Már aranyat is vehetsz a Revoluttal
A Revolut új szolgáltatást indított el: prémium és Metal ügyfeleik aranyat is vehetnek az appon keresztül – jelentette be a társaság.
A Revolut új szolgáltatást indított el: prémium és Metal ügyfeleik aranyat is vehetnek az appon keresztül – jelentette be a társaság.
A svéd jegybank szerdán elkezdte tesztelni a világ első digitális jegybankpénzét, az e-koronát – jelentette be a központi bank. Ha egyszer élesben is bevezetik, az e-korona hétköznapi fizetési tranzakciók elszámoló egysége lesz, úgy küldhetik egymás között az emberek, akár egy smst. Az új pénzhez a bitcoin révén ismertté vált megosztott főkönyvi technológiát használják a svédek. Az e-korona újdonsága azonban nem ebben áll: a Riksbank évszázados tabut döntene le azzal, hogy nem fizikai, azaz dematerializált pénzt bocsát ki. Elmagyarázzuk, miért olyan nagy dolog ez.
Az eddigi információk alapján kifejezetten szigorú szabályozással készül felforgatni a kriptopénzpiacot az Amerikai Egyesült Államok. Donald Trump amerikai elnök keményen nekiment a kriptodevizáknak, majd Steve Mnuchin pénzügyminiszter és a minneapolisi Fed elnöke is utalt arra, hogy hamarosan kész a szektorra vonatkozó szabályrendszer. Bár valószínűleg a modern virutális pénzek lelkét adó blockchain működési elve érintetlenül marad, a kriptodevizák anonimitása veszélybe kerülhet, ami pedig komoly pofon lehet a bitcoinnak és más mainstream kriptoeszközöknek is. Az amerikai szabályozás modellként szolgálhat más országoknak is, hiszen a kriptopénzek a legtöbb fejlett országban jelenleg még nincsenek szabályozva.
Nagyot emelkedett idén a Bitcoin árfolyama, a kriptodeviza 37,8 százalékkal került feljebb év eleje óta, vasárnap pedig ismét átlépte a 10 000 dolláros lélektani határt. Az emelkedést a globális gazdasági kép, valamint a májusban esedékes felezés beárazása magyarázhatja.
Banklicencet igényel a DAG Global, egy 2018-ban alakult kriptodevizás startup az Egyesült Királyságban. Ha jóváhagyják a hatóságok a kérelmet, ez lesz az első teljes körű banki jogosítvánnyal rendelkező kriptopénzes vállalat a szigetországban - írja a Financial Times.
Bezártak egy kínai bitcoin-farmot a koronavírus miatt. Más kriptobányász-hardvert áruló cégek pedig a szolgáltatásukban való késésre, kiesésre figyelmeztettek – írja a Coin Telegraph.
Képzeld el, hogy egy ismeretlen ember pénzt kér tőled az interneten, mert azt állítja, hogy feltalálta a jövő fizetési rendszerét, „okosbankját” vagy „szuperpénzét,” cserébe ad néhány virtuális érmét, melyekről azt állítja, hogy egy nap majd nagyon sokat fognak érni. Nagyjából így működnek az ICO-k, egy olyan befektetési őrület, amely világszerte már közel 370 milliárd dollárt szívott fel. Nem meglepő módon a nagy ígéretek vége 60-80%-a pofára esés lett, a hatóságok pedig néhány országban teljesen betiltották a forrásbevonás ezen formáját, sőt, még a közösségi oldalak is akcióba léptek. Bár a bitcoinőrület lanyhulásával párhuzamosan az ICO-k is lecsengőben vannak, azért még mindig világszerte százmilliók folynak be e jellemzően kétes hátterű online tokenkibocsátásokba.
A világ minden tizedik jegybankja tervezi digitális deviza kibocsátását a következő három évben, ez pedig a világ lakosságának körülbelül 20%-át érinti – derül ki a Bank for International Settlements adataiból. A lehetőségre nyitott bankok száma megduplázódott, amikor az intézmény a következő hat évről kérdezte őket.
A Facebook Libra-projektjének 28 támogatója közül már kilencen léptek vissza eredeti szándékuktól, tegnap a Vodafone jelentette be, hogy távozik a szövetségből.
