alapítvány

Cáfol az MNB-alapítványok cége: nem tőzsdéznek a vagyonnal

Hosszú futamidőre vásárolva, tartós befektetésekkel kívánja növelni vagyonát a Pallas Athéné Alapítványok által létrehozott Ferida Zrt. - olvasható a cég közleményében. Hozzátették, hogy a társaság saját nevében köt befektetési ügyleteket, nem brókerkedik, nem foglalkozik spekulatív adásvételekkel, átláthatóan és körültekintően alakítja ki portfólióját.

Matolcsyék beszálltak a Teslába is

Májusban egymillió dollár értékben jegyzett Tesla-kötvényeket a Pallas Athéné-alapítványok által alapított Ferida Zrt. - derítette ki a Magyar Narancs. A lap szerint egy hónap alatt 8,5 milliárd forintos portfóliót épített ki a befektetési cég.

A Bloomberg címlapján a Matolcsy-botrány

Az alapítványi botrányokról szóló összefoglaló írás a Bloomberg hétfő reggeli vezető anyaga. A cikk felidézi a közpénztelenítési kísérletet, amit egy brüsszeli szakértő úgy értékel, hogy az még a kelet-európai sztenderdek szerint is túlmutat a haveri kapitalizmuson.

A magyarok többsége szerint Matolcsy mondjon le

Egy országos, reprezentatív felmérés eredményei azt mutatják, a magyar felnőtt lakosság 58 százaléka szerint Matolcsy Györgynek le kellene mondania az alapítványok körüli botrányok miatt, és csupán 16 százalék gondolja úgy, hogy nem kellene. És ez nem minden.

Meghiúsult az MKB botrányos műtárgyeladása

Minden bizonnyal azért lépett vissza az MKB Bank a képzőművészeti gyűjteménye nagy részének MNB-alapítványok felé eladásától a kiállított számlák ellenére, mert március első napjaiban megírta a HVG az ügyet - írja a Magyar Narancs.

Matolcsy: nincs itt semmi látnivaló, maradok (3.)

"Nemhogy nem tervezem, de nem is értem a kérdést" - így reagált a lemondását firtató kérdésre a Magyar Nemzetnek adott interjúban Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke biztos abban, hogy az általa vezetett Pageo alapítványban minden ügylet a törvények teljes betartása mellett zajlott és abban is, hogy folytatja a közös munkát a kormánnyal, hiszen emlékeztetett: Orbán Viktor kormányfő a nyilvánosság előtt mondta, hogy bízik benne. Matolcsy nyolcszor mondta el a terjedelmes interjúban, hogy politikai blöff az egész támadás ellene és a jegybank ellen, és bár megtehette volna az MNB, hogy az alapítványok helyett a költségvetésnek adja a 267 milliárd forintot, de fontosabbnak tartotta az oktatás támogatását, a nemzeti öntudat erősítését és a "kincsképzést". Azt nem indokolta az interjúban Matolcsy, hogy a tavalyi közel 100 milliárdos MNB-nyereségből miért fizet be mégis a költségvetésbe a jegybank és miért éppen a nyereség felét:

Négy magyar bank is nagyot kaszált Matolcsyék mutyijával

Kétmilliárd forint még a bankszektorban is nagy összeg, különösen, ha kicsi, vagy éppen a nullszaldó környékén táncoló bankok ölébe hull. Két nagy és két kisebb bank osztozhatott legalább ekkora bevételen, ugyanis az MNB Pallas Athéné alapítványai voltak olyan nagylelkűek, és nem az ingyenesen forgalmazó Magyar Államkincstáron, hanem rajtuk, mint banki forgalmazókon keresztül vásároltak állampapírt. Nem is akármilyeneket: leginkább BMÁK-ot, PEMÁK-ot és kincstárjegyeket, vagyis máris tisztább, mitől nőtt meg ennyire a "lakosság" állampapír-állománya. A bankok betéteket is elfogadtak az alapítványoktól.

Így vert át mindenkit Matolcsy

Az utóbbi napokban már mi is csak kapkodjuk a fejünket annak láttán, hogy boldog-boldogtalan milliókat kapott a Pallas Athéné alapítványok által kezelt vagyonból. Nem arról volt szó, hogy a jegybank alapítványai csak állampapírba fektethetik a rájuk bízott pénzt és az elért hozamból gazdálkodhatnak? Eredetileg igen, de - Matolcsy György szavaival szöges ellentétben - mire az alapítványok befektetési szabályzatai elkészültek, az alapítványi vagyonok harmada-ötöde tulajdonképpen bármire elkölthető lett. Vagyis a nagy célok és alapelvek csak addig valósultak meg, amíg meg kellett nyugtatni a közvéleményt afelől, hogy nem fogják ész nélkül elkölteni a jegybank 270 milliárd forintját. Még nem is lett minden elverve, tehát a pénzköltés folytatódhat.

