forintgyengülés

A járvány harmadik hullámát a forint is megérezte ma reggel

A járvány harmadik hullámát a forint is megérezte ma reggel

A forint szinte egész évben a 360-as szint alatt tartózkodott az euróval szemben, eddig rendre beleütközött a fontos technikai korlátba. Az EURHUF ma reggel is megkóstolta a 360-at, de pont úgy, ahogy az előző hetekben mindig, ma is lepattant róla. Aztán megérkeztek a reggeli járványadatok, és a jegyzés átvitte a technikai szintet.

Ide-oda rángatják a forintot

Ide-oda rángatják a forintot

Csütörtökön kisebb hullámvasút alakult ki a forint piacán, az euróval szembeni jegyzés a 350-es szint közelében mozog a korábbi napok gyengülését követően.

Nincs plusz EU-pénz a vírusválságra, de azért könnyebb a kormány dolga - Hatalmas pályázati keret jön nyárig

Nincs plusz EU-pénz a vírusválságra, de azért könnyebb a kormány dolga - Hatalmas pályázati keret jön nyárig

Egyetlen eurócentnyi többlettámogatást sem ad Magyarországnak az Európai Bizottság a koronavírus válság kezelésére a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus keretén felül, így tévesek a plusz EU-pénzről szóló állítások – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban Perényi Zsigmond. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára azt viszont elismerte, hogy a Bizottság által lazított állami támogatási és EU-s pénzfelhasználási szabályok tényleg megkönnyítik a tagállami kormányok dolgát, hiszen rugalmasabban tudják felhasználni a 7 évre euróban járó támogatásokat. Utóbbiak a forint gyengülése és a keret túlvállalása miatt itthon jelentősen tovább bővülnek: Perényi jelzése szerint idén nyárig akár több mint 1000 milliárd forintnyi EU-pályázati keret jelenik meg.

Levezették Brüsszelből, hány százmilliárd forinttal segítik a koronavírus elleni magyar küzdelmet

Levezették Brüsszelből, hány százmilliárd forinttal segítik a koronavírus elleni magyar küzdelmet

Az előleg visszafizetési szabály változtatása és a gyorsított támogatás kiutalás összesen mintegy 515 milliárd forintnyi többletlikviditást jelent a magyar költségvetés számára, ami könnyíti a koronavírus-válság elleni küzdelem finanszírozását – hangsúlyozza ma kiadott tájékoztatójában az Európai Bizottság. Mindezt a magyar költségvetési mozgásteret több százmilliárd forinttal tovább növeli az a brüsszeli javaslat is, hogy a 2020/21-es pénzügyi évben az eddigi 85%-ról 100%-ra emelkedjen az uniós társfinanszírozási ráta, azaz a magyar állami költségvetésnek ne kelljen nemzeti önrészt fizetnie az itthoni új fejlesztéseknél. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az EU a 2014-2020-as ciklusra Magyarországnak járó 25 milliárd eurónyi strukturális és beruházási alapbeli támogatást megemelte volna, azaz nincs plusz támogatás, de ezt nem is teheti meg, hiszen egyhangú tagállami jóváhagyást igényelne. Ezzel együtt is nagyon jól jön most a bajban az a gyors és sok százmilliárd forintban mérhető likviditási segítség, amit "Brüsszel" minden rendelkezésére álló eszköz mozgósításával nyújt Magyarországnak.

Hiába a példátlan EU-s döntés és mégsem lendít sokat Magyarországon?

Hiába a példátlan EU-s döntés és mégsem lendít sokat Magyarországon?

Mivel a magyar kormány a 7 évre szóló EU-pénzeknek már több mint 100%-át elosztotta, így elvileg nem segít rajtunk az a hétvégi példátlan uniós döntés, hogy a koronavírus elleni küzdelemre lehet fordítani a még megmaradt fejlesztési forrásokat. Azért távolról sem ilyen rossz a helyzet, hiszen igenis azonosítani tudunk több milliárd eurónyi gazdaságfejlesztési mozgásteret három főbb ok miatt, így mégiscsak nagyon jól jön a friss EU-s döntés.

Itt a forintesés újabb következménye: hatalmas EU-pályázatok nyílnak még idén

Itt a forintesés újabb következménye: hatalmas EU-pályázatok nyílnak még idén

Három főbb ok miatt év végéig összesen még 800-1000 milliárd forintnyi új EU-pályázat nyílik a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus terhére – jelezte a Világgazdaságnak adott interjúban Perényi Zsigmond. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára úgy látja, hogy a tavalyi 4,9%-os magyar GDP-növekedésből 1,2-1,5%-pontot az EU-pénzek hatása magyarázott, és jelentős hatékonyságnövekedést lát a magyar vállalkozásoknál a kiosztott források hatására.

