gázár

Szárnyalnak tovább a gázárak, a csillagos égbe szálltak az áramárak

Szárnyalnak tovább a gázárak, a csillagos égbe szálltak az áramárak

Egészen durva, 20% körüli áremelkedés alakult ki hétfőn délutánra a holland gáztőzsde következő havi lejárataira, a jegyzések már a 300 euró/MWh-s szintet közelítik, miközben erre is reagálva a német és francia következő hónapokbeli áramárak 25-35%-os szárnyalást mutatnak történelmi magasságokba. A rendkívüli piaci mozgások két fő mozgatórugója az orosz gáz leállításával kapcsolatos aggodalom, illetve az, hogy közben technikai okok miatt Norvégia felől is kevesebb gáz érkezik.

Jönnek az új szabályok szerinti rezsiszámlák, fontos információkat közölt az állami cég

Jönnek az új szabályok szerinti rezsiszámlák, fontos információkat közölt az állami cég

Augusztus 23. után érkeznek az első olyan számlák a lakossági ügyfeleinknek és a nem társasházban élő nagycsaládosoknak, amelyekben már az augusztus 1. utáni rezsiváltoztatások is benne vannak – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az MVM Next, mint egyetemes áram- és gázszolgáltató. Az anyagba több más mellett azt a fontos információt is beletette a cég, hogy hogyan lehet kivédeni az esetleg kiugró téli számlák kockázatát, amely kockázatra a Portfolio már felhívta a figyelmet.

Kilőtt Európában a gázár az újabb nyugtalanító hírek hatására

Kilőtt Európában a gázár az újabb nyugtalanító hírek hatására

A hétfő reggeli kereskedésben 8-11%-os ugrás látszik 270 euró/MWh körülre a szeptemberi és októberi szállítású gáz árában a holland gáztőzsdén, azaz elképesztő magasságokban járunk az elmúlt napok számos fontos hírének együtteseként. Ez arra utal, hogy haladunk afelé az elképesztő gázár tartomány felé, amit a Gazprom a múlt héten bemondott, és ami a magyar rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja.

Nagyot ugrott a gázár a Gazprom bejelentésére

Nagyot ugrott a gázár a Gazprom bejelentésére

Nem maradt érzéketlen a gázár sem a Gazprom azon bejelentésére, hogy augusztus végén pár napra leállítják az Északi Áramlat-1-et. A holland tőzsdén rögtön egy 5%-os ugrást lehetett látni.

Bemondta az elnök: a rezsiemelés olyan cunamit okoz, ami őszre 480 forint alá küldheti az üzemanyagárakat

Bemondta az elnök: a rezsiemelés olyan cunamit okoz, ami őszre 480 forint alá küldheti az üzemanyagárakat

„Nagyon sok benzinkút van ma zárva Magyarországon”, mert tartják magukat az augusztus 19-20-ra meghirdetett tiltakozó akcióhoz, ezért a hétvégi vidéki utakra mindenki csak tele tankkal induljon el – tanácsolta az RTL ma reggeli műsorában Egri Gábor. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke egy olyan jóslatot is megfogalmazott, miszerint az augusztus 1-től bekövetkezett céges és lakossági rezsiemelés olyan „árcunamit” fog okozni, ami beomlasztja majd az üzemanyag-keresletet, ezért szerinte október közepe körül akár már a 480 forintos hatósági ár alatt is tankolhatunk majd, ehhez persze a forint erősödése is kellene. Frissítés! Cikkünk mejelenése után adta ki az Agrárminisztérium a közleményt, miszerint pont mától nyílt meg a kisbenzinkutak támogatásának elektronikus igénylőfelülete.

Sokkoló áram- és gázszámlákat kapnak a magyar cégek, csődhullám is jöhet

Sokkoló áram- és gázszámlákat kapnak a magyar cégek, csődhullám is jöhet

A rendkívüli magasságokba emelkedő tőzsdei gáz- és áramárak mellett sokkoló gáz- és áramár ajánlatokat kapnak a magyarországi cégek a kereskedőktől, hiszen közeleg az új gázév októberi kezdete, illetve augusztus 1-től kikerült a kkv-kör jelentős része a rezsicsökkentéssel védett körből – mutat rá a Telex körképe.

