Gazdaság

Újra beütött a defláció Kínában, miközben a nyugati világ még az inflációval küzd

2023. augusztus 09. 08:33 | Portfolio

Újra beütött a defláció Kínában, miközben a nyugati világ még az inflációval küzd

A várt 0,4% helyett végül „csak” 0,3%-kal csökkentek a fogyasztói árak júliusban éves alapon Kínában, így ezzel két év után ismét beköszöntött a defláció az ázsiai óriásgazdaságban, amelyre az ’70-es években indult gazdasági reformok és nyitás óta csak ötször volt példa. Szintén intő jel a mélyebb gazdasági problémákra, hogy a kínai termelői árak a Reuters konszenzusában szereplő 4,1% helyett 4,4%-kal estek éves alapon, és ezzel sorozatosan már a tizedik egymást követő hónapban közölt mínuszos éves indexet a kínai statisztikai hivatal.

Booking-botrány: ezreket lehetetleníthet el a kialakult helyzet

2023. augusztus 08. 20:39 | MTI

Booking-botrány: ezreket lehetetleníthet el a kialakult helyzet

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kérdőívvel méri fel a Booking.com késedelmes fizetésének hatásait a szálláshely szolgáltatók körében. Az eddig beérkezett csaknem 6 ezer válasz alapján minden második szolgáltatót érint a fennakadás, leginkább a főként családi vállalkozások által működtetett magán- és egyéb szálláshelyeket - közölte az MTÜ kedden.

Vigyázat: a rendőrség nevében támadnak a csalók

2023. augusztus 08. 18:52 | MTI

Vigyázat: a rendőrség nevében támadnak a csalók

Adathalász csalók valótlan befizetés kezdeményezésével, a rendőrség nevével visszaélve próbálnak meg jogtalanul megszerezni személyes- és bankkártya adatokat - hívja fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Javult az amerikai külkereskedelem egyenlege is

2023. augusztus 08. 17:01 | Portfolio

Javult az amerikai külkereskedelem egyenlege is

Júniusban jelentősen csökkent az USA külkereskedelmi deficitje, mivel a vállalatok csökkentették a külföldön gyártott beruházási javak vásárlását, aminek következtében az import több mint 18 hónapja a legalacsonyabb szintre esett. 

Így számolnának le a túlhajszoltsággal és az 50-60 órás munkahéttel

2023. augusztus 08. 16:52 | Willin-Tóth Kornélia

Így számolnának le a túlhajszoltsággal és az 50-60 órás munkahéttel

A millenniumi generáció tagjai már évek óta próbálják felhívni a figyelmet a munka és a magánélet egyensúlyának jelentőségére, de nehezen tudták kitalálni, hogyan valósítsák meg ezt a gyakorlatban. Úgy tűnik, néhány Z-generációs TikTokker most megtalálta a megoldást, és elindult a "lusta lányok" mozgalma, amely a boldog, kiegyensúlyozott, időben és térben kötetlen munkavégzést tűzte zászlajára. Itt az ideje frappáns választ adni túlhajszoltság és a túlmunka kultúrájára, amely évtizedek óta uralja a világunkat - vélik.

Brutálisan drágulnak a magyar konyha alapanyagai - Spórolnunk kell a mosáson is

2023. augusztus 08. 16:50 | Portfolio

Brutálisan drágulnak a magyar konyha alapanyagai - Spórolnunk kell a mosáson is

A júniusi 387 forintról júliusra 730 forintra ugrott Magyarországon a sárgarépa kilogrammonkénti országos átlagára, ami az elmúlt évek messze legmagasabb egységárát jelenti, így nem véletlen, hogy ez a termék végzett a Portfolio által vizsgált árváltozási rangsorok élén. Egy másik gyakran használt élelmiszer, a vöröshagyma, ára is durván drágult a téli hónapok óta, sőt a minden háztartás által használt mosóporé is, így ez a két termék szintén az általunk készített rangsorok élén „tündököl”.

Kijött a friss adat: brutális gyorsasággal fogy az orosz kormány pénze, pedig még messze az év vége

2023. augusztus 08. 16:46 | Portfolio

Kijött a friss adat: brutális gyorsasággal fogy az orosz kormány pénze, pedig még messze az év vége

Oroszország költségvetési hiánya az idei év első hét hónapjában 2,82 ezermilliárd rubelre (29,3 milliárd dollár), azaz a GDP 1,8%-ára nőtt a pénzügyminisztérium előzetes becslése szerint. Ez szöges ellentétben áll a tavalyi év azonos időszakában elért 557 milliárd rubeles többlettel, mivel az ukrajnai jelentős katonai kiadások és az olaj- és gázexportra vonatkozó nyugati szankciók megviselik az államháztartást.

