Keresett kifejezés: 17 6= | Találatok száma: 22712 Új keresés

2019. november 07. 18:48 | Portfolio

Megduplázódott a Waberer’s vesztesége, de már látszanak biztató jelek

Az egy évvel korábbinak a több mint kétszeresére rúgó, de az elemzői várakozásnál enyhébb, 5,6 millió eurós veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévre a Waberer’s. A mai piaczárás után közzétett gyorsjelentés alapján a flottacsökkentési program első pozitív profithatásai már érződnek, és a nettó adósságállomány is kedvezően alakul.

2019. november 07. 17:43 | Portfolio

Vállalja Magyarország a 2050-es klímacélt, de ki fizeti a borzalmasan nagy számlát?

Legalább 40 ezer milliárd forintba, a GDP évi átlagban 2,6%-ába, kerülne Magyarországnak az a hatalmas átállás, hogy 2050-re klímasemlegesen működjön az ország, és ennek megvalósítására készen áll a magyar kormány, így az a fő kérdés, hogy ki fizeti meg ezt a hatalmas összeget – hangsúlyozta az Európai Bizottság budapesti képviseletén ma szervezett szakmai program keretében Botos Barbara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára. Bart István, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője szerint valójában már csak erőltetett konfliktus van ma Magyarországon a klímavédelem terén, mert lényegében minden politikai erő felismerte ennek jelentőségét, de az ország más típusú külpolitikai fellépésével több eredményt lehetne elérni.

Megduplázzák a szlovák bankadót - Mennyire fáj az OTP-nek?

2019. november 06. 21:44 | Portfolio

Megduplázzák a szlovák bankadót - Mennyire fáj az OTP-nek?

Szlovákiában duplájára emelik a bankadó mértékét, ami az OTP-t is érinti, hiszen leánybankján keresztül jelen van az ország bankpiacán. Az OTP azonban ott kis bank, a bankadó megduplázása elhanyagolható hatással jár a bankcsoport eredményére. Egyébként is, hamarosan akár meg is válhat a szlovák bankjától a magyar pénzintézet.

Kissé optimistább lett a Graphisoft Park menedzsmentje

2019. november 06. 19:58 | Portfolio

Kissé optimistább lett a Graphisoft Park menedzsmentje

A szerdai piaczárás után tette közzé legfrissebb számait a Graphisoft Park, a társaság bevétele egyszámjegyű ütemben nőtt harmadik negyedévben, míg a társaság adózott eredménye csökkent, bár érdemes megemlíteni, hogy a tavalyi év azonos időszakának profitja igen magas volt.  A menedzsment kissé optimistább lett és a korábbi negyedévhez képest felfelé módosította az idei, és a 2020-as bérleti díj bevételre vonatkozó várakozásait.

2019. november 06. 13:28 | MTI

Bérrobbanást ígér az ukrán kormány

Az ukrán gazdasági tárca előrejelzése szerint 2020-2022 között évente mintegy kétezer hrivnyával, azaz körülbelül 23 ezer forinttal fog növekedni az átlagbér Ukrajnában, és 2022-re meghaladja a 16 ezer hrivnyát (184 ezer forintot) - közölte szerdán Timofij Milovanov gazdasági miniszter a Facebookon.

Durván visszavághatja Brüsszel a magyar EU-támogatást

2019. november 06. 09:46 | Portfolio

Durván visszavághatja Brüsszel a magyar EU-támogatást

2014 és 2020 között az Európai Unió által nyújtott felzárkózási források a nemzeti jövedelem 2,75%-át tették ki, a következő 7 évben azonban ez az összeg számottevően, a GNI 1,6%-ára csökkenhet - írja a Bruxinfo az Európai Bizottság fris számaira alapozva.

Nincs megállás? - Még mindig tart a lakásépítési dömping

2019. november 06. 09:29 | Portfolio

Nincs megállás? - Még mindig tart a lakásépítési dömping

Kiadta a KSH a lakásépítésekre vonatkozó legfrissebb elemzését, melyből kiderül, hogy 2019 első három negyedévében 10 302 új lakást vettek használatba, ami 0,8%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 27 388 volt, ami 2,7%-kal nagyobb a 2018. azonos időszakinál.

