szélsőjobb

Óriásit menetel az európai fiatalok körében a szélsőjobboldal, de megjelent egy nagyon furcsa tendencia

2024. május 31. 14:30 | Kiss Csaba

Óriásit menetel az európai fiatalok körében a szélsőjobboldal, de megjelent egy nagyon furcsa tendencia

Az elmúlt napokban két kutatás is napvilágot látott, amely az európai fiatalok politikai attitűdjeit vizsgálja az EP-választások előtt. Az eredmény: a fiatal szavazók egyre inkább bevándorlásellenesek, ennek megfelelően egyre nagyobb számban szavaznak radikális jobboldali és szélsőjobboldali pártokra. A férfiak és a nők között ugyanakkor jelentős különbségek vannak.

Von der Leyent becsalogatták a 22-es csapdájába

2024. május 27. 08:22 | Portfolio

Von der Leyent becsalogatták a 22-es csapdájába

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke továbbra is a legesélyesebb jelölt arra, hogy az EP-választások után vezesse az uniós végrehajtó testületet. Azonban a mérsékelt jobb- és baloldali pártok egy része ellenzi, hogy a konzervatívabb jobboldali frakcióval keresse a kapcsolatot, miközben a jelenlegi szövetségesei – főként a liberálisok és a zöldek – jelentősen meggyengülhetnek a választásokon. Ha marad a jelenlegi partnereivel, nem lesz kellő támogatottsága, de őket elveszíti, ha kiegyezik a radikálisabb jobboldaliakkal.

A második világháború óta a legnagyobb puccs készült Németországban – Mi lett volna, ha megdöntik az államrendet a Reichsbürgerek?

2024. május 24. 06:00 | Kiss Csaba

A második világháború óta a legnagyobb puccs készült Németországban – Mi lett volna, ha megdöntik az államrendet a Reichsbürgerek?

Összesen 26 ember áll Németországban bíróság elé, akik a vád szerint államellenes összeesküvésben vettek részt, meg akarván dönteni a jelenlegi német államrendet, és puccs révén saját csoportjukat hatalomra juttatni. Az összeesküvők egy szélesebb mozgalom, a „Reichsbürger-mozgalom” tagjai, amely nem ismeri el az 1945 óta létező Német Szövetségi Köztársaságot. De mit is terveztek a puccsisták, milyen ideológia állt mögöttük, és milyen tényleges veszélyt jelentettek Németországra nézve?

Véget ért a nagy menetelés, rég nem látott bajban a német szélsőjobb – Ők lehetnek az AfD utolsó reménysugara?

2024. május 20. 20:00 | Kiss Csaba

Véget ért a nagy menetelés, rég nem látott bajban a német szélsőjobb – Ők lehetnek az AfD utolsó reménysugara?

Miközben tavaly év végén már 23 százalékra is mérték a sokak által szélsőjobboldalinak nevezett Alternatíva Németországnak (AfD) pártot, azóta egyértelmű lejtmenet tapasztalható, és a párt népszerűsége már csak a 15–17 százalék közötti tartományban mozog. Az AfD-t ma már szinte naponta tépázzák meg újabb és újabb botrányok, ami nem jól jön számukra a néhány hét múlva esedékes EP-választások előtt. De kik az AfD legelkötelezettebb szavazói, és miért különösen népszerű a párt a fiatal és középkorú férfiak körében?

Fico-merénylet: a sajtón és az ellenzéken csattanhat a kormánypártok bosszúja?

2024. május 16. 16:55 | Forrás Dávid

Fico-merénylet: a sajtón és az ellenzéken csattanhat a kormánypártok bosszúja?

