előleg

Százmilliárdos karácsonyi ajándékot kapott Brüsszelből a kormány

Tavaly decemberben közel 600 millió eurónyi, mintegy 185 milliárd forintnyi fejlesztési számlát küldtek ki a magyar hatóságok az Európai Bizottságnak, amely ennek nagy részét még az óév végén ki is fizette - tudta meg a Világgazdaság a Miniszterelnökségtől. A Portfolio egy brüsszeli adatbázisból úgy tudja, hogy tavaly karácsonyig összesen már ennél is több, 192 milliárd forintnyi EU-támogatást folyósított Magyarországnak a Bizottság a 2014-2020-as ciklusból, azaz tényleg egy nagy adag pénz jött át egyszerre tavaly év végén. A 192 milliárd forint, amit Brüsszelből már elhoztunk, a 7 éves támogatási keretünk 2,1%-át jelenti, ami csak a régiós középmezőnyt jelenti.

Adjanak már végre egy kis időt Magyarországnak!

Egyáltalán nem támogató az Európai Bizottság hozzáállása Magyarország irányába, noha érdemes lenne "engedniük, hogy a legkisebb fiú valamilyen módon végigvigye az ötleteit" - hangsúlyozta a Brüsszellel folytatott fejlesztéspolitikai viták kapcsán a Portfolio-nak adott interjúban Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint nincs gond a vállalkozói szempontból kifejezetten előnyös magyar előleg rendszerrel, és a két éve kialakított új intézményrendszert is hagynia kellene Brüsszelnek. Bár tapasztalatuk szerint számos szakmai területen meghallgatják a kormányzati intézmények a javaslataikat, de az állami pályázatértékelői rendszert például rossz időzítésűnek tartja, ami jelentősen lassította a támogatások kifizetési tempóját is. Jövőre egyébként kifizetési dömpingre számít, ami kapacitáskorlátokat hozhat elő a gazdaságban. Továbbra is szorgalmazza, hogy a kkv-k feltőkésítése érdekében induljanak el tőkeprogramok, a rendkívül sok visszatérítendő uniós támogatás elosztásába pedig még inkább javasolja a bizonyított pénzügyi közvetítők bevonását.

Év elejére tervezi a brüsszeli pénzesőt a kormány

Eddig még nem küldött ki Brüsszelbe 2014-2020-as EU-támogatással kapcsolatos kifizetési igénylést a magyar kormány, így nem is kapott még pénzt onnan az előleg fizetésén felül - erősítette meg a Portfolio korábbi információit a Miniszterelnökség mai részletes írásos válasza. A Brüsszel felőli pénzhiány és az itthoni lendületes támogatás-kifizetések együttesen vezettek oda, hogy a minap 800 milliárd forinttal felfelé meg kellett nyitni az idei állami költségvetés uniós fejezetét. Azt is megtudtuk, hogy a kormány nem számol az EU-támogatások teljeskörű felfüggesztésének forgatókönyvével, sőt arra épít, hogy a jövő év elején nagy összegben ki tudja küldeni az itthoni számlákat kifizetésre, azaz jövő tavaszig igen jelentős EU-támogatások érkezhetnek majd meg Magyarországra.

Idén csak aprópénz jut a vidékfejlesztési pályázatok nyerteseinek

Idén még több mint százmilliárd forint értékben tervez a Miniszterelnökség vidékfejlesztési pályázatokat megjelentetni, így a 965 milliárd forinton álló eddig meghirdetett pályázati keretösszeg átlépi majd a kerek 1000 milliárdos határt - jelezte a Világgazdaságnak Kis Miklós Zsolt. A tárca államtitkára azonban azt is elárulta, hogy idén lényegében aprópénzzel kell egyelőre beérniük a vidékfejlesztési pályázatok nyerteseinek, mert az előlegekkel együtt 2016-ban várhatóan csak 30 milliárd forint körüli összeget fognak kifizetni nekik.

Hirtelen elkezdte kiszórni az EU-pénzeket a kormány

E hét kedden még csak 530 milliárd forint körül járt az új EU-támogatások itthoni kifizetési számlálója, ma reggelre viszont 650 milliárd forintra ugrott - figyelt fel a Portfolio a hirtelen és nagy mértékű változásra. Részletes vizsgálatunk szerint a 120 milliárdos kiutalás döntő része a gazdaságfejlesztési és a területfejlesztési pályázatokhoz kapcsolódik, amelyeknél 75%-os, illetve 100%-os támogatói előleget is kifizethet a döntéshozó. Ez így jócskán pörgetni tudja a kifizetési számlálót. Elképzelhető, hogy mindez azzal függ leginkább össze, hogy a harmadik negyedévre előírt kifizetési számokat az utolsó pillanatban még teljesíteni (közelíteni) akarják az illetékesek, hiszen ettől függ, hogy 1-3 havi célprémiumot kapnak, vagy egy fillért sem. Néhány területen még nagyon rezeg a léc, hogy összejönnek-e holnap estig az előírt számok.