Most szabadulhat csak el igazán a forint árfolyama - Meddig zuhanhat?

Most szabadulhat csak el igazán a forint árfolyama - Meddig zuhanhat?

Azzal, hogy ma 339-ig esett a forint az euróval szemben, meggyőzően áttörte az árfolyam a 11 éves trendvonalat és így jelentős tér nyílt ki felfelé az EURHUF előtt. Technikai elemzési alapon könnyen elképzelhető 1-2 hetes távon a 350 körüli euró.

Mindjárt kiderül, mit lép a jegybank a rekordgyenge forintra

Mindjárt kiderül, mit lép a jegybank a rekordgyenge forintra

A korábbinál is nagyobb figyelmet kap a forint gyengülése, hiszen hétéves csúcson jár az infláció. Bár az MNB-nek hivatalosan nincs elvárása, hogy miként alakuljon a forint árfolyama, nyilvánvaló, hogy annak alakulását nem tudja figyelmen kívül hagyni, amikor az inflációt próbálja a cél közelébe kormányozni. Éppen ezért izgalmas kérdés, hogy mennyire zavarja a jegybankot a forint rekord gyenge szintje, és akar-e rá reagálni.

Kulcsfontosságú, hogy meddig gyengül a forint - Meglódul az infláció?

Kulcsfontosságú, hogy meddig gyengül a forint - Meglódul az infláció?

A vállalatok most tervezik a következő üzleti évüket, ezért kiemelten fontos, hogy szeptemberben hogyan alakul a forint árfolyama. Ha tovább gyengül a forint, akkor magasabb lesz az infláció, és az importáló vállalatok problémákkal nézhetnek szembe.

Elárulták, három dolog kényszerítheti fordulatra az MNB-t - A 330 feletti euró az egyik

4% feletti és gyorsuló inflációra, 330-ot meghaladó, új történelmi mélypontot jelentő euró-forint árfolyamra, valamint a hosszú hozamok infláció által gerjesztett emelkedésére lenne szükség ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank szakítson extrém laza monetáris politikája melletti elköteleződésével, és gyorsabb szigortásba kezdjen - vélik a Morgan Stanley elemzői. A bankház szakértői több érvet is felsorolnak amellett, hogy miért különös az MNB erős elkötelezettsége a nagyon alacsony kamatok mellett.

Egy újabb feltörekvő piaci pánik kellene ahhoz, hogy a forint 330 fölé gyengüljön

Az amerikai gazdaság lassul, de recessziótól nem kell tartani, a magyar gazdaság szintén fékezhet idén, azonban az idei első negyedévben még kitarthat az 5% körüli éves dinamika, miközben az euróövezet továbbra is gyengélkedik, de azért már látszódnak jelei annak, hogy a mélyponton túl vagyunk - hangzott el a Raiffeisen Bank mai sajtótájékoztatóján. Török Zoltán, a bank vezető elemzője szerint idén nem várható jelentős forintgyengülés, alapesetben maradhat az árfolyam a 320-as szint környékén. Ahhoz, hogy 330 feletti, új történelmi mélyponttal találjuk szembe magunkat, egy tavalyihoz hasonló feltörekvő piaci pánikhangulatra lenne szükség.

Akkora pofont kapott a forint az MNB-től, hogy még mindig nem tud talpra állni

A Magyar Nemzeti Bank március kamatdöntésével, pontosabban az azt követő kommunikációjával padlóra küldte a forintot. A hazai fizetőeszköz azóta sem tud érdemben erősödni az euróval szemben, amin (most úgy néz ki) tartósan csak egy nagy jegybanki fordulat tudna változtatni.

Itt a bizonyíték, hogy hallani sem akar az erős forintról az MNB - Irány a 330-as euró?

Sokakban felmerülhetett már az a gondolat, hogy a Magyar Nemzeti Bank, annak ellenére, hogy nincs kimondott árfolyamcélja, minden lehetséges eszközzel igyekszik megakadályozni a forint túlzott erősödését. Az MNB márciusi kamatdöntését követő kommunikációja újabb bizonyíték lehet erre. A piaci szereplők többségét meglepte az ülést követő jegybanki kommunikáció, ha jobban megnézzük azonban az összképet, több magyarázat is van rá, mit miért tett az MNB, ugyanis nagyon kényes helyzetben kell manővereznie kimondott és kimondatlan céljai szem előtt tartásával. Ez egyelőre sikerült neki, a jövőben azonban komoly kihívás elé állíthatja a döntéshozókat ez az összetett célrendszer. De miért kellett közbelépnie a jelentős forinterősödést követően az intézménynek? Milyen veszélyek leselkednek az MNB-re, ami miatt kényelmetlen döntéskényszerbe kerülhet? Illetve miért a lakossági állampapírok jelenthetik a megváltást a jegybank számára? Többek között ezen kérdések megválaszolásával igyekeztünk kontextusba helyezni a nagy jelentőségű márciusi MNB kamatdöntő ülést, illetve az azt kísérő kommunikációs zsonglőrködést.

Figyelmeztetés érkezett - A forint lehet a legnagyobb vesztese Trump titkos jelentésének

A Societe Generale elemzése szerint nem elhanyagolható veszélye van annak, hogy Donald Trump a közeljövőben autóipari vámok kivetéséről dönt majd, aminek a magyar gazdaság, ezen keresztül pedig a forint lenne a legnagyobb vesztese a régiónkból. Épp ezért dollár vételét javasolják a forint ellenében három hónapos időtávon.

Spekulánsok verték szét a forintot és még mindig támadásra készen állnak

Az átmeneti, júliusi megnyugvás ellenére még mindig nagyon nagy összegű külföldi tőke spekulál a forint további gyengülésére: április közepe és június vége között mintegy 800 milliárd forint értékű forintgyengülésre játszó pozíciót építettek ki a külföldi piaci szereplők, ami azóta sem épült le - olvasható le a Magyar Nemzeti Bank által közzétett ábrakészlet egyik grafikonjáról. Bár a forintnak sikerült júliusban elmozdulnia történelmi mélypontjától, a vele szembeni short pozíciók állományában nem látszik jelentős csökkenés, vagyis szó sincs arról, hogy a külföldi befektetők megfutamodtak volna. Ebből kifolyólag továbbra is jelentős spekulatív nyomás alatt áll a hazai fizetőeszköz.

Fontos döntésre készül az MNB - A forint újra megérezheti

Bár a Magyar Nemzeti Banknak sikerült átvészelnie a forint június végi zuhanását anélkül, hogy szerepéből kibújva bedobta volna a törölközőt, azok a globális és országspecifikus tényezők továbbra is jelen vannak, amelyek a nyár első hónapjában a forint jelentős gyengülését, illetve a hazai hozamok hirtelen emelkedését okozták. Épp ezért érdemes lesz figyelni, hogy lép-e valamit a jegybank a keddi kamatdöntő ülésen. A Portfolio által megkérdezett szakértők nem számítanak arra, hogy az MNB változtatna a kamatokon, vagy valami komoly bejelentéssel állna elő holnap, szeptemberben azonban már nagyobb izgalmakra készülhetünk.

Mi történt a benzin- és dízelárakkal? A forint és az adóemelések állnak a háttérben

Mi történt a benzin- és dízelárakkal? A forint és az adóemelések állnak a háttérben

Csaknem pontosan egy évtizede, 2008 júliusában érte el abszolút árcsúcsát az olaj. A több mint 140 dolláros szintről az árfolyamról azóta csaknem feleződött, a magyarországi benzin- és gázolajárak azonban ennek ellenére jelenleg 20-25 százalékkal magasabbak, mint akkor voltak. A jelenség okát elsősorban a forint dollárral szembeni gyengülésében, valamint az üzemanyagot terhelők adók emelésében kell keresnünk.

Amiről senki nem beszél: 330-as eurónál százmilliárdokkal több EU-pénzt költhet Magyarország

Amennyiben a forint tartósan a 330-as szinten ragadna az euróval szemben, akkor mintegy 580 milliárd forinttal több uniós pályázati keretet lehetne szétosztani Magyarországon a 2014-2020-as ciklus terhére - derül ki kalkulációnkból. Ez a plusz pénz, az éves magyar GDP másfél százaléka, tehát tovább élénkíthetné a magyar gazdaságot a következő években, igaz az uniós fejlesztések magas importhányada azért árnyalja a képet. Közben azért az államháztartási egyenleg még kicsit javulna is, mert számításaink szerint a plusz fejlesztések adó- és járulékbevételi vonzata több lenne, mint amennyivel a kötelező magyar állami társfinanszírozás is megemelkedne. Kizárólag az elosztható EU-pénzek szemszögéből nézve tehát Magyarország jól járna a tartósan gyenge forinttal.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.