Rendkívüli módon polarizálódott a szlovák társadalom az elmúlt időszakban, egyik oldalon a kormányt támogató szavazók, másik oldalon pedig a nyugatosabb ellenzéki pártok választói állnak. A Robert Fico elleni merénylet akár fel is gyorsíthatja a demokratikus intézmények gyengítésére tett kísérletek ütemét északi szomszédunknál, az ugyanakkor még nem tűnik eldöntött kérdésnek, hogy megindul-e a kormány az ellenzék és a független sajtó ellen, vagy épp a politikai megosztottság enyhítésére törekszik majd. A Portfolio Checklist csütörtöki adásában Czímer Gábor, a szlovákiai Új Szó belpolitikai újságírója volt a vendégünk, akit a Fico ellenl merénylethez vezető politikai folyamatokról, valamint a kialakult helyzet potenciális következményeiről kérdeztünk. Az adás második részében vendégünk volt Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója, akinek a bankszektor és az általa vezetett pénzintézet előtt álló időszak kihívásaival és lehetőségeivel kapcsolatban tettünk fel kérdéseket. Utóbbi interjút a Portfolio Hitelezés 2024 konferencián rögzítettük kedden.

Egyre több német politikus válik súlyos támadások áldozatává – Mégis mi történik Európa legerősebb országában?

2024. május 08. 16:00 | Kiss Csaba

Egyre több német politikus válik súlyos támadások áldozatává – Mégis mi történik Európa legerősebb országában?

Az elmúlt napokban több súlyos fizikai támadás is ért német politikusokat; a vezető kormánypárt, az SPD európai parlamenti képviselőjét meg is kellett operálni egy múlt pénteki drezdai incidenst követően. A német politikusok elleni támadások száma az elmúlt években látványosan megnőtt, a statisztikák szerint a zöldpárti politikusok szenvedik el a legtöbb atrocitást. A drezdai támadás hátterében egy zömmel fiatalokból álló szélsőjobboldali csoport sejlik fel.

Egyre több német politikust támadnak meg a nyílt utcán

2024. május 04. 19:13 | Portfolio

Egyre több német politikust támadnak meg a nyílt utcán

Nancy Faeser német belügyminiszter elkötelezte magát amellett, hogy határozott intézkedésekkel lép fel a politikusok elleni erőszakos cselekményekkel szemben, miután egy támadás során kórházba került Matthias Ecke, az SPD európai parlamenti képviselője.

Súlyos botrány borzolja a kedélyeket Németországban: eljöhet a szélsőjobb végórája?

2024. április 27. 19:00 | Kiss Csaba

Súlyos botrány borzolja a kedélyeket Németországban: eljöhet a szélsőjobb végórája?

Egyszerre két kémügy is kirobbant a héten Németországban, a vádlottak mindkét esetben Kínának szolgáltattak ki titkokat. Míg az első kémügynek politikai vonzata nem volt, a második eset érintettje a második legnépszerűbb német párt, az AfD EP-listavezetőjének egyik munkatársa. Az AfD egy másik EP-képviselőjelöltje pedig korábban azzal került be a hírekbe, hogy orosz pénzt fogadott el. A június 9-i európai parlamenti választások előtt különösen kellemetlenek ezek az ügyek a sokak által szélsőjobboldalinak titulált párt számára, melynek támogatottsága mára érzékelhetően visszaesett a tavaly decemberi csúcs óta.

Korrupciós botrány robbant ki Európa egyik legerősebb országában: pillanatokon belül megbukhat a miniszterelnök

2024. április 25. 09:48 | Portfolio

Korrupciós botrány robbant ki Európa egyik legerősebb országában: pillanatokon belül megbukhat a miniszterelnök

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a hét hátralévő részére felfüggesztette nyilvános szerepléseit, hogy mérlegelje, lemondjon-e a mediterrán ország kormányfői posztjáról. A 2018 óta hatalmon lévő szocialista politikus tegnap ezt azután jelentette be, hogy egy bíróság korrupció gyanújával indított vizsgálatot a felesége ellen.

Nagy veszélyre figyelmeztetett a Bundesbank elnöke

2024. március 23. 15:27 | Portfolio

Nagy veszélyre figyelmeztetett a Bundesbank elnöke

Joachim Nagel, a német jegybank elnöke a Funke médiacsoportnak adott, szombaton megjelent interjújában azt mondta, a szélsőjobboldaliak veszélyeztetik Németország jólétét, és az eurózónából való kilépés "gazdasági katasztrófát jelentene mindannyiunk számára".

