megtakarítás

Mégis, mire ez a sok Smith ügynök a magyar bankokban?

Mégis, mire ez a sok Smith ügynök a magyar bankokban?

"Ezek a mai fiatalok…” Hányszor hallhatunk ilyen felütéssel múltidéző, és közben enyhén dorgáló hangvételű anekdotákat, és bizony az a helyzet, hogy ezt most már a 40-50-es éveikben járók szájából is lehet hallani. Nem véletlenül, felnőtt ugyanis egy új nemzedék, egy-két éve már a Z-generációsok kopogtatnak a munkaerőpiac ajtaján és teszik mindezt egy olyan környezetben, amit egy világjárvány és egy tőlünk alig párszáz kilométerre zajló háború tesz egészen bizonytalanná. Frissen kiszabadulva az egyetemről hogyan tudunk előre tervezni, hogyan tud pénzügyileg tudatosan alakulni az életünk, mit várunk el a bankoktól, milyen trendeket érdemes követni, és mikhez nem szabad bottal sem hozzányúlni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Mohos Kristóffal, a Portfolio részvényrovatának elemzőjével, aki Z-generációsként és tőzsdei megközelítését előtérbe helyezve beszélt többek között a megtakarítások miértjéről és hogyanjáról.

400 milliárd forintnyi nyugdíjpénztári megtakarítás pörgethetné fel az építőipart

400 milliárd forintnyi nyugdíjpénztári megtakarítás pörgethetné fel az építőipart

A hazai szektorban szokatlan, hogy egy nyugdíjpénztár ingatlanberuházóként jelenjen meg a piacon, és stratégiai ingatlanportfóliót építsen fel. A Pannónia Nyugdíjpénztár viszont a versenytársak között rendhagyó módon a kezelt vagyonának egy részét stabil hozammal rendelkező ingatlanbefektetésekbe helyezi. A nyugdíjpénztárak a pénz- és tőkepiacok esése miatt tavaly jellemzően negatív hozamot értek el. A kilengéseket jól kiegyenlíthetnék az ingatlanpiaci befektetések, de a törvényi szabályozás miatt csak a teljes vagyon tizedét tarthatják ingatlanportfólióban a pénztárak. A tagok száma ráadásul lassan, de biztosan csökken, csak minden ötödik magyar dolgozó rendelkezik nyugdíjpénztári megtakarítással. Központi stratégiával, a munkáltatók és munkavállalók komolyabb ösztönzésével megfordítható lenne a negatív folyamat, a nagyobb hozamú befektetések térnyerése pedig még vonzóbbá tehetné a termékeket. A Portfolio Csuhay Attilát, a Pannónia Nyugdíjpénztár ingatlanportfólió kezelőjét, a GPM Kft. ügyvezetőjét kérdezte a nyugdíjpénztárak kihívásairól, a jelenlegi ingatlanpiaci helyzetről és befektetési lehetőségekről, valamint a pénztár legújabb projektjéről.

Így részesülhetsz a legegyszerűbben a 280 ezer forintos állami támogatásban

Így részesülhetsz a legegyszerűbben a 280 ezer forintos állami támogatásban

Akár 280 ezer forintnyi adóvisszatérítésben is részesülhet az, aki jól választja meg a nyugdíjcélú megtakarítási, illetve az egészség- vagy önsegélyező pénztári termékeit. Megnéztük, hogyan lehet a 20%-os szja-visszatérítést maximálisan kihasználni, illetve melyek azok a kombinációk, amelyeket inkább nem annyira éri meg választani.

