elektromobilitás

Amikor utolér a valóság - Recseg-ropog a Tesla-sztori

2024. március 14. 14:00 | Nagy Viktor

Amikor utolér a valóság - Recseg-ropog a Tesla-sztori

Hónapok óta esik a Tesla árfolyama. Nagyrészt azért, mert egyre többen úgy látják, hogy a nagy növekedés időszaka véget ért az amerikai autógyártónál. És ezzel önmagában semmi baj sincs. A Tesla néhány év alatt egy startupból a világ egyik legnagyobb autógyártója lett, technológiai szempontból sok esetben iparági példakép, és még szép profitot is csinál. Le a kalappal! Miért ne jöhetne a brutális növekedés után lassulás? A baj inkább azzal van, ahogy a részvényeit árazzák a tőzsdén.

Milliós állami támogatásból Mercedest venni? Most ezt is lehet!

2024. március 09. 13:00 | Nagy Viktor

Milliós állami támogatásból Mercedest venni? Most ezt is lehet!

Világszerte indulnak állami programok azért, hogy a most még drága elektromos autókat vonzóbbá tegyék a vevőknek. Magyarországon is fut egy ilyen program, a cégek akár autónként 4 millió forint támogatást kaphatnak, az importőrök pedig igyekeznek minél több modelljüket bepréselni a 25,4 millió forintos korlát alá. A Mercedesnél az EQA és a Kecskeméten gyártott EQB mellett az egyébként alapból magasabb listaárú EQE-t is beleszuszakolták a programba, utóbbi két modellt próbáltuk ki, közben pedig a kecskeméti Mercedes-gyárat is meglátogattuk.

Jönnek az elektromos buszflották: így kell átalakítani hozzájuk a depókat

2024. február 27. 08:00 | Gergely András

Jönnek az elektromos buszflották: így kell átalakítani hozzájuk a depókat

A buszok esetében sokkal gyorsabban megy végbe az elektrifikáció, mint a személygépjármű szegmensben, minden harmadik tavaly eladott jármű már teljesen elektromos vagy hibrid meghajtású busz volt Európában. Igaz, hogy az eszközök beszerzése és a töltési infrastruktúra kiépítése rengeteg költséggel jár, de számos EU forrás segíti az átállást, az üzemeltetési költségek pedig jelentősen alacsonyabbak lehetnek, mint a dízelüzemű flották esetében. A buszvásárlásokat minden esetben depófejlesztésnek kell megelőznie, a Siemens például olyan komplex depómenedzsment rendszert tud kiépíteni, amely optimalizálja a buszok töltési teljesítményét a hatótáv-igényük függvényében. Az évtizedek óta velünk élő trolikat hosszabb távon a teljesen elektromos eszközök válthatják, de a hidrogéntechnológia is az ajtón kopogtat már, és szintén felzárkózhat az akkumulátoros technológia mellé. A Siemens három telephelyen is szolgál ki elektromos buszokat itthon, de Európa egyik legnagyobb elektromos buszdepó projektje is a vállalathoz kapcsolódik, ahogy számos más világszerte. A Portfolio Szilágyi Norbertet, a Siemens Zrt.  e-mobilitás értékesítési vezetőjét és Négyesi Szilárdot, a vállalat közép-kelet-európai technikai sales support vezetőjét kérdezte az elektromos buszflották üzemeltetésének sajátosságairól, a szükséges infrastruktúra kiépítéséről és a vállalat eddig megvalósult projektjeiről.

Erős jelzés jött Bidennek - Sok munkahely szűnhet meg

2024. február 19. 11:39 | MTI, Portfolio

Erős jelzés jött Bidennek - Sok munkahely szűnhet meg

Az autógyártók és az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az AAI az elektromos járművek értékesítésének lassított növelésére szólította fel a Biden-kormányzatot. John Bozzella, az AAI elnöke egy vasárnapi beszédében a vásárlók választási lehetőségei megőrzése mellett foglalt állást. Indoklásuk szerint az elektromos technológia még mindig túl drága az átlagfogyasztó számára, másrészt a töltési infrastruktúra is fejlesztésre szorul még.

Beszéljünk őszintén a gagyi kínai autókról, amiket mindenki kinevetett

2024. február 18. 10:00 | Nagy Viktor

Beszéljünk őszintén a gagyi kínai autókról, amiket mindenki kinevetett

Bő másfél évtizede még mindenki a kínai autógyártókon röhögött, esetlen formatervű, vállalhatatlan minőségű autókkal akarták meghódítani a nyugati piacokat, csúfos kudarc lett a vége. Eltelt néhány év, és most már ott tartunk, hogy a kínai piacon brutális versenyben, sokszor állami támogatásokkal megerősödött cégek megtanultak autót gyártani, sok szempontból pedig már az élvonalba tartoznak, és elkezdik meghódítani a világot. Az autóik még mindig nem tökéletesek, a tartósság továbbra is nagy kérdés, de néhány nyugati gyártót már simán vernek, nem nagyon röhögi már ki senki a kínaiakat. A világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának, a Magyarországon autógyárat építő BYD-nak a városi terepjáróját, az Atto 3-at teszteltük egy hétig, ez az autó jó példa arra, hogy mennyire feljöttek a kínaiak.