Megszólalt az MNB az alapítványok pénzszórásáról

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai az oktatást helyezik előtérbe, az elmúlt időszakban 3,3 milliárd forintot fordítottak több mint 700 oktatási-kutatási pályázatra, programra; a pénz felhasználása prudens és felelősségteljes - mondta Hidvéghi Balázs, a jegybank szóvivője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Meglepő védekezés: ezért költött ugyanarra a kiadványra minden MNB-alapítvány

Az utóbbi napokban sorra jelennek meg az újabb és újabb hírek arról, mire és mennyit költöttek az MNB alapítványai. Most kiderült, hogy egy szakmai kiadványt például azért kellett mindegyik alapítványnak külön megrendelnie havi 750 ezer forint plusz áfáért, mert azt nem lehetett sokszorosítani.

"Matolcsy elérte végtelen hatalma korlátait"

"Elérte végtelen hatalma korlátait a magyar jegybankelnök" címmel írt ma portrét a Reuters Matolcsy Györgyről, amelyben úgy fogalmaz: az Alkotmánybíróság minapi döntése volt az első "szárnynyesés" Matolcsy számára, amióta 2010-ben újra a hatalom közelébe került. A hírügynökség számos kontaktot megszólaltatott és a Fidesz frakció is küldött egy visszajelzést, amely arra utal: lehet, hogy újabb törvényi szabályozás készül az MNB-re. A Standard and Poor's hitelminősítőt a jelek szerint zavarja, hogy a jegybank eltért eredeti mandátumától. Két névtelen forrás szerint Matolcsy keze messzire elér, így döntő szerepe volt abban, hogy elmaradtak az állami devizakötvény-kibocsátások az utóbbi években. Volt jegybanki dolgozók öncenzúráról és csökkenő függetlenségről panaszkodtak a hírügynökségnek.

Elárulták, mibe fektették vagyonukat az MNB-alapítványok

A Pallas Athéné alapítványoknak eredetileg juttatott 266,4 milliárd forintnyi vagyon 2016. március 31-re 267,23 milliárd forintra nőtt, 830 millió forinttal emelkedett - közölték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott alapítványok az MTI-vel hétfőn.

Elkezdték közzétenni adataikat az MNB-alapítványok

A Magyar Nemzeti Bank elkezdte közzétenni az interneten az általa 2013 decembere és 2015 decembere között létrehozott, fél tucat alapítvány eddig titkosnak számító adatait az Alkotmánybíróság és a Kúria kötelező érvényű döntése nyomán - írja az Index.

Nincs több titok: elárulták az MNB alapítványai, amire mindenki kíváncsi

Lehet, hogy mi nem járunk eléggé nyitott füllel az utóbbi napokban, de nem hallottuk, hogy az MNB által alapított hat Pallas Athéné alapítvány megerősítette vagy megcáfolta volna azokat a találgatásokat, amelyek szerint ők állnak az MKB - 37 milliárd forinttal beszálló - három új tulajdonosa közül legalább az egyik mögött. Bár néhány hete még titkolni akarták adataikat, Matolcsy György ma a parlamentben - miután az Alkotmánybíróság a múlt héten a nyilvánosság mellett döntött - ígéretet tett, hogy az alapítványok minden közérdekű adatot ki fognak adni. A jegybankelnök szavain úgy felbátorodtunk, hogy fel se merült bennünk, hogy ne kapnánk egyenes választ az alapítványoktól alábbi kérdéseinkre. A cikk alján szavazhatsz is arról, megnyugtattak-e téged az alapítványok.

Matolcsy a parlamentben beszélt az alapítványokról

Matolcsy György azt javasolta hétfőn a parlamentben, hogy a jegybanki alapítványok ellenőrzésébe - akár visszamenőleg is - vonják be az Állami Számvevőszéket. Az MNB elnöke az azonnali kérdések órájában egy szocialista képviselő felvetésére kijelentette: minden Pallas Athéné alapítvány minden közérdekű adatot ki fog adni.

Beszólt Kövér: ez bizony közpénz

Kövér László szerint közpénznek tekinthetők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai által kezelt források. "Mi más lenne" - válaszolta az Országgyűlés fideszes elnöke a Magyar Katolikus Rádiónak szerdán adott interjúban arra a kérdésre, hogy egy jegybank által létrehozott alapítványban lévő pénz közpénz vagy sem.

Áder elutasíthatja az új MNB-törvény aláírását

A Magyar Nemzet Online napközbeni értesülései szerint Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni azt a kedden elfogadott jegybanktörvényt, amellyel ellehetetlenítenék az MNB közpénzfelhasználásának ellenőrzését.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.