gyorsjelentés

Mi folyik itt? Csalódást okozott a Tesla és Elon Musk

2021. január 28. 08:12 | Kövesy Károly

Mi folyik itt? Csalódást okozott a Tesla és Elon Musk

Több mint egy éven keresztül verte a Tesla az elemzői várakozásokat, miközben a cég részvényárfolyamának meredek emelkedésével az elvárások is egyre csak nőttek. A szerdai amerikai piaczárás után tette közzé legfrissebb számait a gyártó, és hosszú idő után - egyébként a mostani gyorsjelentési szezonban látott trenddel szemben is - a vártnál gyengébb profitszámokat közölt a cég, és az idei értékesítési célra vonatkozó előrejelzés is hagyott némi kívánni valót maga után. A befektetők kedvezőtlenül fogadták, hogy ilyen értékeltség mellett csalódást tudott okozni a Tesla, a zárás utáni kereskedésben alaposan megütötték a részvényt.

Elkezdődött a jelentési szezon a techóriásoknál - Jó hírt hozott az első fecske

2021. január 27. 10:19 | Portfolio

Elkezdődött a jelentési szezon a techóriásoknál - Jó hírt hozott az első fecske

Nagyot lendített a világjárvány a Microsoft cloud üzletágán, ez 2020 utolsó negyedévére is kitartott, folytatódott a cloud szolgáltatások bevételeinek dinamikus növekedése az amerikai szoftveróriásnál - derült ki a társaság gyorsjelentéséből. A globális chiphiány ellenére megugrottak az Xbox-értékesítések a karácsonyi időszakban és a LinkedIn hirdetési bevételei is lassan a válság előtti dinamikával növekszenek. Mindezeknek köszönhetően Microsoft kétszámjegyű bevétel-és profitnövekedést könyvelt el a lezárt időszakban és az elemzői várakozásokat is felülteljesítette, így jól fogadták a befektetők a gyorsjelentést, a részvények árfolyama emelkedett a zárás utáni kereskedésben. A Microsoft negyedéves eredményei azért is kaptak kiemelt figyelmet a befektetők körében, mivel az amerikai techóriások közül elsőként jelentett és a következő napokban követik a többiek.

Az Apple-t egy világjárvány sem tudja megtörni - Rekordbevételt jelenthet

2021. január 26. 17:30 | Portfolio

Az Apple-t egy világjárvány sem tudja megtörni - Rekordbevételt jelenthet

Úgy tűnik, hogy egy világjárvány sem tudja megakadályozni az Apple-t abban, hogy történelmi rekordot döntsön, az elemzők prognózisai szerint ugyanis először léphette át a 100 milliárd dolláros álomhatárt a cég negyedéves bevétele. Az, hogy ez sikerült-e, szerdán, az amerikai tőzsdék zárása után derül ki, amikor az Apple közzéteszi 2020 negyedik negyedévnek pénzügyi beszámolóját.

Bombaformában a Tesla, ilyen még soha nem volt a cégnél

2021. január 26. 14:00 | Portfolio

Bombaformában a Tesla, ilyen még soha nem volt a cégnél

Félmillió autó, nagyjából ennyit gyártott és értékesített tavaly a Tesla, a nagy kérdés azonban az, hogy alakult a cég bevétele, profitja 2020-ban, és természetesen az, mit terveznek 2021-re Elon Muskék. A tavalyi negyedik negyedévben nem csak rekordértékesítést, de rekordbevételt és profitot is elérhetett a vállalat. A befektetők a Model Y gyártásáról, a kínai és a német üzem terveiről, és a Cybertruckról is friss információkat kaphatnak a holnap érkező gyorsjelentés után.

Történelmi csúcson zártak a vezető amerikai részvényindexek

2021. január 20. 22:15 | Portfolio

Történelmi csúcson zártak a vezető amerikai részvényindexek

Felemásan alakult tegnap a kereskedés Európa vezető börzéin, leginkább az iránykeresés volt a jellemző az indexeknél, míg a vezető amerikai tőzsdék mind pluszban zárták a napot. Európában leginkább az agresszívabb koronavírus-törzsek megjelenése és az újabb lezárások miatt aggódhatnak a befektetők, a tengerentúlon azonban bizakodva várták a befektetők Joe Biden mai beiktatását. Az ázsiai tőzsdéken ma többnyire jó hangulatban telt a kereskedés, és Európában is mérsékelt pluszokat látunk a kontinens vezető indexein, a magyar börze jelenleg a sereghajtók között szerepel. A tengerentúli tőzsdék kiválóan teljesítenek.

Bivalyerős negyedévről jelentett a Morgan Stanley

2021. január 20. 13:44 | Portfolio

Bivalyerős negyedévről jelentett a Morgan Stanley

Kijöttek a Morgan Stanley tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó számai, ebben a nagybank bevétel és EPS-soron is jócskán verte az elemzői várakozásokat. Az eredmény sem maradt el, a bank részvényeinek árfolyama  a nyitás előtti kereskedésben 1,9%-ot erősödnek.

Bivalyerős év végi hajrá a Goldmannál

2021. január 19. 13:54 | Portfolio

Bivalyerős év végi hajrá a Goldmannál

3%-ot emelkedett a nyitás előtti kereskedésben a Goldman Sachs részvényárfolyama, miután nemcsak az elemzői várakozásokat, de az egy évvel korábbit is jelentősen felülmúlta a bank bevétele és egy részvényre jutó eredménye a most közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentés szerint.