Continental: nagy nyomás alatt az autóipari beszállítók, csak így maradhat fent a magyar húzóágazat

2024. február 15. 09:00 | Gergely András

Continental: nagy nyomás alatt az autóipari beszállítók, csak így maradhat fent a magyar húzóágazat

A globális autóipari trendek egyre erősebb nyomás alatt tartják a beszállítókat, az elektrifikáció, az autonóm közlekedés és a szoftver által meghatározott autók térnyerése miatt lépéskényszerbe került a szektor, a belsőégésű motorokhoz gyártott alkatrészek iránti kereslet csökkenőben van, a fejlesztési ciklusok tempója is jelentősen felgyorsult. A kínai márkák erősödésével ráadásul új versenytársak is megjelentek: a távol-keleti gyártók elsősorban saját beszállítóikkal dolgoznak, ezért külön kihívást, de egyben nagy lehetőségeket is hordoz a partnerségek kialakítása. A technológiai függetlenséget és a globális ellátási láncok rövidítését célzó európai törekvésekből a kelet-közép európai régió országai, így Magyarország is profitálhat, azonban a munkaerőhiány rontja a térség versenyképességét. A külföldi vendégmunkások foglalkoztatása egyre hangosabb társadalmi vitát szül, azonban úgy tűnik, hogy nélkülözhetetlen a szektor hosszútávú fennmaradása érdekében. A Portfolio Business Podcast legújabb adásában Keszte Róberttel, a Continental országigazgatójával a drasztikusan megváltozott autóipari trendekről, a beszállítói szektor előtt álló kihívásokról, és vállalat magyarországi terveiről beszéltünk.

45 milliárd forintos beruházás jön a szengotthárdi Opelnél

2024. február 12. 16:49 | MTI, Portfolio

45 milliárd forintos beruházás jön a szengotthárdi Opelnél

A világ egyik legnagyobb autógyártó konszernjének számító Stellantis csoport Magyarországra helyezi elektromobilitási stratégiájának kulcselemét, a 45 milliárd forintos beruházás nyomán biztossá válik a szentgotthárdi Opel-gyár jövője - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Állami ingyenmilliók autóvásárlásra: ez aztán a csavar a történetben!

2024. január 31. 10:48 | Portfolio

Állami ingyenmilliók autóvásárlásra: ez aztán a csavar a történetben!

Az olvasói visszajelzések és a kereskedőkhöz befutó kereslet alapján jelentős érdeklődés övezi a február 5-án 17 órakor nyíló elektromos autó vásárlási pályázatot. A Via Credit pályázati tanácsadó cég rendkívül hasznos és érdekes számítást közölt legutóbbi szakértői írásában, amelyben lényegében arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen alternatív, előnyös finanszírozási lehetősége van a potenciális pályázó cégnek, ha elektromos autót szeretne vásárolni.

Lerohanja Európát az új autóipari szuperhatalom: megszökni nem lehet, csak megszokni

2024. január 31. 06:05 | Kövesy Károly

Lerohanja Európát az új autóipari szuperhatalom: megszökni nem lehet, csak megszokni

Az elektromosautó-gyártás ellátási láncába történő kínai befektetések legfontosabb tényezőit, trendjeit és következményeit vizsgálja a V4 országokra (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) fókuszálva Szunomár Ágnes, a Corvinus egyetem Globális Tanulmányok Intézetének vezetője egy friss tanulmány keretében. A szerző szerint visszafordíthatlan transzformációs folyamatról van szó, ami jelentős hatással lesz a V4 országok autóipari tevékenységére és ezek súlya miatt a gazdaságaikra. Választási lehetőség nem sok maradt, az országoknak be kell kapcsolódniuk az EV-gyártási értékláncba, ha nem akarnak lemaradni.

Elárulta a CATL európai vezetője, mire lehet számítani debreceni akkumulátorgyárban

2023. december 12. 10:00 | Kövesy Károly

Elárulta a CATL európai vezetője, mire lehet számítani debreceni akkumulátorgyárban

Magyarország történetének legnagyobb magánberuházását hajtja végre a CATL Debrecenben, mintegy 3000 milliárd forint értékben, az épülő akkumulátorgyár a nagyvállalat és az ország gazdasága szempontjából is kiemelten fontos projekt. Jelentős visszhangja volt azonban a gyár elleni tiltakozásnak, míg a Magyarországra települő akkumulátorgyártó-kapacitások a mai napig megjelennek témaként a közéleti vitákban. Jason Chen, a CATL európai operációért felelős vezetője nyilatkozott a Portfolio-nak a debreceni beruházás fogadtatásáról, a gyár szerepéről a vállalat európai terveiben, valamint a CATL és Debrecen kapcsolatáról.

Közösen gyárthat autót a Volkswagen és a Renault

2023. december 11. 14:17 | Portfolio

Közösen gyárthat autót a Volkswagen és a Renault

A konkurencia egyre erősebb az elektromos autók piacán, ezért az európai gyértóknak is szükségük van megfizethetőbb elektromos modellekre. A fejlesztési költségek viszont hatalmasak, ezért nem ördögtől való gondolat, hogy több gyártó közösen fejlesszen és gyártson autókat. A Renault-nak is ez a terve, az új elektromos Twingo gyártásához partnert keresnek, a Reuters pedig úgy tudja, hogy ez a partner a Volkswagen lehet.

Komoly leépítés jön a Boschnál

2023. december 11. 10:55 | MTI, Portfolio

Komoly leépítés jön a Boschnál

A Bosch jelentős létszámleépítést tervez hajtáslánc üzletágában a cég szóvivőjének hétfői bejelentése szerint.

Részletes keresés