Feltámadtak a lakástakarékok: kiszámoltuk, melyikkel nyered a legtöbbet

Feltámadtak a lakástakarékok: kiszámoltuk, melyikkel nyered a legtöbbet

A lakás-takarékpénztárak 2018-ig egészen jó befektetésnek számítottak: az állami támogatással működő termékek mellett kevés olyan alternatívát lehetett találni, amely alacsony kockázat mellett hasonló hozammal kecsegtetett volna. Aztán a 30%-os állami támogatás hirtelen megszűnése felforgatta a piacot, és a fennmaradt három pénztár, a Fundamenta, az OTP és az Erste közül utóbbi kettő évekre felfüggesztette az értékesítést. Most akár 15-30%-os kiegészítéssel támad mindhárom, de ezek a bónuszok befizetésarányosak, így vagyonarányosan csak egyszámjegyű hozamot biztosítanak. Megnéztük, melyik lakás-takarékpénztár mit ajánl.

Itt a lehetőség, amivel egyszerre fektethetsz be mindenbe is

Itt a lehetőség, amivel egyszerre fektethetsz be mindenbe is

Egyre népszerűbbek a befektetési alapok, ami talán nem is meglepő, mivel amellett, hogy egyszerűek és költséghatékonyak, még a befektetéseket is jól diverzifikálják. Az elmúlt években egyre többen kaptak kedvet ahhoz, hogy befektetési alapokba fektessenek, a kiválasztás előtt azonban érdemes alaposabban átvizsgálni az egyes termékeket.

Nem szakad az infláció, hova menekítsem a pénzem?

Nem szakad az infláció, hova menekítsem a pénzem?

Már elérhető a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen állampapírba, kincstárjegybe tehetjük a pénzünket, ha azt 1, 3, esetleg 5 évig is nélkülözni tudjuk. Vendégünk volt Árgyelán Ágnes, a Portfolio elemzője. A második részben közbejártuk hogy mit jelenthet az orosz-ukrán háború menete szempontjából, ha igazak a kiszivárgott amerikai dokumentumokban lévő információk és valóban lőszerhiány léphet fel az ukrán oldalon. Huszák Dániellel, lapunk globál rovatának elemzőjével beszélgettünk.

Magyarok tömegeit sújthatja az EU új intézkedése

Magyarok tömegeit sújthatja az EU új intézkedése

Az EU friss szabályai alapján néhány év múlva a magyarországi háztartásokat is légszennyezési adóval sújtják a Cambridge Econometrics szerint – írja a Népszava. A növekvő terheket az EU támogatásokkal enyhítené, de ezek a Brüsszel és Budapest közötti politikai viták miatt nem elérhetők.

Csak 30 éves korukra látják reálisnak a magyar fiatalok, hogy saját lakásuk legyen

Csak 30 éves korukra látják reálisnak a magyar fiatalok, hogy saját lakásuk legyen

Magas tandíjak, szürreális albérlet-, rezsi- és élelmiszerárak – manapság nincsenek könnyű helyzetben a fiatalok megélhetés szempontjából. Így talán nem is meglepő, hogy a 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka tart attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból – derült ki az OTP Bank Junior célcsoport szokásairól, attitűdjéről készült kutatásból.

Teljesen rákattantak a magyarok egy befektetésre, ez lett az új kedvenc

Teljesen rákattantak a magyarok egy befektetésre, ez lett az új kedvenc

Az utóbbi hónapok keresleti adatai bebizonyították, hogy új kedvenc befektetése lett a magyaroknak: a kötvények, de az minden formában. Veszik az állampapírt, a banki kötvényeket és a kötvényekbe fektető befektetési alapokat is. Az MNB friss statisztikái szerint februárig már több mint 500 milliárddal bővült a lakosság állampapír-állománya, ennek harmadát a DKJ-k adták. Nem maradnak le sokkal a befektetési alapok, ahol már 374 milliárdos a vagyonbővülés, és új kedvencként emelkednek ki a banki kötvények, amelyek idén eddig már 83 milliárdos állománybővülést mutatnak.