Két hónap múlva indul az EU-s agrártámogatási előlegek kifizetése

Az előző évhez hasonlóan előreláthatólag idén ősszel is október közepén elindulhat az agrártámogatások előlegfizetése - jelentette be egy pénteki gazdakonferencián az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár. Feldman Zsolt jelzése szerint szeptemberben több új uniós pályázati keret is megnyílik összesen 70 milliárd forintos keretösszeggel, és egy közel 5 milliárdos kárenyhítési pályázat is elérhető lesz.

Már 100%-os előleget kérhetnek a közép-magyarországi pályázók

Az eddigi 50%-ról 100%-ra emelték a napokban az "Üzleti infrastruktúra fejlesztésének támogatása Pest megyében" című, VEKOP-1.2.2-15 kódszámú uniós pályázat előleg-igénylési lehetőségének felső korlátját - derül ki egy friss kormányzati közleményből.

Még mindig az államkasszából fizetjük az új uniós nyerteseket

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban még mindig a magyar költségvetés terhére fizeti ki a kormány az eddigi új nyerteseket - tájékoztatta a Miniszterelnökség a Magyar Nemzetet. A legfrissebb statisztikák szerint már 387 milliárd forinton áll a kifizetett összeg számlálója ezzel szemben a kezdeti előfinanszírozás és az éves előlegek már folyósított összegei 321 milliárd forintot tesznek ki. Azaz az eddigi összes kifizetés csaknem egészére már érkezett pénz Brüsszelből.

Nagy horderejű döntést hozott júliusban a magyar kormány

Júliusban minimálisra csavarta a kormány az EU-pályázatok meghirdetési sebességét, hiszen mindössze öt új fejhívás jelent meg alig 50 milliárd forintos együttes keretösszeggel - derül ki a Portfolio szokásos hónap eleji elemzéséből. Ezzel párhuzamosan viszont extrém sebességre pörgette a nyertes pályázatokkal kapcsolatos döntéshozatalt, hiszen adatbázisunk szerint összesen 603 milliárd forintnyi új EU-támogatás odaítéléséről döntött. Ez a Magyarországnak 7 évre járó teljes keretösszeg közel 7%-át jelenti. A nyertes projektek nagy sebességű kihirdetése persze alapvetően szükséges ahhoz, hogy idővel az EU-pénzek kifizetésén keresztül is élénkíteni tudja a kormány a gazdaságot. Utóbbi téren egyelőre elég rosszul áll a kormány: júliusban csak 66 milliárddal 313 milliárd forintra nőtt az idei kifizetések volumene, így a 2000 milliárd feletti éves cél elérése egyre nagyobb veszélyben van.

Padlógázra lépett a kormány az EU-pénzeknél

Az idei év legkevesebb új uniós pályázatát hirdette meg júniusban a kormány mindössze 80 milliárd forintos keretösszeggel, de közben a kifizetések már az előző ciklus erősebb hónapjait idéző 191 milliárd forintos ütemre ugrottak - derült ki a Portfolio szokásos havi elemzéséből. Utóbbit a nyertes cégek százai érezhették meg a lazuló előleg-kifizetési szabályoknak is köszönhetően és összesen már közel 150 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztési EU-támogatás landolt náluk. Ez jól jön nekik, illetve a Brexit árnyékában a kormánynak is, hiszen a gyászos első negyedév után segít a gazdasági növekedés élénkítésében is. A következő hónapokban a kifizetések várhatóan ugrásszerűen tovább nőnek, hiszen a megítélt támogatások összege már 1900 milliárd forint közelében jár, de továbbra is veszélyben van az éves kifizetési cél, hiszen annak még csak 12%-ánál járunk félévkor.

Kétharmadot közelíti a kormány az EU-pénzek meghirdetésében

A legfrissebb adatok szerint már csaknem 5200 milliárd forintnyi uniós pályázatot meghirdetett a kormány a 2014-2020-as ciklus terhére, így a 7 évre szóló keret 58%-a van már kint a piacon - mutat rá a Miniszterelnökségtől kapott adatok alapján mai cikkében a Világgazdaság. A kifizetések aránya azonban még csak 1%-on áll.

Kéttucatnyi gazdaságfejlesztési pályázatból kérhetsz több pénzt

A korábban meghirdetett gazdaságfejlesztési pályázatok közül 25 felhívásra érvényes most az a friss jogszabályváltozás, amely 50, 75, illetve 100%-ra emelte a szállítói előleg igényelhető mértékét - derül ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent pénteki közleményből.

