Fokozódó területi egyenlőtlenségek a lakáspiaci bővülés idején

krtk blog

A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Az Eurostat 2022-re vonatkozó – Magyarország esetében előzetes adatként közölt – nominális lakásárindexe alapján az itthoni lakásárak 2015-höz képest 2,5-szeresükre nőttek. Az Európai Unióban ez a legmagasabb érték, a második legnagyobb, 2,15-szörös drágulás Csehországban volt. A lakásárak emelkedése nem csupán uniós összevetésben, de a szomszédos országokkal összehasonlítva is kiemelkedő: a térségben leginkább Szlovákiában (1,75-szörös emelkedés), Szlovéniában (1,74-szeres emelkedés) és Ausztriában (1,71-szeres emelkedés) növekedtek a lakásárak.

Az adásvételek értéke alapján mérhető ingatlanpiaci bővülés 2015-höz viszonyítva több más európai országhoz hasonlóan Magyarországon is némileg megtorpant 2020-ban, azonban 2021 után visszaállt a piac méretének növekedése. Bár a hazai tranzakciószámok 2022 második felétől csökkentek, az Eurostat becslése alapján az adásvételek értéke 2022-re – a lakásárak emelkedésével összhangban, európai összevetésben – kiemelkedő módon tovább növekedett.

2015-től a lakáspiaci konjunktúrát elsősorban a keresleti oldal erősödése hajtotta, az új és használt lakások piacán is emelkedett a lakástranzakciók száma. Az adásvételek volumene azonban a bőséges állami támogatások ellenére sem érték el a 2000-es évekre jellemző értékeket. A 2013-as mélypontot követően 2020-ban épült a legtöbb, 28 ezer új lakás.

Ez messze elmarad az 1970-es, 1980-as évekre jellemző, évi 70-90 ezer új lakás volumenétől, de az első lakáspiaci boom csúcsát jelentő, 2004-es közel 44 ezer épített lakástól is.

A lakásárak dinamikus növekedése, és ezzel összefüggésben az adásvételek magas értéke azonban nem a kiegyensúlyozott lakáspiac jellemzője, súlyos megfizethetőségi problémák és társadalmi, illetve ezzel gyakran átfedő térbeli egyenlőtlenségek húzódhatnak mögötte. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy milyen fő lakáspolitikai eszközök formálják a lakáspiacot.

A lakáspolitika hatása a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségekre

A magyar háztartások több mint 91%-a magántulajdonú ingatlanban lakik, ami jóval meghaladja az 70% körüli uniós arányt. A KSH adatai szerint 2020-ban a háztartások 4%-a piaci lakbérért bérelte a lakását, míg 3,5 százalékuk ennél alacsonyabb áron (szolgálati lakás, szociális vagy költségelvű önkormányzati bérlakás, egyéb), 0,8 százalékuk pedig magántulajdonú lakásban lakott szívességi lakáshasználóként. A rendszerváltozást követő privatizációs folyamat egy magántulajdonon alapuló tulajdonosi struktúrát alakított ki, amely fenntartásához az egyéb lehetőségek –  közösségi lakásszektor, magánbérleti szektor –  szűkössége mellett hozzájárultak a közpolitikai ösztönzők, melyek még inkább a magántulajdont támogatták.

Egy magántulajdon-dominálta lakáspiacon a lakásfinanszírozás elsődleges eszköze a lakáshitelezés. A liberalizálódó, majd az EU-s csatlakozással kinyíló gazdaságban a magántulajdonú ingatlanok megvásárlását a jelzálog- és fogyasztási hitelek expanziója finanszírozta Magyarországon. A 2000-es évek lakáspiaci boomját kezdetben az államilag dotált forinthitelezés, majd 2003-tól a devizaalapú hitelek elterjedése segítette. A devizahitel-válságot követően 2016-tól a kihelyezett lakáshitelek állománya ismét növekedésnek indult. A mélyponton, 2013-ban folyó áron 73 milliárd Ft értékben folyósítottak lakáscélú hitelt, 2015-re ez az összeg megduplázódott, 2022-re elérte az 590 milliárd Ft-ot.