Állampapírba fektetnél? Van egy veszélyes pont, amire muszáj figyelned

Állampapírba fektetnél? Van egy veszélyes pont, amire muszáj figyelned

Az állampapírok kifejezetten biztonságos befektetésnek számítanak: kiszámítható, legtöbb esetben kétszámjegyű hozamot is kínálnak szinte nulla kockázattal, ami a jelenlegi gazdasági környezetben rendkívül jó lehetőségnek számít. Az állampapírok népszerűsége és a viszonylag magas fokú biztonságuk ellenére az azonban mégsem mondható el, hogy ne lenne kockázat az idő előtti visszaváltásukban: már a vásárláskor érdemes néhány szempontot figyelembe venni, és ezek tudatában meghozni a döntést.

Új helyzetet teremt az infláció és az energiakrízis az ingatlanbefektetéseknél

Új helyzetet teremt az infláció és az energiakrízis az ingatlanbefektetéseknél

Az a tankönyvi példa, hogy az infláció jó az ingatlannak, hiszen csak indexálni kell a bérleti díjakat, a mostani inflációs környezet ennél azonban sokkal bonyolultabb. Az energiakrízis miatt a rezsiköltségek megugrottak, ez pedig befolyásolja a bérlők pénzügyi finanszírozási helyzetét is. Jó hír viszont, hogy a kamatszintek emelkedése új lehetőségeket is teremt a hozamszerzésben az ingatlanalapok számára – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Mikesy Álmos, a Diófa Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.  A szakember kitért arra is, hogy közép távon a kezelt vagyon duplázása és a termékértékesítés online térbe való helyezése is szerepel a fő célok között az alapkezelőnél, azzal együtt, hogy a következő néhány évben a régiós fővárosokban is szeretnének megjelenni prémium, A kategóriás, nemzetközi bérlőkre fókuszáló irodaházakban.

Jó hír érkezett a magyar nyugdíjra gyűjtőknek, régóta vártunk erre

Jó hír érkezett a magyar nyugdíjra gyűjtőknek, régóta vártunk erre

Tavaly nem volt ritka a mínusz 10% feletti hozam sem a hazai nyugdíjpénztáraknál, az idei első negyedéves számok azonban sok nyugdíjra gyűjtőnek megnyugvást jelenthetnek: visszatértek a nyeregbe az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak. A legjobb teljesítményeket a klasszikus és pénzpiaci portfóliók érték el, de megnéztük azt is, melyek jelenleg a legolcsóbb és legdrágább nyugdíjportfóliók a piacon.

Íme a lista: ezekkel a magyar befektetési alapokkal kereshettél a legtöbb pénzt idén

Íme a lista: ezekkel a magyar befektetési alapokkal kereshettél a legtöbb pénzt idén

A nehéz tavalyi év után úgy tűnik, hogy idén magukra találtak a hazai befektetési alapok, annak ellenére, hogy az év első három hónapja sem volt sétagalopp, különösen a márciusi bankválság borzolta a kedélyeket. A magyar alapok egyelőre állják a sarat, a legjobb teljesítmények már az első három hónapban 10% felett alakulnak. Nagy visszatérést mutatnak az abszolút hozamú alapok, de a részvény és árupiaci alapok körében is vannak vonzó, 7% feletti hozamok.

Kevesebb pénzt tudnak félretenni a magyar fiatalok

Kevesebb pénzt tudnak félretenni a magyar fiatalok

Egyre kevésbé tudnak a fiatalok pénzt félretenni: az idei első negyedévben alig 50 százalékuknak volt tartaléka, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal. A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült, a 19-29 éves fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló felmérésből.

Példátlan valutaroham, eurós megtakarítások: devizába menekül a magyar lakosság?

Példátlan valutaroham, eurós megtakarítások: devizába menekül a magyar lakosság?

Bojár Gáborral készült minapi interjúnk a részvények példáján mutatta be, milyen erős akadályok állnak a devizabefektetések elterjedése előtt a magyar pénzügyi szolgáltatóknál. Ahol viszont tud, ott javában zajlik az euroizáció a lakossági megtakarításoknál is: a 2022-es forintgyengülés példátlan átrendeződést hozott a devizaeszközök javára. Ezt a folyamatot mutatjuk be néhány ábrán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.