FONTOS Megszólalt Powell, rögtön begyújtotta a rakétát a forint

kamatdöntés

2019. május 01. 21:26 | Portfolio

Dacolt Trump felszólításával a Fed és nem nyúlt az irányadó kamathoz

A széleskörű várakozásokkal összhangban nem változtatott irányadó rátája célsávján a Fed, hiszen összességében dinamikusnak látja a gazdasági növekedést, igaz volt egy másik kamatlábnál egy jelzésértékű kamatcsökkentés. A Fed így tehát dacolt Donald Trumppal, aki tegnap példátlan módon 1%-pontos vágást szorgalmazott. A Fed mindezek mellett azért látja a váratlanul süllyedő inflációs mutatókat is, de bízik azok visszaemelkedésében és így összességében nem lát okot a monetáris politika irányultságának változtatására. A dollár erre ugrott egyet, hiszen enyhültek a kamatvágási várakozások, míg az amerikai vezető részvényindexek kissé süllyedtek, de az S&P 500 index továbbra is új történelmi csúcsa körül jár.

Fontosabb részletek

  • Az irányadó ráta célsávja 2,25-2,50% maradt
  • A kereskedelmi bankok kötelező jegybanki tartalékon felül parkoltatott összegein a kamatot 5 bázisponttal 2,35%-ra vágta a Fed
  • Lefelezte a havonta újrabefektetett értékpapír állomány összegét a jegybank
  • Jerome Powell szerint nincs ok a kamatlábak változtatására egyelőre
  • Az év elején váratlanul süllyedt infláció a Fed bizakodása szerint majd visszaemelkedik a 2%-os cél közelébe

2019. április 30. 15:25 | Portfolio

Kijött az MNB kamatdöntésének közleménye

A Magyar Nemzeti Bank 15 órakor közzétette mai ülését kísérő közleményét, amiben nem tett utalást további monetáris szigorítás szükségességére. A szöveg talán legfontosabb üzenete az, hogy az inflációs alapmutatók emelkedését márciusban néhány egyedi, változékony tétel eredményezte, ami elég egyértelmű jelzésnek tekinthető az MNB részéről, hogy egyelőre nem látja veszélyben saját inflációs forgatókönyvét, így jelen állás szerint további szigorításra sincs szükség.

2019. április 30. 14:00 | Portfolio

Itt az MNB kamatdöntése!

A piaci szereplők várakozásával összhangban nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az irányadónak nevezett kamaton, továbbá a kamatfolyosó széleihez sem nyúltak a döntéshozók. A három hónapos jegybanki betét kamata ezzel továbbra is 0,9%, az egynapos betéti kamat (a márciusi 10 pontos emelést követően) -0,05%, az egynapos hitel kamata 0,9% maradt. A döntés ugyan nem okozott meglepetést, a 15 órakor érkező közlemény szövegére mindenesetre érdemes lesz figyelni, hiszen a jegybank tehet finom utalásokat azzal kapcsolatban, hogy változott-e a hazai inflációval, vagy a külső környezettel kapcsolatos helyzetértékelése.

2019. április 29. 11:13 | Portfolio

Egyelőre nincs bajban az MNB, de később kellemetlen választásra kényszerülhet

Az MNB március kamatdöntését követő kommunikációs zsonglőrködése alapján a holnapi ülésen szinte biztosan nem fognak a kamatokhoz hozzányúlni a döntéshozók, ami a Portfolio által megkérdezett elemzők várakozásaiban is tükröződik. Az, hogy kell-e még kamatot emelnie a jegybanknak az idén, és ha igen, akkor hány alkalommal és mennyit, az a következő hónapokban beérkező inflációs adatok és a külső környezet alakulásának függvénye. Mindenesetre a jegybank laza kommunikációja következtében a kamatemelési várakozások láthatóan enyhültek. Nem kizárt azonban, hogy később kellemetlen dilemmával kell majd szembesülnie az MNB-nek: a hitelesség érdekében vagy megteszi a szükséges lépéseket a monetáris szűkítés irányába, vagy kitart gazdaságélénkítési céljai mellett.