Kormányzati fordulatot említett Palkovics László: a szélenergiába is befektetések indulhatnak Magyarországon

Kormányzati fordulatot említett Palkovics László: a szélenergiába is befektetések indulhatnak Magyarországon

A földgázalapú rendszereken egész Európában, így Magyarországon is változtatni kell és ennek egyik elemeként idehaza a naperőművi kapacitások a mostani 3 gigawattról már jövő év végére 8 gigawattra ugorhatnak, és a geotermikus, illetve szélenergiába való beruházásokkal együtt 16 milliárd eurónyi fejlesztés valósulhat meg a következő évtizedben – jelentette ki a török Anadolu hírügynökségnek adott interjúban Palkovics László. A technológiai és ipari miniszter hadiipari együttműködéssel és a Bayraktar drónnal kapcsolatos jelzéseit egy külön másik cikkben írtuk meg.

Kimondták: akkor is jöhet a német gázválság, ha teljesen feltöltenék a tárolókat az ősz végére

Kimondták: akkor is jöhet a német gázválság, ha teljesen feltöltenék a tárolókat az ősz végére

Még akkor is csak 2,5 hónapra elegendő gáztartaléka lenne Németországnak, ha novemberre a mostani 78%-ról 95%-ra fel tudná tölteni a gáztárolóit, de utóbbi célt gyakorlatilag lehetetlen elérni, így a tél második felében a gázválság nagyrészt azon múlik, hogy az oroszok mennyi gázt küldenek Németországba – rajzolódik ki a Portfolio kalkulációiból és a német Szövetségi Hálózati Ügynökség vezetőjének friss nyilatkozataiból. Sőt, Klaus Müller arra is figyelmeztet, hogy több évig tartó súlyos kihívások látszanak, azaz nem is a most következő tél lesz a leghúzósabb a gázpiacon.

Elképesztő gázárat mondtak be az oroszok, ami a magyar rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja

Elképesztő gázárat mondtak be az oroszok, ami a magyar rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja

Egészen elképesztő gázárat mondott be ma a téli hónapokra a Gazprom, hiszen gyakorlatilag azt vázolta, hogy további legalább 60%-os áremelkedés várható. Ha ez bekövetkezne, az azt jelentené, hogy egy köbméter gáz tőzsdei ára a mostani 950 forint körülről 1600 forint fölé ugrana, így komolyan felvetődne az a kérdés is, hogy mi lesz a magyar rezsicsökkentés frissen bejelentett szabályaival. Most ugyanis úgy néz ki a helyzet, hogy az átlagfogyasztás feletti részre köbméterenként augusztustól 732,4 forintot, októbertől 752,5 forintot kell fizetnie a lakosságnak „piaci” árként, a januártól érvényes árakról még nincs döntés, de közben a Gazprom az idei számoktól közel 1000 forinttal magasabb tényleges piaci árat vetített előre.

Óriási fordulat Németországban: mégsem állítják le az utolsó három atomerőművet!

Óriási fordulat Németországban: mégsem állítják le az utolsó három atomerőművet!

A Wall Street Journal kedd kora esti információi szerint hatalmas fordulatként mégsem állítja le idén év végén a három megmaradt atomerőművét Németország, hanem tovább fogja azokat működtetni, hogy a téli gázválságból adódó kihívásokat tompítani tudja. Könnyen lehet, hogy a gázárak ma késő délutáni napon belüli csökkenése már ezzel a nagy jelentőségű hírrel függ össze, igaz még mindig rendkívüli magasságokról beszélhetünk. Frissítés! Később a Reuters érdeklődésére a német kormányszóvivő azt hangsúlyozta: a kormány még nem hozott döntést a három megmaradt atomerőmű ügyében (ezt a lap sem állította), az majd csak azután történik meg, hogy beérkeznek az energiapiaci stressz teszt eredményei. Ezzel lényegében érvényben hagyta az alább részletesen kifejtett eredeti sztori fő állítását, hogy a kormány a döntést majd a következő hetekben fogja meghozni, amint befejezi az energiapiaci elemzést.

