Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 43154 Új keresés

Felavatták a világ egyik legnagyobb naperőművét

2023. november 17. 08:48 | MTI

Felavatták a világ egyik legnagyobb naperőművét

Felavatták a világ egyik legnagyobb naperőművét az Egyesült Arab Emírségekben csütörtökön, két héttel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Dubajban tartott 28. éves ülésének (COP28) kezdete előtt.

Reagáltak a tőzsdék a meglepő amerikai adatra, esett az olaj

2023. november 16. 22:05 | Portfolio

Reagáltak a tőzsdék a meglepő amerikai adatra, esett az olaj

Ma reggel estek az ázsiai tőzsdék, Európában ezt követően vegyes mozgásokat láthattunk a vezető részvényindexeknél, míg az elmúlt napok jelentős emelkedését követően Amerikában egy kisebb negatív irányú korrekcióval indult a nap a piacokon. A napot végül felemásan zárták a tengerentúli indexek.

A keddi kedvezőbb inflációs számok után a piaci szereplők a szokásosnál is érzékenyebbek az Amerikából érkező adatokra, így a munkanélküliségi számok is a vártnál nagyobb mozgásokat okoztak a tőzsdéken, ugyanis a munkanélküliségi segélyben tartósan részesülők száma csaknem két éve a legmagasabb szintre, 1,87 millióra főre emelkedett azt követően, hogy a november 11-én véget ért héten a vártnál nagyobb mértékben, 231 ezer fővel nőtt az új segélykérelmek száma.

Az adatok közzétételét követően ismét erőteljesen gyengülni kezdett a dollár, hiszen ez annak a jele, hogy a Fed kamatemelései valóban elkezdték hűteni a gazdaságot, vagyis vélhetően nem lesz további kamatemelés, sőt, a vágással kapcsolatos várakozások is erősödnek.

Nincs megállás, nagyot esik az olaj

2023. november 16. 20:53 | Portfolio

Nincs megállás, nagyot esik az olaj

Tovább esik az olajár, a WTI jegyzése már 6 százalék körüli mínuszban áll, miután az elmúlt hónapok szűkös kínálattal kapcsolatos félelmei helyett egyre inkább a gyenge kereslet kezdi aggasztani a piaci szereplőket.

Bezuhant a benzin ára, mégis fenyeget egy komoly veszély

2023. november 16. 17:00 | Mohos Kristóf

Bezuhant a benzin ára, mégis fenyeget egy komoly veszély

A mögöttünk álló hetekben nagyot zuhant a benzin és a dízel ára a hazai benzinkutakon, szeptember végéhez képest már több, mint 10 százalékos az áresés mértéke. De pontosan milyen tényezők állnak a jelenlegi dinamika mögött, és hol állunk a régiós üzemanyagár-rangsoban? Ami pedig talán a legfontosabb: hogyan alakulhat jövőre a benzin ára?

Durván beszakadt az olajár - Mi áll a háttérben?

2023. november 16. 16:47 | Portfolio

Durván beszakadt az olajár - Mi áll a háttérben?

Csúnya mínuszokat láthatunk ma délután az olajpiacon, a Brent és a WTI jegyzése is 4 százalék körüli mínuszokban áll, miután az elmúlt hónapok szűkös kínálattal kapcsolatos félelmei helyett egyre inkább a gyenge kereslet kezdi aggasztani a piaci szereplőket.