2019. április 29. 06:22 | Portfolio

Tört hét jön, mégsem pihenhetünk egy pillanatig sem

Az előttünk álló hét rendkívül sűrű lesz makroadatok terén, hiszen minden napra jutnak fontos információk, és még a magyar szempontból munkaszüneti napnak számító szerdán is érdemes fél szemmel figyelni a délutáni-esti híreket.

2019. április 10. 15:26 | Portfolio

Itt az EKB kamatdöntése - Baj esetén készek minden eszközt bevetni

A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank döntéshozói mai ülésükön nem változtattak az irányadó kamatokon: az alapkamatot 0%-on, az egynapos hitelkamatot 0,25%-on, az egynapos betéti kamatot pedig -0,4%-on hagyták. Mario Draghi az ülést követő sajtótájékoztatón többször is hangsúlyozta, hogy szükség esetén, vagyis ha rosszabbra fordul az euróövezeti gazdasági helyzet, készek minden rendelkezésre álló eszközt bevetni. Ennek ellenére az euróövezeti döntéshozók között változatlanul egyetértés van abban, hogy a gazdaságot érintő negatív hatások enyhülni fognak, a recesszió kockázata pedig alacsony.

2019. április 08. 05:50 | Pál Roland

Itt a bizonyíték, hogy hallani sem akar az erős forintról az MNB - Irány a 330-as euró?

Sokakban felmerülhetett már az a gondolat, hogy a Magyar Nemzeti Bank, annak ellenére, hogy nincs kimondott árfolyamcélja, minden lehetséges eszközzel igyekszik megakadályozni a forint túlzott erősödését. Az MNB márciusi kamatdöntését követő kommunikációja újabb bizonyíték lehet erre. A piaci szereplők többségét meglepte az ülést követő jegybanki kommunikáció, ha jobban megnézzük azonban az összképet, több magyarázat is van rá, mit miért tett az MNB, ugyanis nagyon kényes helyzetben kell manővereznie kimondott és kimondatlan céljai szem előtt tartásával. Ez egyelőre sikerült neki, a jövőben azonban komoly kihívás elé állíthatja a döntéshozókat ez az összetett célrendszer. De miért kellett közbelépnie a jelentős forinterősödést követően az intézménynek? Milyen veszélyek leselkednek az MNB-re, ami miatt kényelmetlen döntéskényszerbe kerülhet? Illetve miért a lakossági állampapírok jelenthetik a megváltást a jegybank számára? Többek között ezen kérdések megválaszolásával igyekeztünk kontextusba helyezni a nagy jelentőségű márciusi MNB kamatdöntő ülést, illetve az azt kísérő kommunikációs zsonglőrködést.

2019. március 27. 17:34 | Portfolio

Éppen ott fordult a forint, ahol nagy esély volt rá

A forint a kora délutánig tartó mélyrepülés során egészen 320,7-ig bukott az euróval szemben, ami 2,5 hónapos mélypontot jelentett, aztán történt valami és elkezdett erősödni, kora este immár 319,5-nél jár a kereskedés. Ez a "valami" a technikai elemzéssel függ össze: éppen abban a zónában volt egy erős ellenállás, ami a jelek szerint elsőre működött is és megfordította a forint esését.

Megjöttek az első elemzői reakciók az MNB döntésére (3.)

2019. március 26. 22:00 | Portfolio

Megjöttek az első elemzői reakciók az MNB döntésére (3.)

Az előzetesen várható volt, hogy elindul majd a szigorítás felé az MNB monetáris tanácsa, ennek ellenére tartogatott meglepetéseket a keddi döntés. A jegybank ugyanis egy új kötvényvásárlási programot hirdetett, majd a sajtótájékoztatón hangsúlyozták a vezetők, hogy nincs szó kamatemelési ciklusról. Az elemzők szerint az MNB továbbra is óvatosan próbál lavírozni a szigorítás és a támogató politika mezsgyéjén.

Kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank! - Több mint hét év óta először

2019. március 26. 16:08 | Portfolio

Kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank! - Több mint hét év óta először

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén az O/N betéti kamat 10 bázispontos emeléséről döntött, amivel 2011 decembere óta először került feljebb a kamatfolyosó alsó széle. Ezzel az O/N betéti ráta -0,05%-ra emelkedett. A piaci szereplők megosztottak voltak abban a tekintetben, hogy már ma hozzányúlnak-e az egynapos betéti kamathoz a döntéshozók. Az irányadónak mondott 0,9%-os kamat, illetve a szintén 0,9%-os O/N hitel kamat közben - a várakozásoknak megfelelően - nem változott. A 15 órakor kiadott közleményből kiderült, hogy a piaci várakozásoknak megfelelően elkezdődik az FX-swap állomány leépítésén keresztüli likviditásszűkítés, emellett azonban váratlanul új (lazító) intézkedést jelentett be a jegybank egy vállalati kötvényvásárlási program formájában. Matolcsy György az ülést követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a mai kamatemelés nem egy ciklus kezdete, ami arra utal, hogy óvatos szigorítás előtt állunk. Az üzenetet a piaci szereplők is megértették, hiszen a forint a kamatemelés ellenére jelentős gyengüléssel reagált a mai eseményekre.

2019. március 26. 16:08 | Portfolio

Matolcsy: laza marad az MNB, ez nem egy ciklus kezdete

Matolcsy György MNB-elnök a vártnál lazább hangot ütött meg az MNB délutáni sajtótájékoztatóján. A mai monetáris szigorítás "eseti, egyedi" lépés volt - mondta Matolcsy, aki ezzel meglepte a piacokat. Az MNB elnök kiemelte, hogy a jegybak fenntarthatóan elérte az inflációs célját, de emiatt a "monetáris politika karaktere" nem változott. Nagy Márton MNB-alelnök a Portfolio kérdésére hangsúlyozta, hogy a mai döntés hatására a Bubor 10 bázisponttal fog növekedni.

2019. március 26. 15:29 | Portfolio

Magasabb inflációval és gyorsabb növekedéssel kalkulál az MNB

Az idei éves átlagos inflációs rátát a 3 hónapja mondott szinthez képest 0,2%-ponttal 3,2%-ra emelte mai előrejelzésével a Magyar Nemzeti Bank, az adószűrt maginfláció pedig - endogén kamatpálya mellett - tartósan a 3%-os inflációs cél felett alakulhat - derül ki az MNB ma közzétett adataiból. Különösen érdekes, hogy miközben a nemzetközi környezet december óta jelentősen romlott és az Európai Központi Bank, illetve az Európai Bizottság is meredeken rontotta saját növekedési előrejelzéseit, aközben az MNB idénre és jövő évre is megemelte a sajátját.

2019. március 26. 15:25 | Portfolio

Itt vannak az MNB új programjának részletei!

Meglepetésre új vállalati kötvényvásárlási programot hirdetett meg kedden az MNB, melynek feltételeiről egy külön háttéranyagban számoltak be. A lépés célja a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának javítása és a vállalatikötvény-piac likviditásának növelése - olvasható a dokumentumban.

2019. március 26. 15:08 | Portfolio

Itt a mai kamatdöntés közleménye - Van benne egy váratlan csavar!

A Magyar Nemzeti Bank 15 órakor kiadott közleményében 2019 második negyedévére megcélzott átlagos kiszorítandó likviditás nagyságát 100 milliárd forinttal, legalább 300-500 milliárd forintra mérsékelte (az első negyedéves 400-600 milliárdról), vagyis a várakozásoknak megfelelően a következő negyedévtől elkezdődik a többletlikviditás szűkítése. A dokumentum emellett hangsúlyozza, hogy a jegybank elérte inflációs célját, az infláció alakulását meghatározó tényezőkben pedig kettősség figyelhető meg: a változatlanul élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra fékezi az áremelkedés ütemét. Ezek fényében a Monetáris Tanács a monetáris politikai döntéseinél óvatos megközelítést alkalmaz majd - olvasható a közleményben.