Őrült magasságba ugrott a piaci áram- és gázár

Őrült magasságba ugrott a piaci áram- és gázár

Kedd reggel tovább emelkedett a tőzsdei gázár, mely így 230 euró felett volt. Az utóbbi napokban az európai áramárak is elszabadultak, két hónap alatt megduplázódtak. A téli fűtési szezon közeledtével a piacon egyre nagyobb lehet a nyomás, főleg akkor, ha az orosz szállítások is akadoznak.

Megtudtuk: kiugró téli gázszámlák is jöhetnek, így változik a rezsicsökkentés

Megtudtuk: kiugró téli gázszámlák is jöhetnek, így változik a rezsicsökkentés

Az MVM kérdezz-felelek oldala és a Portfolio háttérinformációi alapján röviden összefoglaljuk, hogy melyek a gázpiaci rezsicsökkentés augusztustól életbe lépett új szabályai, azok mit jelentenek a gyakorlatban és így mire kell számítani a gázszámlák terén a következő egy évben. Azt persze még nem lehet tudni, hogy jövő januártól milyen gázárral kell számolni az átlagfogyasztás feletti részre, de olyan lehetőségről már hallottunk, hogy menetközben a havi diktálósok előnyére változhat a megspórolt gázmennyiség elszámolási módszertana.

Most először mondták ki: az állami intézmények miatt is kell még több erdőt kivágni

Most először mondták ki: az állami intézmények miatt is kell még több erdőt kivágni

Közel egy hét kellett a kormánynak ahhoz, hogy érdemi magyarázatot találjon a múlt csütörtökön megjelent, fakivágást könnyítő kormányrendeletre. Két kormányzati nyilatkozat alapján már látható, hogy mi áll a döntés hátterében, ám ez még nem jelenti azt, hogy a megfelelő irányba haladunk a természeti, környezetvédelmi és energetikai szempontok alapján.

Megszólalt az Energiahivatal, hogy miért emelkedik egyszer 20 forinttal októberben a gázár

Megszólalt az Energiahivatal, hogy miért emelkedik egyszer 20 forinttal októberben a gázár

Azért emelkedik a gázév kezdetétől, október elsejétől 20 forinttal 752,5 forintra az átlagfogyasztás feletti részre a gáz ára a lakosság számára, mert ekkor követi le a tarifa a rendszerhasználati díjak változásait – jelezte a Portfolio kérdésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Azt is rögzítette a Hivatal, hogy bár a rezsicsökkentés módosításáról szóló rendeletek a kedvezményes gázmennyiség kapcsán köbmétert és megajoule-t is említenek, de az egyetemes szolgáltatónak az elhasznált hőmennyiség alapján, tehát a megajoule értékek alapján kell kiállítania a számlákat.

Még egyszer drágulhat októberig a gáz a rezsicsökkentés módosításával

Még egyszer drágulhat októberig a gáz a rezsicsökkentés módosításával

Egy minapi kormányzati közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy nem egységesen 747 forint/köbméter lesz augusztus és december között az átlagfogyasztás feletti részre a lakossági gáztarifa, mint ahogy az a kormany.hu július 21-i cikkében volt és Németh Szilárd rezsicsökkentési kormánybiztos is bejelentette aznap, hanem két részre oszlik ez a periódus az ár szempontjából. Előbb augusztusban és szeptemberben 732,4 forintra ugrik a gáz köbméterének ára az átlagfogyasztás felett, majd ehhez képest októbertől további 20 forintos emelés várható az átlagfogyasztás feletti részre. Ez azt jelenti, hogy ahogy megyünk bele a télbe, úgy lehet egyre magasabb a gázszámla az érintetteknek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.