Üzlet

2016. március 21. 14:50 | Webbeteg.hu

Ennyit a magyar egészségügyről: Bukarest is beelőzte Budapestet

Az Európai Bizottság legutóbb 2015 őszén készítette el az Életminőség az európai városokban című felmérését, melyben az európai lakosok elégedettségére volt kíváncsi többek között az egészségügyi szolgáltatásokkal, a sportolási lehetőségekkel, a levegőminőséggel, a városok zajszintjével, a tisztasággal, illetve a zöldfelületekkel kapcsolatban. Talán nem lep meg senkit, hogy az egészségügy területén elég elkeserítő helyet foglal el Budapest az európai fővárosok listáján, ugyanakkor a sportolási lehetőségekkel és a zöldterületek nagyságával a lakosok többsége elégedett nálunk. Persze nem csak a fővárosok között, de regionális szinten is vannak különbségek.

2016. március 21. 13:06 | Portfolio

Ma jön a "kicsi" iPhone

Nagy napra ébrednek ma az Apple-rajongók - és lehet, hogy az Apple-befeketők is. Magyar idő szerint este 6-kor veszi kezdetét az amerikai technológiai cég következő eseménye. Rendszerint tavasszal mutatja be az új táblagépeket a cég, így erre sokan számítanak, de a spekulációk szerint a "nagy durranás" az lehet, hogy egy kisebb okostelefont is piacra dob az Apple.

2016. március 21. 11:55 | Hámor Iván

Nem lesz több Avensis

A mostani, tavaly felfrissített sorozat kifutását követően nem készít új változatot a Toyota az Avensis modellből. A Fleet News értesülései szerint a márka különböző hibrid modelljeivel akarja helyettesíteni a klasszikus üzleti limuzint és kombit.

2016. március 21. 11:16 | Portfolio

Nem csak a négy autógyár jelenti a magyar autóipart

Az elmúlt száztíz évben egy kis ország sok nagy alkotót adott a világ járműgyártásának. Az autósok, sőt az autórajongók többsége méltatlanul keveset tud arról, hogy a magyar szakemberek, mérnökök, formatervezők milyen kiemelkedő szerepet játszottak világhírű járművek tervezése, gyártása során, és milyen innovatív megoldásokkal segítették az autóipar dinamikus fejlődését. Ezért az Autós Nagykoalíció megelevenítette a múltat, és a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezéssel egy kiállítás sorozat keretében kalauzolja végig az érdeklődőket az autóipar évszázados történelmén, bemutatva a magyar szakemberek által megálmodott és létrehozott autócsodákat és autóipari nóvumokat.

2016. március 21. 08:43 | Portfolio

Meddig tarthat még az OTP és a Mol szárnyalása?

Az elmúlt hónapok ralijának eredményeként a BUX nyolc éves csúcsára erősödött. Ez pedig jó okot teremtett, hogy megvizsgáljuk a magyar blue chipek grafikonjait és választ keressünk arra, hogy folytatódhat-e az erősödés, vagy rövidebb-hosszabb megálló következhet.

2016. március 21. 07:55 | Portfolio

A tőzsde felé terelnék a kínai vállalatokat

A kínai jegybank vezetője egy hétvégi fórumon elmondta, a kormány azt szeretné, ha több megtakarítás áramolna a tőkepiacra, ami segítené csökkenteni a vállalatok magas eladósodottságát - írja a Marketwatch.

2016. március 21. 07:20 | Portfolio

Felminősítették a Magyar Telekomot

Kedvező elemzői vélemény érkezett ma reggel a Magyar Telekomra, az HSBC ugyanis a korábbi tartásról vételre javította a papírokra vonatkozó ajánlását. A célár 500 forintra emelkedett, ami 14 százalékkal magasabb a jelenlegi piaci árnál.

2016. március 21. 06:51 | Portfolio

Részvények helyett aranyat kell venni!

Könnyen elképzelhető, hogy a legutóbb látott tőzsdei rali nem lesz tartós, így a befektetők jobban teszik, ha részvények helyett inkább aranyat vásárolnak - véli az egyik legnagyobb tekintélynek örvendő Wall Street-i elemzőház.

2016. március 20. 10:25 | Portfolio

Itt vásárolt be a világ egyik legnagyobb kockázati tőkebefektetője

A magántőke befektető KKR megállapodott az Airbus Group védelmi elektronikai eszközöket gyártó részlegének 1,2 milliárd dollárért történő megvásárlásáról. Az Airbus számos üzletágát értékesíti szervezeti átalakítása keretében, mivel az európai védelmi kiadások visszaestek.

2016. március 19. 13:10 | Portfolio

Ez a világ 10 legjobb repülőtere!