2019. március 25. 05:45 | Portfolio

Itt az óriási fordulat ideje Magyarországon - Matolcsy Györgyék már nem halogathatják tovább a nagy döntést

2011 decembere óta először jelenthet be monetáris szigorítási lépés(eke)t a Magyar Nemzeti Bank holnapi kamatdöntő ülésén. A Portfolio által megkérdezett elemzők túlnyomó többsége szerint elérkeztünk a nagy monetáris politikai fordulathoz, abban azonban megoszlanak a vélemények, hogy a jegybank milyen eszközökkel, illetve milyen ütemben kezd neki a szigorításnak. Összességében kijelenthető, hogy a hazai inflációs folyamatok miatt (hitelességi szempontból is) kényszerpályára került a jegybank, a külső környezetre azonban érdemes lesz nagyon figyelni, hiszen a későbbiekben a globális konjunktúra alakulása, illetve a nagy jegybankok monetáris politikája is kulcsfontosságú lesz a hazai folyamatok szempontjából.

Itt a Fed kamatdöntése!

2019. március 20. 20:38 | Portfolio

Itt a Fed kamatdöntése!

A Fed a vártnak megfelelően nem változtatott a 2,25-2,5%-os kamatsávon szerda este. Azonban a korábbi két kamatemeléshez képest idén már nem vár további szigorítást a tanácstagok többsége és a mérlegük szűkítését is befejezik. A Fed összességében "galamb" üzenetet küldött a piacnak a döntéssel.

2019. március 07. 15:24 | Portfolio

Draghi beismerte, hogy nagyobb a baj Európában, mint korábban hitték

A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank döntéshozói mai ülésükön nem változtattak az irányadó kamatokon: az alapkamatot 0%-on, az egynapos hitelkamatot 0,25%-on, a betéti kamatot pedig -0,4%-on hagyták. Emellett viszont bejelentésre került a hitelezés élénkítését célzó újabb TLTRO-program, ráadásul későbbre tolódott az első kamatemelés EKB által előrevetített időpontja is. Mindkét lépés egyértelmű beismerése annak, hogy baj van az euróövezeti gazdaságban.

2019. február 26. 15:29 | Portfolio

Kijött a Magyar Nemzeti Bank mai döntésének közleménye

A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülését követően kiadott közleményében egyetlen említésre méltó változtatás történt a januári dokumentumhoz képest. A jegybank megítélése szerint a korábbinál kedvezőbb nemzetközi pénzügyi piaci hangulat jellemezte a legutóbbi kamatdöntést követő időszakot, vagyis mérséklődhettek a negatív külső kockázatok. A szöveg ugyanakkor változatlanul tartalmazza azt a részt, miszerint a nemzetközi környezet óvatosabb megközelítést igényel, mivel a globális konjunktúra tartós romlása lefelé mutató kockázatot jelenthet a külső inflációs környezetre.

Itt az MNB kamatdöntése!

2019. február 26. 14:00 | Portfolio

Itt az MNB kamatdöntése!

A piaci szereplők várakozásával összhangban nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az irányadónak nevezett kamaton, továbbá a kamatfolyosó széleihez sem nyúltak a döntéshozók. A három hónapos jegybanki betét kamata ezzel továbbra is 0,9%, az egynapos betéti kamat -0,15%, az egynapos hitel kamata 0,9% maradt. A szakértők többsége márciusra már vár bejelentést a szigorítás kezdetére vonatkozóan, ezzel pedig lezárulhat egy több mint hétéves időszak a magyar monetáris politikában. A közelgő fordulat fényében érdemes lesz figyelni a mai döntést kísérő közlemény szövegét, hogy a jegybank tesz-e a korábbiaknál konkrétabb utalást a küszöbön lévő szigorításra.

Részletes keresés