Rosszul teljesítenek az amerikai biztosítók a pénteki kereskedésben, miután elemzők becslései szerint a Los Angelest fenyegető erdőtüzek biztosítási kárai elérhetik a 20 milliárd dollárt, amivel ez lenne Kalifornia történetének legköltségesebb katasztrófája - írja a Reuters.
A Groupama Biztosító legnagyobb összegű nem céges kárkifizetése 2024-ben egy egzotikus nyaralás alatti kórházi kezeléshez és hazaszállításhoz kötődik 140 millió forint értékben - közölte a biztosító hétfőn az MTI-vel az év rekordjait összefoglaló sajtóközleményében.
Az MNB öt új eszköz bevetésével élénkíti a versenyt a – törvényben szabályozott – márciusi éves lakásbiztosítási kampányok kapcsán. Vezetői körleveleket adott ki, amelyekben jó gyakorlatokat fogalmaz meg az összehasonlítást és a váltást segítő adatok feltüntetéséről, a tartamengedmény nyújtásáról és a társasházaknak a kampányba való fokozott bevonásáról, emellett rugalmasabbá tette a fogyasztóbarát otthonbiztosítás díjhirdetési feltételeit is.
A márciusi első lakásbiztosítási kampányban a lakásbiztosítások egyötödét cserélték le vagy dolgoztatták át az ügyfelek egy kedvezőbbre, ez nem is feltétlenül járt díjcsökkenéssel. Az MNB friss közleménye szerint az összes hazai lakásbiztosítás átlagos díja 19%-kal növekedett egy év alatt.
Kellemetlen meglepetésként kapták meg a magyar biztosítók a kormánytól 2022-ben a maguk extraprofitadóját, amely csökkentett mértékben, de még jövőre is velük marad, így minden nyolcadik biztosítási díjként befizetett forintunk különadó formájában az államkasszáé lehet. Próbálják kihozni a helyzetből a maximumot a biztosítók, és úgy fest, ez idén sikerül is nekik: nyereségüket alacsony bázisról megháromszorozták, díjbevételüket 11,6%-kal növelték az első három negyedévben.
„Megígérni nem tudom, de minden jel arra mutat”, hogy 2026-ban már nem lesz biztosítói extraprofitadó – mondta az NGM államtitkára a Magyar Biztosítók Szövetsége csütörtöki éves konferenciáján. 2025. január 1-jével hatályba lépnek a Magyar Nemzeti Bank etikus 2.0 életbiztosítási koncepciójának első szabályai, és előkészület alatt állnak az új uniós szabályok is. A szektor díjbevétele – főleg az inflációkövető árazásnak köszönhetően - idén még két számjegyű mértékben bővülhet, jövőre ez nehezebben fog összejönni. A biztosítóktól mintegy 200 milliárd forintnyi pótlólagos állampapír-vásárlás várható jövőre ennél is nagyobb, de csökkenő összegű különadó befizetése fejében. Nagy előrelépésként értékelték a konferencia résztvevői a biztosítási szektorban megindult élénk kommunikációt és az egy irányba húzást.
A vártnál aktívabban alakul az idei kgfb-kampány, az érintett több mint 400 ezer személyautónak ugyanis akár a 15 százaléka is lecserélheti meglévő kgfb-szerződését.
A floridai lakástulajdonosok egyre növekvő aggodalommal figyelik a lakásbiztosítási feltételek alakulását, miután az elmúlt években több pusztító hurrikán is sújtotta az államot, legutóbb a Helene és a Milton. A biztosítási díjak drasztikus emelkedése és a fedezetek csökkenése miatt sokan attól tartanak, hogy elveszíthetik otthonuk biztosítását - írja a Reuters.
Már most is évi 1,5 millió forintnak megfelelő összeget fizet lakásbiztosításra egy átlagos biztosított floridai háztartás, az USA dél-keleti partjainál most lecsapó Milton hurrikán viszont a helyzet további romlásával fenyeget: a biztosítási fedezetek tovább csökkenhetnek, az árak emelkedhetnek a Reuters szerint. Elemzői becslések alapján a valaha volt egyik legnagyobb vihar 60-100 milliárd dollárnyi biztosított kárt okozhat az USA-ban.
