műtárgy

2019. május 15. 13:44 | Portfolio

Credo - Kárpáti Tamás festőművész kiállítása

Kárpáti Tamás festőművész munkáiból nyílt kiállítás a Vigadóban. A Credo című tárlaton az alkotó mintegy hatvan táblaképe és tíz bronz kisplasztikája mellett az életművet kísérő dokumentumokat is megtekinthetik az érdeklődők. Ennek ellenére nem egy életműkiállítással van dolgunk, hiszen a művész számára kiemelt jelentőséggel bír az, hogy az őt aktuálisan foglalkoztató kérdéseket, gondolatokat felvonultató, tehát a nemrégiben készült képeket tárhassa a nyilvánosság elé. Így aztán a tárlaton látható művek kifejezetten frissek, az elmúlt körülbelül három gyümölcsei.

2019. május 13. 10:21 | Portfolio

Esztétika és funkció találkozása - fókuszban a bútor

A bútorok körbevesznek minket, jelenlétük annyira természetes, sőt, szükségszerű, hogy nem sokszor gondolunk rájuk a műtárgyaknál megszokott szempontok szerint. A harmadik Műtárgyak Éjszakáján több programon is lehetőséget kapunk arra, hogy elmélyülhessünk a bútorok érdekes és összetett világában. Összetett, hiszen az könnyen belátható, hogy a jó bútor nemcsak esztétikus, legalább annyire fontos, hogy ergonomikus is legyen. A legsikeresebb, örökzöld dizájnok pedig általában mindkettőt tudják.

2019. május 12. 13:00 | Kaszás Gábor

Kevesen ismerik, mégis ő az egyik legdrágább magyar festőnő

A 107 év lappangás után előkerült kubista remekmű, Dénes Valéria Bruges-t, a belga kisvárost ábrázoló monumentális festménye nemcsak a tavaszi aukciós szezon szenzációja, hanem a magyar művészet nemzetközi presztízse szempontjából is óriási jelentőségű. A mű kezdő ára 36 millió forint, a becsértéket 60 és 100 millió forint között pozicionálják.

2019. május 09. 12:45 | Portfolio

Szecessziós műtárgyak várják a liciteket

A szecesszió volt az első olyan stílusirányzat, amely különösen nagy hangsúlyt fektetett a használati tárgyak művészi megformálására. A műtárgy.com tavaszi szecessziós ajánlója most a századforduló polgári stílusának olyan alkotásaiból válogat, amelyek nem pusztán dísz-, hanem használati tárgyak is.

2019. május 08. 08:29 | Portfolio

Tavaszi zsongás - műtárgyak a zöld szín bűvöletében

A műtárgyak kiválasztásakor az alkotó személyén, a stíluson, a témán és a korszakon túl gyakran sokat nyom a latban a szín is, hiszen a választott mű általában egy enteriőr része lesz, ahol már jelen vannak különböző árnyalatok és anyagok, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Úgy gondoltuk, hogy mostani ajánlónkban, amelyben egy közelgő aukció tételei közül válogatunk, egy szín köré csoportosítjuk az alkotásokat.

2019. május 06. 16:19 | Portfolio

Kincses mindennapok - Műtárgyak lakásenteriőrökben

Minden személyes tér berendezése tükrözi a benne lakók személyiségét és ízlésvilágát. Egy enteriőr kialakításakor éppen ezért leginkább az egyediség kifejezésére törekszünk, amelyet megkülönböztető stíluseszközök használatával érhetünk el. Ebben műtárgyak is segítségünkre lehetnek, amelyeket ötletesen installálva igazán kivételes enteriőröket alkothatunk.

2019. május 06. 08:11 | Portfolio

Alkotóműhelyek kicsiknek és nagyoknak - gyermekprogramok a Műtárgyak Éjszakáján

Művészetekhez kötődő, interaktív-fejlesztő gyermekfoglalkozásokból sohasem lehet elegendőt találni. A Műtárgyak Éjszakája programsorozatában több olyan eseményt is megrendeznek, ahol a gyermekek testközelbe kerülhetnek a művészettel. A múzeumpedagógia eszköztárát ezúttal nem csak a kiállítóhelyek falain belül, hanem kreatív műhelyprogramokon is alkalmazzák. Lássuk, milyen programokat szánnak a szervezők a legkisebb korosztály számára!

2019. május 02. 11:15 | Portfolio

Múzeumok színfalai mögött a Műtárgyak Éjszakáján

A 2019-es, immáron harmadik alkalommal megrendezett Műtárgyak Éjszakája rendezvény három napján a galériák, aukciós házak és műtermek mellett Budapest vezető múzeumai is megnyitják kapuikat a résztvevők számára. Május 30 - június 1. között ezek az intézmények is izgalmas programokkal várják a Műtárgyak Éjszakája látogatóit, akiknek lehetőségük lesz bepillantani a múzeumok és kiállítások falai mögé is. Így a jól ismert állandó vagy időszaki kiállításokon túl meg lehet ismerkedni a múzeumi raktárak, kertek és restaurátorműhelyek titkaival, sőt, több intézmény különleges múzeumpedagógiai programokkal is várja a legfiatalabb érdeklődőket. Alábbi ajánlónkban ezek közül a programok közül válogattunk ki néhány különösen izgalmasat.

