orbán-kormány

Megvannak az elviselhetetlen árrobbanás felelősei: kiadták a teljes listát

Megvannak az elviselhetetlen árrobbanás felelősei: kiadták a teljes listát

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében az ötödik Orbán-kormány leendő minisztereinek bizottsági meghallgatásáról kérdeztük Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, aki több bizottsági ülésről is élőben tudósította portálunkat. Az adás második részében Hornyák Jószefet, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét kérdeztük a Központi Statisztikai Hivatal által lapunk kérésére kiadott listáról, mely tartalmazza a infláció számításához használt fogyasztói kosár összes elemét. Ez alapján az is egyértelművé vált, hogy miért érzik sokan a hivatalos adatnál jóval nagyobbnak a pénzromlás mértékét Magyarországon. Végül pedig Ralf Cymanekkel, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgató-helyettesével, majd Florova Annával, az OTP Bank ügyvezető igazgatójával készített interjúink hallgathatók meg, melyeket a keddi Portfolio Hitelezés 2022 konferencián rögzítettünk.

Mire készül Orbán Viktor? - A mondatok, amiből már látni lehet

Mire készül Orbán Viktor? - A mondatok, amiből már látni lehet

Intenzív két napon vannak túl az Országgyűlés bizottságainak tagjai és az ötödik Orbán-kormány miniszterjelöltjei, lezajlottak ugyanis a kormánytagok meghallgatásai. Volt, ahol csak az általános célokat ismertük meg, pedig tennivaló akad bőven az adott területen, volt viszont ahol a célok mellett konkrét feladatokat is megismerhetett a szélesebb közönség is, és voltak olyan esetek, ahol a hosszasan körülírt mondatokból lehetett kihámozni, mire is készülnek az adott tárcánál. Közben a miniszterjelöltek csapatai is összeállni látszanak. Egy komoly hiányérzetünk azonban már most van: nem látni még, hogy milyen államtitkár, illetve államtitkárság fog felelni az egészségügy szakmai tartalmáért, felügyeletéért a Belügyminisztériumban. Cikkünkben összefoglaljuk a bizottsági meghallgatásokat abból a célból, hogy bemutassuk, milyen kormányzásra is készül Orbán Viktor új szerkezetű kormánya a következő négy évben.

Nagy István: beláthatatlan következményei lehetnek a háborúnak, prioritás az élelmiszerellátás biztonsága

Nagy István: beláthatatlan következményei lehetnek a háborúnak, prioritás az élelmiszerellátás biztonsága

Ma zajlott az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága előtt Nagy István agrárminiszter-jelölt kinevezés előtti meghallgatása, amelyen beszélt többek között a hazai agráriumot és élelmiszeripart érintő legfontosabb kihívásokról. Nagy István szerint egyelőre nem látható, hogy milyen következményei lesznek az orosz-ukrán háborúnak, az azonban nyilvánvaló, hogy élelmiszerválsággal nézhetünk szembe, ezért prioritásként kell kezelni az élelmiszerellátás biztonságát. Kitért arra is, hogy van mire építkezni, az öntözésfejlesztésen nem szabad spórolni, továbbá nagy kereszt az energiaárak emelkedése is. A bizottság Nagy István agrárminiszteri kinevezését 10 igen és egy nem ellenében támogatta.

Lázár János újra a kormány tagja - Kiderült, mire készül

Lázár János újra a kormány tagja - Kiderült, mire készül

Csütörtök délután zajlik Lázár János miniszterjelölt meghallgatása a Gazdasági Bizottság előtt. Beszédét azzal kezdte, hogy országépítési minisztérium létrehozására kérte fel Orbán Viktor és bemutatta a csapatát. Céljai között említette, hogy eltűnjön az infrastrukturális különbség, az épületképekben is Ausztria és Magyarország között. A miniszterjelölt az eddigi meghallgatásokkal ellentétben konkrét feladatokat hirdetett meg.

A kormány máris megtalálta a következő ellenségét

A kormány máris megtalálta a következő ellenségét

Második napja zajlik az ötödik Orbán-kormány minisztereinek meghallgatása a parlamenti bizottságokban. Az új kormány gazdaságpolitikájának részleteiről egyelőre sok információt nem tudtunk meg, viszont a lehetséges szellemiségéről és irányáról annál inkább. Három fontos kihívásra kell ugyanis választ adnia a kabinetnek: a lassuló gazdasági növekedésre, az elszálló inflációra és a kilyukadó költségvetésre. Mindezekre pedig régi-új eszközöket vethet be a kormány, amire a gazdaság szereplői biztosan reagálni fognak.