A hazai lakáspolitika több jelentős eszköze is a magánlakás-vásárlást támogatja, a költségvetés lakhatási célú kiadásait is ezen szociálisan nem célzott eszközök dominálták. 2015-ben vezették be a népesedéspolitikai célokat is szolgáló lakástámogatást, a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK): a (felső-)középosztályt célzó, fordított újraelosztást erősítő szociálpolitikai eszköz különösen az új építésű házak piacát segítette, illetve jelentős kamattámogatott hitelt helyezett ki a feltételeknek megfelelő háztartások körében. 2019-től a szabad felhasználású babaváró hitelek váltak népszerűvé a lakáshitelezés rovására, hiszen az adósok háromnegyede lakáscélt – lakásvásárlást vagy felújítást – is megvalósított a felvett babaváró hitelből amelyet a hitel önerőként való beszámítása tovább segített.

A 2019-ben bevezetett falusi CSOK – mely az egyetlen területi célzással rendelkező lakáspolitikai eszköz – az 5000 főnél kisebb, csökkenő népességű községek felé irányította az emelkedő lakásárak miatt a városi piacról kiszorulókat. A Családi Otthonteremtési Kedvezményt eleinte a legnagyobb arányban a városokban vették igénybe, majd a falusi CSOK megjelenésével a községek lettek dominánsak, miközben a települési hierarchia magasabb szintjein csökkent az igénybe vevők száma. 2016 és 2022 között a támogatást igénylők száma megduplázódott, 2022-re a CSOK a lakosság teljes hitelállományának 7%-át tette ki, míg a babaváró hitel 19,5%-ot.

A támogatott hiteleket nyújtó állami programok mellett a lakáspiac bővülését segítették az újlakás-építést és az építőipart támogató intézkedések: az időről-időre hosszabbított kezdeményes lakásáfa, az otthonfelújítási támogatás, illetve a Zöld Otthon Program. Mindemellett a hazai lakáspolitikában egyre kisebb súlyt kapnak a szociális célzással működő, lakáspiaci egyenlőtlenségek ellen ható programok: szociális bérlakás-programok, lakbér- és lakásfenntartási támogatások, adósságkezelési támogatások, lakóhelyi szegregáció oldását célzó programok.

A hitelexpanzióra épülő, magántulajdont támogató lakáspolitika az egyenlőtlenségeket növeli: a támogatások és kapcsolódó hitelek maguk is felhajtják a lakásárakat, csökkentve ezáltal a megfizethetőséget és tovább növelve a hitelezés jelentőségét a lakáspiacra való belépésben.

A lakáspolitika által preferált stabil munkajövedelemmel rendelkező, (felső-)középosztálybeli réteg térben egyenetlenül helyezkedik el, így a lakáspolitika a számukra lehetővé tett beruházásokon keresztül fokozza a területi differenciáltságot. A területi egyenlőtlenségek a bankok elérhetőségében és típusában, az általuk kínált pénzpiaci termékek palettájában, a lakosság hitelképességében is megmutatkoznak, így a hitelezésnek a lakhatás finanszírozásában betöltött növekvő szerepe miatt a rosszabb gazdasági helyzetű térségek hátrányai nőnek.

Az eladósodás végpontját jelentő végrehajtás és az ingatlanárverések szintén hozzájárulnak a területi egyenlőtlenségek növeléséhez. Az árverésre bocsátott lakások az ingatlanpiac alsó szegmenséből kerülnek ki (alacsonyabb értékűek, feltételezhetően szegényebb háztartáshoz tartoznak) az árverezések kétharmadában az alacsony értékesítési ár miatt vagyonvesztés történik. Az árverések területileg egyenlőtlenül oszlanak meg: jellemzően a főváros agglomerációjában, illetve az ország keleti felén, nagyobb városok agglomerációiban történnek, kevésbé az aprófalvas térségekben és a gazdaságilag prosperáló vidéki térségekben.

Az lakásárak fokozódó területi egyenlőtlenségei

Megvizsgáltuk, hogy a szűk évtizede tartó lakáspiaci felívelés és a magántulajdon-dominálta, hitelezésen alapuló lakáspolitika hogyan alakította az lakóingatlanok árainak fő területi eltéréseit.