Megszólalt a Fed döntéshozója a szeptemberi kamatemelésről

2023. augusztus 08. 16:32 | Portfolio

Megszólalt a Fed döntéshozója a szeptemberi kamatemelésről

Thomas Barkin, a reichmondi Fed elnöke kedden kijelentette, hogy a Federal Reserve tisztviselőinek még van idejük elemezni az adatokat, mielőtt döntenének az esetleges további kamatemelésekről - írja a Reuters.

Elég a félelemkeltésből! Másképp kell kezelni a világot fenyegető problémákat

2023. augusztus 08. 16:00 | Bjorn Lomborg, Jordan B. Peterson

Elég a félelemkeltésből! Másképp kell kezelni a világot fenyegető problémákat

Az elmúlt évtizedekben visszaszorult az egymástól valóban különböző eszmék és nézőpontok értelmes ütköztetése. Az unortodox gondolkodásmódot egyre inkább elvetik vagy figyelmen kívül hagyják, még akkor is, amikor a fecsegő elitek (chattering class) félelemre és erőre épülő megközelítései ismétlődően alkalmatlannak bizonyulnak arra, hogy kezeljék a modern világ valódi komplexitását és válságait.

Új hidegrekord született ma Magyarországon

2023. augusztus 08. 15:12 | Portfolio

Új hidegrekord született ma Magyarországon

Kékestetőn csupán 10,6 fokig melegedett fel a levegő a legmelegebb órákban, amellyel új legalacsonyabb maximumhőmérsékleti rekord született erre a napra vonatkozóan - számolt be az OMSZ.

Rengeteg pénz kell ahhoz, hogy ne szennyezzen a nehézipar Magyarországon

2023. augusztus 08. 15:00 | Csernus Dóra

Rengeteg pénz kell ahhoz, hogy ne szennyezzen a nehézipar Magyarországon

Magyarország vállalta, hogy 2050-re nettó nullára csökkenti az üvegházgáz-kibocsátásait, vagyis csak annyit bocsát ki, amennyit semlegesíteni is tud, például erdőkkel vagy mesterséges széndioxid-megkötési technológiákkal. Ez ma már nem „csak” klímapolitikai szempontból húsbavágó, hanem energiabiztonsági megfontolásokból is. A nehézipar nélkül pedig a klímasemlegesség nem érhető el, hiszen ez egy energiaintenzív iparág, amelyben fosszilis energiaforrásokat alapanyagként és energiahordozóként is nagy mennyiségben használnak. Az átállás forrásigénye nagy. De nagyságrendileg mégis mekkora? És ez hogy viszonyul a várhatóan rendelkezésre álló forrásokhoz?

Jóval pusztítóbbak voltak az augusztus eleji viharok, mint az elmúlt évek teljes szezonjai

2023. augusztus 08. 13:40 | Portfolio

Jóval pusztítóbbak voltak az augusztus eleji viharok, mint az elmúlt évek teljes szezonjai

Az elmúlt hét viharai nyomán továbbra is folyamatosan érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz. Bár még nem minden társaság adatai állnak a a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) rendelkezésére, de az már így is kirajzolódik, hogy rekordösszegű, akár a négy és fél milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhat az ágazat.

Sem a rendőröktől, sem a fegyverektől nem várnak csodát a drogválság központjában

2023. augusztus 08. 13:00 | Szabó Dániel

Sem a rendőröktől, sem a fegyverektől nem várnak csodát a drogválság központjában

Egykor csak úgy emlegették, hogy San Francisco belvárosa, mostanra viszont a turisták által látogatott negyedek tőszomszédságában lévő gettó. Tenderloin egy negyed, amelyet egyszerre tett tönkre a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokat sújtó ópiátválság. Hatékony megoldása egyelőre senkinek nincs a hajléktalan- és drogkrízisre, de a helyiek szerint sem az önvédelmi fegyverek, sem a rendőrségi razziák nem fogják megváltani a városrészt. Helyszíni riport.

Az Egyesült Államoknak már nem fáj annyira az infláció

2023. augusztus 08. 12:44 | Portfolio

Az Egyesült Államoknak már nem fáj annyira az infláció

Az amerikai kisvállalkozások bizalma nyolc hónapos csúcsot ért el júliusban - derül ki a Független Vállalkozások Nemzeti Szövetségének (NFIB) jelentéséből. A kisvállalati optimizmus indexe 91,1-re emelkedett a múlt hónapban, és a vállalkozások mindössze 21%-a nevezte meg elsődleges aggodalmának az inflációt - ez a legalacsonyabb szint közel két éve. 

Elárulta az Energiaügyi Minisztérium, mennyivel csökkent itton az üvegházhatásúgáz-kibocsátás

2023. augusztus 08. 11:51 | MTI, Portfolio

Elárulta az Energiaügyi Minisztérium, mennyivel csökkent itton az üvegházhatásúgáz-kibocsátás

Uniós előírás alapján a tagállamok minden évben július végéig küldenek megközelítő adatokat az üvegházhatású gázok előző évi kibocsátásáról az Európai Bizottságnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.