A Coca-Colának dolgozik a Magyar Telekom
A harmadik negyedéves számok közzétételét követő sajtótájékoztatón Szabó János, a Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese beszélt a legfontosabb trendekről.
A harmadik negyedéves számok közzétételét követő sajtótájékoztatón Szabó János, a Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese beszélt a legfontosabb trendekről.
Stagnáló árbevételről, nyolcadával visszaeső profitról számolt be a Telekom, amelynek fontosabb számait gyakorlatilag telibe találták az elemzők. A vállalatnak Magyarországon egészen jól megy, a macedón és a montenegrói leányvállalatok viszont továbbra sem térnek magukhoz, ott az erős verseny miatt esnek a bevételek. Összességében viszont valamelyest optimistább lett a menedzsment, amely megemelte az idei EBITDA-várakozását.
Valamit nagyon tudnak ezek az elemzők, a Portfolio által megkérdezett 10 szakértő becsléseinek átlaga ugyanis minden eredménysoron kísértetiesen egybeesik a most publikált negyedéves számokkal.
Ma, piaczárás után jelent a Magyar Telekom. A vállalat 9 milliárd forint profitot érhetett el a harmadik negyedévben.
A magyar piacon a nagypapírok közül a Mol és a Richter is olyan támaszszinthez érkezhet a héten, ami jó beszállási lehetőséget teremthet a vételi oldalon. Az OTP piacán az lesz az érdekes, hogy tud-e tovább kapaszkodni felfelé az árfolyam, míg a Telekom esetében nem árt az óvatosság, hamar képbe kerülhet ismét a 380 forintos támasz.
A díjmentesen letölthető Hűségkártya bővítménnyel bővült ki a Vodafone Wallet szolgáltatás, amellyel több mint 1500 féle hűségkártyát lehet elmenteni gyakorlatilag minden Androidos okostelefonon.
Elfogadta az Európai Parlament kedden azt a jogszabálycsomagot, amelynek értelmében kevesebb mint két év múlva megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban, és amelyben meghatározták a netsemlegesség szabályait.
Múlt pénteken a sorozatos jó híreknek köszönhetően raliztak az európai részvénypiacok, a magyar tőzsde viszont zárva volt, így a befektetőknek hétfőn lesz először lehetőségük arra, hogy reagáljanak a külföldi eseményekre. Éppen ezért megnéztük, hogy a hazai nagypapíroknál mely szintekre lesz érdemes odafigyelni, illetve melyik papír az, amelyik az általánosan jó hangulatban is okozhat negatív meglepetést.
A Deutsche Telekom fontolóra vette holland leányvállalatának, a T-Mobile Netherlandsnak az eladását. A vételár a Reuters szerint csaknem 5 milliárd euró lehet.
Múlt héten az OTP és a Mol lendülete megtört, míg a Richter árfolyama fontos szinthez érkezett. Ezért megnéztük, hogy a következő napokban mire számíthatunk a nagypapírok piacán.
A Moody's szerint javult az európai távközlési cégek kilátása, a következő 12-18 hónapban 1-2 százalékos lehet az árbevétel növekedése a szektorban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az ügyfelek egyre inkább igénybe veszik a szélessávú internetes szolgáltatásokat.
Töretlen a rajongás az Apple okostelefonjai iránt, az új iPhone eladási rekordokat döntöget. Meglepően jól alakulnak az értékesítések a mindenféle makrogazdasági bizonytalanság és az okostelefon-piac telítődése ellenére - írja a Morgan Stanley legfrissebb elemzésében. Jó befektetést jelenthetnek most az Apple részvényei, de az amerikai technológiai óriáson kívül más cégek is profitálhatnak a mániából.
Nem használják ki a régiós távközlési cégek a big data-ban rejlő nagyszerű lehetőségeket, csak ülnek az értékes adatokon és másnak engedik át az ebből származó bevételeket. Viszont már elkezdődött a folyamat itt is, amit "digitális transzformációnak" nevezünk, aminek köszönhetően a szektor szereplői az egyszerű kommunikációs cégek helyett teljes IT-platformok kínáló szolgáltatókká válnak majd. Ha ők is úgy akarják. Új bevételi források, új üzleti modellek és új megoldások jönnek az Internet of Things világában - mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Domen Rakovec, az SAP távközlési fejlesztéseinek vezetője az SAP Telco Day-en.
Múlt héten kisebb ralit láthattunk a magyar részvénypiacon, az összes nagypapírunk erősödni tudott. A kérdés most az, hogy vajon folytatódik-e a menetelés, vagy a fontos szintek elérése, áttörése után pihenő következik.
A Telenor bejelentette, hogy megválik valamennyi VimpelCom részvényétől. A Telenornak 33 százalékos részesedése volt az orosz távközlési cégben, mely ezt követően az alaptevékenységekre kíván fókuszálni.
A hét nagy kérdése a magyar részvénypiacon az lehet, hogy a Mol tud-e tovább erősödni vagy a 12 500 forintos szint megakasztja az emelkedést. Az OTP-re is jó lesz odafigyelni, az 5 200 forintos támasz elesése esetén csak az 5 000 forintos szint szabhat gátat a gyengülésnek.
Az idei YouTube-on futó Ki Mit Tube produkcióit összesen közel 12 milliószor tekintették meg, ami 65 százalékos növekedés a tavalyi küzdelemhez képest.
Péntek óta a szerencsésebbek (vagy az igazán elszántak) már nyomogathatják az Apple legújabb csúcsmobilját. A legnagyobb fanatikusok most is napokig álltak sorban szerte a világon, hogy elsőként juthassanak a telefonhoz. A legújabb iPhone-ból több millió darab talált gazdára az első hétvégén és mi is azon szerencsések közé tartozunk, akik már élőben láthattak, sőt megérinthettek és a kezükben tarthattak egy iPhone 6S-t egy pár napos tesz erejéig. Méghozzá rózsaszínt.
Az OTP és a Telekom árfolyama is fontos támaszhoz érkezett múlt héten, a szintek jól vizsgáztak, a két cég árfolyama pattanni tudott a közelükből. Éppen ezért a hét első felében az lesz inkább érdekes, hogy a Richter és a Mol hogyan teljesít a nagyobb egyirányú elmozdulásokat követően.
Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye...
A GDP idén 2,4 százalékkal nőhet, jövőre akár a 3 százalékot is meghaladhatja az ütem, de az idei évet nem ússzuk...
Társadalmi egyeztetésen a "Fókuszterületi innovációs projektek támogatása" című pályázat.
Az Európai Unió Bírósága arról döntött (C-746/22), hogy nem felel meg az Európai Unió joggyakorlatának az a magyar...
Az építészetnek óriási szerepe van a fenntartható jövő alakításában. Erre számos példát láthatunk a legnagyobb...
2024. június 3-án indul az új Otthonfelújítási Program. A Bankmonitor elkészítette az első jogosultság ellenőrzést...
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.