Meglepetés? - Továbbra is 20% fölött a lakásárak növekedése

2019. november 06. 09:21 | Portfolio

Meglepetés? - Továbbra is 20% fölött a lakásárak növekedése

Budapesten az előző negyedévek dinamikájához képest valamelyest lassabb, 22,5 százalékos éves lakásár-emelkedés volt megfigyelhető 2018 és 2019 második negyedéve között az MNB lakásárindex legfrissebb értékei szerint. A vidéki városokban a fővárosi áremelkedéstől csak kismértékben elmaradó, 21,6 százalékos nominális drágulás volt mérhető éves alapon, ami hasonló az első negyedévben megfigyelt éves árváltozáshoz. A községekben az országos átlagtól több mint 14 százalékponttal elmaradó, mindössze 2,9 százalékos átlagos éves lakásár-növekedés volt tapasztalható nominális értelemben. Az aggregált MNB lakásárindex szerint országos átlagban, a második negyedévben 4 százalékkal emelkedtek a lakásárak nominális alapon, míg az éves nominális növekedési ütem 17,1 százalékot ért el, kissé meghaladva az előző negyedévben megfigyelt 16,8 százalékos értéket. Reálértelemben a lakásárak éves növekedési üteme országos átlagban 12,8 százalék volt a vizsgált időszakban - derül ki az MNB frissen közölt tájékoztatójából. De mi jön ezután?

Kitartott a lakosság vásárlási kedve

2019. november 06. 09:00 | Portfolio

Kitartott a lakosság vásárlási kedve

Szeptemberben is dinamikusan nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon a KSH adatai alapján. Ez azt sugallja, hogy a harmadik negyedévben is érdemben hozzájárulhatott a gazdaság növekedéséhez a lakossági fogyasztás.

Meglepetés a BMW-től

2019. november 06. 08:58 | Portfolio

Meglepetés a BMW-től

Miközben a piaci trendek összességében nem túl pozitívak, a BMW eladásai és piaci részesedése is emelkedett a harmadik negyedévben, az üzemi eredmény és a cash-flow jelentősen nőtt, emelkedett a bevétel és a profit is, az egész éves célokat megerősítette a menedzsment. A vállalat harmadik negyedéves számai jobbak lettek, mint amire az elemzők számítottak. A profitabilitás növekedésében nagy szerepe volt az SUV-k sikerének, a városi terepjárókon ugyanis szépen keres az autógyártó.

Ritkán látunk ilyen gyenge kifizetési számot a kormánytól, pedig bőven lenne miből

2019. november 05. 14:00 | Weinhardt Attila

Ritkán látunk ilyen gyenge kifizetési számot a kormánytól, pedig bőven lenne miből

Míg a megítélt új EU-támogatások összegénél és darabszámánál átlagosnak mondható hónapon van túl a magyar kormány, addig a támogatás kifizetéseknél szokatlanul gyengének mondható az októberi teljesítmény – derül ki hónap eleji rendszeres elemzésünkből. Ezt a magyar költségvetés kedvező helyzete bizonyára nem indokolja, inkább a különböző fejlesztések időigényes és nehézkes előrehaladása lehet a háttérben. Nagy év végi kifizetési hajrá hiányában az eredmény az lesz, hogy sok százmilliárd forinttal elmarad a kormány a saját maga által idénre kitűzött összes kifizetési céltól.

2019. november 04. 21:38 | MTI

Modernizál Magyarországon a Spar

Több mint 1,8 milliárd forintból modernizálta egy budapesti és három vidéki - salgótarjáni, makói és ceglédi - áruházát a Spar Magyarország Kft. - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.

Itt a brókercégek friss rangsora: élre tört az Erste

2019. november 04. 15:48 | Portfolio

Itt a brókercégek friss rangsora: élre tört az Erste

A magyar tőzsdén októberben kétszámjegyű ütemben nőtt a részvénypiaci forgalom a korábbi hónaphoz képest, az októberi forgalom több mint felét az OTP részvényei adták. A brókercégek között a Concorde-Erste-Wood hármasból októberben az Erste lett a befutó, míg a második helyen a Wood végzett.

Lakásárak: Rekord növekedés Magyarországon

2019. november 04. 10:55 | Portfolio

Lakásárak: Rekord növekedés Magyarországon

Ahogy korábban jeleztük, elindult a laposodás a hazai használtlakás-piacon, azonban az új lakások árnövekedése egylőre képtelen lelassulni, a már számtalanszor említett egyedi piaci helyzet miatt. És most még csak 2019 első feléről beszélünk. Kijöttek a legújabb KSH-s adatok a lakásárakról.