Varga Mihály ágazati extraprofitokról és költségvetési deficitstopról beszélt

Varga Mihály ágazati extraprofitokról és költségvetési deficitstopról beszélt

Csütörtök reggel megkezdődött Varga Mihály régi-új pénzügyminiszter meghallgatása a Költségvetési Bizottságban. A tárcavezető Izer Norbert és Banai Péter államtitkárok társaságában beszél a Parlamentben. Már meghallgatása elején jelezte: szükség van az idei költségvetés korrekciójára két okból kifolyólag. Közben pedig halad a minisztérium a 2023-as költségvetés tervezésével. Az is eldőlt, hogy a hiánycélokat nem módosítja a kormány: idén 4,9%-os GDP-arányos deficitet céloz, jövőre ezt 3,5%-ra tervezi csökkenteni. Konkrétumokat és részleteket nem mondott a miniszterjelölt az első meghallgatásán arra vonatkozóan, hogy hogyan éri el a költségvetési hiánycélt idén, viszont egy fontos szempontot említett kérdésre válaszolva: vannak olyan ágazatok, ahol most a különböző krízishelyzetek miatt extraprofit keletkezik, erre érdemes lehet - nemzetközi felvetésekkel összhangban - többletadót kivetni. A kulcsszó itt a windfall tax. Második bizottsági meghallgatásán viszont már kiderült, hogy az állami beruházási és működési kiadások is csökkenhetnek a hiánycél elérése érdekében.

Új miniszterhelyettese lesz Gulyás Gergelynek

Új miniszterhelyettese lesz Gulyás Gergelynek

A menekültek befogadásáról, a civilügyekről, a jövőben is a tárcához tartozó Modern Városok Programról és Magyar Falu programról beszélt parlamenti bizottsági meghallgatásáról Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt bemutatta csapatát is.

Két tárca felel a fenntarthatósággal kapcsolatos ügyekért

Két tárca felel a fenntarthatósággal kapcsolatos ügyekért

Az új kormányzati ciklusban az AM tevékenységét is a jövőbe mutató megoldások fogják meghatározni. Joggal nevezhető a természeti erőforrások tárcájának, amelyben a természetvédelemmel önálló államtitkárság foglalkozik majd - jelezte a miniszterjelölt szerdán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága ülésén.

Zsiday Viktor: eljelentéktelenedhet a forint Magyarországon

Zsiday Viktor: eljelentéktelenedhet a forint Magyarországon

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében az ötödik Orbán-kormány minisztereinek - Nagy Mártonnak, Csák Jánosnak és Szijjártó Péternek - bizottsági meghallgatásáról volt szó. A témával kapcsolatban Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját kérdeztük, aki élőben tudósított az eseményről. Az adás második részében Zsiday Viktor, a Citadella Alap portfólió menedzsere egyebek mellett arról beszélt, hogy milyenek az ország makrogazdasági kilátásai, valamint, hogy milyen körülmények között jelentéktelenedhet el a forint Magyarországon. Végül pedig Nagygyörgy Tibort, a Biggeorge Property Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük a hazai ingatlanpiac változásairól és kihívásairól.

Szijjártó Péter Paksról: jövőre le kell tenni az első betont

Szijjártó Péter Paksról: jövőre le kell tenni az első betont

Szerda reggel kezdetét vette az ötödik Orbán-kormány miniszterjelöltjeinek bizottsági meghallgatása a Parlamentben. Szijjártó Péter külügy és külgazdasági miniszterjelöltet elsőként a Gazdasági bizottságban hallgatták meg, délután pedig Külügyi bizottság előtt jelent meg.

Csák János új miniszterként 7 területért felel

Csák János új miniszterként 7 területért felel

A Vállalkozásfejlesztési Bizottság előtt beszélt Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszterjelölt szerda délután. Bemutatkozásában összefoglalta, milyen szempontok mentén fog működni a minisztériuma és milyen feladatai lesznek az új tárcának.

Elmondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, mit tervez a Magyar Honvédséggel - Itt van az 5 legfontosabb tudnivaló

Elmondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, mit tervez a Magyar Honvédséggel - Itt van az 5 legfontosabb tudnivaló

Ma 12 órakor folytatódott a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülése a Parlamentben. Az eseményen Pintér Sándor belügyminiszteri meghallgatása után Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterjelöltet hallgatják meg kinevezés előtt.

A legfontosabb információk:
1. A Honvédelmi Minisztérium ismét civil irányítás alá kerül.
2. Folytatódik a haderőfejlesztés, a hadiipar fejlesztése és a Magyar Honvédség állományának bővítése. Maróth Gáspár a minisztériumban folytatja munkáját.
3. A tartalékos rendszer valószínűleg át lesz alakítva.
4. Nem lesz visszavezetve a sorkatonaság.
5. Magyarország továbbra is csak humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszteri kinevezését 6 szakbizottsági tag támogatta, 2 nem támogatta.