Csalódást okoztak a Bank of America számai

2021. január 19. 13:44 | Portfolio

Csalódást okoztak a Bank of America számai

Elmaradt a Bank of America által jelentett 20,1 milliárd dolláros bevétel az elemzők által várt szinttől, de az egy részvényre jutó nyereség felülmúlta az elemzői várakozásokat. Bár a profitszámok kedvezőek, a bank részvényeinek árfolyama a nyitás előtti kereskedésben 1,5%-os mínuszban vannak.

Amerikában sem tört ki a részvénypiaci jókedv

2021. január 15. 22:11 | Portfolio

Amerikában sem tört ki a részvénypiaci jókedv

Az elmúlt napokban leginkább az iránykeresés volt a jellemző az európai és a tengerentúli indexeknél, az előző heti emelkedés jelentősen lelassult 2021 második hetére - úgy néz ki, a piacok már beárazták a demokrata „kék hullámot” az Egyesült Államokban, és az újabb koronavírus-törzsek megjelenése és az újabb lezárások miatt aggódhatnak a befektetők. Az ázsiai tőzsdéken ma többnyire rossz hangulatban telt a kereskedés, a piacnyitásban Európa vezető indexei is lejjebb kerültek. A délelőtti órákban sem javult a hangulat, a magyar tőzsde is lefordult a koradélutáni órákban. Többek között az európai koronavírus-helyzet romlásának köszönhetően negatív hangulatú piacnyitást láthattunk a tengerentúlon is. A visszafogott befektetői hangulat egész nap kitartott, és végül - ha a nagy európai tőzsdéktől elmaradó mértékben is - eséssel zártak a részvényindexek.

Erőteljes nyomot hagyott a koronavírus-válság a Citigroupon

2021. január 15. 14:07 | Portfolio

Erőteljes nyomot hagyott a koronavírus-válság a Citigroupon

Vegyes képet mutató gyorsjelentést közölt a Citigroup az imént: visszaesett a bank bevétele és nyeresége is, az elemző várakozásokat azonban az egy részvényre jutó eredmény szintjén 55%-kal sikerült felülmúlnia a globális bankcsoportnak. A bank részvényárfolyama 1,2%-os visszaesést mutat a nyitás előtti kereskedésben.

Csalódást keltő számok a Wells Fargótól

2021. január 15. 14:06 | Portfolio

Csalódást keltő számok a Wells Fargótól

Az elemzők által várt 18,13 milliárd dollár helyett 17,93 milliárdos bevételről jelentett a negyedik negyedévben a Wells Fargo. A bank egy részvényre jutó nyeresége viszont kicsivel meghaladta a várt 60 centet. A Wells Fargo részvényeinek árfolyama mínusz 3,71%-on van a nyitás előtti kereskedésben.

Kellemes meglepetést hozott az első banki gyorsjelentés

2021. január 15. 13:03 | Portfolio

Kellemes meglepetést hozott az első banki gyorsjelentés

A vártnál jóval magasabb egy részvényre jutó eredménnyel és a piaci konszenzusnál valamivel jobb bevételi szinttel zárta a negyedik negyedévet a JP Morgan. A gyorsjelentését elsőként közzétevő amerikai nagybank árfolyama 0,3%-os emelkedést mutat a nyitás előtti kereskedésben.

A jövő héten felpörög a gyorsjelentési szezon

2021. január 15. 09:53 | Portfolio

A jövő héten felpörög a gyorsjelentési szezon

A héten már elstartolt a vállalati gyorsjelentési szezon a Wall Streeten, amely az előttünk álló hetekben is várhatóan hatással lesz a piaci mozgásokra. Egyelőre még csak az Egyesült Államokból érkeznek majd beszámolók, a fontosabb európai gyorsjelentésekre még várni kell.

Belski: Tőzsdei buborék? Dehogyis, itt a vásárlás ideje!

2021. január 12. 16:55 | Portfolio

Belski: Tőzsdei buborék? Dehogyis, itt a vásárlás ideje!

Új rekordokat döntöttek a vezető amerikai tőzsdeindexek 2021 elején is, úgy néz ki, egyelőre nem áll meg a tőkepiaci menetelés. Egyre több az intő jel azonban, több elemző és indikátor is azt jelzi, hogy buborék van kialakulóban (ha már nem alakult ki teljesen), komoly korrekció jöhet a tőzsdéken. Nem mindenki osztja persze ezt a borúlátó álláspontot: például Brian Belski, a BMO Capital Markets vezető stratégája szerint itt az ideje az újabb vásárlásoknak.

Vállalati beszámolóktól lesz hangos a Wall Street a következő hetekben

2021. január 12. 14:59 | Portfolio

Vállalati beszámolóktól lesz hangos a Wall Street a következő hetekben

A héten hivatalosan is elindul a vállalati gyorsjelentési szezon a Wall Streeten, amely a következő hetekben is várhatóan hatással lesz a piaci mozgásokra. Egyelőre még csak az Egyesült Államokból fognak érkezni beszámolók, az európai gyorsjelentésekre még várni kell.

Most megtudjuk, mennyibe került a magyar kormánynak a koronavírus-válság

2021. január 11. 06:30 | Portfolio

Most megtudjuk, mennyibe került a magyar kormánynak a koronavírus-válság

Mozgalmas hét áll előttünk, hiszen az előzetes államháztartási statisztikából kiderül, mennyit költött a kormány 2020-ban, de megismerjük Európa legnagyobb gazdaságának 2020-as növekedési statisztikáját is. Ezen kívül érkezik a decemberi magyar inflációs adat, jönnek építőipari, ipari és szálláshelyek forgalmát mutató statisztikák is. Amerikában pedig eldől majd, hogy eltávolítják-e még a január 20-i mandátuma lejárta előtt Donald Trump elnököt a hivatalából.

Részletes keresés