Olekszandr Dubinszkij, az ukrán Verhovna Rada képviselője a Telegram csatornáján tett közzé bejegyzést.
Napokkal ezelőtt tűzszüneti megállapodást kötött egymással Mianmarban a kormány és az egyik lázadó csoport, a Mianmari Nemzeti Demokratikus Szövetség Hadserege (MNDAA). Az egyezség után a katonai junta légiereje a San államban bombázott le egy másik felkelők csoport kezén lévő várost – közölte a Free Asia Radio.
A világ leggazdagabb embere, Elon Musk igazán beindult Donald Trump újbóli megválasztását követően. A dél-afrikai techmilliárdos nem elégedett meg az amerikai politikával és az ott hirtelen nyert befolyásával, sorban állt be az előrehozott német választásokon induló radikális jobboldali AfD mögé, illetve küldte el melegebb éghajlatra és szólította fel lemondásra a brit miniszterelnököt. Nemrég azonban Musk a hazai fronton, "sajátjai" egy részét is magára haragította, amikor kiállt a magasan képzett külföldiek amerikai munkavállalása mellett. Jóllehet korábban maga Trump is bírálta az ezt elősegítő vízumprogramot, a politikus Musknak adott igazat, ami csak olaj volt a tűzre. A "hithű MAGA-tábor" és a "techbrók" vitája odáig fajult, hogy Steve Bannon, a régi-új elnök egykori vezető kampánystratégája bosszút esküdött a szerinte "ördögi" Musk ellen.
Nincs szükség arra, hogy a Németországban élő szíriai menekültek sürgősen hazatérjenek - jelentette ki szerdán az új szíriai kormány külügyminisztere.
Újranyit Magyarország damaszkuszi nagykövetsége – jelentette be Szijjártó Péter.
Elkezdi feloldani a Szíriára kivetett szankciókat az Egyesült Államok – írta meg a Reuters.
A szíriai főváros, Damaszkusz nemzetközi repülőtere hamarosan újraindítja a nemzetközi járatokat. A lépés fontos mérföldkő az ország számára, amely évek óta polgárháborútól sújtott.
A Portfolio minden decemberben áttekinti, hogy mely országok voltak az adott év növekedési bajnokai és nagy vesztesei. Az idei vesztesek listája nagyon kétarcú: a növekedési kihívásokkal küszködő Európai Unió négy országot is delegált a tízes listára, pedig az ő abszolút helyzetük össze sem vethető a tartós polgárháborúkkal és összeomló gazdasággal küszködő országokéval.
A szíriai polgárháború váratlan sebességgel új szakaszba lépett, mégpedig azzal, hogy Bassár el-Aszad rezsime elbukott, a lázadók átvették a hatalmat Damaszkuszban. Az egyik legnagyobb kérdőjel még mindig az, hogy pontosan milyen okok vezettek addig, hogy a kormányerők egyszerűen összeomlottak, a lakosságnak pedig eszébe sem jutott ellenállni. Erre keressük a választ mostani elemzésünkben.
A szudáni központi vezetés ellen tavaly áprilisban fellázadó Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű paramilitáris szervezet bejelentette, kész együttműködni egy új kormánnyal annak érdekében, hogy felügyeletet gyakoroljanak a katonailag általuk ellenőrzött területek felett. A 20 hónapja tartó polgárháborúban most került a legközelebb a lehetőség, hogy kettészakadjon az ország – írja a Reuters.
Bassár el-Aszad, Szíria elnöke 2024. december 8-án reggel menekült el az országból, nem sokkal később arról számoltak be, hogy Moszkvában tartózkodik. Az elmúlt egy hétben nem szólalt meg, most egy közleményt hozott nyilvánosságra a menekülése részleteiről.
Szíria a Közel-Kelet egyik kulcsfontosságú állama, amely több térségi hatalom radarján is rajta van, mivel a földrajzi helyzete kiemelkedő szerepbe teszi. Tudta ezt Háfez el-Aszad, egykori szíriai elnök is, aki ügyes külpolitikai manőverekkel volt képes a hatalmát megtartani, miközben országa továbbra is a fókuszban maradt. Ugyanerre a bravúrra fia már nem volt képes, 13 évnyi polgárháborút követően két hét se kellett a rendszere elsöpréséhez.
Továbbra is bizonytalan az orosz bázisok sorsa Szíriában, ugyanakkor az orosz Rybar-csatorna elemzése szerint a bázisok nélkül Oroszország Afrika-projektje szinte teljes egészében elveszett.
Az európai országok szigorítják a szíriaiak menekültkérelmeinek elbírálását, és már a deportálások előkészítésén dolgoznak, miután a szír vezető, Bassár el-Aszad Moszkvába távozott. Az új szíriai rezsim jövője egyelőre bizonytalan, de a politikai válaszlépések már most drasztikusak.
A Hajat Tahrír al-Sam lázadói egy nap alatt elfoglalták Szíria fővárosát, Damaszkuszt. Orosz közlés szerint a szíriai elnök, Bassár el-Aszad Moszkvába menekült. A harcok azonban továbbra is folytatódnak a különböző lázadó csoportok között a polgárháború sújtotta országban.
Szombat este elmenekült Szíriából a Közel-Kelet egyik legkegyetlenebb diktátora, Bassár al-Asszad. A szíriai kormányerők bukása után milíciák garmadája igyekszik megszilárdítani hatalmát a sokat szenvedő országban, miközben a regionális nagyágyúk is próbálják a lehető legjobb helyzetbe hozni magukat. Aszad elűzése egy problémát megoldott, de számtalan kérdést vet fel. Nézzük, mik ezek.
Az állampapírok lemaradtak.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Senki nem fúr, pedig kiadták a jelszót.
A Magyar Államkincstár február 15-ig ígéri az első kifizetéseket.
Senki nem fúr, pedig kiadták a jelszót.
Lénárt Viktorral, a Zero Emission Leadership Group alapító-vezetőjével beszélgettünk.
Az EU-t is sürgeti az idő, ha szeretné megregulázni a kínai e-commerce óriásokat.