Az Egyesült Államok kedden 8 millió dollár jutalmat ajánlott fel bárkinek, aki két feltételezett mexikói drogbáró letartóztatásához vagy elítéléséhez vezető információval tud szolgálni.
Daniel Noboa hivatalban lévő ecuadori elnök az előzetes eredmények szerint győzelmet aratott a vasárnapi elnökválasztáson.
A török rendőrség több mint 455 kilogramm kokaint foglalt le szombaton az isztambuli repülőtéren - közölte a török kereskedelmi minisztérium.
Az Európai Unió Kábítószer Ügynöksége által közzétett legfrissebb szennyvízelemzési tanulmány szerint jelentősen nőtt az MDMA, a kokain és az amfetamin jelenléte a vizsgált városokban, míg a kannabisz-fogyasztás csökkenő tendenciát mutat. Az magyar főváros meglepő kategóriában küzdötte föl magát az elsők közé.
Március 4-én Donald Trump amerikai elnök a kongresszusi beszédében lényegében háborút indított a mexikói drogkartellek ellen. A beszédében egy pillanatig sem ködösített, szerinte ezek a szervezetek hatalmas fenyegetést jelentenek az Egyesült Államokra nézve, és a Fehér Ház sem lesz visszafogott a bandák ellen hozott intézkedésekben. Kérdés, hogy az eddigieknél is erőteljesebb fellépés elegendő lesz-e a már évtizedek óta tartó probléma megoldására.
A francia hatóságok közlése szerint összesen 10 tonnányi kokaint foglaltak le az északnyugat-franciaországi Dunkerque kikötőjében.
Fél tonna kokaint találtak a luxembourgi repülőtéren egy Brazíliából érkező teherszállítmányban étkezési keményítő közé rejtve - közölte a nagyhercegség vámhatósága.
Az Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról (OLAAP) legfrissebb kutatása szerint a magyarországi kábítószer-fogyasztás jelentősen emelkedett 2019 és 2023 között. A négyévente elvégzett felmérés eredményei, melyeket a múlt év végén tettek közzé, komoly aggodalomra adnak okot a szakértők körében - írta a Népszava.
Csaknem 47 tonna kokaint foglaltak le a francia kábítószerellenes szolgálatok 2024 első tizenegy hónapjában, kétszer annyit, mint 2023-ban - jelentette be hétfőn Bruno Retailleau belügyminiszter. A kereskedők számára a kokainkereskedelem rendkívül nyereséges: egy kiló kokain nagykereskedelmi árához képest akár több, mint tízszereséért is történhet az értékesítés Franciaországban.
Banánszállítmány közé rejtett, csaknem 3,5 tonna kokaint foglaltak le Portugáliában – jelentette be hétfőn a helyi rendőrség.
A Dominikai Köztársaság hatóságai minden idők legnagyobb kábítószer-lefoglalását hajtották végre az ország fő tengeri kikötőjében. A banánszállítmányban elrejtett, közel 9,5 tonna kokain értéke meghaladja a 250 millió dollárt - írja a The Guardian.
A kolumbiai hatóságok rekordmennyiségű, 225 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében. A hat hétig tartó művelet során a nyomozóknak új kábítószer-kereskedelmi útvonalakat és módszereket is sikerült felderíteniük. Többek között, általánosan "kábítószer-tengeralattjárókat" is nevezett mély merülésű hajókat is sikerült lekövetniük, amelyek képesek észrevétlenül akár egyenként 10 tonna kábítószert is célba juttatni - közölte a The Guardian.
A spanyol rendőrség letartóztatta egyik vezető tisztjét, miután 20 millió eurót találtak elrejtve a házában. Az eset összefüggésben áll az ország eddigi legnagyobb, 13 tonnás kokainfogásával. A rendőrtiszt mellett 15 másik személyt is őrizetbe vettek, köztük a gyanúsított partnerét, aki szintén rendőr - jelentette a The Guardian.
Egyre több kokaint találnak az Északi-tenger partjainál és a La Manche csatorna környékén - jelentette szerdán a Belga belga hírügynökség a belga vámhivatalra hivatkozva.
Őrizetbe vettek 66 embert kábítószer-kereskedelem és pénzmosás gyanújával egy albán drogcsempészbanda elleni razzia során a hatóságok Olaszországban, Albániában, Svájcban és Lengyelországban - jelentette be az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, az akciót összehangoló Eurojust csütörtökön.
Hollandiában az emberek évente mintegy 900 millió eurót (357 milliárd forint) költenek kábítószerekre a KWR nevű holland vízügyi kutatóintézet legújabb, csatornából vett minták alapján készített tanulmánya szerint, amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett csütörtökön.
Fideszes képivselők is támogatták a kezdeményezést.
Azonnal reagált a devizapiac is.
Az egyik fél már igent mondott.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?