November 7-től új eljárásrend lépett életbe az egészségügyben, amely lehetővé teszi a még nem teljesen gyógyult Covid-betegek hazaküldését a kórházból - írja a Telex a birtokába került dokumentumokra hivatkozva.
Közel félmillió új fertőzés történt a világon az elmúlt 24 órában, ez hozzávetőlegesen megfelel az előző napok átlagának, amikor szintén félmillió körül - néha afölött volt a fertőzöttek száma. A legfertőzöttebb ország továbbra is az Egyesült Államok, amelynek járványgörbéje továbbra is meredek emelkedést mutat, az elnökválasztással kapcsolatos tömegrendezvények alighanem rontanak ezen a helyzeten. Kelet-Közép-Európa sem áll jól, a mi régiónk járványgörbéi is emelkednek, Nyugat-Európában pedig még nem látszik az elmúlt hetekben látott szigorítások hatása. Magyarországon Orbán Viktor ma szigorú intézkedéseket jelentett be. Legfontosabb híreink percről-percre.
Szigorú korlátozó lépéseket jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök. A szerdától életbe lépő, 30 napig érvényes lezárás a koronavírus-járványt vissza fogja szorítani, de ezzel párhuzamosan természetesen jelentős gazdasági költsége lesz. Gyorsértékelésünk következik.
Októberben 333 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere a Pénzügyminisztérium gyorsátjékotatója szerint, ami a legmagasabb tizedik havi hiány. Ezzel az első tízhavi egyenleg -2604 milliárd forintot mutat.
A lakosság körében fogy a türelem a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozó intézkedésekkel szemben, de mindenki tartsa be a szigorodó higiénés szabályokat - kérte az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának adott nyilatkozatában, hangsúlyozva, hogy minden korosztálynak és egyénnek felelőssége van.
Elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését keddtől az emberi erőforrások minisztere, és szinte minden kórházat kijelölt a koronavírusos betegek ellátására. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott összes ágy 40 százalékát elkülönítik, további 7 százalékát pedig lélegeztetésre alkalmas ágyként kötelesek a Covid-fertőzöttek ellátására biztosítani.
Ausztriában két héten belül megtelhetnek a koronavírusos, Covid-19-es betegek számára elkülönített kórházi ágyak az intenzív osztályokon - figyelmeztetett Herwing Ostermann, az osztrák közegészségügyi intézet vezetője pénteken.
Egyetlen nappal a rekordnak számító 100 ezer új hivatalosan jelentett koronavírus-fertőzött után 121 ezer új fertőzöttről jelentettek az Egyesült Államokban – írja a Marketwatch.
A kormány határozott és rugalmas intézkedéseket hozott a koronavírus-helyzet kezelésére, amelyek betartását most szigorúbban ellenőrzi - közölte az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsornak adott interjújában.
Átalakul a magyar egészségügyi ellátás struktúrája is, és a megyei kórházak felértékelődnek, irányítani fogják a megyében lévő városi kórházakat - jelentette ki egy pénteki videóinterjúban Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere arról is beszélt, hogy milyen intézményvezetőket keresnek.
Megteltek az intenzív osztályok, túlcsordult a rendszer a koronavírus-járvány második hullámában - számol be a MedicalOnline szaklap a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság online konferenciájáról. Ez pedig azzal a következménnyel járhat, hogy az intenzív osztályra olyan sok beteg érkezik, hogy azok nem bírják majd a terhelést. Ekkor pedig az ellátó személyzet súlyos szakmai és etikai döntés elé néz.
Az egészségügyi ellátórendszer feszül, egyre több a koronavírusos beteg a kórházakban, miközben a normál ellátás is zajlik az intézményekben, pedig egyre kevesebb az ellátó személyzet, mert ők is ferőződnek - fejtette ki a Népszavának adott interjújában Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.
Orbán Viktor a Facebookon megosztott videóban beszélt arról, hogy elkészült a Nemzeti Átoltási Terv, amelyet hamarosan az operatív törzs is tárgyalni fog.
Valószínűleg nem fogja tudni tartani a saját maga által kitűzött határidőt Oroszország a tömeges oltással kapcsolatban, mivel nincs meg a szükséges kapacitás a vakcinák gyártásához - idézi a The Bell lapot a The Moscow Times.
Az egész világot behálózó globális termelési és szolgáltatási értékláncok eredményeként a gazdaságban minden mindennel és mindenki mindenkivel össze van kötve. A világgazdaság működése a tőke, az áruk, a szolgáltatások, az információ és az emberek szabad mozgásától függ. Ha ebből a komplex szövedékből bármely szál tartósan fölfeslik, az rendkívül súlyosan érintheti, recesszióba taszíthatja az egész rendszert. A koronavírus-pandémiának a világ gazdaságára gyakorolt betegítő hatása ezért rendkívül veszélyes - nem is beszélve a gazdasági el- és bezárkózás melletti atavisztikus erőket fölpumpáló politikai mellékhatásáról. Csak tetézi a kockázatokat, hogy a válságkezelés jellemzően további eladósodáshoz vezető vészhelyzeti eszközei hosszabb távon újabb, mélyebb válsághoz vezethetnek.
A dél-koreai élelmezésügyi és gyógyszerügynökség hozzájárult egy új teszt bevetéséhez, amely képes arra, hogy a koronavírust és a „sima” influenzát is kimutassa egy mintából – írja a CNN.
A koronavírus-járvány első hullámának elején a forgalmunk az egyharmadára csökkent, áprilisra ez visszaemelkedett az eredeti szint felére, szeptemberre pedig már ott vagyunk a forgalom tekintetében, mint januárban voltunk - mondja Babai László, a mára 1,2 milliárd forintos nettó árbevételt elérő Prima Medica Egészséghálózat alapító-igazgatója, aki arról is beszélt a Portfolio-nak adott interjújában, hogy mennyiben maradt fent a hálózatban a távkonzultáció. A magánegészségügyi szolgáltató vezére arra is felhívta a figyelmet a második hullám miatt óvatosabbá váló betegek kapcsán, hogy az állami kórházak kapacitása is kezd betelni, ám egy betegség magától nem tűnik el. A szakemberrel arról is beszélgettünk, hogy mit okoz a hamarosan életbe lépő egészségügyi szolgálati jogviszony és hogy milyen nagyívű tervei vannak a Prima Medica hálózatnak.