Idén is rangsorolta a világ repülőtereit a Skytrax. A világ legjobb repülőterének ismét a szingapúri légikikötőt választották, már a negyedik egymást követő évben. A Changi repülőtéren van mozi és még egy botanikus kert is helyet kapott, több mint ezer pillangóval, a fejlesztési tervek között pedig szerepel egy 40 méteres beltéri vízesés is. Íme, ez a világ 10 legjobb repülőtere.

2016. március 19. 07:03 | Hámor Iván

Ez is kötelező lesz minden autóban

Az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet (NHTSA) és a közutak biztonságával foglakozó intézet (IIHS) bejelentette, hogy történelmi jelentőségű megállapodást kötöttek 20 autógyártóval, melyek az amerikai piac 99%-át lefedik. Ennek értelmében 2022-től gyakorlatilag minden személyautóban és könnyű haszonjárműben szériafelszerelés lesz az automatikus vészfék.

2016. március 18. 21:37 | Portfolio

Bővíti gyártását a Mercedes-Benz

Német és lengyel lapértesülések szerint a Daimler fontolóra vette, hogy új gyárat építsen, de az eddigi elképzelésekkel ellentétben nem Oroszországban, hanem Lengyelországban.

2016. március 18. 21:23 | Portfolio

Amerika túl van az év eleji zuhanáson

A német és a francia tőzsdék emelkedéssel zártak, így érthető, hogy a jó hangulatban a tengerentúlon is pluszban nyitottak a részvénypiacok. Amennyiben így marad, akkor elmondhatjuk, hogy a Dow és az S&P indexek teljesen ledolgozták az év eleji esésüket.

2016. március 18. 20:23 | MTI

Már nem sokáig kell sofőr az Ubernek

Autonóm módon, vezető nélkül közlekedő autók beszerzése iránt érdeklődik a nagyobb autógyáraknál az Uber, és egy lapértesülés szerint a Daimlernél már le is adott egy nagy tételre szóló és hosszú távú megrendelést

2016. március 18. 17:08 | Portfolio

Megütötték az OTP-t a nap végén

Az amerikai tőzsdék előző napi emelkedése lendületet adott péntek reggel az ázsiai piacoknak, amit az olajár szárnyalása is támogatott. Az európai részvények hullámzó teljesítményt mutattak a hét utolsó kereskedési napján, a BUX viszont pluszban tudott zárni.

2016. március 18. 15:50 | Portfolio

Öntik a pénzt a részvényesekre a német cégek

A legnagyobb német cégek többsége emelte osztalékát 2015-ben és ha nem omlik össze a világgazdaság, akkor minden bizonnyal ez a trend idén is folytatódik. Ennek köszönhetően pedig rekordmértékű osztalékot, mintegy 38 milliárd eurót fizethetnek majd ki a részvényeseiknek a nagy német vállalatok.

2016. március 18. 15:00 | Turzó Ádám Pál

Ha így folytatjuk, akkor Magyarország készpénzben fog fürdeni

Egyetlen év alatt negyedével nőtt a magyar kártyákkal bonyolított fizetési forgalom, és több mint ötödével többször fizettünk a plasztikunkkal a boltokban vagy az internetes elfogadóhelyeken. Elég jól hangzik, ugye? Csak az a baj, hogy közben mindig több készpénzt is veszünk fel a bankkártyánkkal, ezért összességében csak csigalassúsággal araszolunk egy transzparensebb, nemzetgazdasági szinten akár még költséghatékonyabban is működni képes pénzforgalmi rendszer felé. Ugyanis még mindig közel kétszer több készpénzt veszünk fel a bankkártyánkkal, mint amennyit elköltünk vele.

2016. március 18. 10:43 | MTI, Portfolio

A rendőrség is elismeri: nem csak a gyorshajtás a baj

A hamarosan élesben is működő fix, a sebességtúllépést és más szabálysértéseket is ellenőrző berendezések működtetése mellett a rendőrség a gyalogosok és a kerékpárosok szabálykövető magatartásáért - és ezen keresztül a biztonságosabb közlekedésért - is több mindent kíván tenni.

2016. március 18. 10:18 | Hámor Iván

Még nem i, de majdnem - BMW 225xe

Régen minden egyes márkanévhez szigorúan tartozott egy arculat, egy filozófia, egy stílus. Nem véletlen, hogy sok esetben a magyar nyelvben ilyen eredetű tulajdonnevek váltak köznévvé. A ma autói esetében ez egyre kevésbé igaz, a BMW 225xe alig tartalmaz a márka által régebben képviselt elveket, mégis érdemes rá figyelni.

2016. március 18. 10:06 | Portfolio

Megy az üzlet a Photoshop atyjánál

Megháromszorozódott az Adobe Systems profitja a legutóbbi negyedévben - derült ki a társaság gyorsjelentéséből. Kellemes meglepetést okozott a társaság, felülteljesítette az elemzői várakozásokat és a menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó prognózisait. A befektetők jól fogadták a negyedéves számokat, a zárás utáni kereskedésben 6 százalékot emelkedtek a részvények.

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is