Deviza

2014. március 31. 20:44 | Portfolio

Manipulálhatták a devizaárfolyamokat

A svájci versenyhatóság vizsgálatot kezdeményezett számos svájci, brit és amerikai bankkal szemben, mivel azt feltételezi, hogy manipulálták a devizárfolyamokat - számol be a Reuters.

2014. március 31. 17:14 | Portfolio

Másfél hónapos csúcson ragadt a forint

A vasárnapi török választások eredménye határozott líraerõsödést váltott ki, és ez, illetve az általánosan pozitív külpiaci befektetõi légkör együttesen a forintot is erõsíteni tudta. Az euróval szemben 307-nél másfél hónapos csúcsra ért még délelõtt, és a délután közepéig ebben nem is volt változás. Bár az eurózóna inflációja a várt alatti lett, ami növelné az EKB-lazítás esélyét, de erre csak pillanatokra tudott gyengülni az euró a dollárral szemben. Délután a Fed-elnök beszéde érdemi piaci mozgásokat nem váltott ki.

2014. március 30. 09:29 | Portfolio

Ide menekülj, ha félsz a részvénypiaci zuhanástól!

A múlt heti Fed-döntés piaci következményei alapján megnőtt az esélye annak, hogy a vezető amerikai részvényindex akár jelentős esést is elszenvedjen és ez ellen a legjobb devizapiaci védekező stratégia az angol font japán jennel szembeni eladása - mutat rá pénteki anyagában a Societe Generale (SocGen) stratégiai csapata.

2014. március 28. 20:57 | Portfolio

Hathetes csúcson járt a forint

Határozott erõsödést váltott ki a forint piacán az általános külpiaci jókedv mellett az a péntek reggeli hír, amely szerint a Standard and Poor's az eddigi negatívról stabilra változtatta az ország hosszú lejáratú adósminõsítésének kilátását. A napközbeni lendülettel átmenetileg hathetes csúcson is járt a forint az euróval szemben 308 közelében, így tehát lefelé kitört a magyar fizetőeszköz az elmúlt két hónapra jellemző kereskedési sávból.

2014. március 28. 14:08 | Weinhardt Attila

Rejtélyes erők támogatták a forintot

Bár szinte minden forintpiaci tényező és gazdaságpolitikai jelzés a magyar fizetőeszköz további esése irányába mutatott az elmúlt hetekben, mégsem voltak különösen intenzívek a további gyengülésre irányuló (opciós) piaci várakozások és a forint nem is gyengült tovább. Az ellentmondást egyrészt a masszív folyó fizetési mérleg többletünk, másrészt néhány jegybanki esemény magyarázhatja; ugyanakkor továbbra is fennállnak olyan tőkepiaci kondíciók, amelyek mellett a következő hetekben akár újra is indulhat a forint gyengülési hulláma.

2014. március 27. 17:14 | Portfolio

Lendületbe jött délutánra a forint

Az MNB keddi kamatvágásától ma reggelig nem beszélhettünk érdemi forintmozgásról, majd egy átmenetinek bizonyult gyengülési hullámot napközben fokozatos erősödés követett. Mivel délután az amerikai piacokon látványos hangulatjavulás mutatkozott, ez segített a régiós devizákkal együtt a forintnak is az erősödésben.

2014. március 27. 09:34 | Portfolio

Heim: további kamatvágással drasztikus forintgyengülés jöhet

A Fed felőli friss jelzések mellett "egyre kevésbé lehet folytatni a korábbi kamatcsökkentést; fennmaradása esetén a jelenleginél akár jóval gyengébb, 330 körüli forint/euró árfolyam is kialakulhat" - írja a Heti Válasz rendszeres vélemény rovatában Heim Péter. A Századvég Gazdaságkutató elnöke hozzáteszi: "Ma már nyilvánvaló, hogy ha a kamatok tovább süllyednek, akkor a forint akár drasztikusan is gyengülhet". Heim szerint az látható, hogy a jegybank nem zavartatja magát a forint akár jelentősebb gyengülésétől sem, de véleménye szerint ennek nem lesz növekedésélénkítő hatása, másrészt szerinte a következő időszakban szükség lesz az EU-források devizapiacon keresztüli átváltására a forintesés fékezésére.

2014. március 26. 08:49 | Portfolio

Korlátok között sodródik a forint

Közel két hónapja egy szűkülő háromszögbe szorult a forint az euróval szemben és ebben fokozatosan a gyengébb szintek felé sodródott. A tegnapi MNB-döntés ezen a helyzeten alapvetően nem változtatott, hiszen egyrészt még lehet minimális kamatvágás, másrészt valószínűleg tartósan alacsonyabb szeretné látni az irányadó rátát a jegybank, ez pedig folyamatosan korlátozhatja a forint vonzerejét.

2014. március 25. 16:06 | Portfolio

Gyorsan elillant a forint ereje

Az orosz piacok erősödése és a globális hangulatjavulás hatására még délelőtt erősödni kezdett a forint a régiós devizákkal együtt, majd a vártnak megfelelő magyar jegybanki kamatvágás és a kamatcsökkentési ciklus végével kapcsolatos jelzések hullámszerű erősödést váltottak ki. Délután azonban gyorsan elillant a forint ereje, igaz a vezető amerikai részvénypiacok is lefordultak.

2014. március 24. 18:56 | Portfolio

Barátkozzunk inkább a 330 forintos euróval?