Az ingatlanárak egy évtizede folyamatosan növekednek, de a növekedés területileg differenciáltan zajlott; a különbségek a települési jogállás-típusok és az országon belüli földrajzi elhelyezkedés szerint egyaránt megmutatkoznak. Az átlagárakat a használt és az új lakásokra együttesen hasonlítjuk össze a népszámlálási adatok alapján . A települési jogállás alapján kirajzolódó (a fővárostól a községekig tartó) „lejtő” mentén az ország nagy részében növekedtek az egyenlőtlenségek, azaz a községekben lassabban emelkedett az átlagos négyzetméterár, mint a városokban és a fővárosban. Kivételt képez a Közép- és a Nyugat-Dunántúl, valamint Pest megye, ahol az országos átlaghoz közeledtek a községek négyzetméterárai 2013 és 2022 között. A Közép-Dunántúlon belül a Balaton északi partjának, valamint a Velencei-tó környékének járásai 2022-ben az ország legdrágább térségei között szerepeltek. A (nem megyeszékhely) városokban regisztrált négyzetméterárak a Dél-Dunántúlon és Pest megyében voltak a legközelebb az országos átlaghoz 2008-ban, 2013-ban és 2022-ben egyaránt.

A megyeszékhelyek régiós átlagárainak egyenlőtlenségei 2008 óta növekedtek. A válság előtt valamennyi megyeszékhely átlagára az országos átlag 88%-a (Észak-Magyarország: Eger, Miskolc, Salgótarján) és 95%-a (Közép-Dunántúl: Tatabánya, Székesfehérvár, Veszprém) között alakult. Ehhez képest 2022-re a Közép-Dunántúl megyeszékhelyein az országos átlag 91%-a, míg az észak-magyarországi megyeszékhelyeken az országos átlag 70%-a volt az átlagos négyzetméterár, azaz Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye megyeszékhelyein az átlagárak leszakadása figyelhető meg, azaz a két pólust jelentő megyeszékhelyek átlagárai között tovább nőtt a szakadék. A regionális különbségekben ugyanakkor nem történt komolyabb átrendeződés az elmúlt 10 évben – az ország legdrágább és legolcsóbb térségei alapvetően ugyanazok voltak 2022-ben is, mint a válság mélypontján.

Hol találhatóak a dinamikusan fejlődő területek? Az új építések területi koncentrációja

Az új építésű lakásokat érintő, 2010 és 2022 között megvalósult tranzakciók, és a 2010 után épült lakások területi eloszlása egyaránt kirajzolja a legdinamikusabb és az ingatlanpiaci értelemben „pangó” területeket: a főváros környéke, a Dunántúl északnyugati része és a Balaton környéke, valamint néhány megyeszékhely (Debrecen, Kecskemét, Szeged) agglomerációjának kivételével a községekben alig látható a lakásállomány megújulása.

Az elmúlt bő évtizedben épített lakások súlya az ország kedvező munkaerőpiaci helyzetű, jó gazdasági és társadalmi mutatókkal jellemezhető területein magas. A települések közül messze kiemelkedik Rajka (Pozsony agglomerációjának részeként), ahol a 2022-es lakásállomány 56 százaléka (!) épült 2010 után, ami több mint 1400 lakást jelent. A legnagyobb újlakás-arányt mutató tíz település (esetükben a lakásállomány több mint 29%-a 2010 utáni) közül 6 található Győr-Moson-Sopron megyében. Rajkát a Győr melletti Vámosszabadi (54%, 667 lakás), a Sopron melletti Harka és a szintén Győr agglomerációjának részét képező Győrújfalu (44-44%, 436 és 461 lakás) követik a rangsorban.

Az új lakások abszolút számát tekintve Budapest (60 700 lakás, a helyi lakásállomány 6,3%-a) kiemelkedő; a fővárost néhány megyei jogú város követi. Debrecenben 7600 lakás (a helyi lakásállomány 7,5%-a), Győrben 7500 lakás (a helyi lakásállomány 11,7%-a), Szegeden 5800 lakás (a helyi lakásállomány 6,6%-a) épült 12 év alatt.

Mindeközben a hazai települések 41%-ában, 1296 településen kettő darab, vagy kevesebb, 2010 után épült lakást találtak a legutóbbi népszámlálás alkalmával. Ezek közül a települések közül mindössze 16 darab 2000 fő fölötti, közel kétharmaduk 500 fő alatti, átlagos népességük 477 fő. Az újlakás-építéseket nélkülöző települések (518 darab, a településállomány 16,3%-a) zömmel az aprófalvas megyékben találhatók. Baranya megyében a települések 73%-ában, Zala megyében a települések 60%-ában, Tolna, Somogy, Nógrád megyékben a települések 57-53%-ában épült kettő, vagy kevesebb lakás 2010 óta. Ehhez nagyban hasonló azoknak a településeknek az elhelyezkedése, ahol egyetlen lakás sem épült 2010 után: Baranya megyében a települések 42%-a (301 település), Zala megyében 29%-a (258 település), Somogy megyében 25%-a (246 település) sorolható ide. Ugyanakkor néhány megyében elenyésző azon települések száma és aránya, ahol kettő, vagy kevesebb új lakás sem épült: Pest megyében mindössze 3 darab (1,6%), Fejérben 5 darab (4,6%), Komárom-Esztergom megyében 6 darab (7,9%) település sorolható ebbe a körbe. Komárom-Esztergomban 0 darab, Pest megyében és Fejér megyében 1-1 darab, de Jász-Nagykun-Szolnok megyében is csak 2 darab olyan település volt, ahol egyetlen új lakás sem épült 2010 után.