Egyelőre vége a kötvényhozamok esésének

2024. március 11. 18:13 | Portfolio

Egyelőre vége a kötvényhozamok esésének

A német 10 éves kötvényhozam emelkedett a múlt heti jelentős csökkenés után. A múltkori esést az váltotta ki, hogy a központi bankok vezetőinek nyilatkozatai alapján az EKB és a Fed is kamatcsökkentést fontolgathat júniusban.

Újabb uniós országban tört előre a szélsőjobb

2024. március 11. 08:27 | Portfolio

Újabb uniós országban tört előre a szélsőjobb

A jobbközép Demokratikus Szövetség (AD) nyerte a vasárnapi portugál előrehozott választásokat, a szélsőjobboldali Chega párt pedig megnégyszerezte képviselői helyei számát – írja a Reuters.

Hatalomra kerülhet a szélsőjobb Európa egyik legbaloldalibb országában – Megállíthatatlan a radikálisok előretörése?

2024. március 08. 15:00 | Kiss Csaba

Hatalomra kerülhet a szélsőjobb Európa egyik legbaloldalibb országában – Megállíthatatlan a radikálisok előretörése?

Portugáliában vasárnap előrehozott választásokat tartanak. A 10 milliós országban az 1974-es demokratikus átmenetet követő öt évtizedben a mérsékelt baloldal és a mérsékelt jobboldal lényegében egymást váltva kormányzott, most azonban az Európai Unió nyugati perifériájára is megérkezett a trend, ami a radikális jobboldali erők üstökösszerű megerősödését jelenti. Portugáliában a mindössze öt éve létrejött szélsőjobboldali Chega párt akár a szavazatok egyötödét is megszerezheti a választásokon, ezzel királycsinálóvá válhat, és akár kormányra is kerülhet.

Harold James: Trump és európai hívei a félelem és a nyomor hipnózisát teremtik meg

2024. február 06. 15:00 | Harold James

Harold James: Trump és európai hívei a félelem és a nyomor hipnózisát teremtik meg

Furcsa módon megosztott jelenleg a közvélemény a világ helyzetével kapcsolatban. A nagy ipari gazdaságokat, köztük Kínát is, a félelem és a kétség általános hangulata uralja, még akkor is, ha sokan helyesen úgy gondolják, hogy az ő soruk jól megy, mindenki másnak meg szörnyen. A piacokon pedig új csúcsokat látni, mivel elvált egymástól a politikai és a befektetői hangulat. A politikát pesszimizmus jellemzi, míg a gazdasági élet tele van energiával.

Rohamosan terjed a feszültség szerte Európában – Teljesen felforgathatják az EU-t a dühös gazdák?

2024. február 06. 11:30 | Kiss Csaba

Rohamosan terjed a feszültség szerte Európában – Teljesen felforgathatják az EU-t a dühös gazdák?

Újabb és újabb uniós országban törnek ki gazdatüntetések, sőt már a semleges Svájc traktorosai is az utcára vonultak. Országspecifikus problémák mellett a demonstrációkat általánosabb gondok is tüzelik: az emelkedő energia-, műtrágya- és szállítási árak, a mezőgazdasági termékek csökkenő árai, az olcsó ukrán importgabona jelentette konkurencia, vagy éppen a zöld átállás, ami az agráriumtól is költséges erőfeszítéseket követel. A radikális jobboldal igyekszik politikai tőkét kovácsolni az elégedetlenségből, az európai parlamenti választásokra készülő kormányok, valamint az EU pedig elkezdtek engedményeket tenni a tüntető gazdáknak.

A legtöbben már békülnének az iszlamistákkal, de van valaki Izraelben, akinek segít az elhúzódó háború

2024. február 01. 09:37 | Portfolio

A legtöbben már békülnének az iszlamistákkal, de van valaki Izraelben, akinek segít az elhúzódó háború

Miközben egyre nagyobb a nemzetközi nyomás az izraeli-palesztin konfliktus újabb felvonásának békés rendezéséért, addig Jeruzsálemben néhány politikai szereplőnek ez a legkevésbé sem érdeke. Különösen a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kovácsolhat magának előnyt az elhúzódó harcokból – számolt be az Asia Times.

Részletes keresés