Pusztulást hozhat egy ország számára, ha csak egyszer is rossz döntést hoz

2023. november 16. 15:00 | Matura Tamás

Pusztulást hozhat egy ország számára, ha csak egyszer is rossz döntést hoz

Az elmúlt évtized folyamán egyre gyakrabban hangzik el a nagy jóslat: vége az amerikai évszázadnak és különösen vége az egypólusú világnak, amelynek helyét hamarosan átveszi a sokpólusú világrend. E közkeletű vélekedéssel csupán annyi a gond, hogy egyelőre sem a sok pólus, sem pedig egy alternatív rend nem látszik a világban, így sokkal valószínűbb, hogy vagy a Nyugat által dominált rendszer marad fent, vagy ismét egy kétpólusú világ alakul ki a következő évtizedekben. Persze, joggal merülhet fel a kérdés, hogy itt, kishazánkban élve, ki a fenét érdekel, hány nagyhatalom van. Az elmúlt ezer évben mindet túléltük, a következőt is túl fogjuk! Csakhogy, valójában, nagyon sokan nem élték túl, amikor a mindenkori döntéshozók rosszul mérték fel a nemzetközi rend változásait, és a rossz oldalra állva pusztulást hoztak az országra és annak népére. Így nagyon is számít a dolog.

Brüsszel megsorozta Magyarországot, rengeteg új ügyben indítanak eljárást

2023. november 16. 13:52 | Szabó Dániel

Brüsszel megsorozta Magyarországot, rengeteg új ügyben indítanak eljárást

Az Európai Bizottság az uniós jogszabályok érvényre juttatása érdekében tett legutóbbi lépése során több tagállam, köztük Magyarország ellen is jogsértési eljárást kezdeményezett. A kabinetnek összesen hét ügyben küldtek felszólítást és indokolással ellátott véleményt a kötelezettségszegési eljárások részeként, amelyekben a légszennyezéstől kezdve a jogi eljárások megfelelő lefolytatásáig számos irányelv betartását követeli meg a kormánytól.

Amíg itt vannak a különadók, nem lesz építőipari fellendülés - Van olyan gyár, ami idén összesen 5 hónapot működött

2023. november 16. 13:00 | Futó Péter

Amíg itt vannak a különadók, nem lesz építőipari fellendülés - Van olyan gyár, ami idén összesen 5 hónapot működött

Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az utóbbi időben az építőipar szereplői, különösen az építőanyag-gyártók. Az állami megrendelések visszavágása, az EU-s pénzek hiánya, a magas kamatkörnyezet és a bányajáradékként bevezetett extraprofitadó már eleve hozzájárult ehhez, és ezekre rakódott rá az ingyenesen kiosztott EU-s szén-dioxid kvóták megadóztatása. A folyamat különösen a tégla- és cementgyártókat érinti, akik között van olyan szereplő, aki idén mindössze 5 hónapot tudott termelni, és 2023-ban már nem is indítja újra a gyártást. Hogy pontosan kit, milyen mértékben érint a mostani helyzet, arról az iparág szereplőit kérdeztük, akik azt is elmondták, mi kellene ahhoz, hogy az építőipari lejtmenet véget érjen.

Senki sem tudja, hogyan tovább Gázában – Ez a javaslat csak olaj lehet a tűzre

2023. november 16. 10:43 | Portfolio

Senki sem tudja, hogyan tovább Gázában – Ez a javaslat csak olaj lehet a tűzre

Az izraeli belpolitikai életben egyre szélsőségesebb vélemények fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen jövőt szánjon Jeruzsálem a jövőben a Gázai övezetnek. A szélsőjobboldal nagyon támogatja, hogy térjenek vissza a telepesek a palesztin területre, de ettől a zsidó állam nyugati szövetségesei nagyon ódzkodnak – írja a Politico.

Rózsai Rezső: A digitalizációs szintlépés emelheti tovább a béreket Magyarországon

2023. november 16. 06:00 | Beke Károly

Rózsai Rezső: A digitalizációs szintlépés emelheti tovább a béreket Magyarországon

Egy olyan nyitott munkaerőpiacon, mint a magyar, nem lehet tartósan mesterségesen alacsonyan tartani a béreket, mert elindul az elvándorlás, a béremeléshez azonban a produktivitásnak is nőnie kell, aminek egyik feltétele a digitalizációs szintlépés lesz – mondta a Portfolionak adott interjúban Rózsai Rezső. A KPMG Magyarország vezérigazgatója szerint előbb-utóbb érdemes bevezetni az eurót itthon, de nem a mostanihoz hasonló válságidőszakban, ráadásul ennek jelentősége is csökken, mivel a cégek jelentős része működésében gyakorlatilag már átállt az euróra vagy dollárra. A tanácsadó cég vezetőjével a nemrég megjelent KPMG CEO Outlook felmérés eredményeiről, a magyar és nemzetközi vállalati kilátásokról és kihívásokról és a magyar gazdaság akut problémáiról és lehetőségeiről beszélgettünk.