Látható tehát, hogy a lakáspiac általános növekedése a jelentős állami ösztönzők ellenére sem érte el az első lakáspiaci boom volumenét, azonban a korábbi területi mintázatokat megtartva tovább polarizálta a lakáspiaci egyenlőtlenségeket.

Elhagyatott, vagy időlegesen üres? Az üres lakások területi eltérései

A nem lakott lakások magas arányával jellemezhető települések területi eloszlása az utóbbi évtizedben lényegében nem változott; az üres ingatlanok elhelyezkedése egyszerre rajzolja ki a legrosszabb és a legjobb ingatlanpiaci helyzetű térségeket.

A befektetési célú lakástulajdonlás (ami együtt járhat rövid távú, illetve be nem jelentett hosszú távú lakáskiadással, vagy irodaként használt lakások fenntartásával), valamint a második otthonok térnyerése ütközik ki Budapest, a megyeszékhelyek és a Balaton térségének növekvő számú lakatlan, ugyanakkor jó minőségű lakásállományában.

A Duna–Tisza köze déli részén, valamint Békés megyében nagyobb, és növekvő arányban jellemzi a kihasználatlanság az üresen álló lakásokat: ezeken a területeken a nem lakott lakások igen jelentős része volt rossz minőségű 2022-ben. Mindeközben a lakásállomány kihasználtsága az ország számos területén javult, ideértve több, kevésbé dinamikus területet, aprófalvas térséget (Dél- és Nyugat-Dunántúl) is. Az üresen álló lakások legnagyobb arányával jellemezhető települések egy része aprófalu, emellett több, Balaton melletti településen is kiemelkedő a nem lakott lakások aránya. Az aprófalvakban a lakásállomány alacsony száma is hozzájárul a magas százalékértékekhez, de ezzel együtt is kiemelendő, hogy 49 kistelepülésen a lakásállomány legalább fele üresen állt 2022-ben.

Az üdülőterületeken található települések közül Szántódon (501 lakás, 62,2%), Balatonőszödön (327 lakás, 56,9%), Hévízen (2127 lakás, 50%) és Zamárdiban (1013 lakás, 48%) volt a legmagasabb az üres lakások aránya. Abszolút számát tekintve Budapesten (161 000 lakás, 16,7%), Szegeden (16 400 lakás, 18,5%), Debrecenben (12 000 lakás, 12%), valamint Miskolcon (12 000 lakás, 15%) volt a legtöbb nem lakott lakás.

A nem lakott lakások arányának 2011 utáni növekedése ugyancsak egyszerre jellemezte a befektetési szempontból vonzó területeket és a gyenge ingatlanpiaccal bíró településeket. Előbbi típusba tartozik a főváros, a megyeszékhelyek, valamint a Balaton melletti települések, utóbbi kategória Békés megye, a tanyás településszerkezetű Bács-Kiskun megye, valamint Tolna megye településeit foglalja magában. A lakásállomány kihasználtságának növekedése (azaz a nem lakott lakások arányának csökkenése) jellemezte Pest megye és Fejér megye településeinek túlnyomó részét, amely a városi népesség kiáramlásának, a szuburbanizációnak tulajdonítható. Emellett a Dél-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl aprófalvas térségeiben is megfigyelhető volt az üres lakások arányának 2011 és 2022 közötti csökkenése: az előbbi, rossz gazdasági helyzetű területekre jellemző az alacsonyabb státuszú lakosság beköltözése, míg például Somogy és Zala falvai a beköltöző külföldiek között is népszerű.

Fordulat a lakáspiacon – a válság területi következményei

2022 második felétől a korábbi évtized lakáspiaci bővülése a magas infláció, romló hitelezési feltételek és a gazdasági bizonytalanság miatt megtörni látszik. 2022-ben az előző évihez képest 19%-kal csökkent a lakástranzakciók száma, a folyamat 2023-ban is folytatódott. Míg a lakásárak nominális növekedése egy évtizede töretlen, reálértékük 2022 utolsó negyedévétől országosan csökkenni kezdett. A lakbérek a lakásárakat nagyobb volatilitás mellett követik: emelkedésük a 2020-as koronavírus válság idején megállt, ám nominálisan 2021 óta folyamatosan nő, a 2015-ös referenciaévhez képest 2023-ra 1,9-szeresére emelkedett, és a 2023-as évben nem mutat visszaesést.

A bővülő lakáshitelezés a 2022-ben – az európai trendekhez illeszkedő módon – megtorpant: mind az államilag támogatott, mind a támogatás nélküli hitelállomány visszaesett. 2023 elején a felvett lakáscélú lakossági hitelek az egy évvel korábbi állomány harmadára, az új lakások építésére felvett lakáshitelek volumene az előző év azonos időszakához képest körülbelül 80%-kal esett vissza. A háztartások jellemzően kisebb összeget igényelnek csökkenő futamidőre. Mindemellett a hitelek – bár szigorúbb feltételek mellett, de – elérhetőek, elsősorban a kereslet visszaesése fogja vissza a piacot. A 2022-es lakáspiaci megtorpanás nem csak a piaci, hanem az államilag támogatott lakáshitelezés csökkenésében is látszik – ez a kisebb megrázkódtatással járó koronavírus-válság idején nem történt meg . A lakáspiaci trendek változásával a CSOK-támogatások igénylése 2022 végén az egy évvel korábbi időszakhoz képest 43 százalékkal esett vissza, az igénybevétel eltolódott a falusi CSOK irányába.

A 2022-es lakáspiaci visszaesés csak a községekben hozott nominális lakásárcsökkenést, a fővárosban és más városokban enyhén emelkedtek a nominális lakásárak. A városi lakásárak az Észak-Alföldön és Pest megyében estek leginkább vissza: míg az Észak-Alföld maga is jelentős területi differenciákat hordozó régió (Debrecen vs. kevésbé dinamikus városok), Pest megye 2022-ig a legjelentősebb lakásár-növekedést produkálta. Az energiaárak növekedése a rosszabb energetikai besorolású, nagyobb alapterületű ingatlanok forgalomképességének csökkenésével jár  – mivel az ilyen típusú lakóépületek a kisebb településeken felülreprezentáltak, ezen folyamatok is az ingatlanpiac további területi polarizálódásának irányába hatnak.

Kiszorulás vagy bérlakás?

Miközben a lakáspiaci támogatások és hitelek munkaerőpiaci és jövedelmi helyzet szempontjából erősen szelektívek, a megfizethetőségi problémával küzdő háztartások lehetőségei egyre szűkültek.

A lakhatási költségek, az ingatlanárak emelkedése, az eladósodás miatt a rendszerváltás óta jellemző folyamat a népesség egy részének külterületre költözése. Ezek a trendek területileg és a külterületi lakott helyek típusai alapján is differenciáltan jelentkeznek. A munkaerőpiaci szempontból vonzóbb, magasabb ingatlanárakkal jellemezhető városok (elsősorban a főváros és néhány megyei jogú város) külterületein növekszik a népesség, ami részben a megfizethetőségi problémák miatti kiszorulás, szuburbanizációs jellegű mobilitási stratégiák térnyeréséhez, részben az ország kevésbé dinamikus térségeiből érkező, a külterületeken “megkapaszkodó” háztartartások megjelenéséhez köthető. Bár a formális lakóövezeten kívüli népesség számának emelkedése területileg korlátozottan jellemző, a folyamat egyértelműen a megfizethető lakhatási lehetőségek hiányára mutat rá. A trend által kiemelten érintett zártkerti területek népességszáma az ezredforduló és 2011 között 42,2 ezer főről 89,5 ezer főre emelkedett, de a nagyvárosok környezetében a 2010-es években is növekedést mutatott.

Míg a lakástulajdonosoknál 10-15% között maradt a relatív jövedelmi szegénységgel érintettek aránya az elmúlt két évtizedben, addig a bérleményben élőknél ez az arány volatilisebb, a gazdasági ciklusokat követve 15-25% között ingadozik. Legnagyobb arányban a legalsó jövedelmi ötödbe eső háztartások élnek bérleményben, a magasabb jövedelmű rétegek felé haladva a számuk csökken – ezt csupán a legfelső jövedelmi ötöd töri meg, körükben ismét nő a bérlakásban élők száma. Különösen érdekes adat – a családpolitikai szempontokat érvényesítő lakáspolitikai támogatások tükrében – hogy 2010 és 2020 között a gyerekes háztartások aránya a lakástulajdonosok között enyhén (88,1%-ról 87,7%-ra) csökkent, a bérleményben (piaci árú vagy olcsóbb bérlakások, szolgálati lakás) élők aránya 8%-ról 9,9%-ra nőtt. Ugyanezen arány a két felnőttből és három vagy több gyerekből álló háztartások estén 9,6%-ról 12,2%-ra nőtt. Ezek alapján látjuk, hogy a bérlakások lakói leginkább az állami lakáspolitika célzásából kieső, magánlakás(vásárlás)ból kiszoruló háztartások.

A szociális szempontok lakhatás terén való közösségi érvényesítésének egyik terepe az önkormányzati bérlakásszektor. A 2022-es népszámlálási adatok szerint összesen 110 033 lakás, a teljes lakásállomány 2,4%-a állt a települési önkormányzatok tulajdonában. Az önkormányzati bérlakások piacgazdasági átmenetet követő privatizációja folyamatos, a 2000-es évek önkormányzati bérlakásépítési programja sem kompenzálta a folyó eladásokat. 2016 és 2022 között a bérbeadott önkormányzati lakásállomány a háromnegyedére zsugorodott. Emellett a bérbeadás jogcímében is jelentős eltolódás figyelhető meg: a szociális alapon kiadott lakások aránya 70%-ra csökkent, a költségelvű bérlakások száma enyhén nőtt, legszámottevőbb azonban a piaci alapon kiadott bérlakások aránya az állományon belül 60%-al megugrott. Mindemellett fontos látni, hogy a lakáskiadásból befolyó lakbérek országos összesítésben minden évben jelentősen meghaladják ezen lakóépületek felújítására és javítására fordított összegeket.

A devizahitel-válság következtében létrehozott Nemzeti Eszközkezelő egykori 36 ezer lakásos köztulajdonban álló szociális bérlakás-állományát 2019-től visszavásárolhatták a lakók. A megmaradt, körülbelül 6400 lakásos állományt az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft. vette át. Az egyházi hátterű karitatív szervezetek tulajdonába került lakások egy új, lakhatás alsó szegmensét jelentő bérlakásszektort alkot, azonban a legszegényebbeknek nyújtott közszolgáltatások állami kézből való kiszervezésén keresztül. A zsugorodó önkormányzati lakásállomány nagy területi eltérésekkel, jellemzően alacsony minőségben nyújt lakhatást, szűkülő szociális célzással.

Az állam újraelosztó szerepének visszaszorulásával és a piaci folyamatok térnyerésével mindinkább megnőtt a magánbérleti piac szerepe és súlya. A szektor hazánkban alulszabályozottnak tekinthető, mind bérlői, mind kiadói oldalról kockázatokat hordoz magában és jelentős mértékben informális. A magánbérlakások arányát a 2001-es népszámlálási adatok alapján 3-6% közé becsülték, amely a 2011-es évre 5-8%-ra bővült.

Miközben Budapesten a bérletben és egyéb jogcímen lakást használó háztartások abszolút száma a 2011-es Népszámlálás óta nőtt (125 000-ről 150 000-re), a megyeszékhelyeken stagnált, a többi jogálláskategóriában pedig csökkent a számuk. A megyéken belül a megyeszékhelyeken, Pest megyében a városokban a legalacsonyabb a tulajdonosi lakáshasználat súlya. A bérleti piac Budapesten kívül a jó munkaerőpiaci feltételeket kínáló megyeszékhelyeken tűnik a legnagyobb súlyúnak, amely települések számos esetben felsőoktatási intézményeknek is otthont adnak. A legnagyobb arányt mutató megyeszékhelyeken Budapesthez hasonlónak tűnik a bérleti piac szerepe (Győrben a háztartások 81,6%-a élt saját lakásban 2022-ben), miközben a legkisebb mértékben értintett megyeszékhelyeken az országos átlaghoz hasonló arányok jellemzők (Békéscsabán a tulajdonosi lakáshasználat aránya 91,2% volt 2022-ben).

A cikk alapjául szolgáló tanulmány megtekinthető itt.

Címlapkép forrása: Shutterstock