Még több pénzt rejtett el a kormány az EU-pályázatok nyerteseinek

Az uniós K+F-pályázatok nyertesei nem 50%-os, hanem 75%-os szállítói előleget vehetnek igénybe - vettük észre a fontos változást egy hétfőn megjelent kormányrendeletben, amelyet eddig még nem kommunikált a kormány. Az is lényeges, hogy csak azok az állami cégek, illetve költségvetési szervek indulhatnak a gazdaságfejlesztési pályázatokon, amelyeknek ezt előzetesen meg is engedi a kormány. Az új jogszabály pontosítja azt is, hogy mikor és hogyan kezdeményezik a hatóságok a nyertes intézmény adószámának törlését, ha megpróbál visszaélni a támogatással.

Új trükköt talált ki a kormány, de ez nem segít rajtunk az idén

Az idei uniós támogatás-kifizetési számokat nagyon durván megtolhatják az új előlegfizetési szabályok, ám ezek a 2016-os növekedésélénkítést nem igazán segítik majd - ez a kép rajzolódik ki a kkv-k számára 50%-ra, a kincstári körben 100%-ra emelt új előleg-szabályok alapján. Mindez azzal magyarázható, hogy a magasabb előleg nem feltétlenül kerül ki idén a gazdaságba, hiszen a nyertes projektek megvalósításához továbbra is ugyanannyi idő kell. Közben viszont lesz némi kamatbevétele azoknak a szereplőknek, akiknek a számláján ott parkol az államtól megkapott megemelt előleg.

Hirtelen beletoltak 40 milliárdot a magyar gazdaságba

Június 2-án még csak 56 milliárd forinton állt az új uniós ciklusbeli pénzek kifizetési számlálója, de ez mostanra 97 milliárd forintra ugrott, döntő részben a közlekedésfejlesztési projektekre kifizetett előlegek miatt. Közben az is fontos, hogy a megítélt uniós támogatások volumene másfél hét alatt közel 350 milliárd forinttal megugrott, azaz úgy tűnik, hogy nyártól igen erőteljesen fel fog futni a kifizetett támogatások összege.

1700 milliárdot is leköthet Orbán vidékjáró körútja

Akár az 1700 milliárd forintot is elérheti a Modern Városok Program 23 állomásának teljes fejlesztési keretösszege, amelynek minél nagyobb részét EU-pénzekből tervezi finanszírozni a kormány erős költségkontroll mellett - mondta el a Portfolionak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszter-helyettese azt vázolta, hogy a program az idei és jövő évi előkészítés után igazán csak 2018-ban pörög fel, ami meg is látszik majd az állami költségvetés megfelelő soraiban. Még ezt megelőzően akár több százmilliárdos többlet deficitet okozhat azonban az, hogy Brüsszel nem fizeti ki az idehaza megemelt előleg számlák teljes egészét. Ezt a terhet bevállalja a kormány, hogy tudatosan versenyelőnyt adjon a nyerteseknek és így könnyebben, gyorsabban meg tudják valósítani a projektjeiket.

Huszáros kifizetési hajrával hozható az idei év

Az év végéig kitartó hajrával elérhető, hogy drasztikusan emelkedjenek a gazdaságba kerülő uniós támogatások, és így a második félévi GDP-gyorsulással elérhető a 2 százalék körüli éves átlagos teljesítmény - vetítette előre a Portfolionak adott interjúban Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója azonban három területen is lát kockázatokat arra, hogy a kifizetések fel tudjanak gyorsulni, így a hivatalok bürokratikus ügyintézésében, az új állami pályázatértékelői rendszerben, illetve a közbeszerzési szabályokban is, noha az utóbbi kettő célrendszerét egyébként kifejezetten támogatja. Krisán erőteljes állami-szabályozói fellépést sürget azokkal szemben, akik az egyébként vonzóra sikeredett uniós pályázatokon megpróbálnak csalni, felveti a magyarországi nagyvállalatoknak, illetve a szolgáltató szektornak szóló támogatási konstrukciók megfontolását, illetve kifejezetten szorgalmazza a kkv-k tőkehelyzetének javítását, ami így a banki hitelképességüket is erősítheti.

Extrém megoldáshoz nyúl a kormány a növekedésélénkítéshez

Az EU-pénzek terén két fontos bejelentést is tett a mai Kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője, hiszen egyrészt azt mondta, hogy a nyertes állami projektekre rögtön 100%-os előleget lehet majd igényelni, másrészt elárulta, hogy végülis nem túl nagy bírsággal megúsztuk az évek óta húzódó aszfaltügyet.

Lázár: rövidesen megállapodhatunk az EU-s pályázati előlegről

Egyelőre valóban vizsgálja az Európai Bizottság, hogy miért akar a magyar kormány 50%-os pályázati előleget adni az új uniós ciklus nyerteseinek és azt, hogy ez jól van-e így, az egyeztetések pedig várhatóan május-június során lezárulnak majd - többek között ezt is elmondta a mai újabb maratoni Kormányinfo sajtótájékoztatón Lázár János.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.