Tényleg közeleg a magyar euró?

Könnyen lehet, hogy őszre kialakul a "kétdimenziós Európa" koncepciója, amelynek keretében az EU vezető országai a szorosabb együttműködés kialakításával próbálják hatékonyabb működésre bírni az integrációt. Mutatkoznak arra is jelek, hogy ennek keretében pozitív és negatív ösztönzőkkel az eurózóna felé terelnék a vonakodó országokat. Ennek hátteréről és a kilátásokról itt írtunk részletesen:A témában várhatóan csak az év vége felé láthatunk majd tisztábban, de annyit most is mondhatunk, hogy jó eséllyel újra felmerül az utóbbi években elfelejtett euróbevezetés ügye. A régiós országok a válság tapasztalataiból kiindulva évek óta a kivárás állapotában vannak. A magyar kormány több alkalommal is az uniós fejlettségi átlag 90%-ának eléréséhez kötötte a belépést. Ez beláthatatlanul messze van, az elmúlt évtizedek konvergenciája alapján talán sosem érjük el ezt a szintet. (Erről Oblath Gábor elemzése itt olvasható.)

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a múlt héten kétszer is óvatosabban fogalmazott: a csatlakozás feltétele a gazdaság megfelelő versenyképessége, ellenkező esetben a magyar munkaerő nem tud legalább a német munkaerő 90 százalékos szintjén teljesíteni. Ebben a kijelentésben már nincs közvetlenül összekötve a 90%-os fejlettség és az euróbevezetés.

Tudnánk, ha akarnánk?

Az elmúlt napokban többször is elhangzott, hogy Magyarország teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti feltételeket (pontosabban annak számszerűsíthető részeit). Ez a megállapítás azonban csak megszorításokkal igaz.

Az árfolyam-stabiltási kritériumot formálisan nem teljesítjük, hiszen nem léptünk be az ERM-II. rendszerbe. Ebből ki is található a legkorábbi belépési időpont, a menetrend ugyanis: legalább két év az ERM-II. rezsimben, tavaszi (kora nyári) felvételi döntés, januári belépés. Ez alapján 2021 előtt biztosan nem cseréljük le a forintot. A kritérium teljesítése amúgy biztosan nem okozna nagy problémát, a ±15%-os lebegtetési sáv a mai árfolyamszintek mellett 90 (45-45) forintos mozgásteret jelent az euróárfolyamban.

A költségvetési hiányra vonatkozó elvárás megszegéséhez óriási gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség. A 3%-os limit alá évek óta beférünk, a tervek alapján még a 2018-as választási évben is.

Az államadósság feltételét "könnyítéssel" teljesítjük. A 60%-os limit még messze van, de a csökkenő pálya jól megfigyelhető. (Az alábbi ábra felső részén látszik, hogy az adósság inkább csak 2014 óta csökken trendszerűen, az alsó részén pedig azt láthatjuk, hogy az év végi "adósságbeállításokkal" 2012 óta sikerül csökkenő adósságot kimutatni.)

Az inflációs kritériumot három és fél éve teljesíti Magyarország, köszönhetően az alacsony importált (külső) inflációnak, a nyersanyagárak csökkenésének és az idehaza mérséklődő várakozásoknak. Ugyanakkor a grafikonon jól látszik, hogy nem feltétlenül marad sokáig ez a helyzet.

A magyar inflációs mutató emelkedik, és mivel a jegybanki cél a 3%, nem biztos, hogy néhány év múlva teljesül az árstabilitási elvárás. Az inflációs kritérium egyébként meglehetősen furcsa: a három legkisebb inflációjú ország számít referenciának, ráadásul nem csak az eurózóna, hanem az összes EU-tagország közül. Májusban például referenciának számított az eurózónába való belépéshez a román infláció, az év elején pedig a lengyel árindex volt ebben a kitüntetett szerepben. A 27 tagország közül már jó eséllyel előfordul néhány, amelyik éppen egy negatív inflációs sokkon esik át, így a referenciamutató nagy eséllyel lesz alacsony.

Ennél is cifrább a hosszú lejáratú kamatok ügye. Ahogy írtuk, a hosszú távú kamatláb esetében szintén a három legalacsonyabb inflációjú ország számít referenciának. A referenciaországok azonban gyorsan változnak, az év első öt hónapjában kilenc (!) EU-tag is volt, amelyik legalább egyszer benne volt a legalacsonyabb (de még nem negatív) inflációjú országok triójában. Ez az inflációs kritériumnál még csak kisebb problémát okoz, hiszen közel azonos inflációs ráták cserélődnek ki hónapról hónapra. Ám az már egyáltalán nem mindegy, hogy a hosszú lejáratú kamatlábak szempontjából Görögország vagy Finnország számít-e referenciaországnak, hiába ugyanakkora az inflációs mutatójuk.

Ez alapján (ahogy a lenti ábra mutatja) 2013 óta néha havonta változott, hogy sikerül-e teljesíteni a feltételt vagy sem. Most éppen a kritériumszint alatt vagyunk, de az európai pénzbőség, az amerikai kamatemelés, az MNB kötvénypiacot érintő lépései vagy éppen a kritérium furcsasága ismeretében gyakorlatilag megjósolhatatlan, hogy középtávon hogyan alakul a magyar kamatszint relatív helyzete.

A teljesítés esélyeit javítja, hogy amennyiben egy ország hiteles euróbevezetési programmal (és ennek megfelelő makrogazdasági pályával) rendelkezik, a 10 éves hozamok árazása igazodik az Európai Központi Bank várt kamatpályájához, és ez a horgony segíthet kellően alacsonyan tartani a kamatot.

Összességében tehát nem egyszerű teljesíteni a belépési kritériumokat, de ha a gazdaságpolitikai szándék megvan, nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy belevágjon a kormány a projektbe. Meglehet, az ősszel már látni fogjuk, hogy milyen ösztönzőket kap az ország az EU-tól a belépésre.




A címlapkép forrása: PHILIPPE HUGUEN / AFP

• Címkék:
• makrogazdaság,
• madár istván,
• euróbevezetés,
• maastrichti kritériumok