Rövid távon ugyan némi konszolidáció várhat a forint euróval szembeni árfolyamára, közép távon azonban gyengülésre van kilátás - vetítik előre a Citi elemzői legfrissebb prognózisukban. Nem kizárt, hogy újabb történelmi mélypontjára zuhan a hazai fizetőeszköz.

2014. március 24. 16:27 | Portfolio

Végignézte az esést a forint

Egész nap lényegében meg sem mozdult a forint az euróval szemben a 313-as szinthez képest, miközben külföldön a fejlett részvény-, illetve devizapiacokon intenzív elmozdulások, előbbi esetén a délutáni órákban esés alakult ki. A forintpiaci befektetők feltehetően kivárnak a holnapi MNB kamatdöntés, illetve az inflációs jelentés friss előrejelzéseinek megjelenése előtt.

2014. március 24. 09:51 | Portfolio

320 forintos euróval riogatnak (2.)

Új kétéves mélypontjára eshet a forint az euróval szemben, miután a Magyar Nemzeti Bank folytatja a kamatcsökkentési sorozatát - vetítik előre a Goldman Sachs londoni közgazdászai. Ennek elsődleges oka, hogy a magyar kötvényhozamok olyan alacsony szintre süllyednek, ami már nem kompenzálja a befektetőket a devizakockázatukért.

2014. március 21. 17:13 | Portfolio

Heti mélypont körül zár a forint

Másfél napig tartó csaknem mozdulatlanság után ma reggelől újra a gyengülés irányába indult a forint, amellyel párhuzamosan a török líra is veszített erejéből. Mindez azt jelenti, hogy az orosz-ukrán válság folytatódása és az összességében kedvező fejlett részvénypiaci légkör mellett a forint nem tud érdemben erőre kapni.

2014. március 21. 15:08 | Weinhardt Attila

Súlyos csapás éri Magyarországot egy távoli ország miatt

Legalább nettó 250 milliárdnyi forintalapú állampapírtól szabadulnak majd meg szeptember végéig egyes külföldi befektetők amiatt, mert két rendkívül fontos feltörekvő kötvénypiaci indexben Kolumbia súlya jelentősen nő - következtethető ki a JP Morgan napokban közzétett döntéséből. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg is másfél éves mélypont körül lévő állományhoz képest további, akár 5%-kal mérsékelhetik majd egyes külföldi alapkezelők a magyar papírokban meglévő kitettségüket. Ez érzékenyen érintheti az egész évre megfogalmazott államadósság finanszírozási stratégiát is. Mindezek tükrében nem véletlen, hogy a napokban Orbán Viktor kormányfő is megerősítette: az eddigieknél is hangsúlyosabban kell majd a magyarországi (lakossági) befektetők felé fordulni a finanszírozás terén.

2014. március 20. 19:59 | Portfolio

Oldalazott napközben a forint

A szerda esti Fed-kamatdöntés utóhatásaként ma reggel hirtelen gyengült a forint, de ez csak percekig tartott, majd éles fordulattal erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz. Az orosz-ukrán híráramlás továbbra sem nyugtató, és a Fed esetleg vártnál korábbi (már jövő tavaszi) első kamatemelésére tett Yellen-jelzés még ma is kavarhat hullámokat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. Napközben lényegében oldalazott a forint, este kezdődött egy kisebb erősödés.

2014. március 20. 15:30 | Portfolio

Még 4 milliárd forintnyi kötvényt adott el az ÁKK (korr.)

A délelőtti felemás kötvényaukciók láttán csak a 3 és a 10 éves kötvénysorozatra hirdetett meg délutánra nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ, amelyeken összesen 3,7 milliárd forintnyi kötvényt adott el. Így a mai napon összesen közel 67 milliárd forintnyi forrást tudott bevonni az adósságkezelő. Cikkünk korábbi verziójával ellentétben az 5 éves papírból nem hirdetett meg délutánra nem-kompetitív tendert az ÁKK, tekintettel a délelőtti aukció gyenge vételi érdeklődésére.

2014. március 20. 07:35 | Portfolio

Tovább ütik a forintot

Egész nap szûk sávban ingadozott a forint árfolyama, az euróval szembeni jegyzések a 310-es szint körül jártak. A befektetők a Fed este 7-kor érkező bejelentésére vártak, rögtön ezt követően közel egy egységgel gyengült a forint euróval szemben számított árfolyama.

2014. március 19. 11:36 | Portfolio

Előredolgozott az ÁKK a dollárkötvény-kibocsátással

Magyarország a tegnapi dollárkötvény-kibocsátásnak köszönhetően már most teljesítette az idei évre tervezett 3,3 milliárd eurónyi piaci alapú nemzetközi devizakötvény-kibocsátási tervének kétharmadát - közölte az Államadósság Kezelő Központ a mai napon.

2014. március 19. 08:12 | MTI, Portfolio

Már a kormányt sem zavarja a gyenge forint

Varga Mihály szerint ha ez a kormány folytatja a munkát, akkor végig kell gondolni, hogy erre az árfolyamszintre milyen gazdaságfejlesztési vagy iparfejlesztési politika építhető; egy hosszabb távon fennmaradó gyengébb árfolyam jelentősen bővítheti véleménye szerint az exportáló kkv-k számát. A tárcavezető szavai arra utalnak, hogy a kormány már másképp gondolkodik a forintról.