A Rothschildok kiárusítják a családi kincseket

2019. április 25. 09:11 | Portfolio

A Rothschildok kiárusítják a családi kincseket

Mintegy 12,9 millió dollárt érő műkincseket bocsátanak áruba a Rothschildok, köztük Marie Antoinette asztalát és V. Fülöp spanyol király kredenceit - írja a Bloomberg.

2019. április 18. 08:06 | Portfolio

Fehér arany - Mindent a porcelánról!

A porcelánt régen fehér aranynak hívták, mivel nagyon értékesnek számított, az előállítását pedig titok övezte. A porcelánkészítés komoly mesterségbeli tudást és technikai felkészültséget igényel. Az anyag rendkívül sokoldalú, készülhet belőle többek között szigetelő, használati tárgy és nipp is - nem csoda, hogy töretlen népszerűségnek örvend. A harmadik Műtárgyak Éjszakáján jobban megismerhetjük a "fehér aranyat", válogatásunkban a kapcsolódó programokból mutatunk ízelítőt.

2019. április 02. 12:30 | Portfolio

A TOP100 műtárgyaukciós eredmény 2018-ból

Az Artprice nemrég készült el a tavalyi év aukciós trendjeit feldolgozó elemzésével, és ennek a legfontosabb eredményeit most a műtárgy.com ismerteti a magyar olvasókkal. Az elemzés több mint félmillió aukciós eredmény feldolgozásával készült és a globális aukciós piacon 4 %-os növekedést mutatott ki.

2019. március 28. 09:27 | Portfolio

Nem szívesen vásárolnak a magyarok műtárgyakat

Műtárgybefektetési Index néven trendkutatást indított a BÁV a GfK-val közösen, melynek célja felmérni a lakosság műtárgybefektetési kedvét minden évben - írja a társaság sajtóközleményben.

2019. március 20. 14:20 | Portfolio

Műtárgy, mint befektetési eszköz

A műtárgyakkal való kereskedelem nem újkeletű, csupán a kereskedelem módja változik az idő előrehaladtával. Míg évszázadokkal ezelőtt a műtárgyakat a piacokon, magánúton cserélték vagy értékesítették, addig ma számos galéria, aukciósház is a vásárlók rendelkezésére áll. Egyre szélesebb körben elfogadott álláspont, miszerint a műtárgy befektetési eszközként is értelmezhető. Napjainkban a "Művészetnek van-e materiális értéke" kérdés helyett helyesebb feltenni a "Mekkora a művészet materiális értéke" kérdést.

2019. március 07. 09:00 | Portfolio

Mire használjam? - Régi műtárgyak megújult szerepkörben

Az antik műtárgyaknak nem kell feltétlenül a vitrinbe kerülniük vagy a falon porosodniuk, használatuk ugyanis kreativitással értéket és szépséget csempészhet mindennapjainkba. A szokatlan, ám nívós régi darabok izgalmas színfoltjai lehetnek egy modern enteriőrnek. De mire is használható egy-egy régiség napjainkban? Ehhez mutatunk most néhány frappáns ötletet. Ha pedig sikerül egy igazi különlegességet megszerezni, már csak a fantáziánk szabhat határt a felhasználásmódnak!

2019. március 06. 14:47 | Portfolio

Szemtől szemben a művészekkel - tavaszi műteremlátogatások

Mindannyiunkban él valami természetes kíváncsiság egy műtárgyat látva. Ha érdekesnek, izgalmasnak találjuk, általában elgondolkodunk azon is, hogy hogyan jött létre. Milyen technikákkal, praktikákkal, anyagokkal, titkos, csak az adott művészre jellemző "trükkökkel" érte el azt a hatást az alkotó, amit a múzeum falán lógó képen látunk vagy a térbe állított szobron figyelhetünk meg. Gyakran tovább is megyünk gondolatban, elmélázva az örök és gyakran feleslegesnek mondott kérdésen, hogy mi volt a művész célja, mit szeretett volna kifejezésre juttatni a tárgy által. És amikor az elkészült, vajon elégedett volt-e vele vagy épp ellenkezőleg, a mű nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és most tovább kell keresnie az adott művészi "problémára" a megoldást. Mindezek a kérdések azonban általában megválaszolatlanok maradnak, kivéve azon ritka esetekben, amikor lehetőségünk nyílik belátni a színfalak mögé, tehát a műteremlátogatások során. A kortárs művészek (és művészet) megismerésének talán legjobb módja, ha meglátogathatjuk őket ott, ahol nap mint nap elmélyülten dolgoznak, kísérleteznek, ahol készülőfélben lévő vagy már kész munkáik veszik körbe őket, ahol már maga a tér is beszédes lehet. Folytatva népszerű műteremlátogatás sorozatát, a műtárgy.com tavasszal ismét három műterembe invitálja az érdeklődőket.

2019. február 25. 09:38 | Portfolio

Gyakorlati tudás műtárgyvásárlóknak - egyedülálló műgyűjtő workshop indul

2019 tavaszán a műtárgy.com és a Műtárgybefektetés.hu egy Magyarországon úttörő workshopot indít műtárgyvásárlóknak és műgyűjtőknek. A hat részes ART Collector Workshop folytatja a Műtárgybefektetési Konferencia és a művészettörténeti előadássorozatok szakmai koncepcióját, de egy igazán exkluzív, limitált létszámú és interaktív képzést kínál azoknak, akik komolyan gondolják a műgyűjtést és gyakorlati tudást kívánnak szerezni.

Holdblog

Amikor Soros és Trump együtt szív

Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő