Keresett kifejezés: 重庆警察学院 2025年 招生分数线 | Találatok száma: 14313 Új keresés

Januártól megváltozik a háztartási hulladékok gyűjtése - Félmillió magyart érint az új rendszer

2023. december 19. 16:00 | Portfolio

Januártól megváltozik a háztartási hulladékok gyűjtése - Félmillió magyart érint az új rendszer

Múlt héten számoltunk be róla, hogy a Magyar Közlönyben is megjelent az organikus hulladékok gyűjtésére vonatkozó rendelet, ami 2023. december 31-től érvényes: vagyis 2024 elejétől Magyarországon is elindul a biohulladékok széles körű gyűjtése, ami a konyhai zöldhulladékot és az élelmiszer-hulladékot foglalja magába. Ezek átvételét, gyűjtését és elszállítását a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. biztosítja, a vállalat több új információt is elárult az induló rendszerről, többek között azt, hogy mely településeken vezetik be a lakásonként kiosztott 5 literes gyűjtőedényeket, melyik az a kettő kijelölt budapesti kerület, ahol lesz ilyen szolgáltatás, milyen gyakran jön a kukásautó a biohulladékokért, illetve azt is, hogy milyen hulladéktípusok kerülhetnek a konyhai gyűjtőedénybe, amit a lakosok ingyenesen, és önkéntes alapon kérhetnek a társasházaktól, tehát nem lesz kötelező, illetve extra díjtétellel sem jár majd a biohulladékok gyűjtése az ottlakóknak.

Látja az MNB a javulást, de óvatos kíván maradni

2023. december 19. 15:38 | Portfolio

Látja az MNB a javulást, de óvatos kíván maradni

Javult a jegybank gazdasági képe, de továbbra is óvatos, körültekintő monetáris politikát lát indokoltnak - így értékelhető a jegybank kamatdöntés után ki adott indoklása. A mai 75 bázispontos kamatvágás után is a korábbihoz hasonló a monetáris tanács előretekintő iránymutatása: "A Tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását. A következő hónapokban ezen információk alapján adatvezérelten dönt az alapkamat további csökkentéséről és annak optimális üteméről."

Már az MNB is recesszióval számol idénre

2023. december 19. 15:16 | Portfolio

Már az MNB is recesszióval számol idénre

A mai kamatdöntés indoklásával egyidőben szokás szerint megjelentek a jegybank háromhavonta esedékes, friss inflációs és növekedési előrejelzései. Ezek a a csütörtökön megjelenő teljes inflációs jelentés főbb számainak a megelőlegezését jelentik.

Itt a döntés: újabb kamatvágással zárja az évet az MNB

2023. december 19. 14:00 | Portfolio

Itt a döntés: újabb kamatvágással zárja az évet az MNB

A várakozásoknak megfelelően újabb 75 bázisponttal 10,75 százalékra csökkentette az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa idei utolsó kamatdöntő ülésén. Így az évet még 18 százalékon kezdő irányadó kamat az infláció meredek esésével jelentősen csökkent, és ez várhatóan 2024 elején is folytatódik.

Elektromosautó-nagyhatalommá tennék Magyarországot

2023. december 19. 11:06 | MTI

Elektromosautó-nagyhatalommá tennék Magyarországot

agyarország nagy sikerrel Európa-bajnok lett az új autóipari korszak beruházásaiért folyó verseny első, gyártókapacitásokért zajló fázisában, és ennek nyomán jó eséllyel tudja magához vonzani az ágazat kutatás-fejlesztési projektjeit is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Ingatlanpiac: most dől el, kik a legerősebb szereplők