Tapasztalataik egymás közötti megosztására munkacsoportot hozott létre több nagy központi bank, amelyek vizsgálják digitális jegybankpénz kibocsátásának és alkalmazásának lehetőségeit - közölte az Európai Központi Bank (EKB) a honlapján kedden megjelent sajtóhírben.
Egyre meredekebben emelkedik a kriptodevizák árfolyama, volt olyan kriptopénz, aminek az árfolyama egy nap alatt közel duplájára emelkedett.
Elraboltak és megkínoztak egy szingapúri kriptopénz-gurut Thaiföldön, majd váltságdíjat követeltek a szabadon engedéséért – írja a Coin Telegraph.
A Telegram üzenetküldő alkalmazáson kezdtek el észak-koreai hackerek olyan kártékony programokat (malware) terjeszteni, melyek a kriptodeviza-kereskedők pénzére pályáznak – figyelmeztet a Kaspersky Lab kibervédelmi vállalat.
Míg néhány éve a pénztáraknál vagy bankkártyával vagy készpénzzel fizethettünk, ma már Európa e téren fejlettebb országaiban a bolti fizetések negyede már alternatív banki és fintech megoldásokkal zajlik. Az e-kereskedelem világában még gyorsabban terjednek az alternatív fizetések, itt a tranzakciók bő harmadát uralják – derül ki egy friss felmérésből.
Venezuela az országban termelt kőolajat és az arany egy részét nemzeti kriptovalutájáért fogja értékesíti.
December 23-ától sorra törölni kezdte a Youtube a kriptodevizákról szóló videókat. A videómegosztó oldal magyarázatnak annyit küldött az érintetteknek, hogy „veszélyes és kártékony” tartalmat gyártanak, de nem tért ki részletesebben arra, hogy miért szállt rá az alternatív devizákra.
Már majdnem 50%-ot esett az éven belüli 11800 dolláros csúcsáról a bitcoin, a Chainalysis elemzőcég szerint pedig nem várható trendforduló a következő hónapokban sem. Az elemzők arra számítanak, hogy a kriptodeviza árfolyamát folyamatosan lejjebb fogják nyomni a PlusToken, egy bedőlt, mintegy 2 milliárd dolláros kínai piramisjáték befektetői, akik szabadulni próbálnak tokenjeiktől – írja a Bloomberg.
Vádat emelt az amerikai ügyészség a BitClub Network nevű kamu kriptopénz-bánya öt üzemeltetője ellen, akik a törvényszéki dokumentumok szerint mintegy 722 millió dollárnyi tőkét gyűjtöttek befektetőiktől – írja az NBC News. A piramisjátékosokról kiderült az is, hogy "ostoba MLM-eseknek" és "idiótáknak" nevezték befektetőiket belső levelezésükben.
Az Európai Unióban egyetlen globális stable coin (azaz hagyományos devizafedezettel bíró kriptopénz) sem kezdheti meg a működését mindaddig, amíg jogi, szabályozási és felügyeleti problémák és kockázatok merülnek fel azokkal kapcsolatban és ezeket nem tudják kezelni - jelentette ki az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság egy közösen elfogadott nyilatkozatban csütörtökön. Hozzátették: egyértelmű jogi helyzetet kell kialakítani. A kijelentéssel egyértelműen a Facebook Libra projektjére utalhattak.
Jutalékmentes kriptopénz-kereskedési platformot indított a ShapeShift, ezzel a részvénytőzsdéken hódító díjmentes brókerszolgáltatások betörtek a virtuális pénzek világába is. Bár jutalékot explicit nem fizetünk, akár más brókercégeknél, itt is tenni kell azért, hogy a díjmentes szolgáltatásokból részesüljünk: FOX tokeneket kell tartanunk.
Lehet, hogy ez a küldetés már most kudarcra van ítélve.
Újra fellángolt a vita a kormány és az MNB között.
Kitárják műtermük ajtaját az alkotók.
A "social engineering" visszaszorítása a cél.
Európában kisebb esést láthatunk.
Tévhit, hogy az átlagnál jobban melegszenek és sötétek?
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.