Nagy Márton bemondta: többségi magyar tulajdont az építőipari anyagokban, a biztosítóknál és a kiskereskedelemben!

Nagy Márton bemondta: többségi magyar tulajdont az építőipari anyagokban, a biztosítóknál és a kiskereskedelemben!

Szerda reggel kezdetét vette az ötödik Orbán-kormány miniszterjelöltjeinek bizottsági meghallgatása a Parlamentben. A Gazdasági Bizottságban Szijjártó Péter után Nagy Márton közvetkezik. Már a meghallgatás elején eldőlt: Nagy Mártonnak saját tárcája lesz, három államtitkárral. Egyikük Fónagy János, aki régóta a kormányban dolgozik államtitkárként (most miniszterhelyettes lesz és parlamenti államtitkár), a másik két államtitkár eddig a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott. Nagy Márton szerint a kormány célja a fenntartható gazdasági növekedés, és a fenntartható felzárkózás. Ennek egy sor alapfeltétele van, például az önálló gazdaságpolitika (euró nélkül), az önellátás (élelmiszer és energia területén), és mindezek nyomán elérhető szerinte a 3,5%-os növekedési többlet a magyar gazdaságból az EU-átlaghoz képest. Az sem kizárt, hogy újabb termékek esetében jön árstop, amiket a lehető legtovább fenn kell tartani. Később a miniszterjelölt a Költségvetési Bizottságban beszélt arról, hogy mire építené a fejlesztő államot a kormány és ehhez milyen forrásokat rendelnek. Hangsúlyozta: véget ért az alacsony kamatok korszaka, de közben úgy vélekedett, hogy még messze nincsenek a magyarok túlzottan eladósodva. A bankrendszer konszolidációja bár folyamatos, még mindig nem végleges - fogalmazott Orbán Viktor korábbi gazdaságpolitikai tanácsadója, aki szerint 4-5 nagybank elég lenne idehaza.

Elárulta legfontosabb feladatát az új területfejlesztési miniszter

Elárulta legfontosabb feladatát az új területfejlesztési miniszter

Szerda reggel kezdetét vette az ötödik Orbán-kormány miniszterjelöltjeinek bizottsági meghallgatása a Parlamentben. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterjelöltet elsőként a Európai ügyek bizottsága hallgatja meg, erről élőben tudósítunk. Navracsics Tibor a meghallgatáson ismertette főbb feladatait, megnevezte államtitkárait, valamint beszélt az operatív programokról is. Az ülés végén a bizottság a miniszterjelöltet támogatta miniszteri poszt betöltésében.

Lezárult Pintér Sándor parlamenti meghallgatása - Itt vannak a legfontosabb infók

Lezárult Pintér Sándor parlamenti meghallgatása - Itt vannak a legfontosabb infók

Elkezdődött ma 10 órakor a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülése a Parlamentben. Az eseményen Pintér Sándor belügyminiszter-jelöltet hallgatták meg első körben. Később sor kerül Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterjelölti meghallgatására is.     

A meghallgatáson elhangzott fontosabb kijelentések:

1. Tervben van a rendvédelmi, katasztrófavédelmi, egyéb állami dolgozók illetmény-emelése, de még nincs végleges döntés ennek pontos mértékéről.
2. Nem tart Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt tömeges leszerelésről a rendvédelmi dolgozók körében. 
3. A döntéshozatali struktúra felgyorsítását szolgálja a titkosszolgálati, kibervédelmi szervezetek elkerülése a belügyminisztériumtól.
4. Oktatási és egészségügyi területen tudományos testületek segítik majd a belügyminisztériumot a döntéshozatalban. 
5. Nem lesz egyelőre önálló határőrség, állatrendőrség, viszont az ukrajnai háború miatt újfajta kihívások érkezhetnek a magyar határra.

A meghallgatás végén Pintér Sándort 6 támogató és 2 tartózkodó szavazat mellett támogatásáról biztosította a szakbizottság.

Hivatalos: a kormány már neki is látott első és legnagyobb feladatának

Hivatalos: a kormány már neki is látott első és legnagyobb feladatának

A Pénzügyminisztérium oldalán megjelent a 2023-as költségvetés tervezési körirata. A korábbi évekből már megszokhattuk, hogy a dokumentum általában nem tartalmaz meglepetéseket a kormány gazdaságpolitikájára nézve, viszont fontos iránymutatásként szolgál abban, hogy a kormány mikor "vési kőbe" a 2023-as büdzsé fő számait, és így a legfontosabb, költségvetést is érintő lépéseit.

Erről beszélt Orbán Viktor zárt ajtók mögött

Erről beszélt Orbán Viktor zárt ajtók mögött

Orbán Viktor a következő évtized veszélyeiről, bizonytalanságairól beszélt, miután kedden reggel bemutatta a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét és a minisztereket.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.