Jövőre már egységesen április 30-ai biztosítási fordulónappal hirdeti meg a lakásbiztosítási kampányt a kormány, a biztosítók 100 milliárd forint körüli extraprofitadója pedig legalább 50 milliárd forinttal csökkenhet 2025-ben. A hosszú távú megtakarítások jövő évi, lakáscélú feltörhetősége csak az önkéntes nyugdíjpénztárakra fog vonatkozni – hangzott el a FBAMSZ konferenciáján. Eközben már zajlik az MNB etikus 2.0 koncepciója szerinti, nagyobb ügyfélértéket megcélzó életbiztosítási gyakorlatra való átállás is.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, mennyire volt sikeres a kormány kampánya, amellyel a lakásbiztosítások piacát szerette volna felpörgetni. Vendégünk Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt. A második részben Árgyelán Ágnes, a Portfolio pénzügyi elemzője jelentkezett be az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének konferenciájáról, ahol új információkat osztottak meg a kormány azon tervéről, hogy bizonyos megtakarításokat az ingatlanpiac felé tereljenek.
„Nesze semmi, fogd meg jól. Megmutattuk, hogy kell elégetni sok milliárdot a nagy semmire” – értékelte az először idén márciusban megrendezett lakásbiztosítási kampányt biztosítói forrásunk. Fél év távlatából is nehéz vitatkozni vele, hiszen az MNB statisztikái egyelőre ellentmondásosak vagy hiányosak, és vitatható, megérte-e csak a marketingre elkölteniük 2,5 milliárd forintot a szereplőknek. Egy szembetűnő példa a bizonytalanságra: a jegybanki adatok szerint tízszer akkora (136 ezres) szerződésszám-növekedést hozott a kampány időszaka, mint az azt magában foglaló első félév egésze (13 ezer), ami nehezen elképzelhető. 2025 márciusának közeledtével egyre időszerűbb levonni az első kampány tanulságait, efelé haladva igyekszünk most árnyalni a fenti sommás megállapítást.
Az Allianz 1,5 millió eurót adományoz a közép-európai árvízi küzdelem támogatására, emellett gyors és egyszerűsített kárrendezést vezet be a szélsőséges esőzések és áradások által sújtott országokban – közölte a biztosító.
Egyre általánosabbá válik, hogy a május eleji – augusztus végi viharszezon kitolódik, más hónapokban is kiugróan magas biztosítói kárkifizetési összegek várhatóak. A szeptember közepi viharos további egymilliárddal növelték meg a viharszezon több mint tízmilliárdos számláját a biztosítóknál - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A százezreket megmozgató márciusi lakásbiztosítási kampány ellenére az első félévben mindössze 13 ezerrel nőtt a lakásbiztosítások száma Magyarországon. A rendkívüli időjárási események idején azonban megugrik a biztosításkötések száma, így van ez a mostani árvíz idején is. Noha az ártéri ingatlanokra jellemzően nem köthető biztosítás, a biztosítók így is több milliárdos kártérítésre készülhetnek.
A lakásbiztosítások díja 16, a biztosítók kárkifizetése ugyanakkor 23 százalékkal nőtt egy év alatt 2024 június végéig. Az idén márciusi lakásbiztosítási kampány hatására a II. negyedévre mérséklődtek az ugyanakkora ingatlanra jutó díjak az év elejéhez képest – áll az MNB friss Lakásbiztosítás-indexében.
Tavaly után másodszor lépte át idén a 10 milliárd forintot a viharszezon biztosítói kárrendezése ebben az évtizedben. Az elmúlt két év nyári időjárása közel annyiba került a társaságoknak, mint a 2016-2020 közötti öt év összesen - tette közzé összesítését a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A biztosítók inflációkövető árazási gyakorlata fényében nem meglepő, hogy továbbra is két számjegyű növekedést mutat a magyar biztosítási piac. Az első félévet 11,8%-os, ezen belül a második negyedévet 15,5%-os díjbevétel-növekedéssel zárta a szektor. 26 milliárdos nyereséget értek el az első félévben a biztosítók, ami a nagy adóterhelés miatt ilyen kevés, de felülmúlja a tavalyi teljes évit. A márciusi lakásbiztosítási kampány az előzetes bejelentés szerint nettó 97 ezres szerződésszám-növekedést hozott a biztosítóknak, ehhez képest most csak 13 ezres féléves növekményt mutatnak a statisztikák. A szektor jövőjével is foglalkozunk a szeptember 17-ei Future of Finance 2024 konferencián, érdemes eljönni!
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betöréses károk, mind a meghibásodások, illetve az elemi károk kockázatát. A károkra fedezetet kínáló nyaralóbiztosítások kötési folyamatát célszerű mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére. Ez idő alatt a biztosítás még nem nyújt védelmet – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).