Még öt évig a Graphisoft Parkban marad a Microsoft
Szerződést hosszabbítottak.
Szerződést hosszabbítottak.
A szakértő korábban a Skanskánál dolgozott.
Újabb 9 évre kötött szerződést.
Jogviták lehetnek a háttérben.
Vajon mennyibe került az épület?
Az emelkedő építőipari árak miatt.
Lépj be az ország következő ikonikus épületébe!
2000 négyzetméterre kötöttek szerződést.
Dél-Afrika, Kína, Korea és Közel-Kelet.
Sok múlik az 5 és 27 százalékos áfán.
Ami több száz millió forintba kerülhet a cégnek évente.
A ti munkahelyeteken is így van?
Az év eddigi legnagyobb üzletét kötötték meg a Váci úton.
Mutatjuk, hova ment tovább.
Egyszerre van munkaerőhiány, és félelem az emberekben.
30 ezer négyzetméternyi kiadó terület épül.
Drasztikus átalakulás kell az épületeinknél.
Egyre vonzóbbak vagyunk.
Plusz 20 ezer négyzetméter nő ki a földből.
Már nemcsak álom, hanem egy fellendülés előtt álló piac.