2023. december 19. 11:00 | Portfolio

Ingatlanpiac: most dől el, kik a legerősebb szereplők

Egész Európában megfigyelhető az ingatlanpiaci tranzakciók csökkenése, a piac lelassulása. A potenciális vásárlók évek óta találgatják, hogy mikor indulhat el lefelé az ingatlanok átlagára, eközben azonban azt tapasztaljuk, hogy a bérleti díjak egyre növekednek. A Covid átrendezte a munkavégzés módját, sok munkavállaló részéről már elvárás a home office vagy a hibrid munkamódszer, ami hatással van az ingatlanpiacra is, a folyamatnak azonban még nem lehet látni a végét. Egyre hangsúlyosabbak az ESG-elvárások, különösen a vállalati szférában, de a lakóingatlanok terén is, hiszen ez kapcsolatban áll a fenntartási költségekkel, ami az orosz-ukrán háború kirobbanása óta a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap az emelkedő energiaárak következtében. Mire számíthatunk jövőre? Mikor rendeződhet az ingatlanpiac? Milyen felhasználási lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában értékbecslési szempontból? Az aktualitásokról az iO Partners Hungary Kft. kereskedelmi ingatlantanácsadó vállalat értékbecslési üzletágának vezetőivel, Jaroslav Kopac-csal, Veszprémi Judittal és Gyuricza Judittal beszélgettünk.

Ebben a budapesti kerületben 300 millió forintnál is többet költött egy átlagos újlakásvásárló

2023. december 19. 11:00 | Futó Péter

Ebben a budapesti kerületben 300 millió forintnál is többet költött egy átlagos újlakásvásárló

Összesen 5531 új lakást kínálnak az idei negyedik negyedévben eladásra Budapesten. Ezzel szemben az előző negyedévben 852 talált gazdára, vagyis a jelenlegi értékesítések alapján bő másfél évre lenne szükség ahhoz, hogy az értékesítés alatt álló teljes mennyiséget felszívja a piac. Az Eltinga Budapesti Lakáspiaci Riportjának számai alapján megnéztük, hogy az egyes kerületekben a teljes kínálathoz képest mennyi lakás cserélt gazdát egy negyedév alatt és hogy néztek ki a ténylegesen kifizetett árak Budapest kerületeiben.

Alapjaiban változhat meg minden, amit most a hitelekről gondolunk

2023. december 19. 09:00 | Erdei Gabriella

Alapjaiban változhat meg minden, amit most a hitelekről gondolunk

Nemzetközi szinten egyre több vállalat és pénzügyi intézmény indul el a fenntartható működés útján, a 2050-es klímacélok eléréséhez szükséges energetikai és infrastrukturális átállás azonban az új szemlélet bevezetése mellett komoly kihívásokat is tartogat például az információk szolgáltatása és kezelése területén. Bethlendi András, a BME GTK Pénzügyek Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docense szerint a vállalati információk hiánya az egyik legnagyobb gátja a zöld pénzügyeknek, de általában véve a fenntartható vállalati működés elterjedésének is. A pénzügyi kultúrán túl kell lépni, és az ökokultúrát is terjeszteni kell vele párhuzamosan. A zöld pénzügyi termékek hatásának kiértékelésekor pedig körültekintően kell eljárni, mert a terméktől elvárt CO2 hatás és a tény eredmények akár jelentősen is eltérhetnek. A kérdéskör vizsgálata mára teljesen multidiszciplinárissá vált.

Véleményt mondott az Equilor az Opusról

2023. december 19. 08:34 | Portfolio

Véleményt mondott az Equilor az Opusról

Nem változtatott az Opus-részvények célárán az Equilor elemzője a társaság negyedéves gyorsjelentését követően, és ajánlása változatlanul tartás. A célár 423 forint, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest közel 9 százalékos felértékelődési potenciált jelent.

Orbán-Erdogan találkozó: Magyarország mindent megtesz az EU és Törökország közötti vámunió moderniázálásáért

2023. december 18. 18:12 | MTI

Orbán-Erdogan találkozó: Magyarország mindent megtesz az EU és Törökország közötti vámunió moderniázálásáért

Kiemelt stratégiai együttműködést kötött Magyarország és Törökország, az erről szóló dokumentumot Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn írta alá Budapesten. Orbán Viktor az aláírást követő sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, "a nagy terv az az, hogy a törökök meg a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században".