Teker a szankciókon Brüsszel, a magyar kormány lehet a gyenge láncszem

2023. november 15. 15:08 | Portfolio

Teker a szankciókon Brüsszel, a magyar kormány lehet a gyenge láncszem

A Politico birtokába jutott dokumentumok szerint Brüsszel újabb szankciók kivetését fontolgatja Oroszország ellen, az orosz gyémántokat célzó javaslatokkal, az olajtranzakciókra vonatkozó szigorúbb jelentéstételi követelményekkel és bizonyos importkorlátozásokkal. Az Európai Bizottság 11. szankciócsomagja óta a szankciók kijátszását próbálja megakadályozni az államszövetség, és olyan intézkedésekre összpontosít, amelyek elkerülik, hogy az EU-t jobban károsítsák, mint Oroszországot. Kérdés azonban, hogy a szankciókat egyre jobban ellenző Magyarország megszavazza-e a javaslatot.

Összejött hajnalra a nagy brüsszeli alku, ami az orosz és az amerikai gáznak is ütést jelent

2023. november 15. 13:46 | Weinhardt Attila

Összejött hajnalra a nagy brüsszeli alku, ami az orosz és az amerikai gáznak is ütést jelent

Hajnalig gyúrták egymást az Európai Parlament és a tagállamokat tömörítő Tanács delegációi és végül megállapodtak az energiaszektorra vonatkozó szigorúbb metánkibocsátási és nyomon követési szabályrendszerről – derült ki a Tanács sajtóközleményéből. Az új szabályoknak globális hatása lesz, hiszen 2030-tól az EU-ba importált, viszonylag magas metánintenzitású amerikai, orosz és algériai földgázra is maximális értékeket írnak elő.

Kiderült: megkapjuk az orosz gázt Bulgárián át, bár a Gazprom állítólag nem fizetett

2023. november 15. 12:05 | Weinhardt Attila

Kiderült: megkapjuk az orosz gázt Bulgárián át, bár a Gazprom állítólag nem fizetett

A keddi kulcsfontosságú határidő után a jelek szerint zavartalanul jön az orosz gáz a Török Áramlaton át Bulgáriába, onnan pedig Magyarország irányába, noha az orosz Gazprom állítólag nem fizette ki a bolgár energetikai hozzájárulást. Ez egyelőre kedvező hír a szerb és a magyar ellátásbiztonság szempontjából, igaz közben érkezett egy erőteljes figyelmeztetés Magyarországnak Brüsszelből az orosz leválás témájában.

Több mint 80 hulladékudvart épít a MOHU - Ebben a városban indul a program

2023. november 15. 11:03 | Portfolio

Több mint 80 hulladékudvart épít a MOHU - Ebben a városban indul a program

2023 novemberében elkezdődik a MOHU országos hulladékudvar-építési programja, melynek első helyszíne Esztergom. A létesítmény várhatóan 2024 májusától elérhető a lakosság számára, amelyet a következő tíz évben országszerte további 82 hasonló hulladékudvar követ, többek között Tisztaföldváron, Karcagon és Veresegyházán. Az új hulladékudvarokban várhatóan szélesebb lesz a leadható anyagok köre. A leadott hulladék mennyiségét és szállítását egy transzparens informatikai rendszer az ún. Waste tracking ellenőrzi majd. A hulladékudvar-rendszer fejlesztésének célja az újrahasznosítás növelése és az illegális lerakás csökkentése. A MOHU a hulladékudvarok fejlesztésére több mint tíz milliárd forintot szán a következő évtizedben.

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít