Bejegyezték az OTP román leányának tőkeemelését
A román cégbíróság bejegyezte a román OTP Bank Romania SA leánybanknál történt tőkeemelést - tette közzé az OTP.
A román cégbíróság bejegyezte a román OTP Bank Romania SA leánybanknál történt tőkeemelést - tette közzé az OTP.
Politikai megállapodást értek el az Európai Parlament és az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Ausztria tárgyalói az európai nem teljesítő hitelek további kezelését célzó, az Európai Bizottság által márciusban benyújtott javaslatokra vonatkozóan - közölte az uniós tanács kedden.
Pontosította a felügyelet az NHB Bank ma elrendelt 30 napos betétkorlátozása által érintettek számára vonatkozó közlését.
Számos árulkodó jelet figyelmen kívül hagyott a Goldman Sachs a maláj vagyonalappal, az 1MDB-vel kapcsolatos ügyletei közben, így az amerikai pénzintézet helyi munkatársai segédkezhettek is a 2,7 milliárd dolláros sikkasztási ügyben - írja a Wall Street Journal.
Az Európai Bankhatóság (EBA) szerint a bankok eddig nem adtak nekik elég információt arról, hogyan érinti őket a Brexit, nem eléggé felkészültek. Ugyanakkor a hatóság megjegyezte, a bankok jobban kidolgozták a megegyezés nélküli Brexit esetére írt tervüket.
Azonnali intézkedéseket alkalmazott az MNB az NHB Bank Zrt. likviditási helyzetének orvoslása érdekében. Az intézkedések célja a likviditási helyzet romlásának megakadályozása és különösen a betétesek érdekeinek védelme - derül ki a jegybank közleményéből. A bank többségi tulajdonosa közvetett módon Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére.
Novemberben stagnált a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a mind a fejlett, mind a fejlődő világ tőzsdéin emelkedést tapasztalhattunk, bár különösebben az előbbi esetében ez nem volt jelentős. Ehhez képest a BÉT igen jól teljesített, hiszen itt csaknem kétszer akkora volt az emelkedés, mint a fejlődő régiót jellemző mutatónál. A devizapiacon mind dollárral, mind az euróval szemben erősödött valamelyest a forint, előzőhez képest nagyobb mértékben.
2019 végéig kell bevezetni a tőzsdére az MKB Bank részvényeit, de a bank vezérigazgatója, Balog Ádám szerint a tőzsdei bevezetésre már jövő év közepén sor kerülhet, mondta el a bankvezér az InfoRádiónak, aki a bank új alaprendszeréről a blockchain technológiák alkalmazásáról, és az MKB jövőjáről is beszélt.
Ismét kialakult egy jól elkülöníthető réteg Magyarországon, amely az átlagnál sokkal kisebb jövedelemmel rendelkezik, felelőtlen eladósodásra hajlamos és a már felvett hitele miatt fokozottan ki van téve egy gazdasági sokk veszélyének. Egyre többen vannak azok is, akik a lakáshitelük előtt (akár önerő gyanánt) személyi kölcsönt is felvesznek. Az MNB friss adatai alapján mutatunk most egy pillanatképet a helyzet komolyságáról.
Malajzia korrupció és hűtlen kezelés vádjával büntetőfeljelentést tett a Goldman Sachs amerikai befektetési bank és annak két korábbi alkalmazottja ellen.
Perrel fenyeget néhány skandináv bankot Boris Rotenberg, egy orosz oligarcha, amiért nem hajlandók kiszolgálni az őt ért amerikai szankciók miatt. Ellentétben sok más politikailag befolyásos orosz üzletemberrel, Rotenberget az EU nem szankcionálta, mert finn állampolgársággal is rendelkezik.
Növelni szeretné Katar a Deutsche Bankban meglévő részesedését - számolt be a Handelsblatt. Közben a Bloomberg arról ír, az amerikai képviselőház titkosszolgálati bizottságának új elnöke is magyarázatot vár Donald Trump amerikai elnök és a legnagyobb német bank Oroszországgal közös esetleges tranzakcióiról.
A következő két évben 2200 fős létszámleépítést tervez a BNP Paribas lengyel érdekeltsége, amely megvásárolta a Raiffeisen lengyel leánybankját - írja a Financial Times.
Fischer Ádám karmester idei Primissima a díjjal járó 15 millió forint pénznyereményét teljes egészében felajánlotta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar koncertmesterének. Ahogy ő fogalmazott, nagy álma, hogy Oláh Vilmos egy Stradivari hegedűn játszhasson a Wagner napokon. Ennek apropóján utánajártunk, mennyibe kerülhetnek a világ legdrágább hangszerei. A lista alapján is kiderül, hogy a Stradivarius hangszerek valóban a világ élvonalában vannak, az árakat elnézve pedig drukkolunk, hogy meglegyen az a hegedű.
A biztosítási, banki és távközlési szolgáltatások után mától használtautó-hirdetési platformmal bővíti tevékenységi körét a Netrisk.hu - közölte a társaság.
Tíz éve nem látott csúcsra emelkedett októberben a britek jelzáloghitel-kiváltási aktivitása, így szeretnék elkerülni a Brexit körüli bizonytalanság miatti kamatemelkedést.
A Morgan Stanley úgy döntött, hogy bezárja moszkvai kereskedési üzletágát és átviszi azt Londonba. A lépés azért is meglepő, mivel a Brexit miatt a legtöbb bank azon gondolkodik, mely más városokba tudná átvinni londoni központját.
Legkorábban 2021 végéig nem lát összeolvadásra lehetőséget más bankkal az UniCredit Group vezérigazgatója.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium portfóliója alá tartozó EXIM a hagyományos hitel-, biztosítási és garanciaalapú termékekre épül, de egyre jelentősebb figyelmet kap a tőkebefektetési tevékenysége is - jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjúban Jákli Gergely vezérigazgató.
Nemcsak a megtakarítási helyzetük rosszabb, de amikor hitelt vesznek fel, nagyobb terhet vállalnak magukra az alacsonyabb jövedelműek - derült ki az MNB ma közzétett jelentéséből.
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket...
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.