Sosem látott újításokat hozhat a csataterekre a gigantikus amerikai fegyverprogram

2019. november 03. 14:00 | Huszák Dániel

Sosem látott újításokat hozhat a csataterekre a gigantikus amerikai fegyverprogram

Vadi új kézifegyverek beszerzésébe kezdett az Egyesült Államok hadserege: már ki is választották azt a három vállalatot, amely a jövő gépkarabélyainak és géppuskáinak beszállításáért száll majd egymással ringbe. Az M4-es gépkarabélyok és M249-es géppuskák utódjának szánt kézifegyverek több szempontból is szakítanak elődjeik „vérvonalával:” 5,56 milliméteres lőszer helyett jóval nagyobb rombolóerejű 6,8 milliméteres lőszert használnak majd és fel lesznek szerelve intelligens, számítógépes tűzvezérlő rendszerrel is, amely a pontos találat leadásában segíti majd a katonákat. Az a cég, amely győztesként száll ki a beszerzésért vívott harcból, nagyot szakíthat, hiszen 250 ezer darab fegyvert és 150 millió darab lőszert szeretne venni az amerikai hadsereg.

A gyenge forint betett a külföldi használt autók behozatalának

2019. november 03. 08:19 | MTI

A gyenge forint betett a külföldi használt autók behozatalának

Csökkent a használt autók magyarországi importja 6,6 százalékkal az idei harmadik negyedévben, ezzel már kilenc hónapja tart a visszaesés, ami a Das WeltAuto közleménye szerint elsősorban a forint-euró árfolyam alakulásának következménye.

Készült egy videó a győri Audi-gyárban: rögtön megérted, miért kell csökkenteni a dolgozók számát

2019. november 02. 19:20 | Szandányi Levente

Készült egy videó a győri Audi-gyárban: rögtön megérted, miért kell csökkenteni a dolgozók számát

A győri Audi-gyár a héten hivatalos közleményében jelezte, csökkenteni fogja dolgozóinak létszámát döntően azért, mert az elektromobilitás és a digitalizáció irányába történő elmozdulás nagy kihívások elé állítja a vállalatot. Jelezték továbbá, hogy az elektromotorok gyártásának térnyerése szintén kihat majd a foglalkoztatásra. Hogy mindennek pontosan mekkora hatása lesz a dolgozói létszám alakulására, természetesen nem tudhatjuk biztosan egyelőre. A győri Audi-gyárban készült viszont egy videó, amely alapján azt rögtön megérthetjük, hogy miért kell majd csökkenteni a létszámot.

Megdöbbentő a valóság: ez a nyugdíjasok sorsa Magyarországon

2019. november 02. 06:10 | Portfolio

Megdöbbentő a valóság: ez a nyugdíjasok sorsa Magyarországon

Tudtad, hogy Magyarországon 2050-re meghaladja a 40%-ot a legalább 55 évesek aránya a teljes népességen belül? És azt, hogy 30 év múlva már csak két aktív korú tart el egy nyugdíjast? Az Eurostat friss elemzésében azt nézte meg, milyen a nyugdíjasok élete és helyzete az EU-ban, ebből többek között kiderül az is, hogy itthon a 65 évesek hátralevő várható élettartama a férfiak esetében 14 év, a nők esetében pedig 18 év környékén van. Az érdekesebb ábrákból szemezgettünk mostani cikkünkben.

Őrület, milyen időjárást hozott az október - De van egy rossz hírünk a gázszámlával kapcsolatban

2019. november 01. 17:00 | Major András

Őrület, milyen időjárást hozott az október - De van egy rossz hírünk a gázszámlával kapcsolatban

Ötéves mélypontra szorította le a magyarországi földgázfogyasztást az október végi nyár. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal napi felhasználási adatai szerint október 19-től egy héten át minden nap rekord alacsony volt a hazai fogyasztás. Miután a mostani hűvös idő csak átmenetinek tűnik, és egy újabb, az évszakban megszokottnál melegebb időszak jöhet, így november első felében várhatóan újra lejjebb lehet majd tekerni a hőfokszabályzókat. A további kilátások bizonytalanok, mindenesetre az ország rekord gáztartalékkal készült fel a fűtési szezonra.