Megnyílnak a brüsszeli pénzcsapok - Ezekre a pályázatokra lehet hamarosan lecsapni

2023. december 18. 17:00 | Alex Papadimitropulosz

Megnyílnak a brüsszeli pénzcsapok - Ezekre a pályázatokra lehet hamarosan lecsapni

Talán eddig még nem is volt az aktív pályázati ciklusok fennállása óta olyan, hogy két év teljen el folyamatosan pályázati kiírások nélkül. Az elmúlt két évben egy-egy esetet leszámítva nem úszkáltunk a különböző pályázati lehetőségekben. Ez a kedvezőtlen időszak zárulhat le 2024 elején, miután múlt héten az Európai Bizottság úgy döntött: nem blokkolja tovább a Magyarországnak járó kohéziós forrásokat. Ahogy elérhetővé válik a visszatartott forrásokhoz való hozzáférés, úgy nyílhatnak meg a különböző támogatási lehetőségek is. El fog jönni majd az a pont, amikor csak kapkodjuk a fejünket, mert hetente jönnek ki újabb, jobbnál-jobb lehetőségek. Ez a különböző pályázat keretrendszerek miatt amúgy reális félelem is, hiszen ezek a kiírások egy nagy program részei, a programnak pedig véghatárideje van – ameddig be kell fejezni. Két fő programot vizsgálunk most meg, amiben jelentős érdeklődés mutatkozik majd, jobb előre tudni róla.

Masszív átalakulás zajlik a budapesti autózásban – Innen már nincs visszaút?

2023. december 18. 10:00 | Kövesy Károly

Masszív átalakulás zajlik a budapesti autózásban – Innen már nincs visszaút?

A legújabb trendek szerint egyáltalán nem biztos, hogy megéri egy városi lakosnak autót fenntartani, mikor az az idő nagy részében csak áll az utcán, viszi a költségeket, és közben foglalja a parkolóhelyet. Éppen ezért egyre többen használnak autómegosztási szolgáltatást a külföldi nagyvárosokban és Budapesten, ami a városi mobilitás jelentős átalakulását hozza magával. Korábban Share Now néven futott a legnagyobb budapesti carsharing szolgáltató, mely az AutoWallis Csoport általi felvásárlás után ma már wigo carsharing néven működik, és egy jelenleg nagyon izgalmas, dinamikusan fejlődő piacon operál. A wigo mint mobilitási márka jövőjéről, az autómegosztási piac helyzetéről, a városi mobilitásról és a fenntarthatóságról kérdeztük Székely Gábort, az AutoWallis befektetői kapcsolatok és ESG igazgatóját, valamint Koralewsky Márkot, a wigo carsharing vezérigazgatóját.

Egy utolsó dobása van még idén az MNB-nek, az is szinte borítékolható

2023. december 18. 07:05 | Beke Károly

Egy utolsó dobása van még idén az MNB-nek, az is szinte borítékolható

Idei utolsó kamatdöntő ülését tartja kedden a Monetáris Tanács, az elemzők szinte egyhangúan újabb 75 bázispontos kamatvágásra számítanak, így 10,75 százalékra mérséklődhet az irányadó ráta. Az infláció akár nagyobb lazítási tempóra is lehetőséget adna, azonban eddig mindig az óvatosságot hangsúlyozták, így meglepő lenne, ha most adnák fel ezt.

Megvan a döntés: a Fitch sem nyúlt a magyar besoroláshoz

2023. december 15. 23:08 | Portfolio

Megvan a döntés: a Fitch sem nyúlt a magyar besoroláshoz

Megerősítette az eddigi BBB szinten a magyar adósbesorolást a Fitch péntek este és a kilátás is maradt negatív. Ezzel az S&P múlt heti hasonló döntése után le is zárult a 2023-as felülvizsgálatok sora.

