. február 1-jétől Spaller Endre, akit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nevez ki. Ebben az évben a hivatal főbb célkitűzései közé tartozik a Runway Budapest program megvalósítása - áll a NIH közleményében.

2014. január 23. 11:37 | Portfolio

Eladják a Népszabadságot és a Világgazdaságot

A Vienna Capital Partners megállapodást írt alá a Ringierrel és az Axel Springerrel egy jelentős média-portfólió megvásárlásáról, melynek része nyolc megyei napilap. A tranzakció érinti többek között a Nemzeti Sportot, a Népszabadságot, a Világgazdaságot, valamint számos magazint. A portfólióban található a hot!, a Lakáskultúra és a Fanny, valamint a mindmegette.hu is. A tranzakció az illetékes hatóságok jóváhagyása után jöhet létre.

2014. január 21. 15:47 | Portfolio

Van hova fejlődniük a hazai kezdő vállalkozásoknak

Évente rendkívül sok magánszemély alapít első vállalkozást, a startupok nagyobb része viszont olyan alapítókkal büszkélkedhet, amelyek már korábban is aktívak voltak. Sajnos a kezdő cégek töredéke tud a szó legszorosabb értelmében startup vállalkozássá válni. Nagy probléma, hogy ágazatok szerint a valódi innovatív szektorok alig szerepelnek, arányaiban sokkal több friss cégtulajdonos van a kereskedelemben és a logisztikában - derül k,i az Opten elemzéséből.

2014. január 14. 09:59 | Portfolio

Nem várható földindulás a tranzakciós piacon

Márciusban érkezik az új Polgári Törvénykönyv, amellyel párhuzamosan a társasági szabályok is megváltoznak, méghozzá pozitív irányban. Jogi szakértők szerint lényegesen egyszerűbb lesz a hazai vállalkozásokba befektetők dolga, mert több olyan cégjogi szabályozás is módosul, amely problémás volt eddig. A rugalmasabb és egyszerűbb szabályokból elsősorban a kockázati tőke befektetők és az M&A tranzakciót tervezők profitálhatnak, azonban csak a változások miatt nem várható a tranzakciós aktivitás élénkülése - hangzott el a Jalsovszky ügyvédi iroda sajtóeseményén.

2014. január 12. 13:03 | Portfolio

Angol óriás veszi meg a Cinema City mozikat

A régióban újabb felvásárlásra került sor, az angol Cineworld 503 millió fontért vásárolja fel a magyar piacon is ismert Cinema City anyavállalatát. A lengyel tőzsdén forgó CCI megvételével a Cineworld Európa második legnagyobb mozihálózatával rendelkezik majd. A tranzakciót részben készpénzből, részben részvényekkel teljesíti az angol társaság, többek között részvénykibocsátásra is sor kerül. A piac pozitívan fogadta a hírt, a Cineworld és a CCI papírjai is jelentős emelkedést produkáltak a pénteki kereskedésben - írja a Reuters.

2014. január 10. 09:45 | Portfolio

Rekord összeget kalapozott össze az Apollo

Nagyon jó éven vannak túl a magántőke alapok, az alacsony kamatkörnyezetben a befektetői érdeklődés is magas, nem véletlen, hogy az Apollo 17,5 milliárd dollárt tudott összegyűjteni külső befektetőktől. A cég közleménye szerint fennállásuk óta nem indult el ekkora vagyonnal egy alapjuk. A befektetők úgy látszik bizakodnak, hogy a nagyobb részvénypiaci emelkedés ellenére az Apollo képes lesz jó vásárlási célpontokat találni - írja a Dealbook.

2014. január 10. 09:02 | Portfolio

Nyereségessé tenné a Credit Suisse amerikai privátbankját

Nem teheti meg Svájc egyik legnagyobb bankja, hogy ne fordítson nagyobb erőforrásokat az amerikai operációjának feltámasztására, a 2000-es akvizíció óta ugyanis veszteséges az üzletág. Tavaly neveztek ki új vezetőt Amerikában, a cél az, hogy a legvagyonosabb ügyfélszegmenseket szolgálják ki, amelyek akár 50 millió dollárnál is több vagyonnal rendelkeznek. A jövedelmezőséget javíthatja, hogy tavaly jöttek ki először az ultra-vagyonos ügyfelekre specializált jelzáloghitel konstrukcióval. Szakértők szerint jó irányba tett lépésről van szó, viszont nehéz lesz a bankóriásnak Amerikában változásokat elérni, mert nem értek el még kritikus tömeget és túl nagy költséget allokál az anyabank erre a részre - írja a Reuters.

2014. január 08. 16:19 | Portfolio

Nem kellett a vételárat egyben letenni a TV2-ért

Karácsony előtt jelentették be, hogy tulajdonosváltás történt a TV2-nél, a ProSiebenSat.1 a jelenlegi vezérigazgatónak és a gazdasági igazgatónak értékesítette a második számú kereskedelmi csatornát. A mai napon kiadott közleményben tisztázták a tranzakció finanszírozási oldalát, mint írták, harmadik fél nem vett részt az adásvételben, a TV2-t is birtokló céget eladói hitel konstrukcióban vásárolták meg. Ez azt jelenti, hogy csak bizonyos, szerződésben meghatározott feltételek esetén kell a vevőnek fizetnie - írja a hvg.hu.

2014. január 08. 10:02 | Portfolio

Folytatja a visszavonulást a Citi a magántőke piacról

A Citigroup az elmúlt időszakban a magántőke társaságokban való részesedésének eladása mellett döntött, ezzel akar ugyanis a bank megfelelni az új jogszabályi feltételeknek. Piaci információk szerint azonban itt nem állnak meg, nagyon valószínű, hogy több magántőke alapban lévő részesedésüket is értékesítik 1 milliárd dollár összértékben - írja a Bloomberg.

2014. január 02. 10:31 | Portfolio

Bizakodók az elemzők - Megindulhatnak a felvásárlások

A globális fúziók és felvásárlások piacán meghatározó szegmensét jelentik a közepes méretű (10 és 250 millió dollár közötti) tranzakciók, egy friss elemzés szerint éves szinten mind értékben, mind darabszámban visszaesés volt jellemző a piacra. Elemzők szerint a piac csökkenése elsősorban a visszafogott amerikai tranzakciók számlájára írható, például a nagyobb részvénypiaci emelkedés a tranzakciók árazását túlságosan megemelte, ami elijesztette a vásárlókat. Ennek ellenére a legtöbb adásvétel Ázsiához és Amerikához köthető, míg iparági szinten a legforróbb szegmensek az ipar-vegyipar vagy éppen a technológia. A kilátások kedvezőek, mind a szakmai, mind a pénzügyi befektetőknél nagyobb pénzügyi források érhetők el, amit egy idő után el is fognak költeni.

2013. december 30. 14:01 | Portfolio

Kockázati tőketársaság vásárol be a Crocs-ba

200 millió dollárt fektet a Blackstone a Crocs nevű vállalatba, hogy a társaság el tudja kezdeni 350 millió dolláros részvény visszavásárlási programját - írja a Marketwatch. A Crocs a forgalomban lévő részvények mintegy 30%-át venné meg a pénteki záróárral számolva.

2013. december 23. 16:48 | Portfolio

Hivatalosan is eladták a TV2-t

A hétvégén megjelenő információkat ma a TV2 hivatalosan is megerősítette, közleményükben leírták, hogy ténylegesen eladták a TV2-t üzemeltető MTM-SBS Zrt., a ProSiebenSat.1 után az új tulajdonos Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató. A német médiacég a magyar mellett a romániai érdekeltségétől is megvált. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit lehet tudni, hogy a tulajdonosváltás után is a korábban meghatározott stratégia mentén folytatja a cég a tevékenységét. Az akár 20 milliárd forintot is meghaladó vételárat a csatorna jelenlegi vezetése nem tudta volna kifizetni, Simon Zsolt is elismerte, hogy magyar befektetők állnak mögötte, akik finanszírozták a tranzakciót, kilétüket azonban homály fedi.

2013. december 21. 12:40 | Portfolio

Eladták a TV2-t

A TV2 vezetése ma hivatalosan is bejelentette a dolgozóknak, hogy az eddigi német tulajdonos, az ProSiebenSat1-csoport eladja az országos kereskedelmi csatornát - írja az Index.

2013. december 17. 10:12 | Portfolio

Áramvonalasítja működését a JP Morgan

Eladná Global Special Opportunities Group nevű, Ázsiában sajátos befektetésekkel foglalkozó érdekeltségét a JP Morgan, az elvárt vételár valószínűleg több mint 1 milliárd dollár - írja a Bloomberg. A bank szerint a döntés nem áll összefüggésben a nemrég elfogadott Volcker-szabályokkal.

2013. december 17. 09:21 | Portfolio

A Citigroup újabb üzletágától vált meg

A 2013-es esztendő a Citigroup életében nagy változásokat hozott, a Volcker-szabályok miatt több kockázatosabb üzletágának is búcsút kellett mondania. A legfrissebb hírek szerint a napokban értékesítették a Metalmark Capital elnevezésű magántőke cégüket, amely a legfrissebb alapjába 2,5 milliárd dollárt tudott összegyűjteni. Az értékesítés ellenére még befektetőként az alapban maradnak, azt viszont nem közölték, hogy pontosan milyen feltételekkel - írja a Bloomberg.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd