Legnagyobb vetélytársához, a Christie’s-hez hasonlóan a Sotheby’s is gyengélkedett tavaly, de az idei kilátásokat már derűlátóbban ítélik meg – írja a műtárgy.com.
A Prada a Versace megvásárlását fontolgathatja, írja az Il Sole 24 Ore.
Közel 46 ezer darab hamis parfüm akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának ellenőrzésén Békés vármegyében - közölte a NAV.
A világ legnagyobb luxuskonszernje, az LVMH a világjárvány óta először jelentett csökkenést negyedéves eladásaiban. A francia vállalat részvényei szerdán több mint 7 százalékkal estek, magukkal rántva a versenytársak, köztük a Kering és a Burberry papírjait is.
Bernard Arnault mindeddig a legtöbb pénzt vesztő milliárdos volt az évben 24 milliárd dolláros visszaeséssel, de most, hogy Kína zöld utat adott az ösztönző intézkedések fokozására, új életre kelt Európa leggazdagabb emberének vagyona – írja a Bloomberg.
Hétéves mélypontra esett a ma reggeli kereskedésben a Gucci márkát forgalmazó Kering részvényeinek árfolyama, miután a társaság közzétette gyorsjelentését. A luxuscég bevételei nagyot estek az első félévben, részben a kínai eladások csökkenése miatt, és az év második felére is gyenge kilátásokat fogalmazott meg a menedzsment.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében arra kerestünk magyarázatot, miért számít főbenjáró bűnnek az, hogy Sylvester Stallone a napokban túladott egy igen ritka Patek Phillippe karórán. Orbók Ilona luxusipari szakértő volt ebben a segítségünkre. Ezt követően a következő évtized talán legizgalmasabb befektetéséről, egy kritikus nyersanyagról kérdeztük Mohos Kristófot, a Portfolio részvényelemzőjét.
Egyre gyakrabban hangzik el a kérdés, hogy hova fektessük be a frissen kiutalt állampapír hozamot? Nos, ha hihetünk a múltnak, akkor tudunk mutatni egy jó lehetőséget.
A Chanel-örökös Gerard Wertheimer lett a leggazdagabb svájci lakos, vagyonát 42 milliárd svájci frankra becsüli a Bilanz magazin – írja a Bloomberg.
11,2 milliárd dollárt vesztett vagyonából egy nap alatt Bernard Arnault francia üzletember, aki nem mellesleg a világ leggazdagabb embere – számol be a hírről a Bloomberg.
Bernard Arnault, a világ leggazdagabb emberének vagyona egy nap alatt 12 milliárd dollárral ugrott meg, a Bloomberg szerint ez a valaha volt második legnagyobb egynapos emelkedés.
Európa leggazdagabb emberének, Bernard Arnault-nak a vagyona először haladta meg a 200 milliárd dollárt, ezzel ő a harmadik személy, aki valaha is ilyen magas személyes vagyont ért el – számol be a hírről a Bloomberg.
Néhány hónapja Bernard Arnault európai üzletember lett a világ leggazdagabb embere a Bloomberg Billionaires Index szerint. De miből lett a 73 éves Bernard Arnault-nak ilyen nagy vagyona, és hogy működik a globális luxusmárkák piaca? Erről kérdeztük a Portfolio Heti Podcastjében Kun-Welsz Editet, a Hold Alapkezelő portfóliókezelőjét.
A világ legnagyobb egy főre jutó luxuscikkvásárlói nem mások, mint a dél-koreaiak. Több ok is szerepet játszik abban, hogy ilyen sok pénzt költenek el luxusra egy olyan országban, ahol egyre nagyobb a lakosság adóssága.
Egy héttel az ukrajnai háború kezdete után kevés francia nagyvállalat jelentette be, hogy kivonulna Oroszországból, a francia kormány pedig óvatosan adagolja az üzleti közösségnek szánt üzeneteit.
A luxuscikkek értékesítését is alaposan megviselte a koronavírus-járvány, ebben a szegmensben visszaesésre már több, mint egy évtizede nem volt példa, legutóbb 2009-ben történt ilyen. Az idei év azonban még annál is súlyosabb, világszerte közel negyedével csökkenhet a luxuscégek bevétele, ez alól Kína jelenti az egyetlen kivételt, amely teljesen szembemegy a trendekkel. Az online eladások aránya gyakorlatilag megduplázódott a tavalyi évhez képest, így a koronavírus-járvány vesztesei a fizikai üzletek.
Amíg nincs válasz, nagy trendek se lesznek.
Az ENSZ nukleáris felügyeleti szervének vezetője szerint.
Irán az egész világgazdaságot megrengetheti.
Az éjszakai csapást követően nyilatkozott az alelnök.
Rugalmatlanabb, kiszámíthatatlanabb, bonyolultabb lesz minden?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.