Jöhetnek az EU-források Magyarországra! Mi vár a forintra?

2023. december 15. 10:00 | Árokszállási Zoltán

Jöhetnek az EU-források Magyarországra! Mi vár a forintra?

A csökkenő kamatkülönbözet és a folyó fizetési mérleg javulásának lelassulása miatt a forint nominális árfolyamának tartós, érdemi erősödése kevésbé valószínű, annak ellenére, hogy biztossá vált, hogy Magyarország hozzá fog jutni az európai uniós források érdemi részéhez. Érdemes a tankönyveket újra fellapozni: ha egy ország tartósan nagy inflációs többletet produkál, akkor nem kell túlságosan csodálkozni azon, ha a nominálárfolyam leértékelődik.

Alig növekszik jövőre a német gazdaság a Bundesbank szerint

2023. december 15. 09:31 | Portfolio

Alig növekszik jövőre a német gazdaság a Bundesbank szerint

A német gazdaság az idén várhatóan enyhén zsugorodik, jövőre pedig alig növekszik a gyenge külföldi kereslet, a zöld átmenet támogatásainak csökkenése és a magas kamatlábak miatt - írja a Reuters a német központi bank, a Bundesbank prognózisa nyomán.

Ezek a legfontosabbak, ha egy kis cég kezd flottaépítésbe

2023. december 14. 13:00 | Gergely András

Ezek a legfontosabbak, ha egy kis cég kezd flottaépítésbe

A kedvezőtlenebb gazdasági környezet egyértelműen arra kell, hogy ösztönözze a vállalatokat, hogy áttekintsék, és ha szükséges, akkor átalakítsák az eddigi flottakezelési gyakorlataikat a költségcsökkentés, és a versenyképesség fenntartása érdekében. Egyre inkább megkérdőjeleződik, hogy a mobilitási igények kiszolgálására egyértelműen csak egy saját tulajdonú autóflotta adhat-e választ, hiszen számos olyan megoldás létezik, mint a lízing, az operatív bérlet, sőt akár a vállalati carsharing, amely bizonyos felhasználási feltételek esetén jó döntés lehet. A stratégiai tervezés és a jól átgondolt flottaépítés rendkívül komplex, de egyértelműen kifizetődő feladat, amelyhez szakértő partner bevonására is szükség lehet. Autóválasztásnál egyre nagyobb szerepet kaphatnak a racionális döntési szempontok, olyan márkák kerülhetnek előtérbe, amelynek modelljei a beszerzési ár, üzemeltetési költség, maradványérték háromszögének minden csúcsán jól teljesítenek. A stratégiai szemléletű flottaépítés lépéseit, a főbb döntési szempontokat, finanszírozási konstrukciókat a Portfolio Tóth Gáborral, a Merkantil Bank értékesítési vezetőjével tekintette át.

Kilőtt az OTP – Az a durva, hogy még így is nagyon olcsó

2023. december 14. 11:30 | Nagy Viktor

Kilőtt az OTP – Az a durva, hogy még így is nagyon olcsó

Az ukrajnai háború kitörése után alaposan átárazták az OTP részvényeit, nem véletlenül, ugyanis a banknak Ukrajnában és Oroszországban is van kitettsége. Azóta viszont nagyot fordult a világ, az orosz és ukrán operáció leírása sem rengetné meg a bankot, miközben amíg a cégcsoporthoz tartoznak, addig szép profitot termelnek, de a többi leánybank is jól húz, 2023-ban rekordbevétele és profitja lesz a bankcsoportnak. Idén elkezdték visszaárazni az OTP-t, az árfolyam idén másfélszeresére emelkedett, és még így is olcsó az OTP.

Ricardo

Keddi agymenés

A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.